A hosszú tél után végre beköszöntött a jó idő. Bár sok embert megviselt a hirtelen időjárás változás, de jócskán akadtak olyanok is akik kihasználták a 20+ fokot és kirándulni mentek, piknikezni, sétálni, vagy elkezdték a kertjüket rendezgetni. Mások, mint pl Seungmin, fotózni mentek a közeli parkba, vagy gördeszkázni, mint Bangchan.

Seungmin szerette a természetet és a fotózást, amikor csak tehette a környéket járta és képek formájában megörökítette a szépségét. Az egyetem miatt nem volt sok szabadideje, így azt a keveset mindig igyekezett a hobbijára fordítani és produktívan eltölteni.

Bangchan mindenhová gördeszkával ment, amikor csak tehette. Jó időben ritkán vett igénybe tömeg közlekedést, mivel általában csak a lakása és a hozzál közel lévő stúdió között ingázott. Úgy gondolta, hogy a gördeszkázás nem csak jót tesz az egészségének, de környezetbarát megoldás, olcsóbb és biztonságosabb. Nagyon büszke volt magára, mivel nem volt még balesete mióta deszkával közlekedett.

Egészen eddig a napig...

Seungmin egy virágzó fa alatt állt, úgy nézett ki mint egy festményből kilépő herceg. Ujjaival finoman végig simított a növényen és Bangchan annyira elvolt foglalva a számára idegen fiú bámulásával, hogy egyáltalán nem az utat nézte.
-VIGYÁZZON! - kiáltott felé egy idős hölgy, de már túl késő volt... A fiú sikeresen neki száguldott az előtte lévő oszlopnak, majd egy hatalmas csattanás után a fenekére érkezett. Channal rögtön forogni kezdett a világ és a látása pár másodpercig nem akart fókuszálni.
-Ne hívjunk mentőt? - pánikolt be egy fiatal lány.
-Jól vagy? - érdeklődött kedvesen egy középkorú férfi.

Bangchan fájdalmasan elmosolyodott, majd lassan végig nézett a köré gyűlt embereken és szíve nagyot dobbant mikor észrevette Seungmint.
-Kutya bajom - felelte kissé erőtlenül, ugyanis a feje nagyon zsibogott.
-Azért én inkább haza kísérnélek, ha nem bánod  - szólalt meg féléken a fotós srác.

Az emberek megnyugodtak, hogy Seungmin a szárnyai alá vette Bangchant és pár klisés jó tanács után magukra hagyták őket.
-Feltudsz állni? - kérdezte Seungmin és mutatóujjával feljebb tolta az orrára csúszott szemüvegét. Az ausztrál szájtátva nézte ő, szinte a nyálát csorgatva, majd gyorsan kapcsolt, hogy mennyire kínosan viselkedett.
-Persze! Ez csak egy kis karcolás - vagánykodott,majd óvatosan talpra állt, ám egy másodperccel  később meg is szédült és szabályosan Seungmin karjaiba omlott.

-Mmm túlságosan szédítő  a látványod - kuncogott Chan, akinek az elviselhetetlen fejfájása sem vette el a kedvét a flörtöléstől.
-Hogy mi van? - vonta össze a szemöldökét Seungmin. Arca halvány pírban úszott, ezzel még bájosabbá téve őt.

Bangchan szélesen mosolyogva nézett a másik mély barna íriszeibe, miközben Seungmin még mindig a derekát ölelve tartotta őt. Csak akkor tűnt fel neki, hogy pólója felgyűrődött, Seungmin pedig a csupasz bőréhez ért hozzá, ami szinte lángolni kezdett a fiú puha tenyerének hála. Chan megpróbált párat lépni, mire a másik fogása ösztönösen erősödött és ujjai az ausztrál csípőjébe mélyedtek.

Bangchan nagyon igyekezett ignorálni a tényt, hogy a fiú milyen hatással volt rá...

-Miattad estem el - közölte oly' könnyedén, mintha csak a vasárnapi ebédről csevegtek volna.
-Miattam? - nézett rá tányér méretű szemekkel a fiú. - De hát én tőled pár méterre fotózgattam, hogyan is lehetnék én a hibás?! - esett kétségbe azonnal.
-Pontosan így! - felelte komolyan Chan, de szája sarkában kisfiús mosoly bujkált. - Túlságosan lebilincselte a tekintetem a látványod és ahelyett, hogy az utat figyeltem volna, inkább benned gyönyörködtem - vonta meg a vállát, majd átkarolta Seungmin derekát, hogy könnyebben tudjon mellette lépdelni.

Egy darabig csendesen sétálgattak, az ausztrál időnként szűkszavúan navigálta a fotós fiút, hogy merre menjen, de ezen kívül nem szóltak egymáshoz. Bár Chan alapból beszédesebb típus volt, Seungmin közelében valamiért mégsem hatott kínosnak a hallgatás... Bő félóra alatt el is értek Bangchan házához, ahol legjobb barátjával és annak párjával lakott. Miután Seungmin meggyőződött róla, hogy a másik innentől biztonságban van, mosolyogva elköszönt tőle és a közeli buszmegálló felé kezdett sétálni.

-Egy randival kiengesztelhetsz - kiáltott hirtelen a fiú után, aki sóbálvánnyá vált Chan szavai hallatán és lassan felé fordult.
-Egy feltétellel - mondta mosolyogva, miközben visszasétált az ausztrálhoz, majd fölé tornyosulva a magasság előnyét kihasználva próbálta meg letörni a kis Casanova szarvait.
-Hallgatlak - felelte és fejét dacosan felszegte, ezzel is csökkentve a köztük lévő távolságot. Seungmin nagyot nyelt, ahogy Bangchan ajkai közelebb kerültek hozzá, de minden bátorságát összeszedve állta az idősebb pillantását és nem hátrált meg.
-Elengeded ezeket a béna flörtölős dumákat - vigyorodott el, mire Chanból is kitört a nevetés.

Miután elérhetőséget  cseréltek és lefixálták a randi időpontját, Seungmin ismét haza indult, de most nem fordult vissza. Chan egészen addig a bejáratnak támaszkodva állt és figyelte őt, amíg az utca sarkon le nem kanyarodott. Mosolyogva megrázta a fejét és belépett a házba.

Ki gondolta volna, hogy egy balesetnek ilyen szerencsés vége lesz?

Felix azonnal kirohant a konyhából amint meghallotta, hogy lakótársa hazaért. Vigyorogva indult meg felé, de rögtön az arcára fagyott a mosoly.
-Jézusom Chris, de szarul nézel ki! - bukott ki belőle. - Mi történt?
-Szerelembe estem... Szó szerint - felelte bárgyún vigyorogva, ahogy visszagondolt az angyali mosolyú magas fiúra.

korejai_aranyhal tudom, nem ez volt az eredeti kérésed...  De remélem ettől függetlenül tetszett a rész és sajnálom a késést! 💕