-Nem egészen így képzeltem el a találkozást a szüleiddel.- pillantott rám Mason, mint egy kisgyerek aki fél valamitől.

-Mármint?- pillantottam rá, hiszen nem teljesen értettem mire is gondol.

-Miután felcsináltam a lányukat.- mutatott a hasam felé, belőlem pedig kitört a nevetés.

-Ne aggódj. Nem szörnyű emberek, csak nem éppen szülőknek lettek kitalálva.- mosolyogtam rá biztatóan.- És ami a babákat illeti. Ne említsd még nekik kérlek.

-Tudom.- bólintott és megállt az étterem előtt, ahol átadta a kulcsot a személyzetnek és kinyújtotta a kezét, hogy belekaroljak. A hasam még nem volt látványos, az emberek előbb hinnék azt, hogy tele ettem magam, mint azt, hogy babát várok.

-Mikor maradtam le a fejleményről, hogy a húgod is itt lesz?- zökkentett ki Mason a ruhám csekkolásából.

-Ugye csak szórakozol velem?- kaptam arra tekintetemet én is. De nem. A húgom platinaszőke haj zuhataga valóban ott virított a szüleim mellett.
Remek. A stressz biztos jót tesz a babáknak...

-Sziasztok.- léptünk hozzájuk, majd mindenkit két puszival köszöntöttünk, Mason pedig kezet fogott az apámmal. Nem volt olyan ember aki megszorítja a kezét, amolyan "lássuk ki az úr a háznál" módon, ő inkább az a csendes ember, aki addig jóban van veled amíg meg nem bántod a lányát. Főként a kisebbet.

-Mason. Már olyan régen láttalak.- ugrott a nyakába Sarah, amit nekem le kellett nyelnem, hiszen ebben semmi rossz nem volt. Engem még is oltárira zavart.- Ideülsz mellém?

-Majd én.- mosolyogtam a húgomra, így Masont az édesanyám és magam közé szorítva.- Kié a 6. szék?

-Oh. Abraham is csatlakozik hozzánk.- mosolygott fel Sarah, mire csak ráncoltam a homlokom.- Diplomata, anyuék mutattak be neki.

-Nem is ti lettetek volna.- motyogtam, miközben lesütöttem a szemem.

-Sziasztok!- jelent meg a férfi akit a szüleim pár hete még nekem szántak és miközben bemutatkozott helyet foglalt a húgom mellett. A pincér észlelte is, hogy mindneki megérkezett, így megérkezett felvenni a rendelésünket.

-Egy üveg bort is szeretnénk.- mosolygott apu a pincérre.

-Oh. Én nem iszok.- ráztam a fejem, mire mindannyian meglepődve rám kapták a tekintetüket. Köztük Mason is.- Nem bírom az alkohol szagát.

-Pedig régen nem vetetted meg.- nevetett fel Sarah.

-Azóta felnőttem.- bólintottam.

-Nos. Felkértek a milánói divathétre.- szólt a szüleimnek, de közben engem nézett.

-Gratulálunk Kicsim!- mosolyogtak rá mind a ketten.

-És te Soph?- fordult felém kissé kihívóan.- Nem hallottam, hogy részt vennél rajta.

-Pedig részt vesz. Már megígértem neki, hogy vele tartok.- mosolygott rá Mason, miközben megragadta a kezemet.

-Zsinórban a harmadik évben.- bólintottam.

-Ez remek hír!- mosolyogtak ezúttal ránk.

-És mi van a lakásoddal? Tudtommal még meg van.- mindenáron belém akart kötni, ezzel tisztában voltam már azelőtt, hogy idejöttem volna. De pont ezért volt időm magamban elkönyvelni, ma nem hagyom nyerni.

-Valóban. És meg is fogom tartani, valószínűleg kiadom.- bólintottam.

-Kiadhatnád mondjuk nekem.- csapta össze a tenyereit.

-Szerintem te tökéletes helyen vagy Amerikában.- legyintettem.

-Nem! Én ide akarok költözni.- kezdett duzzogni, mint egy óvodás.- Anyu!

-Szívem már felnőtt vagy.- emelte fel a kezét anyu is és életemben először úgy éreztem neki is bőven elege van Sarahból.

-Biztos nem kérsz?- emelte fel apu az üveget.

-Oké! Miért érzem azt, hogy ez a vacsora nem is Mason megismerése miatt jött létre.- böktem ki ami a gondolataimban már megfogalmazódott.

-Anyuék nem akarják tovább fizetni a modell sulit.- tette keresztbe a kezeit Sarah maga előtt.

-És ezzel mi probléma?- kérdeztem a fejemet rázva.

-Neked is fizettek mindent.- mordult rám, majd a pincér mellénk lépett az étellel.

-Fizették a sulit. Amit három év alatt elvégeztem. A többit magamtól intéztem.- kezdtem bele a vacsorámba, hiszen már szörnyen éhes voltam. Na meg a babák is.

-Sarah azt akarja, hogy te fizesd az iskoláját.- sóhajtott nagyot apu.

-Na ezt most felejtse el mindenki. Ott a pasija.- mutattam Abraham felé.

-Én fogalmam sincs mit keresek itt.- szólalt meg a férfi.

-Na akkor tisztázzuk.- fordultam idegesen a húgom felé.- Te most azt várod, hogy fizessem a sulidat, mert az egész családnak elege lett a levegőben lógásodtól, miközben az első adandó alkalommal rámászol a páromra és közlöd vele, hogy az sem zavar, hogy a barátnője vagyok. Mi bajod van neked?

-Sarah!- szólt rá anyu meghallva a történetet.

-Nem tehetek róla, hogy én az ujjam köré csavarom a pasikat, amíg te futsz utánuk.- húzta gúnyos mosolyra az arcát.- Vagy hagyod, hogy megverjenek és megalázzanak. Christian velem sosem tette ezt. Kiadta rajtad a dühét, aztán ágyba bújt velem.

-Hatalmas szerencséd van, hogy egy étteremben ülünk.- húztam ki magam.- Különben lekevernék neked egy pofont.

-Christian vert téged?- pillantottak rám a szüleim.

-Hallottátok. És mostmár az okát is értem.- tettem le az evőeszközömet.- Egy hülye kis ribanc vagy Sarah. És az életben nem fogod elérni amit én elértem.

A következő pillanatban felpattantam és a szüleimre néztem.

-Ne haragudjatok, de azt hiszem mindenkinek jobb lesz, ha mi most elmegyünk. További jó étvágyat.- Mason ekkor már betolta a székét. És azonnal a kijárat felé indultunk.

-Ennél nyugisabb vacsira számítottam.- lépett a gázra Mason.- És te miért mosolyogsz?

-Végre beolvastam a húgomnak! És a szüleim se istenítik már.- vigyorogtam, mint a tejbe tök.

-Örülök, hogy boldog vagy. Már éppen szólni akartam, hogy ne idegeskedj nem tesz jót a babáknak, mikor felpattantál.- mosolyodott el.

-Üdv a családomban Mason Mount.- mosolyogtam rá.- Ha előtted balhézunk akkor már tag vagy.

-Egye fene.- mosolygott rám, majd elkapta a kezemet és egy puszit nyomott rá, miközben az utat figyelte.

sophiashaw: 🥰