‧˚₊•┈┈┈┈୨୧┈┈┈┈•‧₊˚⊹

𝑾𝒉𝒆𝒏 𝒆𝒗𝒆𝒓𝒚𝒕𝒉𝒊𝒏𝒈'𝒔 𝒈𝒐𝒏𝒏𝒂 𝒈𝒐 𝒋𝒖𝒔𝒕 𝒓𝒊𝒈𝒉𝒕
𝑰 𝒌𝒏𝒐𝒘 𝒊𝒕 𝒘𝒊𝒍𝒍 𝒃𝒆 𝒂 𝒔𝒘𝒆𝒆𝒕 𝒎𝒆𝒎𝒐𝒓𝒚
𝑭𝒐𝒓 𝒚𝒐𝒖 𝒂𝒏𝒅 𝒎𝒆 𝒔𝒐𝒎𝒆𝒅𝒂𝒚
𝑾𝒉𝒂𝒕 𝒅𝒐 𝒚𝒐𝒖 𝒔𝒂𝒚?
- what do you say

‧˚₊•┈┈┈┈୨୧┈┈┈┈•‧₊˚⊹

𝑨𝑩𝑰𝑮𝑨𝑰𝑳 𝑱𝑨𝑵𝑨𝑬 𝑵𝑬𝑳𝑺𝑶𝑵
2023.03.16. , Dzsidda

- Nyomja a fejed a karomat - hallottam meg a férfi reggeli rekedt hangját mellőlem, és mozgolódni kezdett, aminek következtében résnyire kinyitottam az íriszeimet.

A szabad kezével szorosan átfogta a derekamat, míg a másikon a saját fejemet pihentettem, felé fordulva, így alig választotta el az arcainkat pár centiméter. Lábaink összegabalyodva foglaltak helyet az ágy vége felé, de egyikünket sem zavarta az, hogy a személyes tereink egybeolvadtak, és konkrétan úgy nézhettünk ki, mint a biológiában oly sokszor említett DNS, aminek a két szála feltekeredik.

Fogalmam sem volt, hogy mi legyen a következő lépes, olyan zavarban voltam, és éreztem, ahogy az arcomat apró pír önti el, így fejemet még jobban belenyomtam a kezébe, mire felsóhajtott, és lassacskán simogatni kezdte az ujjbegyeivel az oldalamat, aminek hatására kirázott a hideg, és az arcomra egy apró, alig látható félmosoly ült ki.

- Meg tudnám ezt szokni - motyogta alig hallhatóan, még mindig csukott szemmel, fejét pedig teljesen felém fordította.

- De nem fogod - nyújtottam ki a nyelvemet felé, és úgy éreztem, hogy éppen itt van az ideje, hogy kinyissam a szemeimet, mégha az ablakon beszűrődő napfény ingereli is, mert biztos vagyok benne, hogy ha nem ébredünk fel most, elkésünk. Pontosabban Ő, hiszen neki vannak fontos dolgai.

- Miért kell elrontani az ember kedvét korán reggel - olyan arcot imitált, mintha összetörtem volna a szívét, majd elvette a kezét a derekamról, és megdörzsölte a szemét, hogy ő is valamennyire kezdjen észhez térni. - Kijössz velem ma?

- Csaknem szeretnéd, hogy menjek? - húztam fel a szemöldökömet.

- Minden vágyam - forgatta meg a szemeit, és óvatosan kihúzta a fejem alól a kezét, vigyázva arra, hogy még véletlenül se essék bántódásom, miközben végig engem pásztázott a tekintetével. Folytasd csak, Piastri, és tényleg elvesztem az önuralmamat. - De komolyan, gyere, aztán igyekszem hamarabb elszabadulni, hogy elmenjünk körülnézni a városba.

- Szabad azt neked? Mármint, nem kéne kíséret vagy valami? Az olvastam, hogy Szaúd Arábia nem a legbiztonságosabb hely.

- Sose higgy az internetnek - vágta rá azonnal. - Nézz csak ránk - kacsintott, majd hirtelen óriási lendülettel felkelt az ágyból, én pedig élvezhettem a nem mindennapi kilátást.

Mint megtapasztalhattam, a fiú nem szeret felsőben aludni, mert állítása szerint éjjel is képes lenne megizzadni, és büdösen kelne fel, úgy pedig mindenki undorodna tőle, ami valljuk be, nem is annyira hülyeség. Azt viszont nem értem, hogy akkor miért visel hosszú melegítőnadrágot alsóként. Ha valaki verejtékezik, akkor mindenhol, nem? Oda kellett volna figyelnem biológia órán.

Próbáltam alig feltűnően legeltetni felsőtestén a tekintetemet, persze sikertelenül. Imádtam, hogy nem az a srác, aki teljesen ki van gyúrva, a kockahasra megy, és az óriási bicepszre. Neki jól állt az a pár kocka a hasán, és az izmos, bár vékony testalkat. Látni lehet, hogy így is rengeteg munkája van benne, a nyakáról nem is beszélek. Lehet egy nyak az ember gyengepontja? Mert akkor mostantól nekem az!

- Értem én, hogy csábító vagyok, de ne falj fel a tekinteteddel - kuncogott, miközben a kezében tartott McLarenes csapat felsőt húzta magára, ami után bevallom, szomorú lettem.

- Úgy csinálsz, mintha nem bámulnál meg amikor szoknyában vagyok - ültem fel az ágyon, és összekulcsoltam magam előtt a karomat.

- Nem, Abigail. Én mindenben is megnézlek, mennyire szép vagy - nézett rám csillogó tekintettel, majd ezt a pillanatot választotta, hogy bemenjen a fürdőszobába, ezzel pedig magára hagyott a fránya gondolataimmal.

Legszívesebben hangosan elsikoltottam magamat, annyira megijesztett az egész, ami körülöttem történik. Két hete ismerhetem az ausztrált, ami valljuk be, nem sok, és nem is elég arra, hogy valakit megismerj - főleg ha csak hétvégente találkoztok, abból pedig több mint a felét ő a munkájának szenteli, amivel nincs is semmi baj. De akkor hogy a fenébe csábíthatott el ilyen hamar? Abban már teljesen biztos vagyok, hogy van köztünk vonzalom - de még mekkora, - viszont nem jelenti azt, hogy teljesen, és rettentő mélyen beleszerettem volna. Ez nem szerelem, csakis ártatlan vonzódás, ami még egészséges és elfogadható. Ugye?

Sóhajtva kikeltem az ágyból, hogy a bőröndömhöz lépve elővegyem a mai napra szánt öltözékemet, ami egy egyszerű fekete ujjatlan body, halványkék rövidnadrággal, hozzá pedig a fekete szandálomat, mert ekkora melegben nem szerettem volna zárt cipőt venni.

Telefonomat elvettem az asztalról, majd megnyitottam az üzeneteket, hogy írjak a szüleimnek, miszerint minden rendben van velem, az ausztrál is jól viselkedik velem, és hogy ma is kimegyek a pályára. Rövid, de tömör üzenet is lett, mert feleslegesnek éreztem hosszan leírni a napom rendjét, időközben a fiú is visszajött, én pedig kihasználva a helyzetet a kezembe kaptam a ruháimat, és elfoglaltam jómagam is a fürdőszobát, és igyekeztem a lehető leggyorsabban elkészülni - nehezen. Talán ilyen gyorsan még nem is zuhanyoztam le az életemben. Kiszállva a zuhanykabinból magam köré csavartam a törölközőmet, majd a tükör elé lépve felkentem a fényvédőmet az arcomra, illetve a szempilláimra is felvittem egy réteget, hogy sokkal dúsabbnak tűnjön. Ajkaimra egy kis szájfényt kentem, hogy ápolt maradjon, és ne kezdjen el szakadozni rajta az apró bőrréteg.

Hajammal viszont nem tudtam, mit is kezdjek. Megpróbáltam a kontyot is, de nem igazán illett az öltözékemhez, az összefogni a hajamat pedig nem akartam, így maradt kiengedve, de a hajvasalóm segítségével apró hullámokat csináltam bele, hogy mégsem legyen szög egyenes, aztán gyorsan magamra kaptam a mai napra elkészített öltözetemet, és a nyakamba akasztottam a hétvégére kapott paddock passomat, hogy nehogy véletlenül a hotelszobában hagyjam.

Sóhajtva kiléptem az ajtón, és az asztalhoz lépve berakodtam az apró táskámba, amit majd magammal viszek. Oscar közben a balkonon telefonált, idegesen mutogatva kezével, én pedig úgy éreztem, hogy jobb, ha nem avatkozok bele. Nem éppen tűnt boldognak, sőt, arcából ítélve rettenetesen ideges volt.

Az órára pillantva megnyugodtam, hogy még rengeteg időnk van kiérni a pályára, mivel bár a hivatalos interjú háromkor kezdődik, de előtte még különféle megbeszélései lesznek a csapattal - vagyis nekem ezt mondta tegnap este. Közben üzentem Kellynek, hogy nagyon remélem ma van egy kis ideje, és be tudunk ülni kávézni, vagy akár ebédelni, mert már hiányzik a társasága, mire azonnal vissza is írt, hogy alig várja, hogy lásson, és azon nyomban hívjam fel, amint odaértem, ami mosolyt csalt az arcomra.

- Min mosolyogsz? - lépett be Oscar a nappaliba, maga mögött behúzva a teraszra vezető ajtót, és mosolyogva a szemembe nézett. Csak az a mosoly az arcán nem igazi.

- Csak Kellyvel megbeszéltem, hogy együtt ebédelünk - legyintettem, miközben odalépve elé megigazítottam a gallérját. - Bocsi, csak nagyon zavart - hebegtem, majd hátat fordítva a fiúnak a bejárati ajtóhoz sétáltam, ezzel is jelezve a fiúnak, hogy ideje indulnunk.

Az ausztrál még egy darabig tétlenkedett a szobában, szedte össze a cuccait, és vagy tíz percen keresztül a belépőkártyáját kereste. Konkrétan a már beágyazott ágyunkat széttúrta, a bőröndjéről ne is beszéljünk, aztán végül eszébe jutott, hogy már belerakta a táskájába tegnap este, de annyi esze nem volt, hogy ott nézze meg először. Nem, fel kellett túrni az egész szobát. Tipikus férfi.

- Oscar, szedd már össze magad - igyekeztem őt buzdítani arra, hogy kapja fel magára a szponzorcipőjét, és induljunk meg, mert jelenleg az ő szerencsétlenkedése miatt toporgunk még mindig egy helyben.

- Istenem, várj már egy pillanatot - szólt vissza ingerülten, miközben felém közeledett, hátán már a táskájával, és még arra is volt ideje, hogy felvegye a szemüvegjét. De elindulni hamar arra nem.

- Általában a lányok készülnek sokáig, de te még engem is túlszárnyalsz - fontam össze magam előtt a karomat, mire a fiú csak a fejét rázta, és kinyitotta a bejárati ajtót, majd intett, hogy menjek előre, mire szememet forgatva kiléptem a folyosóra.

Az épületből kiérve nem annyira sok rajongó álldogált az ajtó előtt, így viszonylag hamar eljutottunk a fiúnak bérelt autóhoz, időközben pedig a fiú személyi edzője is csatlakozott hozzánk, és beszállt leghátra, a dolgait pedig a csomagtartóba dobta, mintha nem lennének fontosak.

- Hogy vagyunk ma? - próbált beszélgetést kezdeményezni Kim, sikertelenül, mert az ausztrál főleg az útra koncentrált, és látni lehetett rajta, hogy valami nem okés.

- Érezheted, milyen jó reggelünk volt - pillantottam hátra, mire Kim halkan felnevetett.

- Biztos piros napok vannak a naptárban - legyintett, mire felnevettem magam, a mellettem ülő Oscar pedig szemet forgatva még jobban szorította a kormányt. Csoda, hogy nem lilultak be az ujjai.

- Én is itt vagyok ám, nem tudom, hogy észrevettétek e - morogta, mi pedig Kimmel egymásra néztünk.

- Látod? Én megmondtam - röhögte el magát, mire én is mosolyogva pillantottam ki az ablakon.

Újra visszatért a kínos csend közénk, egyikőnk sem mert megszólalni, inkább kivártuk, hogy odaérjünk a pályához, és menjen mindenki a maga dolgára - vagyis Kim és Oscar a csapathoz, nekem pedig nincs más dolgom, csak várni, hogy mikor is kell mutatkoznom a fiúval, hiszen pont ezért vagyok itt. Mutatni a szépet és a jót.

Miután a fiú leparkolt a neki kijelölt helyre, a lehető leggyorsabban szálltunk ki a kocsiból, és szinte egyszerre is indultunk meg a bejárat felé. Oscar mellém lépve kezét a derekamra helyezte, míg másik kezével éppen a mellette sétáló McLarenesnek magyarázott valamit, én pedig csendben élveztem a férfi érintését, ami úgy szint zavarba hozott, és én is vettem a bátorságomat, hogy átkaroljam őt, így pedig úgy néztünk ki, mint egy igazi szerelmes pár. Mosolyogva belenéztünk a csapat fotósának kamerájába, aki nem csak feltölti az oldalakra a már megszerkesztett képeket, de át is küldi emailekbe azokat, amik nagyon jól sikerültek. Új háttérkép készülőben!

- Már azt hittem, hogy ide se értek - jelent meg előttünk Kelly Maxszel az oldalán miután beértünk a paddockba.

- Valaki morcos volt, és nem tudtunk időben elindulni - pillantottam az ausztrálra, aki éppen a hollanddal keveredett bájcsevelybe.

- Ha még egyszer ezt elmondod a mai nap folyamán, esküszöm, hogy a kanapén alszol - nézett rám komolyan, de az ajka szélén megjelent egy féloldali mosoly.

- Jólvan, ne erősködj, Oscar - legyintett Kelly, majd rám pillantva felragyogtak a szemei. - Ugye nem vele leszel egész nap, és eljössz velem enni, mert éhen halok.

- Velem is eljöhettél volna enni - nézett barátnőjére felhúzott szemöldökkel Max, de nem kapta meg azt a figyelmet, amit elvárt. - Oscar, ne hagyd, hogy a barátnőd viselje a nadrágot a kapcsolatban - sóhajtott fel.

- Igyekszem, haver, de a nőkkel nem lehet bírni!

- Hogy tessék? - fordultunk egyszerre feléjük csípőre tett kézzel, mire mind a ketten a fejüket rázva inkább meg sem mertek szólalni. - Én is így gondoltam, Oscar - mondtam incselkedve, mire az ausztrál közelebb hajolva hozzám, szemét forgatva egy gyors csókot nyomott az arcomra, mire kővé dermedtem, és  csak azt realizáltam, hogy Kelly Maxszel vitatkozik, az ausztrál pedig próbálja menteni a menthetőt, esélytelenül.

Miközben próbáltam elfojtani a vigyoromat, Oscar újra mellém lépett, kezét gyengéden a derekamra helyezte, majd búcsút intve a párosnak folytattuk utunkat a papaya istállóig, miközben az emberek integetve sétáltak el mellettünk, néhányan oda is léptek Oscarhoz, hogy sok szerencsét kívánjanak a fiatalnak, amit én csak mosolyogva figyeltem. Hiába újonc, rengetegen bíznak a teljesítményében az eddigi eredményei alapján, hiszen nem mindennapi, hogy az ember egymás utáni években megnyer jópár Formula szériát, ezért se kételkedik senki abban, hogy a fiú bekerült a királykategóriába. Hiába ismerem az ausztrált rövid ideje, a lelkem mélyén én is büszke vagyok a mellettem sétáló versenyzőre.

- Mit fogsz csinálni addig, amíg én interjúkat adok? - pillantott le rám mosolyogva, köszönet a magasságkülönbségünknek, hiszen több mint egy fejjel volt magasabb nálam, aminek igazából örülök is, mert ennek köszönhetően hordhattam magassarkú cipőt, mivel abban sem voltam magasabb tőle.

- Mint hallhattad, Kelly lefoglalt egész napra, hogy ne legyek láb alatt, ne zavarjak senkit, hiszen szerda van, még dolgoznak a beállításokon, rakodnak - soroltam, miközben már odaértünk a garázshoz, ahonnan The Weeknd egyik sikerlistás száma, az Often szűrődött ki. - Úgy látom, nagyon jó hangulatban vannak odabent.

- Csak a szokásos. Még mindig jobb ez, mintha Lando nyerítene - forgatta a szemeit. - Komolyan nem értem, hogy hogyan nem veszi észre, hogy nem tud énekelni.

- Szerintem csak nem érdekli - vontam vállat, kezemmel pedig intettem a narancssárga színű felsőt viselő dolgozóknak, akik jól szórakozva szorgoskodtak a garázsban. - Remélem ez a jó kedv kitart egész hétvégén - mondtam halkan a mellettem ácsorgó fiúnak, aki csillogó szemekkel figyelte környezetét.

- Hidd el, azon leszek, hogy mindenki ugyan ilyen boldog maradjon, és a főnök is elégedett legyen a teljesítményemmel - nyugtatta inkább magát, mint engem.

- Ugyan már, itt vagyok én, a szerencse talizmánod! Biztosan nem fogsz szarul teljesíteni - húztam ki magamat, miközben ajkamra gonosz vigyor ült ki, és éreztem, ahogy a derekamon megerősödött Oscar szorítása, majd halkan kuncogva lépdelt tovább.

- Abban én is biztos vagyok, ne aggódj - egy szem iróniát sem éreztem a hangjában, sőt, jól szórakozott az apró szócsatánkon, ami megnyugtatott. A hirtelen jött morcos énje eltűnt, és újra az az Oscar állt mellettem, aki hagyja, hogy közelebb kerüljek hozzá, nekem pedig ez bőven elég volt.

Az ausztrál úgy vélekedett, hogy éppen itt az ideje megismernem egy kicsit jobban a sportágat, amelyben ő szinte minden héten az életét kockáztatja, ezzel pedig nem kis idegességet okoz Nicolenak, az anyukájának, aki előszeretettel osztja meg gondolatait a Twitter nevezetű alkalmazáson, ez miatt pedig mindenki kedvenc Forma 1-es anyukájává vált. Én pedig múlt hét óta  lelkes rajongója vagyok, és várom, hogy mikor ír újra Oscarról.

- Abigail, figyelj már rám - sóhajtott fel az ausztrál, miközben behajolt a kocsiba, hogy kivegye belőle a kormányát. - Egyszer mondom csak el, szóval légy jó tanítvány. - adta a kezembe, majd mögém állva előrenyújtotta a karjait, én pedig visszafojtott lélegzettel álltam egy helyben, mint egy kőszobor. Baromi jó illata van.

Éreztem leheletét a nyakamnál, ami miatt még a hideg is kirázott. Nem volt elég, hogy éreztem az illatát, de még a közelsége is zavarba hozott. Keze a mutogatás miatt rengetegszer összeért az enyémmel, és már a fékegyensúly gombjánál elvesztettem a fonalat. Biztos voltam benne, hogyha most megkért volna arra, hogy ismételjem el mindazt, amit mutatott, nem lettem volna rá képes, és nem azért, mert nem érdekelt mit mondott. Sokkal inkább nem tudtam odafigyelni, de ki tudott volna, ha a srác, aki érzéseket vált ki belőle, olyan közel van, hogy egy görögdinnye se férne a két test közé? Na ugye!

Mosolyogva tekintetemet csak a kormányon tartottam, hogy ha rám néz, ne azt lássa, hogy elpirulva a földet pásztázom. Időközben a csapat fotósa is mellénk lopódzott, hogy készítsen rólunk néhány felvételt, és a mérnökök is mosolyogva figyeltek minket, pontosabban Oscart, hogy mekkora beleéléssel próbálja elmagyarázni az állítólagos barátnőjének azt, hogy hogyan is működik egy Forma 1-es autó.

- És ez pedig a DRS gomb, ami a hátsó szárny egy elemét nyitja, ezáltal csökkentve a légellenállást, és így sokkal gyorsabban megy az autó - fejezte be, majd ellépve mellőlem kikapta a kezemből a kormányt, és mosolyogva rám nézett. - Minden érthető volt?

- Mindent elsőre megértettem, főnök - kuncogtam, és figyeltem, ahogy visszahelyezi a kocsi egyik részét. - Bár, inkább meghagyom neked ezt a szakmát. Nem akarlak legyőzni, aztán elvenni tőled a hírneved - incselkedtem, mire a fiú kiegyenesedett, majd mellém lépve két kezét a derekam köré fonta, és szorosan magához húzott. Ez még mindig csak játék, Abigail. J-á-t-é-k!

- Azt hiszed, hogy képes lennél legyőzni? - húzta fel a szemöldökét. - Akkor ideje ellátogatnunk majd egy gokart pályára, ahol bizonyíthatsz, életem!

- Állok elébe, Oscar Piastri - kacsintottam rá, majd kiszabadítottam magamat a szorításából. - Most viszont, ha nem haragszol, várnak engem egy ínycsiklandó ebédre.

- Na szép vagy! Itt hagyod a barátodat? Nincs bűntudatod?

- Egy kis munkába még nem halsz bele, én addig kibeszéllek mással - nevettem fel, majd intettem egyet, és kifelé vettem az irányt a narancssárga garázsból, miközben a telefonomat elővéve küldtem egy gyors üzenetet Kellynek, miszerint a Red Bull garázsa előtt fogom várni.

Óriási szerencsémnek köszönhetően a brazil modell már kint várakozott, miközben egy másik, számomra ismeretlen lánnyal társalgott, és valamin éppen jót nevettek, nekem pedig fogalmam sem volt, mi tévő legyek, hiszen nem akartam megzavarni őket. Pont akkor Kelly észre is vett, majd mosolyogva intett a kezével, hogy menjek oda hozzájuk, és ne ácsorogjak egyedül, mint egy szerencsétlen.

- Abigail - szólalt meg a brazil lány, majd újra a karjaiba zárt. - Sajnálom, hogy nem válaszoltam az üzenetedre, csak éppen összetalálkoztam az egyik régen látott barátnőmmel. Ismered Carlos Sainzt már? - pillantott rám, miután eltolt magától.

- Lando említette már párszor a nevét, de személyesen még nem volt alkalmam beszélni vele - mosolyodtam el kínosan, miközben kezemmel egy kósza hajtincsemet tűrtem a fülem mögé.

- Oh, akkor mindenképp be kell majd mutatnunk neked! Ezzel egyébként arra akartam utalni, hogy ő itt a barátnője, Isa Hernáez, spanyol divat podcastot vezet.

- Örülök, hogy megismerhettelek - nyújtottam a kezemet a lány felé, aki hatalmas mosollyal az arcán fogadta a kezdeményezésemet. - Én Abigail  Nelson vagyok, Oscar Piastri barátnője - keserű szájíz maradt a szavaim után, hiszen minél többet hazudok, annál jobban fájdítom a szívemet. Húsz évesen már arra kényszerítenek, hogy egy kamukapcsolatban vegyek részt, akkor mi lesz pár év múlva? Érdekházasság?

- Egy újabb lány a paddockban! Gyarapodunk!

- Van kedved velünk tartani? Csak ebédelni terveztünk valamit, miközben kibeszéljük a pasikat egy koktél mellett - kuncogott Kelly, és szemeivel a párját kereste, aki éppen pár pilótával társalgott nem messze tőlünk.

- Igazából én benne vagyok, mert nincs kedvem egyedül üldögélni Carlos pihenőjében - forgatta a szemeit. - Komolyan, én nagyon szeretem a tipikus férfi szagot, de csak egy bizonyos határig. Onnantól már olyan szinten irritál, hogy egyfolytában tüsszentek!

- Átérzem - sóhajtott Kelly, majd mindhárman megindultunk az étterem felé, ami a vip részlegen volt elhelyezve. - Max és én mióta összeköltöztünk, számtalanszor vesztünk már ezen össze, a vége pedig az lett, hogy teleraktam gyertyával a házat, és folyton meggyújtok egyet, hogy illatozzon.

- Gyertya? Elképesztő ötlet! - nevetett Isa. - Na és veletek mi a helyzet, Abigail? Mennyire zavar a srác illata?

- Szerencsére mi még nem élünk együtt - ejtettem ki a szavakat pár másodperc gondolkodás után. - Elég friss még az egész közöttünk, így amikor átmegyek hozzá, mindig vanília illat kering a házában. - füllentettem, és nagyon reméltem, hogy nem veszik észre.

Abban a pár percben, míg az épületig nem értünk, rengeteg hasonló dolgot veséztek ki az együttélésről, amelyhez én nem igazán tudtam hozzászólni, így csendben kullogtam mellettük hamis mosollyal az arcomon, és közben figyeltem, ahogy különféle csapatpólóban járkáló emberek idegeskednek, hogy minden tökéletes legyen. A csütörtök - Oscar állítása szerint, mindig ilyen. A pilóták nyugodtak, nevetgélnek egymással, nem sietnek sehová, az autókat nézik át a mérnökeikkel, és persze átsétálják a pályát azokkal a személyekkel, akik figyelmeztetik őket az olyan részekre, ahol nagyon oda kell figyelni. Ezek főleg a kanyarok, na meg a pályahatárok, amiket nagy szeretettel hagynak el a versenyzők egyes szakaszokon, mert nehéz eltalálni a féktávot, így négy kerékkel képesek elhagyni a pályát. Nem igazán lehet hibáztatni ezért őket, de ha sokszor megemlítik nekik, hogy ott vigyázzanak, nem lehet vele gond. Mivel Oscar újonc, és rengeteg olyan helyszínen vannak a futamok, ahol még nem versenyzett, csak szimulátoron tapasztalhatta, milyen is a pálya, így ezeken a hétvégéken jobban odafigyel a McLaren az ausztrálra, többször küldik ki őt körözni a szabadedzéseken.

- Mi jót fogtok enni? - kérdeztem, miközben beléptünk a modern díszítéssel felszerelt étkezőbe, ahol a pincérek már sürögtek-forogtak a vendégek körül.

- Én megkívántam valami olaszt. Tudjátok, a finom carbonára, vagy a pesztós tészta - áradozott Isa, és helyet foglaltunk az egyik ablak melletti asztalnál, ahonnan tökéletesen ráláttunk a kint folyó dolgokra.

A pincér mosolyogva az asztalunkhoz lépett, kezében három köszöntő itallal, ami jelenesetben Mojito volt, az egyik kedvencem, majd felvette a rendelésünket. Isa maradt a carbonáránál, Kelly egy egyszerű cézár salátát rendelt, mivel holnap délelőtt lesz egy gyors fotózása az országban, és nem akar túl sok kalóriát bevinni, bár ezt butaságnak tartottam, hiszen így is elképesztően nézett ki, én pedig egy sima bolognai spagettit rendeltem, ugyanis bármilyen olasz étterembe megyünk a családommal, csak azt kóstolom meg, és eddig még nem csalódtam.

- Nem tudom, hallottátok e, de állítólag Leclerc máris új barátnőt fog hozni a következő futamra - nézett ránk felváltva a spanyol lány, miközben belekortyolt az italába.

- Na ne már! Ilyen hamar túllépett Charlotten? - csodálkozott Kelly, én pedig összehúzott szemöldökkel követtem a történéseket.

- Valaki beavatna engem is? Nem igazán követtem a sportot, így semmit sem tudok a drámákról - húztam el kínosan a számat, és most először éreztem azt, hogy jobban utána kellett volna járnom a pilóták magánéletének, hogy ne tűnjek túlzottan kívülállónak.

- Semmi baj, drágám, jobban is jártál vele - legyintett Kelly. - Charlotte Siné már pár éve Charles barátnője volt, majd rejtélyes módon tavaly november végén bejelentették, hogy már egy ideje nincsenek együtt. A lány is a kis csapatunk tagja volt, tényleg nagyon aranyos és szerette a monacóit, szóval esélytelen, hogy ő akart volna szakítani. Minden jel arra utal, hogy Charles megcsalta őt, és decemberben már új barátnője lehetett, de ez csak pletyka.

- És Carlosnak se mondott el semmit, már próbáltam kifaggatni - vágott a brazil lány szavába Isa. - Csak annyit tudok, hogy Charles kért plusz egy belépőt a következő nagydíjra, és hát Carlos se hülye, tudja, hogy a lányt hozza el.

- Mekkora egy szemét - forgatta a szemeit Kelly. - El nem tudom képzelni, szegény Cha mit érezhetett.

- Ezek szerint Leclerc nagyon hamar túl tud lépni a dolgokon - szóltam végül hozzá. - Bár azt hittem, hogy hűséges típus, hiszen a Ferrari mellett is kitart, pedig úgy hallottam, hogy nagyon tönkreteszik őt. - köszönöm, Drive to Survive!

- Mindenki úgy hitte - vont vállat Kelly, ez pedig a végszónak tűnt, mert megjelent mellettünk a pincér, és letette elénk a megrendelt ételeinket, óriási mosollyal az arcán.

- Jó étvágyat a hölgyeknek - mondta kedvesen, majd amilyen gyorsan csak jött, úgy el is iszkolt.

Mosolyogva fogtam neki az ételemnek, és megpróbáltam úgy felcsavarni a spagetti tésztát a villámra, ahogyan azt a vérbeli olaszok szokták, de sajnos nem sikerült, és nem mertem megpróbálni mégegyszer, nehogy a mártás a felsőmön landoljon, mert nincs nálam váltóruha.

Fél órával később még mindig ott üldögéltünk, a harmadik Mojitóval a kezünkben, és nevetve meséltek nekem egy kis gyorstalpalót a sportról, a pilótákról, de legfőképpen a drámákról, amik majdnem minden nap megjelennek a közösségi oldalakon. Megtudtam, hogy Pierre Gasly előszeretettel váltogatja a barátnőit, bár a mostani lánnyal, Kikával már egy ideje együtt vannak, és elég szimpatikus. Illetve meséltek Georgeról is, aki mióta bekerült a Mercedes csapatába, enyhén szólva el van szállva magától, és a volt legjobb barátai, akik nem mellesleg Alex Albon és Lando Norris, kezdenek eltávolodni tőle, és a trióból már csak duó fog maradni.

- Istenem, szerintem jó, hogy eddig kimaradtam a magánéletükből - nevettem fel, mire a lányok is jót mosolyogtak a kijelentésemen.

- Való igaz, jobban jártál. Mikor szakítottam Penelope apjával, és összejöttem Maxszel, rengeteg olyan poszt jött szembe velem ah Instagrammon, ahol rosszakat írnak rólam, hogy mekkora egy ribanc vagyok, mert egyből váltottam, arra viszont nem gondoltak, hogy én rengetegszer mondtam nemet a hollandnak az első randink előtt, de nem adta fel - mosolyodott el az emléken. - Most pedig boldogan élek vele.

- Sose az érdekeljen, hogy mit gondolnak mások. Úgy is csak a rosszat fogják mondani, mert nem akarják elfogadni, hogy kedvencük párkapcsolatban él - szólaltam meg. - Ez az ő szégyenük, ilyenek ne is nevezzék magukat rajongóknak.

- És mennyire igazad van - nézett rám apró mosollyal az ajkán Isa. - Tényleg nagyon szerencsés Oscar, hogy olyan barátnője van, mint te.

A kijelentésére az arcomra fagyott a mosoly, és igyekeztem nem elszólni magamat. Legszívesebben beavattam volna a lányokat az egész történetbe, hogy mi a fenéért vagyok most itt, miért pont Oscar mellett kötöttem ki, és mennyire mardos legbelül a bűntudat, mert tudom, hogy egyszer ennek az egésznek vége lesz, és rengeteg ember fog megharagudni rám és a fiúra, ha kiderül a mi kis játékunk.

Miután az utolsó kortyot is kiittuk a poharainkból, egy kis borravalót hagyva a pincérnek felálltunk az asztaltól, behúztuk magunk után a székeinket, majd megindultunk vissza a fiúkhoz, akiknek mostanában kellett végezniük a médiás dolgaik első körével, és nagy valószínűséggel kint beszélgetnek, jóval inkább beszélik ki az őket körülvevő embereket. Azt szokják mondani, hogy a lányok pletykásabbak, mint a fiúk, azonban ez nem igaz. Ha tudnák, hogy a fiúk körülbelül minden szarért felhívják a haverjaikat, és rendesen egy pasis lelkizést tartanak...

Nem kellett sokáig keresgélnünk őket, hiszen tényleg kint álldogáltak páran, azonban az én ausztrálom nem tartózkodott ott, helyette Lando nevetgélt ott a hollanddal, miközben a telefonjaikat nézték.

- Mi olyan nevetséges, fiúk? - léptem oda melléjük, majd mikor a brit realizálta, hogy én vagyok az, se perc alatt elrakta zsebébe a szponzortól kapott Samsung telefonját, és karjait a derekam köré fonta, fejét pedig nyakhajlatomba helyezte. - Te is hiányoztál, Lando - nevettem fel, majd lehunytam a szememet.

- Miért nem szóltál, hogy itt vagy? Odamentem volna köszönni - tolt el gyengéden magától, miközben mélyen a szemembe nézett.

- Oscar megmutatta az autót, amivel az életeteket kockáztatjátok minden héten, így nem igazán volt időm semmire - mosolyogtam, majd Kellyre és Maxre néztem, akik éppen Sainznak magyaráztak valamit. - Na és milyen volt a médiázás?

- Fárasztó - sóhajtott fel, majd elvette kezét a derekamról, mert a háttérben két alakot véltünk felfedezni.

- Kipletykáltad magad? - lépett oda a kis társasághoz Oscar, majd minden szó nélkül egy gyors csókolt lehelt a homlokomra, én pedig éreztem, ahogy az arcom lassan felveszi egy paradicsom színét.

- Soha nem elég a fiúk kibeszéléséből, Oscar - szólt bele a beszélgetésünkbe Kelly, aki egészen eddig mosolyogva figyelt minket.

- Nehogy azt hidd, hogy mi ezt nem tesszük meg veletek fordítva - nevetett fel Logan, miközben vállon veregette az ausztrált.

Nevetve közelebb hajoltam Oscarhoz, és a fejemet a pólójába temetve igyekeztem visszatartani a nevetésemet, miközben ő az egyik kezét a zsebé csúsztatta, másik kezével pedig a lehető legóvatosabb mozdulatával átkarolt, és még jobban magához húzott, majd így álltunk ott a mi kis csapatunkkal.