Felix a könnyeit törölgetve állt a híd korlátjánál és elmerengve bámulta az előtte elterülő végtelen mélységet. Szinte megbabonázta a hömpölygő víz látványa, a lelkében kavargó érzésekhez tudta a leginkább hasonlítani.

A szeplős fiú feldúlt volt, szinte tombolni tudott volna a tehetetlen dühtől, ami hideg vasmarokként szorongatta a szívét. Gyűlölte ezt az érzést... Úgy gondolta, hogy az ilyesfajta negatív dolgok soha nem viszik előre az embert, inkább csak hátráltatják. Nem akart haragot dédelgetni a keblén, de mégis mit kellett volna érezni amikor elárulták? Azok támadták hátba, akiktől a legkevésbé számított erre az undorító lépésre.

Néha az emberi kapcsolatok véget érnek, legyen szó barátságról, vagy szerelemről... Felix ezzel tökéletesen tisztában volt, de azt gondolta nem kötelező a haragban elválás, szépen is el lehet búcsúzni. Miért kell hát akkor úgy bánni a másikkal mint egy darab szeméttel?

Nagyot sóhajtva felült a híd korlátjára és szinte beleszédült a látványba. Pici kezeivel erősen kapaszkodott, hiszen nem akart lezuhanni, csak jó volt onnan nézni a folyót... Szemeit mardosni kezdték a könnyek és egy pillanatra elgondolkozott rajta, hogy még is csak leugrik. Miért is ne? Ugyan kinek hiányozna...? Nem fontos ő senkinek.

Seo Changbin a telefonját nyomkodva járta az utcát. Mindent bevásárolt, amit barátja kért tőle az esti bulihoz, így magát málhás szamárnak érezve igyekezett Han Jisung házához. Nem járt már messze, csak a hídon kellett átsétálnia és márt ott is volt.

Vagyis, lett volna...

Mintegy "isteni sugallat" hatására a fiú felnézett a telefonjából és szinte kővé dermedt a látottaktól. Egy alak ült, kívül a korláton és bár kapaszkodott, Changbinnak nem volt jó megérzése. Az ismeretlent egy kapucnis pulcsi takarta a kíváncsi tekintetek elől, de még így is látni lehetett, hogy sírt. Pici kezeivel időnként kapkodva letörölte a könnyeit, hogy aztán tovább bámulja az alatta sodródó folyót.
-Bassza meg - szökött ki Bin száján és futva megindult az idegen felé.

-KÉRLEK NE TEDD - szakította ki egy hang Felixet borús gondolatai közül. Az ausztrál fiú kérdő pillantásával hátrafordult, de amikor meglátta az alacsony, izmos fiút képtelen volt megszólalni. A torkára fagyott a szó, amikor tekintete találkozott Changbinéval és a fiú lassú léptekkel megindult felé. - Tudom szar klisé és most nem vigasztal, de annyi szép dolog vár még rád az életben - folytatta egy lágy mosollyal az ajkain.

Felix nem értette, mit akart tőle a másik. Fejét oldalra döntve gondolkozott a hallottakon, majd nevetve a homlokára csapott.
-Te azt hitted leakarok ugrani? - kacagott jóízűen és könnyedén leugrott a korlátról. A másik fiútól alig pár centire landolt, szinte a karjaiban. Changbin ösztönösen elkapta Felix derekát, hiszen a korlátról való leugrálás nem volt éppen veszélytelen.
-Nem akartál? - pislogott fel meglepetten az ausztrál fiúra és rögtön elveszett annak csoki barna szemeiben.

Felix mosolyogva megrázta a fejét, mire Changbin megkönnyebbülten kifújta a tüdejében rekedt levegőt és finoman végig simított a puha, szeplőkkel tarkított bőrfelületen.
-Hála az égnek... - mosolyodott el, majd mintha egy álomból ocsúdott volna fel, ellépett Felixtől és megköszörülte a torkát. - Seo Changbin - hajolt meg illedelmesen.
-Lee Felix - viszonozta a gesztust vigyorogva.

-Szóval simán csak adrenalin függő vagy Lix? - kérdezte könnyedén. Az ausztrál rövid ideig gondolkozott a válaszon. Vajon őszinte legyen az idegennel...? Végül úgy döntött kitárja előtte szívét-lelkét, hisz úgy sincs veszíteni valója és talán egy kicsit meg is könnyebbül majd.
-Nem igazán - rázta meg a fejét, majd nagyot sóhajtva barna tincsei közé túrt. Changbin látta rajta, hogy kínban van, így ki vett a táskájából két sört és az egyiket a szeplős felé nyújtotta.
-Gyere, üljünk le a padra - indult a nevezett tárgy felé és hirtelen felindulásból megragadta Felix kezét. Egy darabig csendben ültek egymás mellett, majd Felixből ömleni kezdtek a szavak.

-Tudod... Az elmúlt időszakban több ember is úgy döntött, hogy nem kér belőlem többé, nem akar az életem része lenni - kezdett bele, majd tekintetét zavartan elkapta Binről és kapkodva letörölte kibuggyanó könnyeit. - Ezért kicsit szar kedvem lett - nevette el magát kínjában és újra a mellette ülőre nézett. - Nem érzem magam fontosnak... Tudod? Mindenki talált nálam szebbet, jobbat, szerethetőbbet, értékesebbet. A barátaim, a párom, a főnököm, sőt még a családom is. Mintha mindenki összeesküdött volna ellenem - vett egy mély levegőt a szeplős, majd szemeivel a csillagos égboltot kezdte el fürkészni. - Bárcsak tudnám ennek az okát... Bárcsak jobb ember lennék... Olyan, aki mellett megéri maradni, akiért megéri küzdeni és kitartani.

Changbin végtelenül szomorú tekintettel nézte a másik csoda szép arcát. Unottan Felix ujjaival kezdett el játszani, miközben azon gondolkodott, mivel tudna könnyíteni a bánatán.
-Most klisés leszek megint és kérlek ne üss meg érte - lökte meg vállával a másikat, mire az ausztrál fiú édesen elnevette magát. - Nekem anyukám azt tanította, hogy minden ember az életünkben egy lecke, vagy egy büntetés, vagy ajándék - magyarázta lelkesen Changbin, miközben egy pillanatra sem engedte Felix kezét. - Sokszor eleinte tévesen ítéljük meg az embereket... Például mikor 8 évvel ezelőtt megismertem Jisung haveromat, azt hittem nála nagyobb átkot nem sózhatott volna rám az ég - nevette el magát Bin. - De az a mókus fejű túl pörgött zabagép az egyik legjobb dolog, ami történt velem ez idáig.

Felix elmosolyodott Changbin szavai hallatán és szívét melegség járta át. Jó volt tudni, hogy nem minden ember úgy viselkedik a barátaival, ahogy vele bántak...
-Szóval - köszörülte meg a torkát az idősebb. - Ezek az emberek valószínűleg a büntetés, vagy a lecke szerepét töltötték be az életedben és amikor majd jobban leszel, tiszta fejjel áttudod gondolni, hogy mivel érdemelted ki ezt? Vagy mit kell tanulnod a történtekből - vonta meg a vállát könnyedén Bin. - Egy viszont biztos! Senki nem érdemli meg, hogy csúnyán bánjanak vele és mások viselkedése semmiképpen sem téged minősít.

Csend telepedett közéjük. Changbin nem tudta, mit mondhatott volna még, de úgy érezte talán nem is szükséges többet beszélnie, Felix pedig magában emésztette a hallottakat.
-Köszönöm - nézett mosolyogva Binre és finoman megszorította a kezét. - Most egy kicsit jobb... Az én lelkiismeretem tiszta, szerintem mindent megtettem értük - suttogta Felix, de szavait inkább önmagának szánta, mintsem a mellette ülőnek.

-Mindig lesznek olyanok, akiknek ha lehozod a csillagokat, a végén azt fogják mondani, hogy miattad lett sötét - bölcselkedett tovább Changbin. -De ez téged ne gátoljon semmiben, csak élj tovább boldogan.
-Igen, de... - kezdett el ellenkezni a szeplős, mire Bin a szájára nyomta a mutatóujját.
-Úgy gondolod a Nap abba hagyja az égbolton való tündöklést és másnap nem kel fel, csak mert valakit zavar a fénye...? - csóválta meg nevetve a fejét Changin. - Légy te a Nap! Legyél szabad, nevess, szeress és csak azokra fókuszálj, akiknek fontos vagy, mert igenis az vagy Felix - simított végig lágyan a fiú puha arcán. - Talán jobban, mint gondolnád...

Aq0a333 💕