Alig várom, hogy meghalljam az autót parkolni a ház előtt. Gondolkodás nélkül fogok kifutni elé ahogy a karjaiba ugrok.
Nagyon hiányzik. Ez a pár nap nélküle maga volt a pokol. Az, hogy nem érezhettem őt magam a közelébe majdnem az őrületbe kergetett. A gondolatomból pedig az autó duda szója ébresztett fel. Hazaért. Izgatottan, boldogan futottam ki az ajtón ahogy láttam épp a bőröndjét veszi ki a csomagtartóból.
-Chris!-kiabáltam. Ő pedig amint meglátott elmosolyodott.
-Gyönyörűm!-hallottam meg a hangját ami kisebb fáradtságot sugárzott de még ígyis boldog volt. Boldogan futottam a karjaiba ami szorosan tartott magánál.-Nagyon hiányoztál.-dünnyögte a nyakhajlatomba.
-Te is nekem Robert. Vagyis Chris.-nevettem. Chris azonnal ,,ez komoly?" nézéssel díjazta a megjegyzésem.
-Robert, mi? Ezek után biztos nem hívom át őt hozzánk.
-Oh ne már.-vágtam egy szomorú arcot.-Meg van még a felesége?-folytattam a viccelődést.
-Brooklyn!-nézett rám újra.
-De mit tehetnék ha az én hercegem hamarabb levett a lábaimról?-simítottam a kezem a hajába, ami mindig annyira tökéletesen állt.
-A herceged lennék?
-Az első pillanattól ahogy találkoztunk.
-Istenem, had csókoljalak meg.-kérte ahogy én boldogan hajoltam az ajkaiért. Végre újra csókolhatom őt.-Szeretlek Brook.
-Én is nagyon szeretlek Chris.-mondtam ahogy egy perc múlva a lábaim már földet értek.-Komolyan? Azt hittem becipelsz.
-Azt szeretnéd? Pont mint a feleségekkel szoktak mikor átcipelik őket a küszöbön?
-Ühüm.-bólogattam.
-Egy perc.-mosolygott ahogy a bőröndöt a kertbe bevitte majd mint egy gyerek futott hozzám ahogy könnyedén kapott fel.
-Úristen!-kiabáltam.
-Talán ezek után ha egyszer odajutunk hamarabb fogsz igent mondani?
-Ez azt jelenti hogy egyszer meg fogod kérni a kezem?
-Honnan veszed hogy nincs egy gyémánt gyűrű a táskámba?
-Ne csigázz fel, mert nagyon szomorú leszek ha hazudsz most.
-Meg fogom kérni a kezed. Erre megesküszöm.-ez pedig bőven elég volt nekem.-Mehetünk be?
-Cipelj be hercegem.-könnyedén cipelt be a kerten belülre sajnos ezt a romantikus pillanatot a kutyáink boldogan szabotálták.-Komolyan? Egésznap alszotok, mikor meg élvezném apuci karjait szabotáltok minket?-másztam ki a karjaiból.-Foglalkozz a gyerekeinkkel.-hagytam ott őket de tisztán éreztem ahogy Chris tekintete végigkísért. A konyhába mentem ahogy zöldséget daraboltam.-Komolyan féltékeny lettem a kutyáinkra?-gondoltam magamra hitetlenkedve.
-Brook...-jött be az ajtón.
-Megdögönyözted őket?-kérdeztem. Chris a pulthoz ült ahogy a fejéhez támasztotta a kezeit és engem figyelt.-Mi az?
-Ismételd meg.-mondta.
-Mi?
-Ismételd meg.
-Megdögönyözted őket?-néztem rá értetlenkedve.
-Nem azt.
-Akkor?-álltam meg a darabolással.
-Amikor a karjaimba voltál. Hogy is hívtál?
-Hogy hívtalak? Chrisnek.
-Nem-nem. Biztos hogy nem így hívtál.
-Christopher?
-Nem.-rázta meg a fejét.
-Oh.-jutott eszembe ahogy az arcom égni kezdett.
-Mond ki.
-Nem.-nevettem.-Ha látnád bizonyos platformokon hogy neveznek.
-Hallani akarom.
-Oh biztos nem buktatom le a női társaim.
-Van jobb az apucinál?
-Nem.-ráztam meg a fejem.-Christopher Jamal Evans.
-Jamal? Milyen név ez?
-Ennél többet nem mondok.-nevettem.
-Nem is kell. Tedd le a kést, hagyd abba a főzést és csak gyere ide.-nyújtotta ki a karjait.
-De biztos éhes vagy.
-Bőven elég vagy te is.-egy sóhaj után raktam le a kést ahogy hozzá sétáltam.-Imádom az illatod.-tartott magánál.
-Szeretlek. Nagyon szeretlek. És annyira hiányoztál.-dünnyögtem.
-Te is nagyon hiányoztál. Az én gyönyörű hercegnőm. Annyira szeretlek.