Minden művész a szerzeményein keresztül fejezi ki az érzéseit, még ha sokszor nem is tudatosan. Legyen szó versről, novelláról, dalról, festményről, vagy rajzról, következtetni tudunk belőle az alkotó lelkiállapotára. Ha a zenész nem érzi jól magát a bőrében, akkor a melódiái melankolikusak lesznek, ha a költő (vagy író) szomorú, akkor könnyfakasztó irományokat kreálnak.

Ebben a helyzetben volt most éppen Hyunjin is, aki a szívét mardosó fájdalom miatt képtelen volt színeseket festeni.

A fiatal férfinek lételeme volt a rajzolás és a festés, amióta fogni tud szinte le sem teszi a ceruzát, vagy az ecsetet. Különleges tehetsége van az érzelmek és érzések megjelenítéséhez a papíron, ezért szülei sosem értették, hogy miért idol akart lenni.

Az egyik borongós délután a dormban festegetett, mint mindig. Gondolatai messze jártak és szinte oda sem figyelt arra, hogy mit csinált. Csak hagyta, hogy az érzései maguktól irányítsák az ecsetet. Percekkel később szomorúan konstatálta, hogy akarata ellenére már megint vágyainak tárgyát, szíve fájdalmának okozóját alkotta meg a vásznon.

Lee Felixet.

A fiú menthetetlenül beleszeretett bandatársába és ez az egyoldalú szerelem kezdte szépen lassan felemészteni a lelkét. Egyszerre töltötte fel és ölte meg napról napra jobban a Felix közelében töltött idő. A kis szeplős semmit nem sejtett az egészből és Hyunjin úgy gondolta, hogy jól van ez így. Mit érne vele, ha elmondaná neki az igazat?

Hyunjin nagyot sóhajtva elvégezte az utolsó simításokat a festményen, majd kint hagyta még egy picit az állványon, hogy megszáradjon. Kapkodva elpakolta a többi kelléket és már épp a kezeit mosta, mikor kopogtak a szobája ajtaján.
-Gyere be! - kiáltott ki hanyagul, majd tekintetét lassan az ajtó irányába emelte. Szinte megfagyott az ereiben a vér, mikor szembe találta magát Felix mosolygós arcával.
-Szia hyung! Nem zavarlak? - köszönt vidáman a kis szeplős.

Hyunjin szájtátva bámulta az angyali szépségű fiút és a kérdés hallatán csak bambán megrázta a fejét. A torka kiszáradt, a szíve hevesebben vert és úgy érezte menten összeesik. Szerette Felixet, de gyűlölte, hogy ilyen hatással volt rá.

Az ausztrál fiú átlépte a küszöböt, majd becsukta maga után az ajtót. Mosolyogva körbe nézett a szobában és tekintete rögtön a festőállványra tévedt.
-Megint festettél hyung? - tette fel a kérdést, melyre egyértelmű volt a válasz. Felix lassan a kész műhöz lépett és ujjaival finoman végig simított az anyagon. Mivel a papíron lévő alak háttal volt lerajzolva, így nem ismerte fel önmagát.

Lixie aggódott Hyunjinért. Feltűnt neki hyungja megváltozott viselkedése, hogy eltűnt az életkedve és az is, hogy egy ideje csak fekete-fehér színekkel alkotott. Szerette volna megtudni a miértjét, de először másról szeretett volna beszélni a fiúval.

Beakarta vallani az érzéseit Hyujinnek.

A magasabb fiú Felix mögé lépett, hátulról átölelte és összekulcsolt kezeit a hasán pihentette. Nem volt ebben semmi különös, sokszor bújtak így össze... De valamiért mindketten éreztek, hogy ez most más volt, mint az eddigiek.

-Hyunjinnie...
-Lixie... - szólaltak meg egyszerre. Zavarukban elnevették magukat, majd lassan szembefordultak egymással.
-Igen? - mosolyodott el Felix, mire az idősebb megrázta a fejét.
-Előbb mondd te - suttogta alig hallhatóan és ujjbegyeivel finoman végig simított az ausztrál fiú szeplős pofiján.

A lágy mozdulatok megremegtették Felix minden porcikáját és ajkai közül egy vágyakozó sóhaj szökött ki. Hyunjin árgus szemekkel nézte a másikat és annak minden mozdulatát. Tekintete ide-oda cikázott Felix szája és íriszei közt. Az ajkai már fájdalmasan bizseregtek, annyira megakarta csókolni a kisebbet...

-Én... - köszörülte meg a torkát az ausztrál, majd dühösen megrázta a fejét. Tekintetével egy ideig a padlót pásztázta, majd ismét Hyunjinra nézett. Pillantása eltökélt volt és tudta, hogy mit akar tenni.

Úgy gondolta, ha akkor nem cselekszik, nem lesz többé rá alkalma...

Egy óvatos lépést tett hyungja felé és kissé felbátorodott mikor látta, hogy a magasabb nem hátrált. Finoman megragadta Hyunjin vállait, egy nagy levegőt vett és tekintetét mélyen a másikéba fúrta. Az idősebb fiú szinte elveszett Felix mélybarna szemeiben és fel sem fogta, hogy mire készült a kisebb, csak akkor, amikor már puha ajkait érezte a sajátjain.

Ösztönösen markolt a vékony csípőbe és nem vesztegetve az időt rögtön elmélyítették a csókot. Nyelveikkel kíváncsian fedezték fel a másik szájüregét és időnként játékosan egymás ajkaiba haraptak. Felix pici kezeit Hyunjin nyaka köré fonta, míg az idősebb a feneke alányúlva könnyedén az ölébe kapta a törékeny testét. Megállás nélkül belemosolyogtak a csókba, amit végül az ausztrál fiú szakított meg. Szerelmesen csillogó szemeivel szinte megbabonázva nézte Hyunjint, majd még egy puszit adott a szájára.

-Csak azt akartam mondani, hogy szeretlek - szólalt meg csendesen, miközben félénken elmosolyodott. Hyunjin óvatosan az íróasztalára ültette Felixet és egyik kezével puhán cirógatni kezdte a fiú arcát.
-Én is szeretlek téged Lixie! - suttogta meghatottan, majd homlokon csókolta a kisebbet.

És másnap Hyujin újra színeseket kezdett el festeni.

lottelay 💕

(Köszönöm az alap ötletet AngelChanLover 💕💕 )