-Kezdj pakolni!- rontott be a nappaliba Mason, mintha a világ végéről rohant volna úgy lihegett.

-Azért ennyire rossz nem vagyok az ágyban.- nevettem el magam.

-A nővérem most jelentette be, hogy meglepnek minket húsvétkor.- vett egy mély levegőt.

-De hát az ma van.- válaszoltam és elkerekedett szemekkel néztem rá.

-Pontosan. Este érnek ide, eljönnek a meccsre és utána itt éjszakáznak. Mindig itt alszanak. A vendég szobában.- magyarázta, mire nekem leesett, hogy most azonnal el kell tüntetnünk mindent abból a szobából.
Rohanni kezdtem az emelet felé, mintha az életem múlna rajta és szépen elkezdtem át pakolni mindent Mason szobájába, mintha amúgy is ott élnék, mégis mindennek meglenne a helye.

-Észre sem vettem, hogy már ennyi cuccom itt van.- pakolgattam a holmijaimat, miközben Mason az ágyra dobálta amiket áthozott.

-Elvégre már itt élsz.- tette csípőre a kezét.- Ez minden.

-Egész gyors volt.- válaszoltam.

-Igen. De egy óra múlva indulnunk kell.- válaszolta. A legutóbbi itthoni meccsük után arra az egyességre jutottunk, hogy minden itthoni meccsén részt kell vennem és abban a pár órában nem foglalkozhatok a munkámmal.

-Rendben.- bólintottam, de ő továbbra is csak engem nézett.- Mi az?

-Van itt valami.- lépett be a gardróbba és egy kék mezzel sétált ki.

-Azt hittem ezt már megbeszéltük.- tettem le a kezemben tartott arckrémet.

-Nem. Akkor azt mondtad hideg van. El is fogadtam, de mostmár április van.- lépkedett közelebb.- Miért nem akarsz a mezemben lenni?

-Christian az egyetemi focicsapat kapitánya volt.- ültem le az ágy szélére a kezemben tartott mezzel.- Minden meccsen az ő mezét hordtam. Aztán egy ilyen meccs után kaptam az első pofont.

-Te félsz tőlem?- simította meg az arcomat.

-A tudattól félek, hogy megbánthatsz.- döntöttem a fejemet a tenyerébe.

-Sosem bántanálak Soph.- rosszul esett neki a bizalmatlanságom, de nem tudtam mit tenni ellene. A bizalmam az emberek felé nagyon régen elveszett.

-Tudom Mase. De úgy érzem egy olyan sebet szakítunk fel vele amit már elfelejtettem.- töröltem meg a szemem.

-Húzd fel ma. Kérlek. Megígérem, hogy utána sosem fog eszedbe jutni.- állt fel. Leraktam a mezt az ágyra, hogy befejezhessem a pakolást, aztán átöltözhessek. Mason nem jött már vissza a szobába, így amikor időm maradt a kezembe fogtam a mezt és nézegettem. Vajon mi oka lehet a 19-nek?

A lépcső legalsó fokára érve felnézett rám és elmosolyodott látva rajtam a kék felsőt.

-Köszönöm.- lépett hozzám, mire egy aprót felmosolyogtam rá. Egyikünk sem tudta pontosan mit is tegyünk, így csak hátat fordítottam neki és elindultam a garázs felé.

-A szüleim is jönnek. Majd ők bemutatnak a nővéremnek. Jön a férje is, és van egy nagyon cuki unokahúgom.- rakta rükvercbe az autót.

-Rendben.- bólintottam és elindultunk Wembley-be.

-Az első sorban fogtok ülni.- fogta meg a kezemet Mason.- Apu közelről szereti látni a dolgokat.

Bólintottam és ellépni készültem, mikor egy egyszerű mozdulattal visszarántott és megcsókolt.

-Sosem foglak bántani.- döntötte a homlokát az enyémnek.

-Remélem is.- bólintottam.

-Ne reméld! Tudd!- simította meg az arcomat, majd elváltak az útjaink.

-Sophie!- hallottam meg Debbie kedves hangját, mögötte pedig az egész család Chelsea mezben. Ezért is volt Masonnek olyan fontos, hogy rajtam is az legyen. Elmosolyodtam és mosolyogva megöleltem a kamu anyósomat.

-Na végre, hogy megismerhetlek.- jelent meg mögötte Jaz, Mason nővére, aki anyukájuk kiköpött mása volt.

-Már rengeteget hallottam rólatok.- öleltem én is magamhoz.- Pláne rólad.

A szőke kislány mosolyogva lépett elém és nyújtotta a kezét.

-Szia a nevem Summer.

-Az én nevem Sophia.- ráztam meg a kicsi kezét.

-Mint Sophia hercegnő?- csillant fel a szemem, mire az anyja mellettem felnevetett.

-Valahogy úgy.- bólintottam mosolyogva.

-És te is hercegnő vagy?

-Ő Mason hercegnője Kicsim.- simította meg a haját Jaz, én pedig rámosolyogtam. Össze fogja törni a szívemet ez a család.

-Oké! Gyerünk. Nemsokára kezdődik a meccs.- tapsolt kettőt Tony, így elindultunk a helyünkre. Hála az égnek Debbie és Jaz közé kerültem, nem hagytak száműzni a szélére, hogy senkivel ne tudjak beszélni. Szóval tartottak ők rendesen.

-El sem hiszem, hogy az öcsém talált valakit Chloe helyett. Annyira ideje volt már.- nevetett Jaz.

-Kedves lány volt, de nem bánnám, ha inkább te ajándékoznál meg unokákkal.- bökött oldalba a másik oldalról Debbie én pedig felnevettem.

-Ott még nem tartunk.- legyintettem, de a szívembe mart a látvány, Summer mennyire odáig van az édesanyjáért. Annyit foglalkoztam az elmúlt években a munkámmal, hogy meg sem fordult a fejemben a családalapítás.

A következő pillanatban Tony és Jaz férje, illetve a körülöttünk ülők hangos ordibálásban törtek ki, hiszen a játékosok a pályára vonultak, így hála az égnek ejtettük a témát.
Kifejezetten jól esett ordibálni és káromkodni, na meg kiadni magamból a feszültséget. Talán többet kéne meccsekre járnom.
A következő pillanatban a labda Masonnél volt és azonnal kapuba is talált. Ujjongásban törtünk ki, ő pedig szaladni kezdett a közönség felé, felénk. Majd egyenesen hozzám jött és a két keze köze fogva az arcomat megcsókolt. Több tízezer ember előtt. Hatalmas mosollyal az arcomon ültem vissza a helyemre, miközben a stadion őrjöngött, a rajongók imádták amit tett. És nekem is jól esett.

A meccs után hulla fáradtnak éreztem magam, így gyorsan a kocsi mellett kötöttem ki és vártam, hogy Mason kijöjjön.

-Mindjárt jön.- hallottam meg egy hangot.

-Köszi.- bólintottam Kainak.

-Nagyon szeret téged, remélem tudod.- lépkedett közelebb.

-Igen, és én is őt.- bólintottam, mert nem tudtam mit is válaszoljak erre.- Gondolom akkor nem laknánk együtt.

-Ne bántsd meg.

-Pf. Azt hiszem Mason Mountot elég nehéz lenne megbántani.- forgattam meg a szemem.

-Igaz.- lépkedett felénk Mason.- De te bármikor megtudsz. Legfőképpen ha elhagysz.

-Nem áll szándékomban.- mosolyogtam rá, de belül mardosott a tudat, hogy már csak 4 hónap maradt.

-Menjünk, mert a nővéremék már elindultak. Jó éjt Havertz!- pacsizott le a csapattársával.

Beültünk a kocsiba és útnak indultunk, amikor nem bírtam tovább és muszáj voltam megszólalni.

-Anyukád tőlem szeretne unokákat.- böktem ki, mire ő felnevetett.

-Mondjuk azt még nem hallottam, hogy tőlem unokákat szeretne, de örülök neki, hogy tőled igen.- ezen nekem is fel kellett nevetnem.

-Össze fogjuk törni a szívét pár hónap múlva ugye tudod?

-Nem fogjuk. Majd úgy alakítjuk.- kacsintott rám, de nem értettem mire céloz, ő viszont felhangosította a zenét jelezve, hogy nem áll szándékában válaszolni bármire is.

sophiashaw: let's go @masonmount @chelsea 💙