‧˚₊•┈┈┈┈୨୧┈┈┈┈•‧₊˚⊹

𝑨𝒏𝒅 𝒕𝒉𝒂𝒕'𝒔 𝒕𝒉𝒆 𝒕𝒉𝒊𝒏𝒈 𝒂𝒃𝒐𝒖𝒕 𝒊𝒍𝒍𝒊𝒄𝒊𝒕 𝒂𝒇𝒇𝒂𝒊𝒓𝒔
𝑨𝒏𝒅 𝒄𝒍𝒂𝒏𝒅𝒆𝒔𝒕𝒊𝒏𝒆 𝒎𝒆𝒆𝒕𝒊𝒏𝒈𝒔
𝑨𝒏𝒅 𝒍𝒐𝒏𝒈𝒊𝒏𝒈 𝒔𝒕𝒂𝒓𝒆𝒔
𝑰𝒕'𝒔 𝒃𝒐𝒓𝒏 𝒇𝒓𝒐𝒎 𝒋𝒖𝒔𝒕 𝒐𝒏𝒆 𝒔𝒊𝒏𝒈𝒍𝒆 𝒈𝒍𝒂𝒏𝒄𝒆
𝑩𝒖𝒕 𝒊𝒕 𝒅𝒊𝒆𝒔 𝒂𝒏𝒅 𝒊𝒕 𝒅𝒊𝒆𝒔 𝒂𝒏𝒅 𝒊𝒕 𝒅𝒊𝒆𝒔
...𝒂 𝒎𝒊𝒍𝒍𝒊𝒐𝒏 𝒍𝒊𝒕𝒕𝒍𝒆 𝒕𝒊𝒎𝒆𝒔
- illicit affairs

‧˚₊•┈┈┈┈୨୧┈┈┈┈•‧₊˚⊹

𝑨𝑩𝑰𝑮𝑨𝑰𝑳 𝑱𝑨𝑵𝑨𝑬 𝑵𝑬𝑳𝑺𝑶𝑵
2023.04.02. , Melbourne

Semmi kedvem nem volt a mai naphoz, pedig ez volt Oscar egyik, ha nem a legfontosabb napja az évben, ahol muszáj volt a maximumot kihoznia magából, hiszen eljött az első otthoni nagydíjának napja Melbourneben, amire rendkívül büszke lehet, mert ez már azt jelentette, hogy elérte a célját, és bekerült a királykategóriába, a húsz legjobb autóversenyző közé, ami nem kis teljesítmény. Gyerekként erről csak álmodni mer az ember, bele se gondol abba, hogy ez egyszer tényleg megvalósulhat. Rengeteg pénz, kitartás, na és persze tehetség kell hozzá, és még akkor sem biztos, hogy ülést szerzel magadnak.

Oscar Piastri az egyik olyan eset, aki tényleg nem igazán hitt abban, hogy egyszer valóra válik minden álma. Az időmérő utáni estén, amikor is együtt örültünk annak, hogy a negyedik helyen végzett, így a második sorból kezdheti meg a vasárnapi futamot, egyikünknek sem volt kedve ünnepelni, inkább a férfi úgy döntött, hogy miután átöltözött hétköznapi öltözékébe, nem egyenesen haza indul, hanem velem tölti az estét, bekuckózva a kényelmes, hatalmas, fehér franciaágyamba, velem együtt, és a velünk szemben lévő, falon lógó fekete plazmatévében elindította az egyik általunk kiválasztott filmet, amire már nem is emlékszem mi is volt, és szerény véleményem szerint ő sem annyira.

Be nem állt a szánk, végigbeszéltük az egész filmet mindenféle apróságról, legyen szó a kedvenc filmekről, zenékről, hobbikról. Egyszerűen csak élveztük egymás társaságát, a legjobb benne pedig az volt, hogy nem szorongott egyikőnk sem. Nem éreztük azt, hogy nem szabadna megosztunk kellemetlen információkat. Csak adtuk önmagunkat, és ez volt minden, sőt, annál is több.

A kedvenc étele a spagetti, de főleg az, amelyet az édesanyja készít, akárhányszor csak a férfi hazalátogat. Imádja az akciófilmeket, de nem azokat a fajtákat, amiben minden csupa vér - illetve ha nagyon muszáj, elviseli a romantikus filmeket is, így megbeszéltük, hogy ha legközelebb szervezünk egy filmezős estét, megnézi velem a 10 dolog, amit utálok benned című filmet, sőt, ő hozza a nassolnivalókat is. A haverjaival rengeteget játszanak videó játékokkal, kezdve a Fortnitetól a Call of Dutyig, van, hogy F1-es játékra is rábeszélik őt, és ha véletlenül a szerencse nincs mellette, tehát utolsó helyeken végez, hetekig hallgatja a haverjaitól, hogy milyen szégyen egy pilótától ez a teljesítmény. Szerencsére már nem veszi magára ezeket a beszólásokat, hiszen azokkal az emberekkel játszik, akik közel állnak hozzá, így tudja, hogy csak szeretetből piszkálják őt.

A legnagyobb sokkja az estének az volt, amikor Oscar Piastri saját maga kezdett el mesélni a Lily nevezetű lányról, akire már rákerestem minden közösségi hálón, azonban privátra volt állítva a profilja, így csak a hivatalos F1-es fényképésznek, Kymnek az oldalán találtam róla egy-két képet, de azokon is inkább elfordította a fejét, csak ne kelljen a kamerába néznie. Egyébként a fiú anyukája nem hazudott, a férfi egy kicsit jobban kibővítve, de ugyan azt a történetet mesélte el, mégsem akart kitérni arra, hogy esetlegesen újra felkereste volna őt a nő, én pedig jobbnak láttam, ha nem hogyha nem hozom fel a hallott telefonbeszélgetést témának, mert egyből elrontanám azzal az esténket.

Azt hittem, ez volt az a hatalmas áttörés a mi kis "kapcsolatunkban", ahol már többé nem titkolunk egymás előtt semmit, és végre ténylegesen barátnak nevezhetjük a másik félt - illetve, ha teljesen őszinte akarok lenni, egy kicsit többet is kezdhettünk érezni egymás iránt. Néha elkaptam a tekintetét, amellyel engem pásztázott, és felvillant benne az a bizonyos szikra, amit oly sok romantikus könyvben olvasok, és ami mosolyra késztetett, mégha szomorú témák is hagyták el a szánkat. Ez volt az az este, amikor rájöttem, hogy Oscar Piastrira tényleg megéri várni.

Mosolyogva ültem fel a hatalmas franciaágyamon, és kezemmel lágyan végigsimítottam a tegnap estétől kusza takarón, ahol a fiú feküdt órákkal ezelőtt, mégsem maradt az éjszakára, mert nem akarta átlépni azt a bizonyos határt, amit kijelöltünk annak érdekében, hogy egyikünk se sérüljön - de ennek már késő. Én mindenképpen szarul jövök ki az egészből. Túl hamar kezdek el táplálni érzéseket olyasvalakik iránt, akik egy cseppnyi érdeklődést is mutatnak felém, ezzel is növelve önbizalmamat.

Felállva a kényelmes helyemről lábamat belebújtattam a hotel által szolgáltatott szőrös papucsomba, székemről elvettem a fürdőköntösömet, majd magamra véve szorosan összehúztam magam előtt. Bele sem mertem nézni a tükörbe, hiszen minden bizonnyal megijedtem volna a saját tükörképemtől. Éjszaka rengeteget forgolódom - fogalmam sincs, hogy azért, mert valami olyasmiről álmodok, ami felzaklat, vagy inkább azért, mert nem szenderülök mély álomba, és sokszor a tudtom nélkül váltok helyzetet, hogy ne keljek fel. Az éjjeliszekrényemen lévő fekete hajgumimmal egy kócos kontyba fogtam hullámos hajkoronámat, és ásítva, lassú léptekkel beslattyogtam a fürdőmbe, hogy ne úgy állítsak be a paddockba, mint egy házisárkány. Első dolgom az volt, hogy megnyitva a csapot hideg vizet fröcsköljek az arcomra, hogy teljesen felébredjek, és hamarabb kezdjek el ténylegesen készülődni a napra. Fürdőköpenyemet az ajtóra ragasztott akasztóra helyeztem, pizsamámat levéve gondosan összehajtogattam a ruhadarabot, és az apró szekrényre helyeztem, hogy ne a földön legyen, ezzel plusz munkát elkerülve. Megnyitottam a fürdőkabinban lévő csapot, és igyekeztem beállítani a legmegfelelőbb hőfokot, ami nem volt túl meleg, de azért jéghidegnek sem mondanám. Imádom fürdéssel kezdeni a reggeleimet, mert úgy érzem, mintha teljes felfrissüléssel kezdeném a napot, ami ezáltal valami jót tartogathat számomra. Eddig mindig bevált, így reménykedtem benne, hogy ez aznap sem lesz másképpen. A kedvenc mangós ízesítésű tusfürdőmet használtam, amely egész nap finom, gyümölcsös illatot áraszt a bőrömből, ezzel is elérve hatását.

Elzárva a csapot magam köré tekertem a fehér törülközőmet, és kiléptem a kék színű, különlegesen finom és lágy, kellemes tapintású szálakból álló kis szőnyegre, amely csiklandozta a talpamat, mégis hamar magába szívta a nedvességet. A tükör felé fordulva kezemmel az apró táskám felé nyúltam, amelyben az arcápoláshoz szükséges termékeim voltak elrakva. Az egyik kör alakú vatára egy kevés micellás vizet hintettem, hogy azzal megtisztítsam a pólusaimat a véletlenül rajta ragadt alapozótól, ami nem jött le a tegnapi arcmosásom során. Telefonomból az egyik kedvenc lejátszási listám hallatszódott, amelyen éppen Sugarbabes egyik leghíresebb dala, az About You Now következett, amelyet hangosan énekeltem. Egyszerűen imádom a kora kétezres évek dalait, amikre még igazán lehetett egy jót bulizni, mert rendelkeztek még azzal a ritmussal, amit mindenki olyannyira imád. Időközben már a szérumjaimat vittem fel az arcomra, és amíg vártam, hogy beszívódjon a bőrömbe, előkészítettem az aznapi sminkemet. Úgy véltem, hogy ez a nap nagyon fontos az ausztrál pilótának, így most az egyszer kicsivel több sminket rakok magamra, mint általában. Igaz, nem lenne szükségem rá, mivel szerencsére nincsenek pattanásaim, se vöröses foltok, amelyek sokszor bakteriális fertőzésre utalnak.

Először egy kis primert vittem fel, ami elengedhetetlen az alapozó alá, ha azt akarjuk, hogy továbbra is tápanyaghoz jusson a bőrünk, így én általában ezt a lépést sosem hagyom ki. Az alapozó felkenése után kihúztam a szemöldökömet, húztam egy vékony tust, használtam egy kis pirosítót, highlightert, púdert és bronzosítót. Szempilláimra a kedvenc Maybelline márkájú spirált választottam, ami természetes hatást kelt, és meg is nagyítja a pilláimat. Egyszerűen imádom! Ajkaimra a Dior által forgalmazott rózsaszín ajakolajat kentem fel, ami nem csak dúsabbá teszi az ajkaimat, de hidratálja is, ráadásul hosszan tartó hatása van, így elég öt-hat óránként felvinnem egy újabb réteget, ami nem kis szó ha rólam van szó.

Időközben jelzett a telefonom, miszerint üzenetem érkezett, én pedig mosollyal az arcomon oldottam fel a kijelzőt, ahol Oscar neve virított. A férfi arról érdeklődött éppen, hogy mikorra jöhet értem, mert nem szeretné, hogy egyedül érkezzek meg a pályára, ami nem kicsit dobogtatta meg a szívemet. Éreztem, ahogy arcomat halvány pír lepi el, és bár még mindig furcsálltam a férfi hirtelen törődését, azt nem mondhatom, hogy nem esett jól. Legbelül azonban éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel, mert egy ember nem vehet száznyolcvan fokos mozdulatot alig pár nap alatt magyarázat nélkül - vagy már csak megint én gondolom túl, és igazából próbál velem törődni. Komolyan, valaki csapjon fejbe!

Miután visszaírtam neki, hogy kérek még fél órát, és készen vagyok, jobb kezemmel kihúztam hajamból a hajgumit, és hagytam, hogy kócos fürtjeim a vállamra omoljanak, ezzel pedig úgy nézzek ki, mintha most rázott volna meg az áram, és sajnos ezzel nem igazán túloztam. Tényleg össze-vissza állt a hajam, nem igazán találta meg a saját stílusát. Sóhajtva a hajkefém után nyúltam, és igyekeztem gyengéd mozdulatokkal kifésülni hatalmas gubancaimat, sikertelenül, így hatalmas szenvedésekkel ugyan, de valahogy elviselhetőnek könyveltem el hajamat, és az előre melegített hajvasalómmal végigfutottam rajta egyszer-kétszer, míg nem volt elég egyenes.

Gyors tempóban lépdeltem vissza a szobámba, egyenesen a bőröndömhöz, hogy kihalásszam belőle a vasárnapi futamra szánt öltözékemet. Egy rövid, fehér alapon rózsaszín és sárga virágokkal ellátott ruhára esett a választásom, szív alakú kivágással, és nagyon vékony pánttal, ami azért volt számomra fontos, ha netán megkapna egy kicsit a nap, ne legyen feltűnően vastag csík a vállamon. Egy egyszerű, fekete papucs féleséget választottam hozzá, ami kényelmes, ha éppen macskaköves úton kell végigsétálnom. Jobb, ha előre gondolkodom ilyen dolgokon, nehogy a végén megjárjam, és lábra se tudjak állni. Fejem tetejére felraktam a szintén fekete színben pompázó napszemüvegemet, és a színben passzoló táskámba belepakoltam a legfontosabb dolgaimat, amik nem maradhatnak a szobámban. A tükör előtt állva mosolyogva végigsimítottam a ruhámon, megigazítottam a dekoltázsomat, és mosolyogva konstatáltam, hogy igen is jó öltözetet választottam ki, amely vidám hangulatot sugároz az emberek számára, ha elhaladnak mellettem. A szekrényemről még gyorsan elvettem a belépőkártyámat. Miután a nyakamba akasztottam, tényleg késznek nyilvánítottam magamat, és az órámra pillantva még én is elcsodálkoztam, hogy sokkal hamarabb kész lettem, mint azt Oscarnak említettem. Azt hiszem, ez egy olyan nap, amelyet muszáj felírnom a naptárba.

Ajtókopogtatásra felkaptam a fejemet. Még utoljára végigmértem magamat a tükörbe, beletúrtam a hajamba, hogy természetesebb hatást keltsen, majd ajkaimat összeszorítva biztosítottam magamat arról, hogy nem kell egy újabb adag szájfényt felkennem. Idegesen lépdeltem a bejárati ajtó felé, miközben tudtam, hogy a másik felén az a férfi tartózkodik, aki képes a tekintetével már zavarba hozni, így nagyon vissza kell fognom magamat, hogy ne ájuljak el egyből már a mosolyától.

- Pont időben jöttél - nyitottam ki az ajtót, miközben halvány mosoly kúszott az arcomra.

- Meglepően pontos is tudok lenni néha - nevetett fel, majd kedvesen a táskám felé nyúlt, hogy elvegye azt, én pedig csodálkozva követtem minden mozzanatát. - Mehetünk? Mindened megvan?

- Igen, persze, csak bezárom még az ajtót - bólintottam, majd miután becsuktam magam mögött az ajtót, kulcsra zártam, és igyekezni kezdtem a fiú után, aki már a lift gombját nyomta be.

- Kellene készítenünk egy képet Instagramra - szólalt meg hirtelen, én pedig hirtelen rá kaptam a tekintetemet. - Persze, csak ha te nem érzed magad miatta kényelmetlenül.

- Elvégre ezt is kötelező csinálnunk, nem? - zavaromban a fülem mögé tűrtem az egyik kósza hajtincsemet.

Miután kinyitódott a lift ajtaja, mind a ketten szótlanul léptünk be a szűk helyre, ami tele volt tükörrel. Arra a döntésre jutottunk a fiúval, hogy ez a tökéletes pillanat a kép készítésére, hiszen senki más nem tartózkodik rajtunk kívül a liftben, így telefonomat elővéve készítettünk pár képet arról, ahogyan Oscar szabad kezével átöleli a derekamat, én pedig mellkasára hajtom a fejemet. Ha egy idegen lennék, aki nem ismerné a helyzetünket, biztos elhinném a képről azt, hogy teljesen odáig vagyunk egymásért. Már én jöttem zavarba a képtől, miután kinagyítottam azt. Csillogó szemekkel néztem bele a kamerába, miközben arcomon megjelent a már jól ismert pír, azonban a fiú arcáról semmit sem tudtam leolvasni. Igaz, vigyorgott, de manapság az emberek nagyon jól el tudják játszani az érzéseiket. Végül egy egyszerű "Sok sikert a mai naphoz, szerelmem!" szöveget illesztettem a képhez narancssárga szívecskével, és reméltem, hogy ennyi bőven elég hozzá.

- Egyébként - szólalt meg mély, rekedtes hangján. - Nagyon jól nézel ki ma, Abigail - nézett mélyen a szemembe, én pedig hirtelen szóhoz sem jutottam. Oscar Piastri bókolt nekem?

Válaszra már nem méltattam a fiút, hiszen a liftajtó hirtelen kinyílt, és a földszinten találtuk magunkat. Hiába mormoltam volna el egy köszönetet, vagy éppen mosolyogtam volna rá, már elmúlt a varázs, így jelentősége sem lett volna. A hotelban más csapatok is megszálltak, így az ausztrál először hozzájuk ment oda lepacsizni mindenkivel, illetve váltani néhány szót, hogy ne tűnjön bunkónak, míg én a lobbi közepén ácsorogtam egyedül, kínosan elmosolyodva, miközben a kint egyre jobban növekvő tömeget pásztáztam. Hihetetlen, hogy még a futam napján is ennyien képesek ide jönni, és várni kedvenceiket.

Nem sokkal később egy ismerős göndör hajkoronát pillantottam meg, aki éppen a hotel éttermi részlege felől közelítette meg a kis társaságot, ám amikor kékeszöld íriszeivel észrevett, gyorsabb tempóra váltott, és másodpercek alatt előttem termett, arcán hatalmas vigyorral, amit én váltottam ki belőle. Lehet valaki ennél is aranyosabb?

- Abs, jó reggelt - köszönt hangosan, miközben kezeivel átkarolva a derekamat közelebb húzott magához egy ölelésre, én pedig fejemet nyakhajlatában pihentettem, beszívva férfias illatát, ami mint mindig, most is megbabonáz. - Hogy aludtál?

- Egészen jól - motyogtam a nyakába lehunyt szemmel. - Na és te? Hogy hogy nem a pályán vagy már? - ráncoltam össze a homlokomat, miközben gyengéden eltoltam magamtól a brit férfit, hiszen rengeteg rajongó ácsorog kint, még az kéne, hogy elkezdjenek erről csámcsogni.

- Meglehet, hogy elaludtam - nyelvével végigsimított alsó ajkán, mire hatalmas gombóc keletkezett a torkomban, és inkább az ausztrált kerestem a tekintetemmel, hogy leplezni tudjam a kialakult zavaromat.

- Lando Norris mindig elalszik - jelent meg mellettünk Jon, a személyi edzője, és nevetve karolta át barátja nyakát. - De komolyan! Legyen szó repülőútról, autókázásról, persze ha nem ő vezet! De egyszer a tengerparton is elaludt pár órára, és úgy leégett, hogy két hétig a visításával volt tele minden - mesélte szórakozottan, Lando pedig csak szemét forgatva hallgatta a történetet.

- Köszi, járass csak le Abigail előtt - morogta az orra alatt, miközben összekulcsolta karjait maga előtt.

- Megteszed azt te magad is - veregette meg a brit vállát Jon, majd intve egyet elköszönt tőlünk, és a többi papaya színű dolgozó felé vette az irányt, akik éppen akkor léptek ki a liftből.

Hirtelen egy kezet éreztem meg a derekamon. Ijedten fordultam a mellettem ácsorgó irányába, aki éppen összehúzott szemekkel figyelte az előttem álló férfit, mintha valami hatalmas bűnt követett volna el. Tekintetemet inkább a földre szegeztem, mert nem akartam belekeveredni semmibe. Éppen elég, hogy nagy valószínűséggel miattam alakult ki köztük egy kisebb viszály, ami hatással lehet a teljesítményükre.

- Csak nem ti is indulni készültök a pályára? - féloldalas mosolyt erőltetett ajkára a brit, miközben igyekezte leplezni a zavarát, én azonban nem tudtam nem észrevenni ahogy a karján lévő színes karkötőkkel játszadozik ujjaival. Legszívesebben oda nyúltam volna, és megszorítva a kezét bíztatóan mosolyogtam volna rá, hiszen semmi oka nem lett volna arra, hogy zavarban legyen.

- De, éppen most jöttem Abigailért - szűrte ki a fogai közül az ausztrál, és még jobban magához szorított.

- Nem nálatok szállt meg? Az hogy lehet? - vonta fel a szemöldökét Lando, a hangjából pedig erősen érződött a csipkelődő hangneme, amivel fel akarja bosszantani csapattársát, én pedig jobbnak láttam, ha közbeavatkozom.

- Szerintem itt az ideje indulnunk, hiszen mégis minden rajongó arra vár, hogy megérkezzen a hazai versenyző - igyekeztem a lehető legmagabiztosabb hozzáállással ejteni ki eme szavakat a számon, miközben felváltva néztem a két pilótára, akik rám sem akartak hederíteni, így halkan megköszörültem a torkomat. - Lando, veled még úgy is találkozunk a garázsban, de Oscar, neked interjúid lesznek! - ujjaimat izmos karja köré fontam, és minden erőmet bevetve próbáltam arrébb rángatni, jelezve mennyire türelmetlen is vagyok.

Kifújva a levegőt indultam meg az ausztrál mellett a bejárat felé, szabad kezemmel lecsúsztattam a fejem tetején lévő napszemüveget, így teljes volt az öltözékem. Oscar lefejtette ujjaimat testrészéről, majd szorosan összekulcsolta azokat, és kéz a kézben sétáltunk ki a tömegbe. Az út szélén már várt minket az ikonikus McLaren, amit a férfi vezet ha itthon van, de előtte még megálltunk, hogy néhány rajongó álmát valóra tudja váltani.

- Abigail - hallottam meg a nevem a tömegből, mire kíváncsian kapkodtam a tekintetemet, ami végül egy fiatal, tíz éves kislányon állapodott meg.

Mosollyal az arcomon lépkedtem oda hozzá, fél szememmel a fiúra nézve, akit teljesen lefoglaltak a sikítozó hölgyemények, én pedig nem tudtam nem mosolyogni rajta.

- Szia - guggoltam le a lány elé, és megérintettem a kezét. - Hogy hívnak?

- Michaela vagyok - mondta félénk hangon. - Csak azt szeretném kérdezni, nem csinálnál e képet velem?

- Velem? - lepődtem meg, és ezt az arckifejezésem sem leplezte. - Mégis miért?

- Nagyon szép vagy - dicsért meg, mire én csak megsimítottam puha kézfejét. - És csodállak, hogy a tanulás mellett van időd elkísérni a szerelmedet a versenyekre! Én is ilyen mesét szeretnék magamnak!

- Nem minden tündérmese, higgy nekem - nevettem el magam, miközben mindvégig a kislány csillogó íriszeibe néztem. - Keményen meg kell dolgozni a boldogságért. Van, hogy lent vagy a mélyben, és nem látsz kiutat, de aztán jön egy személy, aki beragyogja a mindennapjaidat. Észre sem veszed, hiszen az egyik pillanatról a másikra történik, te pedig szépen lassan beleszeretsz, és mindent megpróbálsz megtenni azért, hogy kitartsatok egymás mellett. Ha ilyen szerelemre találsz, biztos lehetsz abban, hogy örökké fog szólni.

- Te hiszel a szerelem első látásra dologban? - érdeklődött.

- Én a csodákban hiszek - szorítottam meg a kezét.

- Abigail? Mehetünk? - jelent meg mellettem az ausztrál híresség, és érdeklődve figyelte arcom minden egyes szegletét.

- Persze, csak csinálok egy képet Michaelával - vettem elő a telefonomat, és a kislány mellé állva lőttem egy gyors selfiet, majd megölelve őt elbúcsúztam tőle.

Oscar szó nélkül karolta át a nyakamat, miközben egy gyors csókot nyomott a homlokomra mindenki előtt. Halvány mosoly terült az arcomra, azonban az előző beszélgetés még engem is elgondolkodtatott pár dologról. Vajon ő is valaminek a mélyén van, és próbál belőle kimászni, csak segítségre van szüksége hozzá?

Kinyitotta előttem a sportautó ajtaját, én pedig lehajtva a fejemet helyet foglaltam az anyósülésen, fejemet az ablaknak döntve. Nem volt kedvem beszélgetni, ezt pedig a férfi is észrevette, így inkább minden szó nélkül bekapcsolta a rádiót, ahol éppen az egyik helyi zenekarnak, a 5 Seconds of Summernek az egyik slágere ment. Halkan dúdolgattam az ismerős dallamot, miközben a mellettünk elsuhanó tájat kémleltem. Ki akartam élvezni ezt a látványt, ugyanis nem biztos, hogy a közeljövőben még visszatérek az Ausztrál földrészre, sőt, erre az esély megközelítőleg nulla.

- Nem igazán tudok majd veled lenni a paddockban - szólalt meg hirtelen, én pedig felé kaptam tekintetemet.

- Ne aggódj, teljesen megértem - bólogattam megértően, hiszen számítottam már, hogy rengeteg dolga lesz a hazai futama előtt.

- Biztosan megleszel? Szólhatok valakinek, hogy nézzen rád - szorította meg erősebben a kormányt, miközben összpontosított az útra.

- Anyukád majd biztos mesél rólad egy-két kínos sztorit, amivel majd szekálhatlak - kuncogtam, mire felém kapta a tekintetét, felhúzott szemöldökkel, de az ajka sarkában láttam egy kis mosolyt megbújva.

- Esélytelen - morogta az orra alatt. - Azt felejtsd el de nagyon gyorsan!

- Miért? A kicsi Oscar nagyon rendetlen kisgyerek volt? - kacsintottam rá pajkosan.

- Nem szeretnék veled pont az autómban beszélni a kicsi Oscarról, mert ez nem a legmegfelelőbb pillanat - ficánkolt az autó ülésében, és mire felfogtam, mire is gondolt az előbbi mondatával, zavaromban lesütöttem a szememet, és éreztem, ahogy halvány pír lepi el az arcomat.

Nem sokkal később megállt a számára kijelölt parkolóhelyen, felvette a napszemüvegét, majd az autóból kiszállva hátára kapta a Tumi márkájú táskáját, majd bevárva engem közösen indultunk el a bejárat felé. Mindenfelől Oscar nevét kiáltották, rengeteg plakátot fogtak a kezükben, amelyekre olyan szövegek voltak ráírva, mint például "Hiszünk benned, Oscar!", "Mutasd meg a világnak, mit is jelent, ha valaki ausztrál!", de voltak ennél durvábbak is, amelyet velem egykorú nők hordoztak mindenfelé. Inkább megtartottam a tisztes távolságot a férfitól, és egyenes az ellenőrzőkapu felé vettem az irányt, ahol gyorsan csippantottam egyet a belépőmmel, és már a biztonságosabb részén voltam a helyszínnek. A csapatok dolgozói jobbra-balra futkároztak, miközben a McLareneseknél a videókat készítő emberek Oscart próbálták elkapni, ahogy a rajongókkal vált pár szót. Mosollyal az arcomon sétáltam tovább a narancssárgák garázsa felé, de fél szemmel arra figyeltem, hogy a paddockban járkáló fotósok képeket készítenek rólam, és nagy valószínűséggel percek kérdése, hogy mikor is kerül fel az internetre egy-két elcsípett pillanat rólam. Ezt utálom a legjobban abban, hogy szerepet kell játszanom. Egyre több helyen köszön vissza az arcképem, ha felmegyek a közösségi hálóra, és olyan, mintha elvárnák tőlem azt, hogy naponta posztoljak képet Oscarról, különben már olyan cikkek keringenének az interneten, hogy én megcsaltam a páromat, ami szinte nevetséges. Szimplán nem értem, hogyan függ össze ez a kettő egymással.

- Nicole! - kiáltottam fel, amint megláttam a barna hajú nőt kilépni bárból.

- Abigail drágám! - sikoltott fel, és ügyelve arra, hogy még véletlenül se löttyenjen ki a kezében tartott itala, úgy lépdelt felém mosollyal az arcán. - Már azt hittem, ide sem fogtok érni - korholt le egyből, mire elhúzva a számat csak megforgattam a szememet.

- A fiad a hibás! - emeltem fel kezeimet, mint ártatlan lélek. - Mindenkivel leáll beszélni, és nem tudom őt elhúzni onnan.

- Igen, kész katasztrófa újabban - sóhajtott fel. - Eddig mindig az volt a probléma vele, hogy nem akart nagyon társaságban tartózkodni, most pedig imádja, ha emberek veszik körül!

- Legalább jól érzi magát itt.

- Pontosan! Most pedig menjünk a McLaren garázsába, hogy fentről nézzük a futamot - izgatottan hátat fordított nekem, én pedig alig bírtam tartani vele a tempót. Komolyan, ezt a nőt mivel etetik?

Csendben követtem őt, míg arról magyarázott, hogy mennyire ki van már idegileg a fia által űzött sporttól, hiszen szinte minden héten kockáztatja az életét a szenvedélye miatt. Egyrészt támogatja őt, hiszen nem hiába fektettek bele rengeteg pénzt annak idején abba, hogy elkezdjen gokartozni, de azért a szíve mélyén félti őt, nehogy véletlenül a falba csapja az autót, ezzel pedig önmagát is megsebesítve.

Már nem volt időnk találkozni a fiúkkal, hiszen egyből mentek átöltözni a tűzálló ruháikba, aztán pedig még átbeszélték az aznapi stratégiákat, kiállásokat, esetleges hirtelen hőmérséklet változásokat, én pedig jobbnak láttam, ha nem megyek le zavarni az így is elég ideges társaságot. Elhelyezkedve az ablak előtt lévő fehér bőrkanapén élveztem a kilátást, kezemben a kedvenc Mojito italommal. Oldalra fordítva fejemet éppen ráláttam a képernyőre, ahol a pálya azon szakaszát mutatták, amely már nem esik bele a látókörünkbe. Röviden szólva élvezhettük a luxust, ami magával a paddock belépővel járt.

Oscar összes testvére jelen volt, ők az egyik fal melletti kanapén ücsörögve beszéltek a többi pilótáról, és ha jól hallottam, még sorrendbe is állították őket a leghelyesebbtől a kevésbé jól kinéző férfiig, amin csak mosolyogni tudtam. Testvérüket nem rakták bele, sőt, odakiáltva nekem közölték; hogy mostantól Oscar ilyenekbe nem számítódik bele, hiszen az én partnerem, és remélik ez nem is fog változni, bennem pedig felélénkült a bűntudat érzése. Hazugok vagyunk. Cseszettül képesek vagyunk hazudni még a családtagjainak is az apám miatt!

- Leclercet tegyük az első helyre! - szólalt meg a legfiatalabb testvére, ezzel pedig elkezdődött a hármójuk közt kialakuló vita, ugyanis nem tudtak közös nevezőre jutni.

- Lando érdemli meg!

- Már bocsi, de Max Verstappen se kutya - dobta hátra haját a legidősebb és az éppen interjúvolt férfira emelte tekintetét, szerelmesen.

- Szerintem tegyétek első helyre a tesótokat - szólaltam meg hirtelen, majd a szívószálon keresztül ittam egyet az alkoholos italomból.

- Mondtuk, hogy őt kizártuk - tette csípőre kezét a legfiatalabb.

- De ha nem tudtok megegyezni, rakjátok őt az első helyre, és a kedvenceiteket pedig megosztott második hellyel lássátok el - vontam vállat.

- Ez nem is hülyeség - gondolkodott el Nicole. - Amúgy is, nagyon helyes testvéretek van, nem tudom, mit izéltek ezen - szidta le lányait, akik lehajtott fejjel hallgatták végig anyjukat.

- A lényeg azon van, hogy a testvérünk - fektette a hangsúlyt az utolsó szóra az egyik lány.

- És nem tudtok most az egyszer elsiklani ezen tény mellett?

- De - morogták szinkronban, és folytatták tevékenységüket.

Mosolyogva figyeltem a kis jelenetüket, miközben a hangosbemondóban éppen a rajtrács sorrendjét sorolták fel, a képernyőn pedig különböző tribünökben ülő embereket láthattunk, akik a kedvenceik színébe öltöztek. Mint mindig, legtöbben most is Max Verstappen szurkolók voltak, főleg Hollandiából, akik képesek voltak több mint egy napot repülni azért, hogy élőben lássák kedvencüket, ahogy majdnem minden egyes nagydíjat megnyer. Előszeretettel énekelik a Super Maxot, miután a pódiumon átveszi a neki járó díjat, és az egyen narancssárga pólójukban járkálnak szerte a városban, keresve az ország legjobb söreit.

Meghallva az ausztrál himnuszt jómagam is felálltam a Piastri családdal együtt, és míg ők a kezüket a szívükre tették, én addig tisztelettel álltam végig nemzetük dalát, miközben a kamera egész végig Oscaron volt, aki büszkén ácsorgott középen, mindenki előtt. Szemei csillogtak a büszkeségtől, ugyanakkor félelmet is véltem bennük felfedezni, hiszen mégiscsak ez az első igazi otthoni nagydíja a királykategóriában, így hatalmas nyomás van a vállán. Muszáj jól teljesítenie, legalább pontot hoznia, hogy ne okozzon csalódást rajongóinak, támogatóinak, családjának, de legfőképpen önmagának.

- Annyira ideges vagyok - suttogta Nicole maga elé, miközben ujjait összekulcsolta, majd ölébe ejtette. Férje bíztatóan átkarolta szerelme derekát, miközben szavakkal próbálta nyugtatni őt, hogy az nem lesz az ég világon semmi baj a fiukkal, hiszen ők nevelték fel, bírja a strapát, amin nem tudtam nem elmosolyodni.

Telefonom kijelzőjén anya neve villant fel, sok sikert szeretett volna kívánni Oscarnak, és biztosított arról, hogy ők is felkeltek korán reggel nézni magát a futamot, ha már ennyire nagy befolyással van a családunkra. Mosolygós emojival válaszoltam nekik, miközben egy gyors képet csináltam a kilátásomról, hadd irigykedjenek egy kicsit. Apa már nagyon régtől ki akart volna jönni egy-két versenyhétvégére, azonban a munka, na meg persze az, hogy előléptessék rengeteg időt elvesz. Így is szinte alig van otthon, ha pedig igen, akkor is a telefonját, vagy a laptopját bújja.

- Hiányoznak a szüleid? - érdeklődött kedvesen Oscar apja.

- Egy kicsit igen - sóhajtottam fel, és tényleg reménykedtem abban, hogy mihamarabb elkezdődik a futam, és végre valami elvonja a figyelmemet mindenről, ami éppen a fejemben zajlik. - Most írtak, hogy ők is nézik a futamot, és nagyon szurkolnak Oscarnak - adtam át üzenetüket.

- Aranyosak, hogy csak ezért felkeltek korán reggel.

- Igazából mindig hamar fent vannak a munkájuk miatt, így ez már megszokott náluk. Legalább lett egy közös programjuk a telefon nyomkodásán kívül - nevettem fel, és visszagondoltam a múlt heti reggelinkre, ahol nem igazán figyeltek a mondanivalómra, csak mindenre bólogattak. Komolyan, ha egy piros Ferrarit kértem volna, amit persze a fiú miatt nem tehetek, de attól még arra is rábólintottak volna.

Végre a felvezető kör után felsorakoztak a rajtrácsra, én pedig azon nyomban felpattantam a kanapéról, összetettem mindkét kezemet, magamban pedig elmondtam vagy ezer imát, hogy elképesztően jót rajtoljon az ausztrál. A lámpák csiga lassúsággal égtek ki, és elképesztően jót rajtolt az ausztrál, egyből fel is jött a második helyre Max Verstappen mögé, én pedig Nicole karjaiba ugrottam örömömben, aki felsikoltva könnyezett a fia művelete látván. Fél szemmel a brit helyezését próbáltam kiszűrni az oldalt megjelenő nevekből, és szomorúság érzése keltett hatalmába, ugyanis a fiú vagy öt helyet csúszott lefele, és a rádióban is eléggé ideges volt, miközben magát hibáztatta a szerencsétlenkedése miatt, ami igazából Checo nevezetű pilóta hibája volt, aki hirtelen elrántotta a kormányát, és majdnem belement Landoba. Az volt a szerencséje, hogy rendkívül jó reflexei vannak, így sikerült megelőznie egy ütközést, azonban ez pozíció vesztéssel járt.

- Mindjárt jövök - kértem elnézést a Piastri családtól, és a lehető leggyorsabb tempómban futottam le a csapat garázsába.

Nem tudtam örülni teljesen a "pasim" kitűnő teljesítményének, hiszen a legjobb barátom már azt is beköpte a rádióba, hogy feladja a versenyt, mert nincs értelme folytatnia. Beérve felkaptam a fejemre az egyik hangtompítót, és az egyik olyan alkalmazotthoz mentem oda, akiben biztos voltam, hogy a brit autóján dolgozott.

- Megtennél nekem egy szívességet? - mondtam kifulladva, miközben kezemmel megtámaszkodtam a combomon.

Nem érdekelt, hogy maga Zak Brown éppen engem nézett, ahogy nem Oscarral törődök. Amit éppen művelek, az is éppen kedvezett neki, szóval egy kicseszett rossz szava sem lehetett rólam. Makacs vagyok az ég szerelmére is, hadd csináljak őrültségeket!

- Mondd meg Landonak, hogy ha ezt megcsinálja, megkapja azt a házi készítésű browniet, amiért olyan sokat szenvedett hetek óta - közelebb hajolva az ismeretlen füléhez mondtam ezt úgy, hogy közben tenyeremet az ajkam elé emeltem, nehogy le tudják olvasni a számról mit is mondtam. - Ne mondjátok meg neki név szerint ki mondta ezt, ő tudni fogja - nyeltem egy nagyot, miközben a képernyőre nézve leellenőriztem a fiúk állását, és Lando egy újabb hellyel esett vissza. - Köszönöm!

Elhaladva Zak mellett csak bólintott egyet, ezzel is jelezve, hogy most az egyszer nem kapok érte hatalmas fejmosást, hátha beválik a kis tervem, én pedig lehajtva a fejemet igyekeztem vissza a Piastri családhoz. 10 körrel a vége előtt Landot mintha kicserélték volna, feljött egészen a negyedik helyre, míg Oscar tartotta a második helyet, ezzel szinte biztosítva magának a pódiumot.

- Oscar Piastri, ez második hely! Megcsináltad haver, a pódiumra állhatsz a hazai pályádon! - sikította a mikrofonba Oscar mérnöke, mire a pilóta csak kiabálva éljenezett.

Nicoleval az oldalamon sétáltunk a pódium felé, átkarolva egymást, és türelmesen vártuk, hogy Oscar kiszálljon az autóból, és megérkezzen hozzánk. Levéve fejéről a sisakját szorosan megölelgetett mindenkit, és egy kép erejéig egy hatalmas csókot nyomott a homlokomra, így már meg is volt a tökéletes fotó, amit majd később kitehetek a közösségi hálóra. A futamot Max Verstappen nyerte, mily meglepő, és szinte fejből tudtuk már a holland himnuszt. Örültem a sikerének, hiszen nagyon jó barátom, ugyanakkor itt volt már az ideje valami újnak, és ha a McLaren hasonlóan fogja fejleszteni a kocsiját az idei évben, akkor simán megszerezheti mindkettő pilótájuk az első győzelmet.

Oscar hamarabb visszarohant az öltözőjébe átöltözni az interjúkra, én pedig úgy döntöttem, sétálok még egy kicsit a paddockban mielőtt visszamegyek a férfihoz.

- Abigail - hallottam meg nevemet magam mögül, mire gyorsan a hang irányába fordultam.

Maga Max Verstappen szaladt felém, én pedig összeráncolt homlokkal meredtem rá, hiszen olyan tempóban igyekezett felém, mintha valami óriási nagy baj történt volna. Idegesen fürkésztem az arcát, azonban tekintetéből semmit sem tudtam kiolvasni.

- Max? Valami baj van?

- Azt hiszem, ezt neked is látnod kell - nyelt egy nagyot, majd elővéve a telefonját megnyitotta a Twitter alkalmazást, és átadta kezembe a készüléket.

Ha nem kap a telefonja után, simán leejtettem volna. Kezemet a szám elé kaptam, és bár legbelül sejtettem, hogy hasonló fog történni a mai nap folyamán, mégis úgy érződött, mintha hatalmas pofont adott volna az élet. Hogy hihettem azt, hogy a hirtelen jött változása azért van, mert felkeltettem az érdeklődését? Én idióta!

- Vigyél Landohoz, kérlek - suttogtam, és legbelül éreztem, ahogy a szívem apró darabokra hullik.

Óriási szerencse, hogy Max egy olyan helyen talált meg, amely egy titkos kijárat a parkoló felé, így nem láthattak sem lesifotósok, sem rajongók, akik paddock belépővel rendelkeztek. Leültem egy kis fából készült padra, ujjaimat hajamba vezettem, és igyekeztem visszatartani a könnyeimet, amelyek legszívesebben utat törtek volna maguknak.

- Abs? - hallottam meg az ismerős brit akcentust, mire felkaptam a fejemet, és könnyben úszó szememmel a férfi kék íriszébe néztem. - A jó rohadt életbe!

Szó nélkül szaladt oda hozzám, helyet foglalva mellettem, és átkarolva a nyakamat közelebb húzott magához, másik kezével pedig kézfejemet simogatta, miközben gyengéd puszikkal lepte el fejem búbját. Nem tudtam megszólalni, egyszerűen nem ment. Mást sem akartam, csak eltűnni innen, ami a férfinak is leesett, így felsegített a padról, és feltűnésmentesen kivezetett az autójához, hogy minél hamarabb elhúzhassunk a melbourni pályától. Lando úriember módjára besegített az anyósülésre, majd ő is bepattant a kocsiba, és elindítva a motort visszafele igyekeztünk a hotelba.

- Engem nem érdekelnek a kifogásaid, Oscar Piastri, az a rohadt kép vírusként terjed a Twitteren - hallottam meg Lan ingerült hangját, de nem akartam felé fordulni. Fejemet a hideg ablaknak döntöttem, és inkább a csöndet választottam. - Komolyan képes voltál megcsókolni egy nyilvános helyen? Nem gondoltál arra, hogy Abigail mit érezhet? Ne keresd őt egy darabig, Piastri, és imádkozz, hogy valami jó sztorival kiszedjék a valagad a szarból a sajtósaink - mérgesen kinyomta a telefont, és a tartójába ejtette.

- Nem kell miattam veszekedned vele - mondtam halkan, és még jobban összehúztam magamat.

- Ez már jó ideje kijárt neki - morogta, miközben szorosabban markolta a kormányt.

- Hova megyünk? - pillantottam felé, mert nem volt ismerős a mellettünk elhaladó táj.

- Egy másik hotelba, hogy ne zaklasson téged ez a tökfej - próbált a lehető legnyugodtabb hangnemben beszélni, tenyerét pedig óvatosan a szabad combomba helyezte.

Melegség járta át bőrömet azon a helyen, ahol megérintett, hasamban pedig feléledtek a már jól ismert pillangók, amelyeket a brit már nem először váltott ki belőlem. Azt akartam, hogy nem csak egy helyen érintsen meg, hanem simogassa a combomat, mintha csak hozzá tartozna. Tudom, hogy nem szabadna így éreznem, mégis tüzelt bennem a vágy, amit a férfi felébresztett bennem.

Leállítva a motort alig feltűnően próbáltunk beosonni a választott szállásra, ahol külön-külön szobát kaptunk az estére. Jonnak már sikerült áthoznia a dolgaimat a Hiltonból, amiért nem is lehetnék hálásabb, hiszen nem kell az aznapi ruhámban aludnom. Beérve a luxus kategóriájú szobába egyből a fürdő felé vettem az irányt, hogy gyorsan letusoljak, majd felkaptam magamra az egyik túlméretezett pólómat, amelyen Nirvana felirat volt megtalálható, és szinte a combomig ért, alá pedig egy nagyon rövid nadrágot választottam.

Telefonomat kikapcsolva tettem el az éjjeliszekrényemre, ugyanis nem volt kedvem senkivel sem társalogni. Csak a sajnálatukat hallgattam volna, amire nem igazán volt szükségem. Éreztem, hogy Oscar még nincs teljesen túl Lilyn, na de nyilvánosan megalázni engemet nem szerepelt az idei bingo listámon. Legközelebb kreatívabbnak kell lennem!

Ajtókopogásra emeltem fel a fejemet, és riadtan a tükörbe néztem, hogy megállapítsam nem nézek e ki úgy, mint egy ágrólszakadt. Hajamat kócos kontyba fogtam, hogy ne lógjon a hajamba, ez pedig pont így volt jó.

Mélyet sóhajtva indultam meg a fekete ajtó felé, és halvány mosolyt erőltetve az arcomra lenyomtam a kilincset.

- Zavarok? - harapott bele az alsó dús ajkába, én pedig tekintetemmel végigmértem őt.

Egyszerű fehér pólót viselt, ami kiemelte kidolgozott izmait, és a kedvenc szürke melegítőmet viselte, amely nem hagyott sokat a képzeletemre. Erősen vissza kellett fognom magam, nehogy észrevegye, min is akadt meg a tekintetem, bár valószínű már késő volt. Éreztem, hogy egyre jobban melegszik az arcom, és mire a férfi szemébe nézhettem volna, ajkai az enyémre tapadtak, lábával becsapva magunk mögött az ajtót.

Egyik kezét szorosan a derekam köré fonta, ezzel is közelebb húzva magához, míg másik kezével a fülem mögé tűrt egy kósza hajtincset. Ujjaimat göndör hajkoronájába vezettem, olykor-olykor meghúzva néhány hajtincsét, ezzel is halk morgást kiváltva belőle. Akaratlanul is szét nyíltak az ajkaim, és egy apró alig hallható sóhaj szökött ki rajta. A férfi kapott az alkalmon, elmélyítette a csókunkat, így nyelveink szenvedélyes táncot jártak egymással. Lábaimmal egyre jobban hátráltam, míg nem hátammal a falnak ütköztem, így Lando az eddigieknél is jobban nekem nyomódott, így megérezhettem egyre jobban keményedő férfiasságát, ami olyan érzéseket váltott ki belőlem, amelyeket eddig még sosem éreztem, és őszintén szólva nagyon is tetszettek. Belemosolyogva a csókunkba. Lando a fenekem alá nyúlt mindkét kezével, én pedig vettem a célzást, és dereka köré fontam a lábaimat. Egy percre sem szakítottuk meg szenvedélyes csókcsatánkat, miközben a férfi ügyelt arra, hogy még véletlenül se ejtsen le, inkább helyet foglalt a kanapén, így az ölében kötöttem ki.

- Ha tudnád mióta is vártam erre - döntötte homlokát az enyémnek miután zihálva elváltunk egymástól, majd egy utolsó csókot nyomva az arcomra hagyta, hogy fejemet a mellkasán pihentessem, míg ő hatalmas ujjaival simogatta nyugtatóan hátamat, édes kis finomságokat suttogva a fülembe.

- Én is, Lan!