‧˚₊•┈┈┈┈୨୧┈┈┈┈•‧₊˚⊹

𝑰𝒏 𝒕𝒉𝒆 𝒎𝒊𝒅𝒅𝒍𝒆 𝒐𝒇 𝒕𝒉𝒆 𝒏𝒊𝒈𝒉𝒕, 𝒘𝒆 𝒄𝒂𝒏 𝒇𝒐𝒓𝒎 𝒕𝒉𝒊𝒔 𝒅𝒓𝒆𝒂𝒎
𝑰 𝒘𝒂𝒏𝒏𝒂 𝒇𝒆𝒆𝒍 𝒚𝒐𝒖 𝒃𝒚 𝒎𝒚 𝒔𝒊𝒅𝒆, 𝒔𝒕𝒂𝒏𝒅𝒊𝒏𝒈 𝒏𝒆𝒙𝒕 𝒕𝒐 𝒎𝒆
𝒀𝒐𝒖 𝒈𝒐𝒕𝒕𝒂 𝒄𝒐𝒎𝒆 𝒐𝒏, 𝒄𝒐𝒎𝒆 𝒐𝒏
𝑺𝒂𝒚 𝒕𝒉𝒂𝒕 𝒘𝒆'𝒍𝒍 𝒃𝒆 𝒕𝒐𝒈𝒆𝒕𝒉𝒆𝒓
- untouchable

‧˚₊•┈┈┈┈୨୧┈┈┈┈•‧₊˚⊹

𝑨𝑩𝑰𝑮𝑨𝑰𝑳 𝑱𝑨𝑵𝑨𝑬 𝑵𝑬𝑳𝑺𝑶𝑵
2023.04.05. , Monaco

- Jó reggelt, álomszuszék - hallottam meg egy mély, rekedtes hangot magam mellől, amely mézédesen csengett füleimnek.

Halvány mosolyra húzódott a szám, szemeimet még mindig lehunyva húztam feljebb magamra a takarómat, mocorogva, ezzel is jelezve, hogy nem igazán szeretnék kikelni a kényelmes, melegséget, biztonságot nyújtó ágyból. Fejemet próbáltam még jobban párnámba fúrni, amely még mindig a férfi kellemes illatával volt ellátva. A reggeli nap sugarai lassan beszűrődtek az ablakon keresztül, megvilágítva ezzel a fehér színben pompázó hatalmas szobát. A szoba csendes volt, hallani lehetett halk lélegzetvételeinket, ami melegséggel öntött el. Maga a tudat, hogy mellette ébredhettem több volt, mint egy valóra vált tündérmese. Egyszerre éreztem magamat a mennyben és a pokolban is. Mart a bűntudat, hogy szó nélkül fogtam a dolgaimat, és szálltam fel az első gépre, ami az otthonom helyett egy olyan személy városába juttatott el, akinek mindennél többet ér a boldogságom.

- Abigail - éreztem meg ujjait, ahogy lágyan cirógatták arcomat, én pedig nyöszörögve jeleztem, hogy tökéletesen hallom amit mondd, de esélytelen, hogy kikeljek a takaró meleg öleléséből. - Ne kelljen könyörögnöm - sóhajtott fel fájdalmasan, de egy percre sem vette le kezét rólam, mintha vonzaná a testem az övét, mint egy mágnes.

- Inkább bújj ide hozzám még - motyogtam alig halhatóan, és az egyik szememet résnyire kinyitva a britre sandítottam, aki ragyogó kékeszöld színű íriszeivel kémlelte arcom minden szegletét, mintha azt szeretné, hogy ezek az aprócska tevékenységek berögzüljenek az agyába, nehogy elfelejtse őket idő előtt.

A férfi azonban úgy tett, mintha meg sem hallotta volna kérlelésemet, inkább gyönyörű szemeit forgatva folytatta előbbi tevékenységét, míg másik kezével a matracon támasztotta meg magát, ezzel láthatóvá vált erőlködése közben a rengeteg munkával elért izmos karizma, amin imádtam végigsimítani. Egy aprócska érintésemre már libabőr futott végig testrészén, én pedig olyankor csak vigyorogva néztem pírral elöntött arcára.

Fejemet oldalra fordítva néztem a britre lusta mosollyal az arcomon. Kezemet kibújtatva a meleg takaró alól enyhén borostás arcához vezettem, és lágyan megsimítottam, miközben tekintetünk összefonódott. Szeméből könnyen ki tudtam olvasni, mennyire fáradt lehet, de erre rásegített az is, hogy arca nyúzott volt már a kora reggeli órákban.

- Jó reggelt neked is - suttogtam magam elé, de úgy tűnt, mintha visszahallanám magamat a tágas szobában. 

- Dél van - nevetett fel, és közelebb hajolva az arcomhoz egy gyengéd csókot nyomott a homlokomra telt ajkaival, ezzel is zavarba hozva engem, de most az egyszer úgy döntöttem, hogy nem fogom leplezni érzéseimet, és hagyom, hogy rózsaszín árnyalatot vegyen orcám. - Ezek szerint nem tervezel sok mindent a mai napra.

- Az is csoda, hogy eljöttem veled Monacóba - forgattam meg barna íriszemet játékosan. - Csak azért mentem bele, mert nem akartam találkozni a szüleimmel. Nem állok rá készen.

- Nem te rontottad el az egészet, Abs - tűrt egy kósza hajtincset a fülem mögé. - Néha a dolgoknak el kell romolniuk, hogy aztán sokkal jobb jövő jöhessen!

- Amiben te is benne vagy? - nyelvemet kiöltve figyeltem a férfi minden mozdulatát, mire felvonta a szemöldökét, és elnevette magát.

- Ne mondd, hogy nem élveznéd - vigyorodott el kacéran.

Kezeit az általa adott fekete póló alá vezette, és lassan érzékien simogatni kezdte az alatta lévő csupasz bőrömet. A finom érintése meleg és kellemes volt, melynek hatására libabőr futott végig egész testemen, amelyet ő maga is érzékelt. Ahelyett, hogy folytatta volna a simogatást, amely kellemes érzéssel töltött el, hirtelen elkezdett csiklandozni, mely váratlanul vicces és kacagtató élmény volt számunkra, hogy az könnyekig fakasztott mindkettőnket a nevetéstől. A nevetéssel úgy éreztem, mindketten felszabadultunk, és közben közelebb kerültünk egymáshoz, mint testileg, mint lelkileg. Egy pillanat alatt átéltem az érzések teljes skáláját, a kezdetleges szerelem édes bódulatától a kacagtató játékosságig.

- Megfulladok - sikítottam fel, amikor már alig tudtam levegőhöz jutni, azonban úgy tűnt, ez a brit férfit nem igazán érdekli. - Lando - próbáltam komoly tekintettel figyelni arcát, azonban játékosság csillant szemében, és nem bírtam nem mosolyogni. A fene egye meg, hogy ennyire jól néz ki!

- Mondd ki, hogy velem teljes az életed -nézett rám komoly szemekkel, azonban nem hagyta abba a csiklandozást.

- Nem - fojtottam vissza a vigyoromat, mire még jobban folytatta eddigi tevékenységét.

- Mondjad csak ki - forgatta meg szemeit.

- Jól van, jól van, megadom magam! - sikoltottam fel a nevetéstől, mert megtalálta az egyik legérzékenyebb pontomat, és jobbnak láttam, ha most az egyszer engedek a brit férfinak. - Veled teljes az életem - igyekeztem mindeközben visszafogni a nevetést, méghozzá úgy, hogy összeszorítottam az ajkamat.

- Helyes - vigyorogva közelebb hajolt hozzám, miközben egy percre sem szakította meg a szemkontaktust.

Mélyen beszívva férfias illatát éreztem, ahogy pír lepi el az arcomat egy olyan ember miatt, aki minden szó nélkül próbál a segítségemre sietni, ha olyan szituációba kerülök, amelyből nem tudok szó nélkül kihátrálni. Vasárnap is ő mentett meg attól, hogy a kamerák előtt essek össze egy olyan illető miatt, aki mindazok ellenére, hogy csak a fájdalmat okozza a törékeny szívemnek, mégis hatalma van az érzéseim felett. Hittem abban, hogy képes megváltozni. Nem is, abban hittem, hogy képes velem máshogy bánni, és talán, hiába volt csekély esély csak arra, hogy megnyílik nekem jobban az érzelmeiről, én mégis hittem benne. A gyermeki naivitásom még mindig bennem lakozott, talán ezért is fűzök hiú reményeket olyan dolgokhoz, amelyekben biztos vagyok, hogy nem fognak megtörténni.

- Megint elgondolkodtál - döntötte homlokát enyémnek, miközben lehelete csiklandozta bőrömet.

Szólásra akartam nyitni ajkamat, azonban a megakadályozott benne. Apró csókot hintett számra, amelyet nem hagyott, hogy elmélyítsek. Amilyen gyorsan cselekedett, olyan sebesen el is hajolt tőlem.

- Nem akarok róla beszélni. Még nem. Kavarognak benned az érzések, és nem akarom, hogy olyan szavakat ejts ki a szádon, amelyet nem gondoltál át - ujjaival egy kósza hajtincsemet a fülem mögé tűrt, miközben feltérképezte arcom minden szegletét.

- Hogyan érdemeltelek ki? - suttogtam magam elé, a kérdést azonban nem neki szántam, hanem magamnak. Túl jó hozzám...

Szemének csillogása teljesen magával ragadott, és hirtelen azt is elfelejtettem, hogy mik is történtek velem az elmúlt napokban. Gondolataimat rabul ejtette a mellettem könyökölő göndör barna hajú férfi, aki egy percre se vette le kezét rólam, mintha nem akarna elengedni, mert fél, hogy kicsúszok a kezei közül, ami jelen pillanatban szinte esélytelennek tűnt.

Mosolyogva, kezeim segítségével feljebb küzdöttem magam a kényelmes franciaágyon, és lehunyva szememet ajkamat az övéhez érintettem, hogy végre megkaphassam a kiérdemelt jó reggelt csókot, amire már egy ideje vártam. Szerencsémre szinte azonnal viszonozta, és gyengéden alsó ajkamba harapott, melynek hatására egy aprócska nyögés hagyta el a számat, és Lando kapva az alkalmon elmélyítette a csókunkat. Visszazuhantam a párnára, miközben kezemet a férfi nyaka köré fontam, így húzva közelebb magamhoz őt, ő pedig hatalmas tenyerét a csupasz oldalamon pihentette, miután keze sikeresen bejutott a kinyúlt póló alá. Borzongás futott végig rajtam, amelyet egy jól eső morgással díjazott a brit, és egy szempillantás alatt felettem termett, egyik kezével megtámasztva magát, hogy ne essen rám a kidolgozott testével. Érintése hideg volt, azonban jól esett, ahogy gyengéden végighúzta ujjait a bordám vonalán, tiszteletben tartva azt, hogy semmit nem akarunk elsietni, hiszen még nem is adtunk megnevezést annak, ami köztünk folyik. Csak sodródunk az árral, szórakozunk, és persze egymás szájában vagyunk amikor csak tudunk. Undorítóan hangzik, azonban Lando Norris elég jól csókol, és hiba lenne nem kapni az alkalmakon, hogy újra meg újra megtapasztalhassam az érzést.

Levegőhiányban váltunk el egymástól, homlokát az enyémnek döntötte, miközben mind a ketten lehunyt szemekkel kapkodtuk a levegőt, hogy újra normálissá váljon a lélegzetünk. Résnyire nyitottam csak ki íriszeimet csak azért, hogy szemügyre vegyem piros árnyalatot öltő arcát, miközben az egyik kezével az arcomon simított végig lágyan.

- Máskor is erre szeretnék kelni - motyogta, miközben visszafeküdt az ő térfelére, átkarolva a derekamat, így húzva közelebb magához.

- Akkor ideje lenne tényleg kikelni az ágyból, nem gondolod? - húztam fel a szemöldökömet, és a fejemet oldalra fordítottam.

- Eddig még te akartad élvezni az ágy melegét - forgatta meg a szemeit édesen. - Mi változott ilyen hirtelen?

- Nézd milyen szép idő van kint - ültem fel az ágyon, tekintetemet a hatalmas franciaablak felé fordítva, ahonnan a nap sugarai melengető fénye áradt be, hiszen egyetlen felhő sem uralkodott az égen.

- Az egyetlen szép az én kilátásomban az te vagy - csillogó íriszeivel pillantott rám, miközben pír lepte el arcomat a mondandója után.

- Lando Norris, fejezd be a bókolást, és keljél fel, mert éhes vagyok! - fontam össze magam előtt a karomat.

- Most elrontottad a romantikus pillanatunkat - sóhajtott fel, miközben fejét csóválva kászálódott ki az ágyból.

Szürke melegítőnadrágja nem hagyott sokat a képzeletre, tökéletesen kihangsúlyozta izmos combját, formás fenekét. Rátett egy lapáttal, hogy nem viselt felsőt, így kidolgozott hátát látván inkább elfordítottam a tekintetemet, mert semmi szükségem nem volt arra, hogy a gyomromban táncoló pillangók csak még jobban feléledjenek. Csendesen megvártam, hogy magára kapja a saját Quadrant márkájú fekete kapucnis pulóverjét, és a tükörbe nézve megigazította hajkoronáját.

- Lent megvárlak - lépett közelebb hozzám, majd ajkával lágy csókot hintett fejem búbjára. - Összedobok egy kis ebédet.

- Főzni fogsz nekem? - néztem fel rá mosolyogva, és elképzeltem a fejemben, ahogy szorgoskodik a konyhában, miközben mindenféle káromkodás hagyja el ajkát. - Inkább várd meg, míg elkészülődök, aztán főzök valamit!

- Te nem bízol a tudásomban? - tette csípőre a kezét, én pedig alig bírtam visszatartani a nevetésemet, amit a fiú is észrevett. - Vérig sértettél, Abigail Nelson!

- Menj, főzz nekem inkább egy ínycsiklandó karamellás lattet - kacsintottam, és intettem a kezemmel, hogy menjen már.

Miután a fiú magának morogva lépdelt ki a tágas hálószobából, én is felkeltem, azonban még mielőtt elkezdtem volna felöltözködni, a balkon felé vettem az irányt, ugyanis szükségem volt egy kis friss levegőre. Elképesztő látvány tárult felém, ugyanis a férfi otthonából éppenséggel a híres monacói kikötőt lehetett látni, illetve a fénylő, tiszta tengert, amely az áprilisi időhöz képest elég hűvös volt, így nem is terveztük a vendéglátómmal, hogy elmegyünk egyet megmártózni. Jobban belegondolva nem is nagyon tehettük ki a lábunkat a biztonságot nyújtó lakásból, nehogy készüljön rólunk felvétel, pedig annyi helyre el szerettem volna még menni az ittartózkodásom során.

Negyed órával később, mikor már úgy véltem, hogy elég D vitaminhoz jutott a szervezetem a napfény által, visszasétáltam a szobámba, egyenesen a bőröndömhöz. Kivettem egy egyszerű rózsaszín rövid pólót, amely közvetlenül a mellkas alatt végződik, mellé pedig egy fekete magas derekú szűk farmert, illetve friss fehérneműt, és a szobához tartozó fürdőbe vettem az irányt. Hajamat egy laza copfba fogtam fel, majd vízzel megmostam az arcomat, mielőtt felkentem volna a reggeli arckrémemet, amit azért használok, hogy eltűnjenek a piros foltjaim. Sminkkel sem szenvedtem sokat. Felvittem egy kis szempillaspirált, hogy dúsabb hatást biztosítson, szemceruzával megformáztam a szemöldökömet. Felkaptam magamra a kiválasztott öltözékemet, majd vékonyan felkentem ajkamra a Bourjoris márkájú csillogós szájfényt, amelyet nemrég vásároltam az egyik drogériában.

Kávéillat járta körbe a folyosót, ahol a falakra különféle versenyzéshez kapcsolódó képek voltak aggatva a sisakjától kezdve az autóját ábrázolóig. A nappalijában megtalálható volt az eddigi összes sisakja kiállítva polcokon, amelyek alatt megtalálhatóak voltak aprócska papírdarabok rajta a dátumokkal, amelyen éppen hordta őket. Közelebb lépve a kiállított darabokhoz közelről is megcsodálhattam őket. A közepén volt az a híres Monza sisak, ahol megszerezte élete első második helyét. Automatikusan kinyújtottam a kezemet, hogy ujjaimmal végigsimíthassak rajta, mintha egy páratlan kincs volna, amelyet nem minden nap láthat az ember - azonban ez valóban így volt.

- Aznap összevesztem Zakkel, pedig nem ezt terveztem - hallottam meg mély, rekedtes hangját, és hirtelen elrántottam a kezemet a személyes dolgáról.

- Bocsánat, nem akartam belesétálni a magánszférádba - fontam össze magam előtt a karomat, miközben tekintetemet a férfira vezettem.

- Semmi gond, komolyan, én kezdtem el mesélni róla - lépett hozzám közelebb, kezét a derekamra helyezve. - Szeretnéd tudni az egész történetet? Egy kávé közben?

- A kávé máris jobban hangzik - mosolyogtam, és lábujjhegyre állva egy gyors csókot nyomtam az arcára.

Mindketten helyet foglaltunk a kanapéján, kezemben a kért karamellás kávémmal, míg ő a gyümölcsös turmixával kínlódott, amihez állítása szerint már hozzászokott, azonban még mindig nehezére esik meginni.

- Gondolom a képről rájöttél, hogy az volt hosszú idők óta az első, illetve utolsó futam, ahol a McLaren első és második helyet zsebelte be - kezdett neki a mondanivalójának, miközben a csuklóján lévő szerencsét hozó karkötőivel játszadozott. - Azonban ez sem volt zökkenőmentes. Az egyetlen szerencsénk az volt, hogy Max és Lewis ütköztek, így tudtuk ezt elérni, ezt sem olyan könnyen, mint az ember gondolná. A televízió előtt ülve persze hihetik azt a rajongók, hogy ez egy egyszerű dobogószerzés volt, sok pontot hozva ezzel a csapatnak. Arra viszont nem gondoltak, mi folyik a háttérben - húzta kínos mosolyra a száját, én pedig kezemet a tenyerére raktam, és apró körkörös mozdulatokkal próbáltam nyugtatni, hiszen láttam rajta, hogy felzaklatta az emlékezés.

- Gondolom a te véleményedet meg sem hallgatták - motyogtam, miközben kortyoltam a kávémból még egyet.

- De igen - mormogta. - De nem jutott el az agyukig mit is mondtam. Csak azt hajtogatták, hogy ne is próbáljam megelőzni Danielt. Mindenáron azt akarták, hogy ő nyerjen, hátha így visszajön az önbizalma, és újra szárnyalni kezd. Tudod, újra pontokat szerez a csapatnak, visszaviszi őket az élvonalba. Csak aztán ez marhára nem így lett, és mindent megbántak. Hetekig azt hallgattam, mennyire sajnálják, hogy elvették tőlem az első győzelmemet - sóhajtott fel a végén, majd fejét csukott szemmel a vállamra hajtotta. - Oroszországban is elcsesztük, mert nem cseréltünk időben gumit, azóta pedig alig sikerül egy jó futamot összehoznunk.

- Ezek miatt remélem nem okolod magadat - szólaltam meg pár perc csend után, mert úgy éreztem, hogy kell ez a pár pillanat arra, hogy átgondoljam mit is mondjak a férfinak. - A csapat a legnagyobb hibás, hiszen nekik kellett volna irányítaniuk téged, hiszen nekik jobb rálátásuk volt mindenre.

- Az igazat bevallva, akkor elkezdtek irántam érdeklődni más csapatok - nyelt egyet, majd folytatta. - A Red Bull elég komoly összeget kínált azért, hogy leváltsam Checot, és én segítsem tovább Maxet a világbajnokság megnyerésében.

- Ki az a hülye, aki ezt elvállalja? - néztem rá kidülledt szemekkel.

- Hát nem én - nevetett fel. - Inkább azok, akik érzik, hogy itt a karrierjük vége.

- És neked még nincs? - húztam fel játékosan a szemöldökömet elfojtott vigyorral az arcomon.

- Ezt most nagyon megbánod - emelte fel a fejét a vállamról, majd hirtelen az egyik párnájáért nyúlt, és felém irányítva eldobta. - Az enyém még csak most kezdődött!

- Hogyne, papi - vigyorogtam, és visszadobtam a párnát.

Egy kisebb párnacsata alakult ki köztünk, mintha visszamentünk volna dedóba - vagyis így szokta a nagymamám emlegetni ha olyasvalamit művelek ki, ami nem igazán a koromhoz illő. Szerettem, hogy Lando mellett felszabadultnak éreztem magamat, és nem féltem attól, mit is gondolhat rólam, hiszen körülbelül egy szinten van a gondolkodásmódunk.

Kifulladva dőlt hátra a kanapéján, én azonban felkelve az említett tárgyról a hófehér konyhába vettem az irányt, ahol olyan tisztaság uralkodott, hogy azt valószínűleg a legtöbb háziasszony irigyelné. Én viszont nem igazán csodálkoztam, hiszen a férfinak előre elkészített ételei vannak bent a hűtőben műanyag dobozokban, így a mosogatással sem kell nagyon foglalkoznia - ha pedig igen, szimplán bepakol a mosogatógépébe, és az alig egy óra alatt elmos mindent.

Mivel nem akartam eltérni nagyon Lando előre megtervezett diétájától, amit a saját dietetikusa készített, úgy gondoltam, hogy magamnak is összedobok egy kis salátát friss zöldségekből és mellé kisütök egy kis csirkehúst, amit a hűtőben találtam. Ilyenkor hálát adtam az égnek, hogy tegnap este elmentünk bevásárolni az egyik közeli kisboltba, mert ha nem tettük volna meg ezt a kis körutat, akkor semmi nem lenne a hűtőjében, csak a turmixai, meg a saját ételei, amiket muszáj megennie, mert Jon, a személyi edzője szinte naponta felhívja őt ellenőrizni, sőt, van hogy eljön a lakásához egy kis ellenőrzésre, amit Lando ki nem állhat, mert olyankor össze is kell rakodnia a házban, el kell tüntetnie mindent, ami Jonnak nem tetszhet.

Elővettem a zöldségeket, és egy kis tálba ejtettem őket, amelynek az alján apró lyukak voltak megtalálhatóak. A mosdó alá téve jól átmostam őket, hogy a lehető legtöbb baktérium lekerüljön róluk, és megvártam, hogy kikerüljön minden víz a tálkából. A tartalmát egy előre kiterített konyharuhára öntöttem, ami a konyhapulton volt leterítve. Jól áttörölgettem őket, kikerestem a fiú szekrényéből a vágódeszkát, illetve az élesebb késeket, és hozzá is láttam a hozzávalók elkészítéséhez.

- Te meg mit szorgoskodsz itt? - dőlt neki az ajtófélfának a brit, miközben kezét összefonta maga előtt, arcára pedig egy féloldalas mosoly ült ki.

- Ebédet - fel sem néztem a férfira, ugyanis azzal voltam elfoglalva, nehogy véletlenül elvágjam az ujjamat az éles késsel, amit éppen a kezemben tartottam.

- Délután háromkor? - vonta fel a szemöldökét, azonban egy lépést sem tett felém, hogy segítsen, ami egy picit elszomorított, de inkább nem tettem semmilyen megjegyzést. Összpontosítani akartam a főzésre, nem figyelve másra. - Abs?

- Igen? - pillantottam rá, miután biztonságosan a deszkára helyeztem a kést.

- Ne rendeljek inkább valamit?

- Menj nyugodtan a dolgodra, Lando, én megcsinálom a késői ebédet - próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, miközben egy tiszta tálba öntöttem bele a felszeletelt zöldségeket.

Nagy szerencsémre a férfi szó nélkül, aprót bólintva odébbállt, és hallottam, ahogyan beindítja a játékszobájában lévő gépet, gondolom Twitch felületén élőzni, én pedig kifújtam az eddig bent tartott levegőt. Fogalmam sincs, hirtelen mi bajom lett, mert eddig minden rendben volt, imádtam a brittel lenni. Minden olyan természetesnek tűnt. Legbelül azonban éreztem egy kis ürességet, ami nem hagyott nyugodni. Mintha valami hiányozna, de nem tudnám pontosan körbeírni, mi is lenne pont az, mert a férfi tényleg mindenre gondol, hogy nekem jó legyen, és komfortosnak érezzem magam a monacói tartózkodásom alatt. Ennyire rossz ember vagyok, hogy ezt sem tudom élvezni? Tényleg nem elég nekem ez, amit a férfi ad?

Gondolkodás nélkül nyúltam a telefonom után, és nem törődve az időközben érkező értesítéseimmel nyitottam meg az iMessage applikációt, kikeresve benne Kelly nevét, ugyanis szükségem volt egy barátra jelen pillanatban, aki nem hímnemű.

Me: tudom, hogy nagyon az utolsó pillanatban szólok, és valószínűleg már van is valami programod, de nem érnél rá egy fél órára?

Me: szükségem van egy barátra

Kelly Piquet: édesem, tudod, hogy rám bármikor számíthatsz, azonban hogy a fészkes fenébe jutok el fél óra alatt Londonba?????

Me: oh, elfelejtettem említeni

Me: Monacóban vagyok Lando lakásában

Kelly Piquet: Max felvesz fél óra múlva, addig elmegyek venni fagyit

Könnyezve raktam le a telefont a bárpultra, és sóhajtva egyet a zöldségekkel teli tálra néztem, amit ma valószínűleg nem fogok elfogyasztani. Elővettem egy fóliát, letakartam vele a tálacska tetejét, majd a hűtőbe helyeztem, hogy ne romoljon meg, és később fogyasztható legyen. Közben azon gondolkodtam, hogy Landonak hogy fogok szólni arról, hogy el kell mennem egy kicsit, mert a kamerája mindig úgy van beállítva, hogy látszódjon a fehér faajtó, így ha a közelébe is megyek, a rajongók egyből kiszúrnak.

Végül úgy döntöttem, küldök neki egy rövidke üzenetet, hátha meg tudja szakítani az élőzést, mert nem igazán szeretném elkezdeni a pletykákat azzal, hogy vajon ki is az a titokzatos nő, aki megjelent a háttérben. Egyikünk sem jönne ki jól belőle.

Lando szinte másodpercek alatt a konyhában termett, ijedt tekintettel, miközben éppen a szobában nézett körbe, hiszen valószínűleg azt hihette, hogy valami baj történt velem. Lassú léptekkel sétáltam oda hozzá, kezemet összefontam dereka körül, és így öleltem magamhoz szorosan.

- Azt hittem valami bajod esett - motyogta a hajzuhatagomba, miközben kezével a hátamat kezdte el simogatni. - Megijesztettél.

- Sajnálom - sütöttem le szememet, amit ő nem is láthatott. - Csak szólni szerettem volna, hogy elmegyek kicsit Kellyékhez beszélgetni, így te is nyugodtan tudsz élőzni a barátaiddal!

- Ugye tudod, hogy nem zavarnál ha itt maradnál? - tolt el gyengéden magától, hogy rám tudhasson nézni.

- Tudom, de te is ismered Max barátnőjét. Megharagudna, ha nem mennék át hozzájuk legalább egy fél órára - forgattam meg a szememet. - Max eljön értem, és remélem haza is hoz, így nyugodtan menjél vissza játszani - simítottam végig izmos karján, miközben találkozott a tekintetünk

Sóhajtott egyet, miközben a fejét csóválta, azonban úgy döntött, inkább nem szól semmit az egészhez. Valószínűleg érezte, hogy igazából nem is a brazil nő miatt szeretnék kimozdulni a lakásából, hanem jóval inkább magam miatt, mégsem szólt egy árva szót sem. Sokszor ez az apró dolog felér egy büntetéssel, azonban ismerve Landot ő azt helyezi előnybe mi is jó nekem, ezért pedig nem is lehetnék neki hálásabb.

Lábujjhegyre állva lágy csókot nyomtam az ajkára, azonban ő ezt valószínűleg kevésnek tartotta, mert hirtelen megragadva a derekamat húzott közelebb magához, és elmélyítette a csókunkat. Kezemet a göndör fürtjeibe vezettem, és a kelleténél erősebben markoltam meg, hogy meg tudjam tartani magamat a hirtelen ért mozdulatsor után. Ez a csók más volt, mint az eddigiek, amelyeket egymással váltottunk. Cseppet se volt visszafogott, nyelveink vad táncot jártak egymással, és szinte alig kaptam levegőt, de ez egyáltalán nem érdekelt abban a percben.

- Azt hiszem, vissza kéne menned - suttogtam közel az arcához, miután elváltak ajkaink, és homlokomat enyémhez döntötte. - Még furcsállni fogják, milyen sokáig vagy el.

- Igazad van - sóhajtott fel. - Pedig szívesebben lennék veled.

- Estére visszavagyok - mosolyogtam rá, miközben hátráltam pár lépést. - Ne csinálj semmi hülyeséget Twitchen!

- Megpróbálok - nevetett fel, majd intve egyet elindult a kis szobája felé, amit ő csak mentsvárként emleget.

Ott van a szimulátora, az összeszerelt számítógépe, amin órákon keresztül szokott játszani, illetve rengeteg polcállvány, amelyen olyan sisakok helyezkednek el, amelyeket egy másik versenyzővel cserélt ki, és azokhoz tényleg senki sem nyúlhat. Úgy őrzi őket, mintha azok lennének a gyermekei. Nem igazán szeret eltakarítani maga után, és nagyon sokszor az édesanyja tesz látogatást a házában, hogy egy kicsit rendbe rakja a fiát, és ráparancsoljon, hogy menjen takarítani, azonban ha arról a kollekcióról van szó, akkor naponta többször is képes letörölni róla a port. Férfiak...

Mivel kint még mindig hét ágra sütött a nap, így úgy véltem, hogy a vékony fekete bőrkabátom bőven elég lesz arra, hogy belebújtassam csupasz kezeimet, és még véletlenül se fagyjak meg. Lábamra egy fehér és rózsaszínben pompázó Nike márkájú cipőt vettem fel, amely tökéletesen kiegészítette az öltözékemet. Nem terveztem táskát vinni, hiszen minden van Kellyéknél, így inkább csak felkaptam a telefonomat, az előszoba tükörébe nézve még gyorsan megigazítottam a kinézetemet, hogy még véletlenül se találjanak rajtam az emberek, főleg a rajongók, hibát, és igyekeztem a lehető leghalkabban becsukni a bejárati ajtót.

Telefonomra pillantva épp egy üzenet jelent meg Maxtól, miszerint a parkolóban vár rám, így gyorsítottam a tempómon, ráadásul a lift helyett inkább a lépcsőt választottam, mert az tűnt a gyorsabb választásnak, illetve rám is fért már egy kis testmozgás. Alig pár perccel később, kissé kifulladva nyitottam ki a garázshoz vezető ajtót, ahol megpillantottam egy Hondát, amelynek ajtajához holland származású haverom dőlt, karba tett kézzel.

- Szökünk a brittől? - húzta vigyorra száját, mire szememet forgatva léptem oda hozzá.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz - szórakozottan figyeltem, ahogy fejét csóválva beszáll a vezető ülésbe, én pedig megkerülve a fekete méregdrága autót pattantam be mellé.

Kezembe nyomott egy fekete napszemüveget, és egy sapkát, ugyanis állítása szerint fő a biztonság, és fel kell vennem, mert bár sötétített üvegjei vannak az autón, néha visszaköszön egy-két jó kép a közösségi hálón róla, ahogy a város utcáit szeli.

- Na és most miért lopod el a barátnőmet? - pillantott rám egy másodpercre, miközben kigurultunk Lando apartmanjához tartozó mélygarázsból.

- Nem is lopom el, éppen hozzátok megyünk - vontam fel a szemöldökömet, miközben az ablak üvegének támasztottam a fejemet. - Kell egy kis lányos beszélgetés, nagyon sok minden történt az elmúlt napokban.

- Magyarul Oscarral - értette meg a lényegét, én pedig tekintetemet inkább a mellettem elhaladó tájra szegeztem, nem reagálva rá semmit. - Nem tudhatod, mi folyik a háttérben, Abigail.

- Nem volt elég az a kép? - húztam kínos mosolyra ajkamat, miközben magamban felidéztem az elmúlt vasárnapot, amit Melbourneban kellett töltenem, és ami nem kicsit tett tönkre lelkileg.

- Meghallgattad azóta az ausztrált? - szólalt meg pillanatokkal később, de mivel nem válaszoltam, ezért egyből tudta, mi is rá a válaszom. - Még mindig a barátod, nem szakítottatok, így tényleg meghallgathatnád, hátha van valami értelmes magyarázat a tettére.

Nem vonhatom kérdőre, Max, mivel igazából a szerződésen kívül semmi közünk egymáshoz. Nagyon szívesen ejtettem volna ki ezeket a szavakat a számon, azonban mégsem lehetett. Max teljesen elhitte, hogy én és az ausztrál egy párt alkotunk, és fülig szerelmesek vagyunk egymásba. Ebből csak annyi igazság van, hogy én tényleg elkezdtem érzéseket táplálni egy olyan ember iránt, akinek nehezére esik a közelemben lenni, és egy másik nőbe szerelmes. Az élet szívás.

Percekkel később leparkolt a lakásához tartozó garázsban, és már csak annyi volt a kommunikációnk, hogy megmondta hanyadik emeletre kell mennem, illetve melyik ajtó vezet az ő lakásukba. Megköszönve indultam meg gyors léptekkel befelé, azonban inkább liftet választva benyomtam a gombot. Amíg várakoztam a liftre, elővettem a telefonomat, és napok óta most először nyitottam meg az Instagram alkalmazást. Akaratlanul is Oscar nevét ütöttem be a keresőbe, aki éppen tegnap töltött fel képeket az otthoni nagydíjáról. Az utolsó három képen én magam is rajta voltam, a szövegben pedig külön kiemelte, hogy én voltam a szerencsehozója, és fogalma sincs, hogyan érdemelt ki. Annyira szeretném, hogy komolyan gondolja mindezt...

Felérve az emeletükre alig kopogtam kettőt, Kelly már azonnal nyitotta ki a fehér fából készült bejárati ajtót, és magához ölelt jó szorosan.

- Istenem, annyira hiányoztál - motyogta, a nyakamba. - Már azt hittem, nem találkozhatunk a következő nagydíjig!

- Muszáj volt egy kicsit elszabadulnom otthonról, szóval úgy döntöttem, eljövök pár napra Landohoz - mondtam halkan, szépítve az igazságon.

- Gyere be, Max elviszi Penelopet a játszótérre, hogy még véletlenül se zavarjanak bele a csajos programunkba - kuncogott fel, miközben eltolt magától, és félreállva az ajtóból engedett beljebb az otthonukba.

Max két bengáli macskája, Jimmy és Sassy a számukra kijelölt fotelben helyezték kényelembe magukat, felkapva tekintetüket az érkezésemre, kíváncsian méregettek, hiszen idegen voltam számukra. Cipőmet levéve léptem beljebb otthonukba, Kellyt követve, aki egyből a konyha felé vette az irányt.

- Mit adhatok inni? Kávé, forró csoki? - kérdezte, miközben a felső polcokon matatott.

- Egy forró csokit elfogadok, köszönöm - mondtam mosolyogva, miközben helyet foglaltam a fekete bárszéken, kezemet az ölembe ejtve.

Szó nélkül vártam, hogy elkészítse mindkettőnk számára a kívánt italainkat, addig szemeimmel a berendezést kezdtem el kémlelni, hogy ne tűnjek túlontúl szerencsétlennek. Miután elém helyezte a mackós bögrében lévő italt, leült a mellettem lévő székre, és összeszorított szemekkel méregetett.

- Öntsed ki a bánatod a szerelmi pszichológusodnak - mutatott magára, mire elnevettem magam.

- Gondolom Max elmesélte a Twitteren keringő képet - sütöttem le szemeimet, és úgy tettem, mintha lekötné a figyelmemet az aprócska bögre.

- Itt van Max? Nem, tőled akarom hallani a sztorit!

- Azt hiszem, Oscar másba szerelmes - nyeltem egy nagyot, mert tényleg így éreztem. Addig nem tudja eljátszani, hogy kedvel, amíg nem tisztázza az érzéseit magával.

- Te vak vagy? - nézett rám kidülledt szemekkel, mire összeráncoltam a homlokomat

- Hogy érted?

- Az ausztrál nem tud mit kezdeni az érzéseivel - vont vállat, miközben kortyolt egyet az italából. - Megijesztette a tudat, hogy kiváltottál belőle valamit, amit eddig még nem tapasztalt, és ez normális. Az a csaj meg rátapadt, Oscar nem akarta.

- Ezt csak be akarjátok beszélni nekem - motyogtam magam elé, szorosabbra húzva az összefogott hajamat.

- Nem, Abigail! Ideje rájönnöd arra, hogy egy kapcsolat akkor működik, ha megbeszéltek minden apró dolgot, ami zavarja a másikat - nyúl a kezem után, és kézfejemre helyezi tenyerét. - Ne add fel, mégha most azt is érzed, hogy ez az egyszerűbb megoldás. Az a férfi kedvel téged, és száz százalékosan biztos vagyok benne, hogy te is odáig vagy érte!