+ Claire szemszöge +

Miután Natasháék belegyeztek abba, hogy elmenjek még beszélgettünk egy kicsit arról, hogy majd meglátogathatnak meg majd én is visszajöhetek, amikor csak szeretnék. Mielőtt elindultunk volna, elmentem körbenézni a lakásban, ha lehet ezt annak hívni, mert akkora, mint egy komplett kastély. Addig gondolom a ,,felnőttek" megbeszélték amit ilyenkor a nagyok szoktak. Három vagy négy szobát is láttam majd találtam egy szobát, amiben csak képek voltak. Nagyon meglepődtem, mert a képeken hol romok, hol pedig családok szerepeltek. Találtam egy fotót, amelyen egy férfi és egy nő állt közöttük pedig egy kislány állt, aki körülbelül hat évesnek nézett ki. Vajon kik ezek az emberek? És miért vannak itt ezek a képek?
- Én okoztam a halálukat és még csak a nevét se tudom mindegyiknek - szólalt meg valaki a hátam mögül mire én odafordultam, és Tony állt az ajtóban, az arcán olyan önváddal, amit még soha senkinél nem láttam.
- Miért mondod ezt?
- Mert én tehetek róla! Fegyvereket gyártottam, amivel ezeket az embereket és családokat mészároltak le. Én meg még csak nem is tudtam róla.
- Jó lehet, hogy te gyártottad azokat a fegyvereket, amelyek megölték őket, de nem te mondtad azoknak, akik használták őket, hogy mit csináljanak velük, mármint te nem tudtál semmiről, és tudom, hogy ez a te szemedben nem változtat semmin, de szerintem nem te vagy a hibás. Ráadásul, ha mindenképp ezen akarsz rágódni hát, tedd hozzá azt is, hogy azóta hány ember életét mentetted meg- mosolyogtam rá. Ez olyan igazságtalan. Mások bűnéért akarna vezekelni.
- Tudod, te egy nagyon kedves lány vagy és amint megszólalsz mindenki boldogabb lesz a közeledben, mert mindenkiben csak a jót látod meg és mindenkinek segíteni akarsz. Ez egy nagyon jó tulajdonságod, de azért hidd el nekem, hogy nem mindenkit lehet megváltoztatni - mondta ő. Tudtam mire gondol, vagyis inkább kire. Én hiszek Lokiban. Szerintem csak egy együtt érző barát kell neki, de ha mégsem és Tonynak lesz, igaza én legalább tudni fogom, hogy mindent megpróbáltam. Megöleltem Tonyt majd együtt visszamentünk a többiekhez.
Mikor beléptünk mindenki felénk fordult, majd Thor szólalt meg.

- Mennünk kéne.
- Jó - mondtam és odamentem anyáékhoz és megöleltem mindkettejüket - Szeretlek titeket és hamarosan találkozunk, addig mentsetek meg sok, sok embert jó?
- Oké - suttogták ők. Ezután odaléptem Thor és Loki közé.
- És most mi lesz? - kíváncsiskodtam.
- Heimdall megnyit egy kaput a Bifröszttel és eljuttat minket Asgardba - válaszolta Thor - Meg kéne kapaszkodnod bennem, mert rázós lesz az út.
- Hát jó - mondtam majd megfogtam Loki karját. Erre mindketten meglepetten néztek rám, én meg csak magamban mosolyogtam.
- Heimdall vigyél vissza minket - szólalt meg Thor kicsit zavarodott hangon. Biztos nincs hozzá szokva, hogy a lányok helyette Lokit válasszák. Néhány másodperc múlva éreztem egy kis bizsergést majd a körülöttünk lévő dolgok elmosódtak és a szivárvány minden színe vett körül minket és egy csőben voltunk, de a következő pillanatban már egy arany félgömb belsejében álltunk és velünk szemben állt egy férfi. Barna bőre és arany szemei voltak és a ruhája is arany volt.

 Hirtelen ötlettől vezérelve körbejárkáltam a helyen. Mikor megfordultam három döbbent férfi állt előttem, sőt Loki arcán lehet, hogy még egy kis elismerés is volt.
- Mi a baj? - kérdeztem
- Semmi hölgyem csak eddig az összes földi vendégünk rosszul volt az utazás után - szólalt meg Heimdall
- Ó értem.
- Ezenkívül úgy nézel ki, mint egy istennő - ezt már Loki mondta. Erre végignéztem magamon és azt láttam, hogy a fekete ruhám eltűnt és helyette egy zöld selyemruha van rajtam. 

– Wow - mondtam, mert nagyon ledöbbentem. Majd rájöttem, hogy még be sem mutatkoztam Heimdallnak - Egyébként elnézést kell kérjek, nagyon modortalan voltam - léptem oda Heimdallhoz - A nevem Claire.
- Nagy megtiszteltetés itt köszöntenem kisasszony - mondta majd kezet csókolt.
- Na, jó induljunk - mondta Loki unottan miután végigmért még egyszer.
Követtem ki a Bifrösztből és egyik ámulatból a másikba estem. Ott álltam a Szivárvány hídon. 

Egyszerűen gyönyörű volt. Majd megláttam, hogy hova ment Loki és a szívem kihagyott egy ütemet. Két ló állt ott. Az egyik egy szürke ló a másik pedig pej volt. 

Loki az utóbbi mellett állt, simogatta és suttogott neki valamit – Gyönyörű - mondtam mikor odaértem.
- Szeretnéd megsimogatni?- kérdezte Loki.
- Persze - válaszoltam- Mi a neve?
- Pyria.
- Nagyon szép neved van - mondtam a pacinak miközben félősen megközelítettem. Kislányként nagyon sokszor szerettem volna én is lovagolni, mint minden más kislány. Nagyon sokat álmodoztam majd egyszer anyáék elvittek lovagolni és egy rossz mozdulat után a földön kötöttem ki és kis híján eltaposott a ló. Szerencsére megúsztam egy csuklótöréssel, de azóta még ló közelébe sem akartam menni. De most nem akartam, hogy Loki gyengének lásson így hát megsimogattam, de magamban szinte sikítottam.
- Na, gyere - mondta Loki és már akart is felrakni, de én arrébb léptem.
- Ne, várj!
- Miért? - majd mintha felismerés villant volna a szemébe - Ja, menj csak nyugodtan Thorral- mondta keserűen.
- Félreértettél. Én egyszerűen csak félek - suttogtam. Loki arca erre rögtön felderült majd a következő pillanatban hangos hahotába kezdett.
- Kösz szépen nagyon kedves vagy. Mások baján nevetsz - mondtam gyerekesen morcogva.
- Bocs, de pont te félsz egy lótól, aki úgy utazott a Bifröszttel, hogy meg se kottyant neki? Ez enyhén ironikus, nem gondolod?
- Jó hát így végiggondolva tényleg az, de akkor is.
- Figyelj, megígérem, hogy semmi nem történhet veled, mert ott ülök előtted, de egyébként is Pyria nagyon kedves ló.
- Hát jó legyen - mondtam. Ezután Loki a derekamnál fogva felrakott Pyriára majd ő is felszállt elém. Én rögtön átfogtam a derekát, mert nagyon féltem. Éreztem az illatát, amit nem tudtam mihez hasonlítani, de nagyon kellemes volt és megnyugtató. Észre se vettem mikor elindultunk csak azt, hogy nagyon jó érzés lovagolni. Mikor átértünk a hídon házak között lovagoltunk el majd hatalmas szobrok közé értünk ahol le kellett lassítanunk, mert nagyon nagy volt a tömeg.

 Még mentünk egy darabig és az emberek útközben nagyon megbámultak. Nem tudom, hogy Loki miatt-e vagy amiatt, hogy még sosem láttak itt, de kicsit kellemetlenül éreztem magam a sok szem kereszttüzében. Végül megérkeztünk a palotához, ami hatalmas volt és szerintem az egész aranyból készült. 

Szerintem itt minden kicsit túl csicsás, de hát mégis csak istenek lakják. Loki lesegített Pyriáról majd a paci fülébe suttogta, hogy:

- Ügyes voltál.
Én is odamentem hozzá és átöleltem a nyakát majd megköszöntem neki, hogy egyben eljuttatott idáig. Ezután odamentem Lokihoz és megöleltem.
- Köszönöm. Csodálatos élmény volt. Kár, hogy nem tudok lovagolni. Akkor többször érezhetném ezt.
- Megtaníthatlak lovagolni ha, szeretnéd. Itt Asgardban hasznos, ha tudsz lovagolni, mert gyalog elég sokáig tartana eljutni egyik helyről a másikra - mondta halkan Loki, mint aki szégyelli, hogy ilyet mondott.
- Nagyon hálás lennék neked – válaszoltam.
- Induljunk, apám már vár bennünket - kiáltotta Thor. Mindhárman beléptünk a hatalmas kapukon. Ezzel kezdetét vette az én életre szóló kalandom.