Nem bírtam tovább. Ezerszer hívtalak, sokszor rá se hederítettél. Még egyszer próbálkoztam, s szerencsémre felvetted. Idegesen szóltál a telefonba. Kiabáltál. Tudtad. Nagyon jól tudtad hogy utáltam, de mégis csináltad. Bocsánatot kértem. Teljes szívemből sajnáltam amit tettem. Megpróbáltam nyugodt lenni. Sikerült is, csak te voltál olyan. Mérges és higgadt, boldog, s szomorú is egyszerre. Éreztem, hallottam. Hallottam zönge, azon gyönyörű csilingelő hangodon azt a keserves sírást, mely a szívembe hatalmas fájdalommal hasított. De nem csak ezt. Mikor bocsánatodért esedeztem, hallottam a kocsi folyamatos dudálását, a kerekeinek hangos csikorgását, s végezetül egy nagy csapódást. Nem törődve vele köszöntem el, de te meg nem szólaltál. Semmit, az égvilágon egy szót sem ejtettél ki. Fájt, nagyon fájt. A nappaliban ültem a televíziót nézve és gondolkoztam. Reménykedtem, rajtad járt az eszem. Mindig rajtad. Csak remélni tudtam, hogy egy nap... Hogy egy nap, majd megbocsájtasz. Szerettelek és bárhogy is próbáltam, nem tudtam elképzelni magam, nélküled. Az életem része voltál. A legszebb része. Mintha meglőttek volna a szerelemmel. Csodálatos érzés volt. A legcsodásabb. Gondolkodásomból feleszmélve láttam meg a tévében azt, amit talán sosem kellett volna. Nem tudtam, nem akartam elhinni amit láttam. Három mentőautó, két rendőrkocsi és egy baleset. A szívem ott, abban a pillanatban tört millió darabkákra, mikor a nevedet meghallottam.

Kim Jonghyun és Byun Baekhyun, életét vesztette egy autószerencsétlenségben.