- Szia – mosolyodott el Jungkook, miután a rózsaszín hajú ajtót nyitott neki.

Jimin viszont ahelyett, hogy üdvözölte volna az idősebbet, fogta magát és letámadta. Azonnal megölelte és olyan közel bújt hozzá, amennyire csak tudott. Amint megérezte Jungkook illatát, minden félelme elszállt és sikerült szépen lassan megnyugodnia. Aggódott a fekete hajú miatt, amiért elszökött otthonról. Tartott attól, hogy valaki mégis észrevette, aztán még a házukig sem jut el. De most, mikor Jungkook már itt állt a bejárati ajtójukban, kezdett lenyugodni és elfogadni, hogy az idősebbnek tényleg sikerült lelépnie otthonról.

Jungkook azonnal reagált Jimin szoros ölelésére, sőt még meg is csókolta a rózsaszín hajút üdvözlésképpen. A fiatalabb ezután mosolyogva elhajolt szerelmétől és beengedte a lakásba. Mivel az előző percekben nyitva maradt az ajtó, így rendesen kihűlt a nappali, ezért Jimin gyorsan a sarokban lévő kályhához sietett és rakott a tűzre, nehogy kialudjon.

- Apa elszaladt boltba, de tudja, hogy itt vagy – mondta a rózsaszín hajú, majd a konyhába sietett, hogy gyorsan kezet mosson. – Éhes vagy?

- Nem – rázta meg a fejét Jungkook. – Viszont egy pohár vizet azt elfogadnék.

Jimin bólintott és már töltött is egy pohár vizet a fekete hajúnak. Ezután mindketten leültek az ebédlőasztalhoz és beszélgetni kezdtek, amíg Jimin apját várták.

- Elmondod, hogy mi történt pontosan? – kérdezte Jimin, mert Jungkook a telefonban csak gyorsan elhadarta rövidített verzióban az apjával való konfliktust.

- Először is megkérdezte, hogy hol töltöttem a szilveszter estét. Mondtam, hogy Dongjunál, ahogy meg volt beszélve. Utána kérdezte, hogy kik voltak ott, mire felsoroltam Dongju, Beom és Jinyoung nevét. Aztán jöttél szóba te, de persze én letagadtam, mintha nem tudnám, hogy miről beszél. Utána dobott le egy sárga borítékot az asztalomra, majd magamra hagyott. Képek voltak rólad, amint megérkezel Dongju lakásához, aztán voltak olyan fotók is, amin ketten voltunk. Ekkor tudtam, hogy végem van, ezért apa után rohantam és magyarázkodni kezdtem. Már nem is tudom pontosan, hogy miket mondtam, mert csak úgy jöttek belőlem a szavak. A lényege az volt, hogy veled ne csináljon semmit, mert az egész az én hibám. Tudom, rengetegszer megbeszéltük már, hogy ne vállaljak mindent magamra, de most muszáj volt. Így is rosszul érzem magam, pedig megpróbáltalak megvédeni. Utána meg mondta, hogy hétfőn ebédszünetben szeretne veled beszélni az irodájában. Majd végezetül a fejemhez vágta a szokásos bántó szavait, elhordott mindennek és a nővéremet fényezte. Ez történt. – vonta meg a vállait Jungkook sóhajtva.

- Sajnálom – hajtotta le a fejét Jimin. – Nem gondoltam volna, hogy az apád figyeltetni fogja Dongju házát.

- Az az igazság, hogy én sem – válaszolta a fekete hajú. – De most már nem tudunk mit tenni. Valószínűleg mindketten megszívjuk, ha rájön, hogy eljöttem otthonról.

- Már most mondom, hogy nem fogom megengedni neked azt, hogy mindent magadra vállalj. Én is pontosan olyan „bűnös" vagyok ebben az egészben, mint te. Szóval most megkérlek arra, hogy ne szólj majd bele az apáddal folytatott beszélgetésembe. Tudom, még csak tizenhat vagyok, de úgy érzem, hogy tudnék vele normálisan beszélni. És szeretnék is, mert hátha akkor megpróbálja megérteni a helyzetünket. Jó? – pillantott Jungkookra boci szemekkel.

A fekete hajú először nem reagált semmit, hanem mérlegelni kezdte a helyzetet. Elkerülhetetlen az, hogy Jimin beszéljen Jaehoval. Mégis féltette a fiatalabbat, mert az apja nagyon kegyetlen is tud lenni, ha akar. A Park családot utálja, Jungkook pedig a folyamatosan lázadásaival még jobban felidegesítette, így valamikor most már robbanni fog az a bizonyos bomba. Eddig viszonylag higgadtan kezelte fiának szerelmi ügyét, de kezdett betelni nála a pohár. Bármelyik pillanatban megismerkedhetnek Jeon Jaeho kegyetlen énjével, ami egyszer már lesújtott a Park családra, amikor Jimin és Jungkook fiatalok voltak.

- Jó – bólintott végül Jungkook, még ha nem is örült a rózsaszín hajú döntésének.

- Mindketten akartuk ezt a kapcsolatot, úgyhogy nem kell hősködnöd – kelt fel az asztaltól Jimin, majd a vele szemben ülő Jungkookhoz ment és beletúrt a hajába.

- Nem fogok – válaszolta Jungkook, majd az ölébe húzta a fiatalabbat. – Szeretlek.

- Én is szeretlek – válaszolta mosolyogva Jimin, miközben még mindig a harmadéves fiú tincseivel szórakozott.

- Köszönöm, hogy elmenekülhettem hozzád – döntötte Jungkook a fejét Jimin mellkasának.

- Nem kell megköszönnöd, ez alap – tért át időközben a rózsaszín hajú a simogatásra, már nem tekergette a fekete tincseket. – Szerintem fordított esetben én is fordulhattam volna hozzád.

- Az biztos – válaszolta Jungkook azonnal, majd nyomott egy puszit Jimin mellkasának azon részére, ami kikandikált a hosszú ujjúja alól. Az idősebb ezután több puszival is ellepte a rózsaszín hajú fehér bőrét, majd a kulcscsontjánál foga közé vette az érintetlen területet és megszívta azt. – Ugye nem zavar, ha néha megszívom a bőrödet?

- Egyáltalán nem – rázta meg a fejét Jimin. – Én is hagyhatok rajtad foltot? – kérdezte a lehető legártatlanabban, mire Jungkook elmosolyodott.

- Ahol csak szeretnél és amennyit csak szeretnél – hajolt hátra annyira, hogy Jimin szemeibe nézhessen.

- Itt – mutatott a fekete hajú nyakának egyik pontjára, ami azért nem a legfeltűnőbb helyek közé tartozott.

- Csak tessék – mutatta meg fogait Jungkook hatalmas vigyorának segítségével.

Jimin nem is várakozott sokáig, megragadta az idősebb állát és elfordította a fejét, hogy kényelmesebben odaférjen hozzá. Jungkooknak természetesen eszébe sem jutott ellenállni a fiatalabbnak, mert igaz, most nem volt olyan bátor, mint amikor szilveszter estéjén ivott, de mégis mert cselekedni. Jimin először csak egy puszikat adott Jungkook bőrére, pár perc elteltével merte csak nyelvét, illetve fogait is használni.

- Kész! – hajolt el büszkén Jimin az idősebbtől, majd méregetni kezdte az általa hagyott lilás foltot.

Jungkook nem szólt semmit, csak a rózsaszín hajú derekánál fogva közelebb vonta magához őt és megcsókolta. Eleinte kényelmes tempót diktáltak, az idő elteltével viszont mindketten felbátorodtak. Olyannyira, hogy végül Jimin szobájában kötöttek ki. Nem beszéltek, csak cselekedtek és azon voltak, hogy a lehető legtöbb és legnagyobb örömet okozzák a másiknak szavak nélkül. Legelőször a felső ruházat került le róluk, majd a farmerok repültek a földre, végezetül pedig az alsónadrágoktól is elbúcsúztak. Meztelenül simultak egymásnak, miközben végre elérkeztek oda, ahova már napok óta mindketten szerettek volna. Nem kapkodtak el semmit sem, szépen ráérősen csókolgatták és simogatták egymást, mert az első alkalmat mindketten különlegesnek szánták. Nem csak Jimin számára volt ez újdonság, hiszen Jungkook sem volt még egyetlen emberrel ezelőtt. Mégis jól haladtak, hiszen mindketten tudták, mit mikor kell csinálni. A fekete hajú egész végig tartotta a vezető szerepet, de Jiminnek is volt azért bőven beleszólása a történésekbe.

Szerencsére Dowon nem zavarta meg őket, csak akkor ért haza, amikor Jimin és Jungkook már egymás mellett feküdtek az ágyon, természetesen ruhákban. Csinált a két gimnazistának vacsorát, de ezen kívül nem zavarta őket. Tisztában volt azzal, hogy kettesben akarnak lenni, ezt pedig tiszteletben is tartotta. Egyáltalán nem zavarta, hogy náluk alszik ma Jungkook, mert kezdett rá második fiaként tekinteni. Aki Jiminnek fontos, az neki is. Jungkooknak meg jelenleg sikerült elfoglalnia a leglényegesebb szerepet a rózsaszín hajú életében.

- Hogy érzed magad? – kérdezte a fekete hajú Jimintől, mikor kettesben voltak a fiatalabb szobájában.

- Jól – válaszolta. – Te?

- Nagyon jól – nyomott egy puszit Jimin fejének búbjára. – Remélem nem voltam veled durva az előbb.

- Egyáltalán nem. Ne aggódj.

- Akkor jó – válaszolta vidáman Jungkook.

Hosszú percekig néma csendben feküdtek egymás mellett, de az idilli pillanatot sikerült egy hangos csattanásnak félbeszakítania. Jimin és Jungkook egyszerre ugrottak ki az ágyból és siettek ki a nappaliba, mert először azt hitték, hogy Dowonnal történt valami. Amikor viszont tárva nyitva találták a bejárati ajtót, Jimin apja pedig épségben a nappaliban lévő fotelében ült, értetlenül álltak a történtek mögött. Alig két másodperc múlva megjelent Jaeho, akit jobb keze, Xion követett lehajtott fejjel. Az igazgató, amint megpillantotta fiát, odasietett hozzá és behúzott neki egy akkorát, hogy Jiminnek kellett megtartania a barátját.

- Mégis mi a faszt képzelsz, Jungkook? – kiabálta le a fekete hajú fejét az apja. – Elszöksz otthonról és ebbe a putriba menekülsz? – nevette el magát, miközben körbepillantott Jiminék puritán berendezésű nappaliján. – Jobban jártál volna, ha az egyik parki padot választod, mert szerintem az kulturáltabb, mint ez a lakás.

- Elég! – kelt fel a bőrfotelből Dowon, majd odasétált Jungkook apjához. – Ne merészelj ilyen hangnemben beszélni Jiminről és a házamról.

- Mert? Miért ne beszélhetnék? – horkantott fel Jaeho. – Ki vagy te, hogy megmondd nekem, mit mondjak és mit nem?

- Az én lakásomban vagy, ne feledd!

- Hidd el, ha az én drágalátos fiam nem jött volna ide, akkor még csak a közelébe sem jöttem volna ennek a patkányfészeknek – beszélt az igazgatóból a rosszindulatúság és a felsőbbrendűség. – Most pedig gyere, Jungkook! Nincsen nekem erre időm.

- Nem – válaszolta a fekete hajú, akinek az előbb kapott ütés miatt felrepedt a szája.

- Nem? – kérdezte vissza Jaeho ellentmondást nem tűrő hangon.

- Jungkook, most az egyszer hallgass apádra és menjünk – szólalt meg Xion, aki ugyan jelen volt a nappaliban, mégis a háttérből figyelt. Most viszont ő is érzékelte, hogy szorul az a bizonyos hurok Jungkook nyaka körül. Ha most nem tart az apjával, akkor nem fog egyetlen ütésnél és pár fenyegető szónál leállni.

- Hagyjad, Xion – legyintett Jaeho nevetve. – Az a kis rózsaszín hajú buzigyerek teljesen az ujja köré csavarta Jungkookot. Bármit mondhatsz neki, nem fog rád hallgatni.

- Szerintem most jobb lenne, ha elmennétek – indult meg idegesen Dowon Jungkook apjának irányába, de ő nem volt hajlandó megmozdulni.

Ezért Jimin apjának muszáj volt löknie egyet az igazgatón, hogy érezze szavainak súlyát. Amiből az lett, hogy Jaeho visszalökött, csak sokkal erősebben, így Dowon a nappali padlóján végezte.

- Nehogy még egyszer hozzám érj, te undorító faszfej! – emelte magasba mutatóujját fenyegetően Jungkook apja. – És neveld meg végre a fiadat. Nem csak csóró, hanem még buzi is. Az ilyeneket elégetni kéne, nem iskolába járatni.

Olyan gyorsan és határozottan szelte át a nappalit, hogy Jungkooknak esélye sem volt ellenállni neki. Megragadta a felkarját és szó szerint kirángatta Jiminék lakásából. A rózsaszín hajú az apjához rohant, aki még mindig a földön feküdt. Valami nagy baj volt, mert fájlalta a derekát, így még a szőnyegről sem volt képes feltápászkodni. Jungkook megpróbált kiszabadulni az apja erős szorításából, de nem járt sikerrel. Minden erejét felhasználta, mégis úgy érezte magát, mint egy erőtlen kisgyerek. Még ideje sem volt elbúcsúzni Jimintől, sőt azzal sem volt tisztában, hogy mik voltak felé az utolsó szavai.

- A rohadt életbe! – vágott idegesen a műszerfalba Jaeho. – Nem tudom, hogy mégis mit kellene veled tennem – őrjöngött vöröslő fejjel az igazgató. – Tegyek rácsot a szobád ablakára és lakatot az ajtódra? Azt akarod, hogy innentől mindig álljon valaki az ajtód előtt és az iskolában még vécére is elkísérjen? Mert rohadtul nem hagysz nekem más lehetőséget, Jeon Jungkook! – sújtott le még egyszer a fekete Jeep műszerfalára. – A faszért kell ennyire lázadónak lenned. Annyi esélyt adtam már neked, te mégis mindet eljátszottad. Nem csak Jimint fogom holnap kirúgni az iskolából, hanem téged is. Mostantól magántanuló leszel és nem fogod elhagyni a kurva lakást, csak ha én is ott vagyok! Te akartad ezt, úgyhogy vess magadra. Búcsút vehetsz a barátaidtól is, mert őket sem fogod mostantól látni.

- Apa... – motyogta Jungkook könnyes szemekkel. – Kérlek, próbáld meg egy kicsit az én helyzetemet is nézni. Szeretem Jimint, nem tehetek róla. Nem szándékosan szerettem bele már öt éves koromban.

- Pontosan az a lényeg, hogy ezt az egészet miattad csinálom – fordult hátra Jaeho. – Neked akarok jót, te mégsem fogadod el a segítségemet.

- Mert azzal, hogy eltiltasz a barátaimtól és a szerelmemtől, mindent csak elrontasz. Semmit nem oldasz meg. – szorította ökölbe kezeit Jungkook, miközben azon erőlködött, hogy ne sírja el magát az apja előtt.

- Ez nem szerelem – sóhajtott fel. – Mivel beszélte tele a fejedet a Park gyerek? Mit mondott neked, amiért ezt hazudod még saját magadnak is?

- Nem mondott semmit sem, apa. Nem mondott semmit sem. – mondta Jungkook erőtlenül, ugyanis elfáradt.

Belefáradt abba, hogy az apjának magyarázkodjon és megpróbálja meggyőzni az igazságról. Úgy sincs semmi értelme, ugyanis Jaeho szemei most is csak a szánakozást és a lenézést tükrözték. Még csak egy kicsi együtt érezni akarás jelét sem lehetett látni, ez miatt pedig Jungkook fel akarta adni az egészet. Minek mondjon bármit is, ha az olyan, mintha a falnak mondaná? Semmi értelme.

- Hétfőtől magántanuló leszel, a többiről majd még egyeztetünk – mondta Jaeho végszóként, majd előre fordult és szólt Xionnak, hogy mehetnek. – Plusz elveszem a telefonodat. Tanuláshoz tudod használni a laptopodat is, telefonálnod meg úgy sem kell mostanában senkivel sem.

Jungkook nem szólt semmit, csak beharapott ajkakkal lehajtotta a fejét. Elsírta magát, de igyekezett halk maradni, mert az apja még ezért is leszidta volna. Ismét mélyponton érezte magát, de talán ez most az eddigieknél is veszélyesebb volt. Magántanuló lesz belőle? Nem találkozhat Jiminnel és a barátaival sem? Egyedül biztosan meg fog őrülni a négy fal között, ugyanis egyedül Xiont tudja elviselni. Tisztában volt azzal, hogy nagy valószínűséggel a személyes sofőrje segített apjának eljutni Jiminék lakásához, mégsem tudott rá haragudni. Ő csak azt tette, amit kellett. Talán Jungkooknak is inkább otthon kellett volna maradnia, mert akkor nem sodorja még nagyobb bajba kettejüket. Most viszont...