‧˚₊•┈┈┈┈୨୧┈┈┈┈•‧₊˚⊹

𝑾𝒆 𝒘𝒆𝒓𝒆 𝒄𝒓𝒂𝒛𝒚 𝒕𝒐 𝒕𝒉𝒊𝒏𝒌
𝑪𝒓𝒂𝒛𝒚 𝒕𝒐 𝒕𝒉𝒊𝒏𝒌 𝒕𝒉𝒂𝒕 𝒕𝒉𝒊𝒔 𝒄𝒐𝒖𝒍𝒅 𝒘𝒐𝒓𝒌
- 𝖿𝖺𝗅𝗌𝖾 𝗀𝗈𝖽

‧˚₊•┈┈┈┈୨୧┈┈┈┈•‧₊˚⊹

𝑨𝑩𝑰𝑮𝑨𝑰𝑳  𝑱𝑨𝑵𝑨𝑬  𝑵𝑬𝑳𝑺𝑶𝑵
2023.03.03. , 𝖡𝖺𝗁𝗋𝖺𝗂𝗇

- Az Isten szerelmére, én is látom az időt, ne dörömbölj már azon az ajtón - morogtam az orrom alatt, miközben éppen a bézs ruhám cipzárját próbáltam felhúzni, sikertelenül, így akarva-akaratlanul is az ajtóhoz vonszoltam magamat, hogy beengedjem a türelmetlenkedő McLaren pilótát, aki ezek szerint szereti a pontosságot, bár tegnap nem éppen ezt sugallta a reptéri esetnél, amikor is képes volt megvárattatni. - Megyek már - emeltem fel a hangomat, jelezve neki, hogy befejezheti az idegeskedést, és pár másodperc múlva már szó nélkül át is lépte a küszöböt. - Neked is jó reggelt - alig láthatóan megforgattam a szememet, de nem láttam értelmét annak, hogy vitába keveredjek vele kora reggel, mert már most morcosan jelent meg az ajtónk előtt.

- Fél kilenc van, Abigail, és még nem vagy kész? - vont kérdőre, holott ő sem az elvileg előírt narancssárga csapategyenruhában jelent meg.

Felvont szemöldökkel fordultam a fiú felé, majd az órámon lévő időre néztem, ami szerint még volt öt percem, szóval semmi értelme nem volt a számonkérésének. Értem én, hogy ez a fiú első versenyhétvégéje, de attól még nem kell az elsőnek kiérkeznie a futamhelyszínre. Sőt, szerintem tíznél hamarabb úgy sem lesz ott semelyik pilóta, csak a csapatok szerelői, mérnökei, na meg a fotósok, akik tűkön ülve várják, hogy eladható képeket készíthessenek a kedvenceikről.

Sóhajtva hátat fordítottam az ausztrálnak, kezemmel oldalra fésültem a barna hajamat, ami a mellkasom közepéig is elért, olyan hosszú már, így pedig láthatóvá vált a gond, amivel már percek óta vívódok. Már begöndörítettem a hajamat, felvittem egy minimális sminket, ami tényleg csak annyiból állt, hogy kihúztam a szemöldökömet, vittem fel egy kis szempillaspirált, és az ajkamat bekentem egy kis ajakbalzsammal, hogy teltebbnek tűnjenek, és persze ápoltnak nézzenek ki, ha már ezernyi kép fog készülni a megjelenésünkről.

Miután végre realizálta a problémám forrását, hogy valójában miért is nem vagyok még készen, lassan mögém lépett, eleresztett egy sóhajt, ami miatt meg a hideg is kirázott, mert eljutott az agyamig, hogy mögöttem áll, így milyen közel került hozzám. Konkrétan még lélegezni is elfelejtettem egy pillanatra. Nyeltem egy nagyot, s hagytam, hogy felhúzza a cipzárt a ruhámon, majd amilyen gyorsan végzett, olyan gyorsan lépett el tőlem, és szinte szaladt a közös szobánkban lévő bőröndjéhez, hogy minél hamarabb eltűnjön a közelemből, amit nem igazán értek. Mi a fene van abban, hogy felhúz egy rohadt ruha cipzárját?

A dohányzóasztalon lévő barna Saint Laurent táskámat a vállamra akasztottam, aztán a falon elhelyezkedő tükör elé léptem, hogy még egy utolsó pillantást vessek magamra. Őszintén tetszett amit a tükörben láttam. Ruhám egy picivel a bokám felett ért véget, lenge volt, de mégsem túlságosan nyári, inkább mondanám hétköznapi viseletnek, amit az év bármelyik évszakjában felvehetsz, mégsem fagy meg az ember. Cipőnek egy kényelmes, táskához illő színű szandált választottam, hiszen inkább veszek fel olyan lábbelit, amivel tudok sétálgatni a paddockban, mintsem jelenjek meg magas sarkúkban, és minden 2 percben le kell hogy üljek miattuk. Egyszerű, nagyszeű, nem igaz?

A tükörben tökéletesen ráláttam a szobában öltözködő fiúra, aki éppen akkor vette le az egyszerű fekete pólóját, amiben megjelent az ajtóm előtt. Szemem akarva-akaratlanul is a kidolgozott hasára kalandozott, amit nem mondanák kockásnak, mégis látni rajta már messziről is, hogy elég sokat eddz, és biztos vagyok benne, hogy ha hozzáérnék, biztosan kőkemény lenne még feszítés nélkül is. Az ágyról felkapta a kezébe a McLaren csapatpólóját, gyorsan magára ráncigálta, majd idegesen a hajába túrt.

- Izgulsz? - szólaltam meg halkan, még mindig a tükörbe nézve, mert nem akartam hogy azt gondolja csak még jobban idegesíteni akarom. Tényleg kíváncsi voltam, miképp éli meg, hogy először versenyzik a királykategóriában.

- Ennyire látszik? - mosolyodott el halványan, majd megrázva a fejét újra felvette a komor arckifejezést. - Az van a fejembe, hogy muszáj teljesítenem, különben engem is kiraknak majd, mint Danielt.

- Ugye tudod, hogy nincs semmi közöd ahhoz, hogy ő már nem versenyzik a McLarennél? - emeltem fel a szemöldökömet, majd erőt véve magamon felé fordultam, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Úgy látom, valaki végignézte este a Drive To Surviveot - nevetett fel, és most először éreztem azt, hogy nem volt benne semmi erőltetettség. - Tisztában vagyok vele, hogy nem én voltam minden jónak elrontója, csak bennem van az, hogy ez velem is megtörténhet.

- De nem fog, mert be fogod bizonyítani idővel, hogy tényleg ide való vagy, és nem hiába nyertél bajnokságokat - bíztattam.

- Átnézették veled az egész önéletrajzomat, vagy mi?

- Baj, hogy rád kerestem?

- Inkább meglepő, Sheila.

- Nem Sheila a nevem - fontam össze magam előtt a karjaimat.

- Ez egy ausztrál szleng, majd megtanítalak - mosolygott, majd felvette a kocsi kulcsát az előszobában lévő komódról, ezzel is jelezve, hogy indulnunk kell. - Mehetünk? - kérdezte, én pedig aprót bólintva követtem őt.

Miután kiléptünk a hosszú, világos színekben pompázó folyosóra, még egyszer biztosra mentem, hogy jól bezáródott-e a közös szobánk ajtaja, feltettem a még tegnap kapott napszemüveget, ami teljesen megegyezett a fiúéval. Gondolom azt akarta, hogy valami hasonló dolgot viseljünk magunkon, mert az annyira aranyos dolog, bár szerintem ez nem a saját agyának a szüleménye volt, hamarabb pattanna ki ez az ötlet egy marketinges fejéből, aki már jó pár éve ezekben a körökben mozog.

A hotel bejárata előtt már nyüzsögtek a helyi fanok, fotósokkal együtt, akik valószínűleg már kora reggeltől itt ácsorogtak, hogy kapjanak akár egy aláírást is a kedvenceiktől, bár saját véleményem szerint sokak számára az is bőven elég, ha egy másodpercre is, de láthatják a kedvenc pilótájukat, hallhatják a hangjukat élőben, mivel nem mindenkinek adatik meg az a lehetőség, hogy kimenjenek a futamra, hiszen sok helyszínen az árak az egekben vannak. Nem olcsó mulatság a Forma 1, de ezzel mindenki tisztában van.

A recepciós pult előtt azonban megtorpantam, mert kétszer akkora volt a tömeg, mint amire számítottam, és nem akartam elsőre rossz benyomást kelteni, mert akkor azt jó darabig emlegetné a média. Szerencsémre Oscar is észrevette, hogy nem mentem tovább mellette, hanem egy helyben toporogtam, így visszalépett mellém, hatalmas tenyerét felém nyújtotta, amire rákulcsoltam az ujjaimat, és bíztatóan rám mosolygott, amitől enyhült a félelmem egy kicsit.

Kéz a kézben sétáltunk ki a hatalmas ajtón, mosollyal az arcainkon. Elengedtem a kezét, és a fejemmel biccentettem, hogy menjen oda a fanokhoz képeket csinálni, na meg persze aláírást osztogatni, mert nem akartam, hogy miattam kelljen egyből kocsiba pattannia. Az egyik biztonsági őr mellém lépett, így nem engedte, hogy bárki nekem támadjon, amíg én az állítólagos barátomra várok, aki óriási lelkesedéssel pózolt a kamerákba. Hihetetlen érzés volt látni, ahogy a fanok könnyes szemekkel néznek az újonc pilótára, és voltak néhányan, akik össze is rogytak az élmény hatására.

Körülbelül negyed óra múlva mellém lépett, átkarolta a derekamat, majd integetve az embereknek sétált velem a kocsihoz, ami már az út szélén várt minket. Illedelmesen kinyitotta előttem az ajtót, én pedig visszanézve aprót intettem az embereknek, majd amilyen gyorsan csak lehetett, beültem a hátsó ülésre, míg az ausztrál az anyósülésen foglalt helyet.

- Nem is volt annyira vészes, nem igaz? - fordult felém, miután kihajtottunk a főútra.

- Inkább jó volt látni, hogy örömet szerzel a rajongóidnak - mosolyodtam el, majd tekintetemet a tájnak szenteltem.

- Igazából szerintem nem miattam voltak itt, de ha már megláttak, akkor nem fognak hagyni nyugodtan elsétálni.

- Ne szerénykedj - forgattam meg a szemeimet, majd az út további részében csendben ültünk a fekete Mercedesben, amit a csapat intézett az ausztrálnak a hétvégére.

Ezernyi gondolat cikázott a fejemben azalatt a rövid út alatt, míg a pályához értünk. Hogy viselkedik egy pár ilyen hétvégéken? Ő megy elől, én pedig hátul sétálgatok? Egész végig az ő kis szobájában fogok ücsörögni, míg nem végzek? Jesszusom, mibe keveredtem...

Behajtott az autó egy hatalmas, biztonsági őrökkel őrzött parkolóba, ahol a legtöbb sportmárkájú autó megtalálható volt, kezdve a McLarentől a Bugattiig. Lehunytam a szemeimet, és apró sóhajt kiengedve a számon hátradöntöttem a fejemet a fejtámlának. A pilóta nevével ellátott helyre beparkolva a sofőr leállította a motort, és kiszállt a kocsiból, magára hagyva minket a fiúval, aki éppen akkor nyújtotta hátra a Paddock belépőmet a teljes futamhétvégére. Az apró kártya narancssárgában pompázott, rajta egy hatalmas McLaren felirattal, alatta pedig apró betűkkel oda volt írva, kinek is vagyok a vendége, míg a másik felén a chip mellett a képem is meg volt található, amit biztosan az apám küldött el a cégnek.

- Kézen fogva járjuk végig a területet, mint egy boldog szerelmes pár - vázolta fel röviden-tömören a tervet, amivel eddig én is tisztában voltam. - A garázsban pedig lesz választásod, hogy lent maradsz a szerelők és a mérnökök között, vagy elmehetsz akár a VIP vendégeknek fenntartott kis részre, ahonnan tudod követni az eseményeket.

- Szerinted melyik a legjobb opció? - hallani lehetett a hangomon az idegességet.

- Azt csinálsz, amit csak szeretnél. Nem parancsolhatok neked - Azt megteszi más. De ezt persze hangosan nem mondhattam ki.

- Akkor csináljuk - sóhajtottam fel, majd felraktam a nyakamba a beléptető kártyámat.

A telefonom kamerájában gyorsan leellenőriztem a megjelenésemet, nehogy valami hibát találjanak rajtam a fotósok, hiszen nem akarom lejáratni sem az apámat, se a fiút. Egyikőnk sem tehet a helyzetünkről, hiszen a pénz az nagyúr.

Óriási mosollyal az arcán nyitotta ki az autó hátsó ajtaját, mint egy igazi úriember, és a szabad kezét nyújtotta felém, amit én ugyan olyan vigyorral az arcomon fogadtam el. Csak éppen egyikünknek sem volt igazi a mosolya, csupán csak egy álca.

Már messziről hallottuk a kamerák kattanásait, még akkor is, amikor a fiú egy percre elengedte a kezem, hogy megigazíthassa a hátizsákját, amibe a váltóruháit hozta magával. A főkapu elé érve óvatosan szorított egyet a kezemen, jelezve, hogy semmi baj nem lesz, mert lerítt rólam az idegesség, mégha jól is tudom álcázni. Valószínű ő is ugyan ezt érezhette, mert neki is ez az első megjelenése egy nővel a paddockban, pedig már az alsó szériáknál is volt nyilvános megjelenése.

- Érintsd a képernyőhöz a kártyát, aztán pedig szimplán gyere át a másik oldalra, én ott foglak várni - hajolt közel a fülemhez, amitől ugyan úgy kirázott a hideg, mint kora reggel.

Tettem amit kért, majd óvatosan mellésétáltam. Erős karját a derekamra kulcsolta, míg másik kezében a sapkáját tartotta. Mindketten tudtuk, hogy elkezdődött a mi kis színjátékunk, főleg akkor, amikor a csapat tartalomkészítője megjelent a távolban egy kamerával, és a megérkezésünket videózta fel a hétvége összefoglalásához.

- Szép jó reggelt, tubicáim - jelent meg Oscar mellett egy másik pilóta, aki világoskék pólóban volt, piszkos szőke haja pedig tökéletesen be volt állítva. - Mi még nem találkoztunk - lépett elém, én pedig zavaromban az ausztrálra néztem, aki biccentett. - Logan Sargeant vagyok, de nyugodtan hívj sasnak - nyújtotta felém a kezét, amit én örömmel fogadtam.

- Abigail Janae Nelson, hívj annak, ami az eszedbe jut - nevettem fel.

- Tesó, nem is mondtad, hogy ilyen jó humora van a csajnak - bökte meg a vállával Oscart, aki csak a szemét forgatta, és újra a derekamra helyezte a kezét, ezzel is jelezve, hogy ennyi elég is volt az ismerkedésből.

Gyorsan elbúcsúztunk az amerikaitól, majd pár perc séta után a McLaren garázsában találtuk magunkat, ahol a fiú gyorsan elköszönt tőlem, és szaladt is felvenni a tűzálló ruháját, ugyanis már így is eléggé késésben volt, főleg miattam. Míg rá vártam, a csapattársa, Lando Norris, mosolyogva mutatkozott be, majd leültetett az egyik székre, ahonnan tökéletes rálátásom volt nem csak a kocsikra, de a képernyőkre is, na meg a beállításokra. Ez alatt a kevés idő alatt próbálta elmagyarázni, mi is folyik egy versenyhétvégén a garázsban, azt is elmesélte, hogy volt olyan eset is, amikor 3 napig vissza sem ment a hotelbe, mert annyit gondolkodtak a mérnökével, hogy mit is lehetne változtatni a kocsin. Teljesen úgy kezelt, mintha ezer éve ismernénk egymást, és valljuk be, ez nagyon jól esett. Arról nem fogalmam sem volt, hogy ő mennyit is tud az egészből, de nem úgy viselkedett, mint akit érdekelné, és ezért nagyon hálás vagyok.

- Kicsi Nelson, hogy vagy ma? Rendben ideértél? Oscar jól viselkedett? - jelent meg a semmiből Zak Brown, a csapatfőnök, és lehajolva hozzám két apró csókot nyomott az arcomra.

Éreztem, ahogy a garázsban lebzselő emberek kérdő tekintettel fordulnak felénk, hogy vajon honnan ismerhet a férfi engem, akivel Oscar először mutatkozott nyilvánosan. Hiba volt azt hinni, hogy úgy fog majd kezelni, mint egy idegent, hiszen ha az apámmal annyira jóban van, mint azt a szüleim állítsák, akkor nem fog szó nélkül elsétálni mellettem. A fenébe.

- Zak, minden rendben volt, nagyon élveztem az utat. Oscar pedig vigyázott rám pont úgy, ahogy egy lány elvárná - meséltem szórakozottan a nem éppen igaz történetet.

- Ezt öröm hallani, nekem viszont rohannom kell, de az irodámban bármikor szívesen fogadlak - kezével megborzolta a hajamat, majd sietős léptekkel az egyik szerelő felé vette az irányt, én pedig ott maradtam egyedül, mert Lando idő közben lelépett.

Mivel már csak pár óra volt az első szabadedzéshez, mindenki az autóval foglalkozott, a mérnökök a beállításokon gondolkodtak, a többiek pedig a saját dolgukkal volt elfoglalva. Pár perc múlva az ausztrál is kifutott a szobájából, egy gyors csókot nyomott a fejem búbjára, és amilyen gyorsan csak lehetett, a mérnökéhez szaladt, ezzel pedig teljesen magamra maradtam. Nem akartam láb alatt lenni, legfőképpen nyomulósnak látszani, így kisétáltam a garázsból és gondoltam körbenézek a hatalmas területen, ahol a csapatokon kívül néhány híresség, illetve hozzátartozó is megfordul.

- Tele van már veled az internet - hallottam meg egy mély, rekedtes hangot a hátam mögül, mire megtorpantam, és gyorsan hátra néztem. - Bocsi, hogy megijesztettelek, nem állt szándékomban. - lépdelt mellém.

Gyorsan felmértem, kivel is lehet dolgom, és a tegnapi kutatásom meghozta a gyümölcsét. Maga Max Verstappen állt mellettem, már talpig felöltözve, kezében pedig a kulacsával, hogy hidratált maradjon a forró melegben.

- Nincs semmi gond, csak eléggé új még ez az egész - zavaromban a karomat kezdtem el simogatni. - Abigail vagyok, Oscar...

- Barátnője, igen. Ma láttam Kym, az egyik fotósunk közösségi oldalán.

- Oh, már tele van velünk az internet? - nevettem fel, mire ő is elmosolyodott. - Azt hittem, majd csak a futam előtt fognak vele jobban foglalkozni.

- A mi világunkban még a falnak is füle van - forgatta meg játékosan a szemét. - Egyébként azért szólítottalak le, mert látom hogy egyedül vagy, és a barátnőm is a szobámban unja az életét, gondoltam bemutathatnálak neki.

- Nagyon megköszönném - pillantottam rá hálásan, ő pedig a telefonját elővéve írt egy gyors üzenetet a kedvesének.