Akárhányszor faggatóztál, én egyszer sem válaszoltam. Csak szorosan magamhoz vontalak, de abból mindig kibújtál, aztán értetlenül meredtél rám. Nem engedtem, hogy elmenj vele. Hogy miért? Mert féltem. Féltem, hogy elveszítelek. Rettegtem, ha találkoztok elcsábít, s engem majd szép lassan elfelejtesz. Féltem, hogy miatta eldobsz, és már nem kellek neked. Rettegtem, hogy azt a sok, milliónyi emléket melyet együtt megéltünk, csak úgy kitörlöd. Féltem, nem szerettem volna hogy miatta légy boldog. Azt akartam, hogy miattam légy boldog. Szar kifogás. Ismét derekadnál keményen fogtalak és karodat erőteljesen szorongattam. Nem engedtelek, ami nem tetszett neked. Nem tudtad, fogalmad sem volt miért viselkedtem így veled. A mellkasomat ütötted jó párszor, s kiabáltál velem. Rosszakaró mondatokat vágtál a fejemhez, minek köszönhetően én is így tettem veled. Utáltam, gyűlöltem ha kiabáltak, s már csak ezért is még jobban dühös lettem.