Beomgyu unottan pörgette az instát, mint minden este. Úgy gondolta ez az éjszaka sem lesz más mint a többi, de aztán szembe jött vele Soobin posztja, ami mindent megváltoztatott... A fiú vidáman pózolt Kai, Taehyun, Yeonjun társaságán, már csak Beomgyu hiányzott a képről.

De hát miért is hívták volna el bulizni, amikor ő Yeonjun exe volt...?

Beomgyu keserűen mosolyogva likeolta a fotót, majd hirtelen megakadt a szeme a leíráson. A kép alá írt szöveg szerint a fiúk Yeonjun legénybúcsúját ünnepelték.
-Megházasodik? - suttogta maga elé és maga sem tudta miért  kezdtek el potyogni a szeméből a könnycseppek. Hisz oly' rég volt már...

Azóta Beomgyunak is lett menyasszonya, akivel bár szakítottak, de született egy csodálatos kislányunk. A fiúnak nem volt oka panaszra az életét illetően, hiszen volt saját háza, jól fizető munkája, egy 2 éves gyermeke, csodálatos barátai és a hobbijával is sikereket ért el. Maga sem tudta volna megmondani, hogy mi volt az a szívét mardosó keserű érzés, ami hatalmába kerítette a tény miatt, hogy Yeonjunnak esküvője lesz... De valamiért mégis csak gyötörte a dolog és a fejében csak úgy kavarogtak a gondolatok.

-Vajon hogyan alakult volna az életem, ha vele maradok? Mi lenne most, ha nem szedem össze a cuccaimat azon a hűvös őszi hajnalon és hagyok ott csapot-papot? - sóhajtott egy nagyot, majd ingerülten a hajába túrt. Nem tudta jól kezelni az ilyen helyzeteket...

Futólag végig simított a mellette szuszogó apróság hátán és lágyan elmosolyodott. Ha másért nem, miatta megérte kilépni Yeonjun bűvköréből és teljesen új életet kezdeni. A kapcsolatuk cseppet sem volt egészséges, annyira mást akartak mindketten, hogy soha semmiben nem jutottak közös nevezőre. Akaratlanul bántották a másikat, miközben tisztelték és szerették egymást, de be kellett látniuk, hogy nem működött a dolog. Vannak az életben olyan emberek, akik a legjobbat hozzák ki a környezetükből, de ha összekerülnek akkor csak pusztítanak.

És pontosan ilyen volt Yeonjun és Beomgyu párosa is...

A fiú úgy érezte, hogy muszáj kiírnia magából a keszekusza gondolatait és érzéseit, ezért egy keresetlen insta sztoriban megosztotta azt. Nem félt attól, hogy Yeonjun esetleg meglátja, hiszen letiltotta a fiút, ám azt legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy a hyungja egy álprofilról követte őt...

"Láttam ma egy fotót rólad, ami egészen addig nem kavart fel, amíg rá nem jöttem, hogy a legénybúcsúdon készült. Házasodni fogsz és én annyira örülök ennek, de valamiért a szívem mégis fájdalmasan összeszorult a tudatra. Pedig megérdemled a boldogságot, jobban mint bárki más... Jó ember vagy és tiszta szívemből azt kívánom neked, hogy sikeres legyen az életed! De most egy kicsit elgondolkodtam... Vajon, hogy alakult volna a sorsunk, ha veled maradok? Jobb lenne? Rosszabb? Vagy pontosan ugyan ilyen...? Ezt már sosem tudom meg és kár is rajta rágódnom, de annyira nehéz. A sors iróniája, hogy tegnap a régi képeim közt kutakodva találtam rólad egy fotót, melyen édesen alszol mellettem. Remélem most még édesebben és boldogan pihegsz a jövendőbelid mellett! Most pedig végleg kitöröllek az életemből és ezekkel a sorokkal búcsúzom tőled. A soha viszont nem látásra C.Y!"

Beomgyu rányomott a közzététel gombra, majd nagyot sóhajtva az éjjeli szekrényére tette a mobilját. Egy ideig még a könnyeit nyeldesve bámulta a plafont, majd magára húzta a takaróját és a kislányához bújva átlépett az álmok világába.

Ám alig egy óra múlva őrült dörömbölésre riadt fel.

Yeonjun ki tudja már hanyadik felest döntötte magába, amikor a telefonja csipogása jelezte, hogy értesítője érkezett az instagrammon. Be volt neki állítva, hogy mindenről kapjon jelzést, amit Beomgyu posztolt és  szinte egy megszállott módjára  lógott a fiú minden szociális média megmozdulásán. Valamiért túlságosan érdekelte minden ami Gyuval történik...

Mosolyogva kezdte el olvasni a kirakott szöveget, de ahogy egyre jobban falta a betűket, úgy torzult el az arca. Elmondhatatlan düh és keserűség lett úrrá rajta, amit kissé ittas állapotban egyáltalán nem tudott kontrollálni.
-El kell mennem - pattant fel hirtelen, majd a döbbent társaságot magára hagyva kissé kótyagos léptekkel indult meg a volt párja lakásához. A barátai nem voltak hülyék, nagyon is jól tudták, hogy mi kavarta fel a magas fiút...

De egyikük sem állította meg őt.

A ház elé érve nem bekopogott, hanem szabályosan ütlegelni kezdte a szerencsétlen ajtót. Talán egy percen belül megjelent a nyílászáró másik oldalán egy nagyon álmos Beomgyu,  aki halovány mosollyal az ajkain nézte hyungját.
-Te normális vagy?! - ripakodott rá az idősebb.
-Neked is szia Yeonjun - köszönt kissé meghajolva a fiatalabb. - Rég láttalak.
-Nem posztolhatsz ilyet az esküvőm előtt - gesztikulált hevesen a kezeivel és tehetetlen dühében egy helyben toporgott. - ÉS NEM ÜDVÖZÖLHETSZ ILYEN NYUGODTAN, AMIKOR ÉPP MINDENT FELBOLYGATTÁL BENNEM! - kiabálta kétségbeesetten.

-Felbolygattam? - vonta fel az egyik szemöldökét kíváncsian a fiú és egy pillanatra már meg is bánta, hogy megosztotta a levelét... Simán csak le kellett volna írnia egy papírra, majd felgyújtani, mintha sosem létezett volna.
-IGEN, PONTOSAN AZT CSINÁLTAD - ordított tovább az idősebb, majd arcát két kezébe temetve felzokogott. - A fenébe is Gyu... Mi célod volt ezzel?
-Csak elakartam tőled búcsúzni, ha már anno szó nélkül léptem le...

Beomgyu fájdalmasan elmosolyodott, majd közelebb lépett a sírdogáló Yeonjunhoz és óvatosan letörölte a fiú könnyeit, majd két kezébe fogta az arcát. Lágyan cirógatta puha orcáit, egészen addig amíg az idősebb kissé meg nem nyugodott.

-Gyerekek voltunk még, amikor egymásba szerettünk, de most itt az ideje annak, hogy elkezdjük élni a felnőtt életünket - mondta higgadtan, de kegyetlenül csengő szavaival a saját szívét is összetörte. - És abba nem férünk bele...
-Lehet, hogy igazad van, de biztosan ezt akarod? - suttogta Yeonjun. - Lehet, hogy már nem lehetünk barátok, sőt tuti...  De valóban teljesen kiakarsz szállni az életemből? - kérdezte kissé reménykedve, hiszen valamilyen megmagyarázhatatlan okból továbbra is közel akarta tartani magához Beomgyut.

A fiatalabb óvatosan megragadta Yeonjun tarkóját és ajkait a fiúéra tapasztotta pár pillanat erejéig. Nem kezdte el mozgatni a száját, nem mélyítette el a csókot, csak egy szimpla búcsú puszit lehelt az idősebb dús ajkaira.

-Ennyivel tartoztam még neked hyung - lihegte hátrébb húzódva és karjaival körbefonta Yeonjun derekát. Még egyszer utoljára magához ölelte az idősebb karcsú testét, majd tekintetét mélyen az övébe fúrva el lépett tőle. - De most már törölj ki az emlékeidből is! - kérte rezzenéstelen arccal és semleges hangszínnel, miközben a lelke ezer  darabra hullott. Arcára hamis mosolyt erőltetett és Yeonjun válaszát meg sem várva visszament házának biztonságot nyújtó illúziójába. - Úgy, ahogyan én is téged... - suttogta a bántóan ordító csendbe és hátát a falnak vetve ki sírta magából szívének összes bánatát.

De ez kellett neki ahhoz, hogy véglegesen letudja zárni életének azt a szakaszát...

_JiYun_  💕