- Nos, hol is tartottunk? -mosolyogva kérdezted, én pedig lehengerlően válaszoltam neked. Nem tudtad, fogalmad sem volt, hogy miért vagyok most ilyen. Nem tudtad eldönteni mi bajom, ezért megkérdezted.

- Semmi.. -felkeltem a helyemről és a szobámba siettem. Csak siettem volna, ha nem ragadod meg a csuklómat és rántasz vissza magadhoz. Értetlenül meredtem gyönyörű sötét szempárodba, s csodaszép, hibátlan ábrázatodra. Duci, ezüstös hajtincseid enyhén belelógtak látószerveidbe, ajkaid elnyíltak és reménykedve néztél rám, de ekkor hirtelen elengedtél, majd bocsánatot kértél. Tettedre, felhúztam a szemöldököm, aztán vállat vontam, megfordultam és felmentem a szobámba. Ott az ágyra dőltem és tekintetem a plafonra szegeztem. Mért csinálod ezt velem? Miért vagy ilyen furcsa a közelemben? Jongin? Mit csináltatok az előbb, ti ketten? Annyira zavar, ha vele vagy, vidám vagy. Én akarok mosolyt csalni az arcodra, s szeretni téged. Biztonságban akarlak tudni magam mellett és a tenyeremen hordozni téged, de ha mindig vele vagy, nehéz lesz. Akarom, hogy tudd, mit érzek irántad, szeretném elmondani neked, de még nem jött el a megfelelő pillanat. Várom az alkalmat hogy elmondjam, de ha állandóan vele vagy, hogy csináljam?Mondd Baekhyunnie, mi van benne ami bennem nincs meg?