-Remélem nincsen semmi programod ma estére.- ült le velem szemben a kanapéra Mason.

-Tervezés.- legyintettem.

-Akkor velem jössz a meccsre.- kapcsolta be a tv-t.

-Nem érek rá.- ráztam a fejemet.

-Ugyan már.- kapta ki a kezemből az Ipadet.

-Mason!- álltam fel és az Ipad után nyúltam, de a magasba emelte.

-Visszakapod ha eljössz ma a meccsemre.- nézett le rám.

-Ez zsarolás!

-Csak eljössz megnézni a kamu pasidat.- rántotta meg a vállát.- És a hazádat játszani.

-Utállak!- fordítottam neki hátat.

-Most hova mész?- tárta szét a karjait.

-Átöltözni.- kiáltottam vissza. Hallottam még, hogy nevet, majd a szobájába mentem, hogy felkutassam a gardróbomat.

-Pólót ne keress.- jelent meg az ajtóban miközben egy szál melltartóban álltam.

-Anélkül kissé hűvös lenne.- kutattam a felsőim között.

-Húzd fel ezt!- vágott hozzám egy pólót. Már majdnem leesett amikor elkaptam, szét nyitottam és ekkor láttam, hogy egy mez-t dobott nekem amin a 11-es volt, felette pedig a Mount felirat.

-Túl jó barátnő lennék.- raktam a szekrénybe.

-Hé! Ne már! Látni akarom rajtad.- lépett mellém és újra a kezembe nyomta a mezt. Megforgattam a szemem, majd felkaptam.

-Mostmár láttad. Leveszem.- nyúltam a póló aljához, de megfogta a kezem.

-Megígérem, hogy egyszer felhúzom, de veled ellentétben én nem fogok mozogni, ezért szeretnék melegebben öltözni.- fogtam meg én is a kezét és megsimítottam azt.

-Szörnyű vagy!- engedte el a pólót én pedig azzal a lendülettel le is kaptam és egy vállfára akasztottam.

-Szerencséd, hogy ma meccsünk van és lassan indulnunk kell.- dőlt a szekrénysornak és végig nézett rajtam.

-Ha nem lenne eszedbe sem jutna.- kaptam magamra egy szűk fehér felsőt és kerestem egy kék szövetkabátot.

-Minden nap eszembe jut.- szólt utánam, miközben az ágy szélén ülve felhúztam egy fehér, vastag sarkú magas sarkút.

-Sokkal jobban érzem magam melletted ha nem vagyok olyan alacsony.- álltam mellé.

-Induljunk!- nyelt nagyot én pedig a táskámat felkapva, kuncogva követtem.

-Az emberek el lesznek ájulva tőled.- szólalt meg a kocsiban ülve.

-Jajj ugyan már!- nevettem el magam.

A Wembley stadion nem volt olyan messze, így addig a titokban magammal hozott Ipaden tervezgettem a ruhákat.

-Tényleg munkamániás vagy.- rázta a fejét.

-Majd abban a 90 percben csak téged nézlek ígérem.- mondtam neki fel sem pillantva a képernyőről. Ő pedig megfogta az Ipadet és egy lendülettel a kocsi hátsó ülésére hajította.

-Mason!- fordultam automatikusan hátra, de az öv visszarántott.

-Pihenj egy kicsit- kapta el a kezemet és a váltóra rakta mind a kettőnkét.

-Ha összetörted soha többé nem állok szóba veled.- dühöngtem az ablakon kifelé bámulva.

-Nem lett semmi baja. De ha igen veszek neked másikat.- simította meg a kezemet, de nem fordultam felé. A munkám volt az életem, és gyűlöltem ha valaki beleszól ebbe. - Ne haragudj rám.

Nem válaszoltam neki, onnantól kezdve csak és kizárólag az ablakot és a mellettünk elsuhanó várost figyeltem.

-Gyere. Megérkeztünk.- szólalt meg a parkolóban.

-Én is észrevettem.- csatoltam ki magam, majd automatikusan hátra fordultam, hogy ellenőrizhessem az Ipad állapotát.- Szerencséd!

-Látod! Mondtam, hogy semmi baja.- mosolygott a táskáját a vállán tartva.

-Nagyszerű!- forgattam meg a szemem és elindultam a bejárat felé.

-Hé!- ragadta meg a kezem.- Mosolyogj. Az embereknek azt kell látni, hogy boldog szerelmesek vagyunk.

-Még a legjobb kapcsolatokban is vannak mélypontok Mason. Az én kapcsolatomba a munkámmal senki nem szólhat bele.- fordultam vissza dühösen.

-Nyugodj meg kérlek.- lépett felém egyet.

-Találkozunk a meccs után!- hagytam faképnél és elindultam a VIP felé.

Dühösen sétáltam egy kicsit nyugodtabb helyet keresve, mikor valaki nekem ütközött. Illetve a lábamnak.

-Hát Szia!- guggoltam le a kisfiúhoz.

-Szia.- mosolygott rám, majd körülnézett.- Nem láttad az anyukámat?

-Sajnos nem. De segíthetek megkeresni ha szeretnéd.- nyújtottam a kezem, mire megrázta a fejét.

-Az anyukám azt mondta soha ne menjek sehova idegenekkel.

-És anyukádnak milyen igaza van.- bólintottam helyeslően.- És megkérdezhetem a neved?

-Ronnie Foden.- bólogatott büszkén, nekem pedig kattogott az agyamban a név amit már valahol hallottam.

-Mondd csak tudod ki az a Mason Mount?- jutott eszembe egy kiváló megoldás.

-Őt ismerem. Apu barátja.- bólogatott. Szóval tőle hallottam a nevét.

-Nos, Mason nagyon szeret engem és bízik bennem, szóval nem kell tőlem tartanod.- térdeltem le mellé.- És mondd csak merre láttad anyukádat utoljára?

-Az öltözők fele volt apuval.- válaszolta.

-Megmutatod merre van az az út?- nyújtottam a kezem mire ismét bólogatni kezdett és elindultunk az ellenkező irányba.- Felemelhetlek? Hátha úgy jobban meglátod anyukádat.

Választ nem adva csak kinyújtotta a kezeit, jelezve, hogy igen, felemelhetem. Pár lépést mentünk, majd egyszer csak jobbra mutatott.

-Arra voltak!

Követtem az utat, majd egyszer csak megpillantottam pár beszélgető embert.

-Anyu!- kiáltott fel, így jobbnak láttam lerakni, hogy az édesanyjához futhasson.

-Ronnie! Merre voltál? Már mindenhol kerestünk!- kapta fel a szőke nő melletti férfi. Fiatal volt ahhoz, hogy az apja legyen.

-Elsétáltam, de a néni segített visszatalálni.- mutatott rám.

-Néni.- hallottam meg egy ismerős nevetést.- Mizu néni?

-Maradj már.- forgattam meg a szemem, ő pedig mellém lépve átkarolta a derekam.

-Phil, Rebecca ha már így összehozott minket a sors, a barátnőm, Sophia Shaw!- mutatott rám.

-Köszönöm, hogy vigyáztál Ronniera.- lépett hozzám Rebecca azonnal.

-Semmiség. Nagyon okos kis srác. Nem engedte, hogy bárhova is eljöjjön velem amíg meg nem említettem Mason nevét.- mutattam a mellettem álló fiúra.

-Srácok!- hallottunk egy férfi hangot aki intett nekik, hogy haladjanak.

-Találkozunk a meccs után.- nyomott egy puszit az arcomra én pedig a dühöm ellenére rámosolyogtam. Ezt nem mások előtt kell kimutatni.

-Velünk tartasz?- jelent meg mellettem Rebecca egy babakocsival.

-Ha nem gond.- bólintottam.

-Ugyan már! Szeretem a társaságot. Pláne ha a gyerekeim is kedvelik azt a valakit.- mutatott Ronniera aki ismét előre szaladt.- Van kedved meginni egy koktélt?

Meglepődtem Rebecca kérdésén, nekem eszembe sem jutott, hogy ha gyerekem lesz igyak. De lehet az ő felfogása a jó. Nem azt mondta rúgjunk be, hanem, hogy igyunk egy koktélt. Miért is ne? A lány, mert mint megtudtam csak 22 éves, megállt egy koktélnál, én viszont azt éreztem valahol ki kell töltenem a dühömet.

-Tudtad, hogy aki lőtte a gólt, szintén Shaw a vezetékneve?- mutatott a pálya felé.

-Komolyan? Milyen kicsi a világ.- nevettem el magam, hiszen eddig nem vettem észre. Azt hiszem ez pont elég volt utolsó koktélnak.

A meccs közben végig Ronnie szórakoztatott, hatalmas forma a kis srác. Mikor Masont lecserélték már végképp semmi kedvem nem volt a meccset nézni, így megpróbáltam elaltatni Becca és Phil kisbabáját.

Miután a meccsnek vége lett együtt mentünk le megkeresni a fiúkat.

-Mehetünk?- jelent meg Phil Rebecca mellett, aki csak mosolyogva csendre intette a párját.

-Köszi Soph! Találkozunk a következő meccsen?- simította meg a karomat a lány.

-Lehetséges.- bólintottam.

-Örülök, hogy ezt hallom.- jelent meg mellettem Mason.

-Nem miattad van.- simítottam meg az arcát mosolyogva.- Azt hiszem Ronnie lecsapott a kezedről.

-Cseles a kissrác.- nevetett, majd pacsira nyújtotta a kezét, Ronnie pedig boldogan belecsapott.

-Na gyerünk kisfiam. Ideje aludni.- simította meg a fejét Phil.- Sziasztok!

Mason és én csendben mentünk a kocsihoz.

-Lenyugodtál?- mosolygott rám.

-Ah nem! Még mindig utállak. De ittam és annyira jól esett.- csatoltam be magam.- És gyereket akarok.

Tágra nyílt szemekkel pillantott rám, mire gyorsan kijavítottam magam.

-Akivel játszhatok. Nem sajátot. Nem fér bele a munkámba.

-Értem.- mosolyodott el.

sophiashaw: that true smile on my face🙄🤣