- Komolyan csak úgy fogta és kidobta a kukába? – háborodott fel Arin másnap reggel, amikor is Jimin kénytelen volt elmondani barátainak, mi történt vele tegnap.

Túl jól ismerik már őt ahhoz, hogy rájöjjenek, valami nincsen rendben. Jimin tegnap feltűnően szótlan volt az ebédszünet utáni órákon. A barátainak már az is fura volt, amikor csak fogta magát, és elrohant az asztaluktól. Viszont, amit utána leművelt, az még jobban azt igazolta, hogy valami baj van. Először azt hitték, hogy Jimin apjával történt valami, de miután reggel letámadták a rózsaszín hajút, és mind a hárman követelték tőle, mondja el, mi történt vele tegnap, nem bírt tovább ellenállni nekik. Arin szokásához híven elsőként reagált Jungkook kegyetlen visszautasítására, természetesen nem tetszését kimutatva. Utána elmondta Yesung és Alice is a véleményét, bár ők már koránt sem voltak annyira idegesek, mint a baráti társaságuk dívája.

- Szerintem írnod kellene még neki! Én a te helyedben az egész szekrényét teledobálnám levelekkel. – adott egy remek tanácsot Jiminnek – amit természetesen nem fog megfogadni. De azért jót mosolygott rajta, mert vizuális típus, ezért elképzelte a jelentet, amikor Jungkook kinyitja a szekrényét és száz darab levél rápotyog.

- Mindenképpen írni fogok neki még, csak nem tudom, hogyan kellene rávennem arra, hogy elolvassa a levem, és ne azonnal a kukába dobja.

- Nem vagytok jóban egyetlen osztály vagy évfolyamtársával sem? – kérdezte Alice. – Mert akkor általa eljuttathatnánk a levelet Jungkookhoz.

- Még egyszer megpróbálom a szekrényébe dobni, aztán pedig keresünk valamilyen más módszert, ha megint a kukában végzi a levelem – zárta le a témát Jimin, azzal a lendülettel pedig meg is indult az osztálytermük felé, mert eddig a folyosón állva beszélgettek.

Viszont mielőtt még az osztályához ért volna, meglepetés érte. Egyáltalán nem számított arra, hogy még első óra előtt találkozik Jungkookkal, akin szokásához híven fehér ing és fekete lábaihoz simuló nadrág volt. Jimin nyelt egy hatalmasat, mert nem igazán tudta felkészíteni magát a hirtelen találkozása. Jungkook viszont úgy sétált el mellette, mintha észre sem vette volna. Ezen a rózsaszín hajú egyébként meg sem lepődött, de azért valamilyen szinten mégis rosszul érintette.

- Jungkook! – kiáltotta egy lány az igazgató fiának nevét olyan hangosan, hogy az egész folyosó kristály tisztán hallja. – Visszahoztam a pulcsidat, amit még szombaton kölcsönadtál – tipegett Jungkook után. A tanulót egyébként Jiwonnak hívják és Jungkook évfolyamára jár, onnan ismerik egymást.

- Mondtam, hogy megtarthatod – sóhajtott fel Jungkook, mint akinek egyáltalán nincsen kedve a lánnyal beszélgetni.

- Én pedig mondtam, hogy kimosom és visszahozom neked – nyújtotta át Jiwon Jungkooknak a fekete pulóvert.

- Kösz – motyogta Jungkook, majd vetett egy pillantást az odagyülemlett embertömegre.

Mindig ez történik... Ha Jungkook valakivel beszél, aki nem a haveri társaságának tagja, az élettelen diáklányok már ott is vannak, hogy levideózzanak minden egyes mozdulatát. Aztán pedig rohannak a könyvtárba, ahol legerősebb a wifi jel, és már töltik is fel a Facebookos oldalukra. Nem ez a durva az egészben, hanem, hogy perceken belül több ezer like és több száz komment érkezik a videók és képek alá.

- Miért nem válaszoltál messengeren? – kérdezte Jiwon, miután látta, hogy Jungkook már nagyon szabadulna a kellemetlen beszélgetésből. Ha tudta volna, hogy ennyire nyomulós lesz a lány, akkor nem kíséri ki cigizni, csak hagyja egyedül kimenni a sötétbe.

- Miért válaszoltam volna? – vonta meg flegmán a vállait.

A jelenet hasonlított a koreai sorozatokban lévő iskolai drámajelenetekhez. Jelen esetben Jungkook a macsó, bunkó és flegma fiú főszereplő, Jiwon pedig a kedves, jószívű, ugyanakkor naiv női főszereplő. Jimin féltékeny volt a lányra, ugyanis neki még csak köszönni sem volt alkalma Jungkooknak, a lány viszont már bulizott is vele. Mit meg nem adott volna azért, hogy egyszer kiszemeltje kölcsönadja neki a pulcsiját. Többször is elképzelte már az illatát, de még egyszer sem került olyan közel hozzá, hogy kiderítse, jól gondolja-e.

- Hát, mert... mert jól elvoltunk szombaton – motyogta Jiwon, aki rendesen megszeppent Jungkook ridegsége miatt.

- Felejtsd el – vonta meg a vállait. – Azért, mert egyszer kikísértelek cigizni, az nem azt jelenti, hogy alvilági spanok lettünk – mondta Jungkook érzelemmentes hangon, azzal hátat is fordított a lánynak, és faképnél hagyta.

A folyosóra kínos csend telepedett, miután az igazgató fia elviharzott onnan. Aztán hirtelen mindenki sugdolózni kezdett, jó alaposan kibeszélve az előbbi jelenetet, majd fogták magukat és megindultak az órájukra. Jimint Alice rángatta el a folyosóról, viszont tekintetét még akkor sem tudta levenni a döbbent lányról, amikor már jó messze jártak tőle. Sajnálta, mert látszott szemeiben, hogy egyáltalán nem erre számított. Jimin is pontosan ezt érezte tegnap, miután levele a kukában kötött ki. Teljes mértékben együtt érzett a lánnyal, sajnálta őt és oda akart hozzá menni, majd azt mondani neki, hogy hagyja a fenébe ezt a srácot, mert nála sokkal jobbat érdemel. De Alice ebben megakadályozta, talán előre látta, hogy Jimin valami hülyeségre készül.

- Ez meg mi a fene volt? – kérdezte Arin, mire Jimin csak megvonta a vállait. Jungkook még sem lenne olyan tökéletes, mint ahogyan azt elképzelte? A mai és tegnapi viselkedése egy teljesen más Jungkookra utal, mint akibe beleszeretett a rózsaszín hajú.

- Szegény csaj – húzta el a száját Alice. – Jól kioffolta Jungkook.

- Nem tudom, hogy mi ütött belé, de egyszer sem hallottam még így beszélni. Pedig jó párszor beszéltem már vele a délutáni kosáredzéseken. – tűnődött el hangosan Yesung.

Yesung ismerte talán a legjobban Jungkookot a kis társaságból, mivel szeptember óta minden szerdán és csütörtökön együtt van kosáredzésük. Viszont Jimin nem fogadott el tőle egyetlen információt sem, mert mindent magától Jungkooktól szeretett volna hallani. Az úgy nem lenne izgalmas, ha mindent legjobb barátja árulna el a fekete hajúról.

- Na, most már megértitek, hogy miért nem merek vele beszélni személyesen? – sóhajtott fel Jimin, azzal megint megkísérelte, hogy bemegy az osztálytermükbe. Szerencsére most nem zavarta meg ebben Jungkook jelenléte, ahogyan az ő nevét kiabáló Jiwon sem.

Yesung sport tagozatos tanuló, Alice nemzetiségi szakon tanul, Jimin és Arin pedig vendéglátás és turisztika szakot választották, így három fele kellett válniuk. Megbeszélték, hogy ebédszünetben megint összefutnak a szokásos asztaluknál. Jimin egyébként nagyon hálás volt, amiért legalább Arin az osztálytársa, ha már a többiek nem. Legalább ő ott volt neki, mert a többi osztálytársával nem igazán sikerült az eltelt három hónap alatt szorosabb kapcsolatot kialakítania. Ketten azért mégis csak gyorsabban telik az idő, mintha Jiminnek egyedül kellene végigszenvednie az órákat.

- Szerintem most megírom a levelet Jungkooknak – mondta Jimin a mellette ülő Arinnak, aki összeráncolt szemöldökökkel sandított a rózsaszín hajúra.

- Most? Következő órán témazárót írunk, szerintem most inkább figyelned kellene.

- Még akkor sem tudnék most figyelni, ha kényszerítenének rá. Azt akarom, hogy Jungkook most azonnal a szekrénye előtt állva olvassa a levelemet. – sóhajtott fel Jimin gondterhelten. Ki is tépett egy lapot a vendéglátói ismeretek füzetéből, és kivillantotta fogait Arinra pillantva.

- Reménytelen vagy – forgatta meg szemeit a vörös hajú lány. – Teljesen elcsavarta a fejedet a gyerek.

- Ezzel nem tudok ellenkezni – vonta meg a vállait Jimin, azzal be is harapta az alsó ajkát, mert már azon gondolkodott, hogy mit kellene írnia Jungkooknak.

„Jungkook,
A tegnapi levelemet nem olvastad el. Szomorú voltam, mert azt hittem, hogy legalább belekukkantasz. Igazából csak annyit írtam le benne, hogy elsőéves vagyok, szeretek olvasni, akárcsak te. Miért dobtad csak úgy ki a kukába a levelemet? Mindegy, remélem, ezt a pár sort már elolvasod. Ja, és azt is írtam a tegnapi levélben, hogy titkos csodálód vagyok. Adj nekem egy esélyt, kérlek!
~ Egy elsőéves srác"

- Ha ezt nem olvassa el, akkor egy idióta barom – szólalt meg Arin, mire Jimin kis híján leesett a székről, úgy megijedt.

Azt hitte, hogy padtársa a tanár szavait issza, jegyzetel és még csak tudomást sem vesz róla. Nos, ez koránt sem így volt, mert Arin végig figyelemmel kísérte Jimin gondolatait. Nagyon édesnek találta, ugyanakkor hozzá túl félénk volt. Arin és Jimin ég és föld, ezért sem tudott teljes mértékben azonosulni a rózsaszín hajú soraival. De mivel a barátja, és hozzá minden egyes szó passzolt, ezért nem tudott rosszat mondani. Nem is bírta elképzelni Jimint, amint flörtölni kezd a kiszemeltjével, pedig lehet, hogy többre menne, mint a visszafogott mondataival. Jimin azonnal elrántotta a papírját Arintól, mert nem akarta, hogy elolvassa. Nem igazán szerette, ha a gondolataiban kutakodnak. Ez most sem volt másképp, mert ezeket a sorokat csak is Jungkooknak szánta.

- Arin! – szólt rá idegesen a barátjára.

- Jól van, na. Csak kíváncsi voltam, hogy mit írsz neki. Eléggé cuki, szóval tényleg adhatna neked egy esélyt. – villantotta ki fogait Arin, ugyanis élvezte, hogy zavarba hozhatta az ártatlan Jimint. A hatás kedvéért látványosan rásandított a Jungkooknak írt levélre, mire a rózsaszín hajú kénytelen volt még jobban eltakarni a papírra vetett gondolatait.

- Én is reménykedem, hogy most már ad egy esélyt – motyogta Jimin, majd összehajtogatta a füzetéből kitépett papírt. A tegnapiból okulva most már a külsejére is ráírta azt, hogy egy elsőéves srác írt neki.

- És mi lesz akkor, ha megint kidobja a kukába?

- Akkor odamegyek hozzá és az arcába nyomom – vonta meg a vállait Jimin, mire Arinnak muszáj volt halkan felnevetnie. Csak elképzelte, ahogyan a törpe Jimin odamegy a harmadikos nagymacsó Jungkookhoz, aztán a képébe nyomja a levelét.

- Szurkolok neked – mosolyodott el Arin, mire Jimin csak egy apró biccentéssel válaszolt neki. Jól esett a támogatás, bár jelen esetben nem sokra ment vele.

Hiába volt az órából még tíz perc hátra, Jimin úgy érezte, hogy megállt az idő. Másodpercenként a falon lógó órát leste, amin a mellette ülő lány kifejezetten jót szórakozott. A rózsaszín hajú fiú az óra utolsó öt percében már a padon fetrengetett és nyilvánosan szenvedett. Az volt a szerencséje, hogy az utolsó padban ültek, ahova a tanár sosem ment hátra, így az sem tűnt fel neki, hogy valaki fejben már ott sincs az órán. Amint kicsengettek, Jimin már pattant is fel a székről. Gyorsan bepakolta a cuccait a táskájába, és már meg is indult a harmadik emelet felé. Még arra sem volt ideje, hogy elköszönjön Arintól, aki csak fejét csóválva nézte, amint Jimin fellök hat embert, hogy ő mehessen ki elsőnek a teremből.

Jiminen megint úrrá lett az izgalom, kezei ismét izzadtak és remegtek, szíve pedig kis híján kiugrott a helyéről. Nagyon szerette volna, ha most Jungkook nem utasítja el. Csak egy pillantást vessen levelére, utána felőle már dobhatja is a szemetesbe. Jimin gyomra összerándult, amint meghallotta Jungkook jóízű kacagását. Miután bedobta a szekrényébe a levelet, ismét az oszlop mögött rejtőzött el, hogy láthassa a fekete hajú reakcióját.

- Akkor ma utolsó óra után rúgunk párat a pályán? – kérdezte Jungkook egyik osztálytársa, akit Jimin csak látásból ismert. Dongju a fiú neve egyébként, és már elsőéves koruk óta egy társaságba tartoznak.

- Vissza kell vinnem egy könyvet a könyvtárba, de utána felőlem focizhatunk – válaszolta Jungkook, mire természetesen leszólták a körülötte lévők, mert a foci sokkal izgalmasabb, mint az olvasás. Jimin inkább az olvasás mellett tette le a voksát, de ez jelenleg nem volt olyan fontos, ugyanis Jungkook kinyitotta a szekrényének ajtaját.

- Az meg mi? – mutatott Jungkook focista haverja a szekrény legalsó polcára mutatva, ahol a Jimin által írt levél várta, hogy végre elolvassák. Jungkook nem szólt semmit, csak megragadta a papírt és megindult a szemetes felé.

- Most meg mit csinálsz? – kérdezte társaságuk egyetlen szőke hajú tagja.

- Kidobom – vonta meg a vállait Jungkook, mintha valami teljesen magától értődőre készülne éppen.

- El sem olvasod? – ráncolta össze szemöldökeit Dongju. Nem csak ő nem értette Jungkookot, hanem a szőke hajú Beom, és a focista Jinyoung sem.

- Mi van egyáltalán a levélre írva? – kérdezte Jinyoung.

- Egy elsőéves fiú – nevetett fel Jungkook. – Még ha valami jó csaj írt volna, akkor azt mondom oké, de mit kezdjek én egy elsőéves fiúval?

- Attól, mert elolvasod a levelet, nem kell azonnal randizni vidd – mondta Beom. Jiminnek kifejezetten szimpatikus volt a szőke srác, ugyanis Jungkookkal ellentétben ő adott volna neki esélyt, ahogy Jinyoung és Dongju is.

Jungkook egy pillanatra elgondolkodott, mintha azon agyalt volna, hogy hallgasson-e haverjaira és lesse-e meg a levelet. Kíváncsinak kíváncsi volt, hogy mi lehet benne és ki írhatta neki, de megfogadta magának, névtelen levelekkel ő bizony nem fog foglalkozni. Egyszer nagyon csúnyán átverték már így, szóval attól a naptól kezdve esélyt sem ad a névtelen leveleknek. Jiminben felcsillant a remény, hogy Jungkook talán elolvassa az általa írt sorokat, viszont ez az érzés nem sokáig tartott. A fekete hajú olyan lendülettel hajította a kukába Jimin második levelét is, mintha éppen kosárpályán érezné magát. Jungkook haverjai jól lecseszték az igazgató fiát, amiért még csak esélyt sem adott Jiminnek, őt viszont kicsit sem hatották meg a szavak. Fogta, kivette a szekrényéből a tornazsákját, majd megindult a csarnok felé.

- Nem értem, hogy miért viselkedik így – sóhajtott fel Beom, amikor már csak hárman álltak Jungkook szekrénye előtt.

- Én sem tudom, hogy miért ennyire köcsög – vonta meg a vállait Jinyoung.

- Na, menjünk, mielőtt még mi leszünk a szarok, amiért egyedül hagytuk – csapta össze tenyereit Dongju, azzal megint Jungkook után, aki ekkor már a folyosó végén járt.

Jiminnek még csak eszébe sem jutott, hogy Jungkook tisztában volt azzal, hogy az oszlop mögött lapul. Azért volt ilyen bunkó és elutasító, mert abban reménykedett, hogy akkor majd leáll Jimin. Jobb, ha nem keveri bajba magát, és messziről elkerüli őt, mert hát mégis csak az igazgató fiáról van szó...

Jimin könnyes szemekkel sétált oda a kémia terem mellett lévő kukához. Azon tűnődött, hogy vajon ki kellene-e vennie a levelét a kukából, hogy újra Jungkook szekrényébe dobhassa, vagy hagyja ott a fenébe. Viszont ahogy jobban megnézte a kukába száműzött lapot, látta, hogy tiszta kávés lett az egész. Megtörölte szemeit, mert nem akart sírni a folyosón, hiába tört össze teljesen az elmúlt percekben. Nem értette, hogy Jungkook miért utasította el megint, pedig most a haverjai is arra kérték, adjon egy esélyt annak az elsőéves fiúnak. Talán ennyire zavarja, hogy Jimin fiú és nem egy csinos lány? Vegyes érzelmek kavarogtak benne, egyszerre volt csalódott, szomorú, ugyanakkor mérges is. Jimin viszont elhatározta, hogy most már csak azért sem fogja feladni. Ha kell, akkor ezer levelet ír Jungkooknak, az egyiket csak elolvassa majd. Csak lessen bele az egyikbe, aztán akár a szemei előtt is darabokra tépheti a levelet.