Wooyoung

Teltek a napok. Zajlottak a próbák. A megbeszéltek szerint tartottuk az ütemtervet.
A japán koncert a nyakunkon volt. Holnap utazunk.

Isteni illatokra léptem be a lakásba.

Halk csacsogás hallatszott ki a konyhából, ezért arra vettem az irányt.

A látvány, ami fogadott nagyon aranyos volt.

Zora a pulton ült, lóbálta a pici lábait.
Rori a tűzhelyen kevergetett valamit, figyelve, hogy a mellette levő kicsi le ne essen, vagy nyúljon olyanhoz, amihez nem kellene.

Persze a kislányt minden érdekelte, és egyfolytában szóval tartotta az anyukáját.

Álltam az ajtóban és csak csodáltam ezt az idilli mozgóképet.

Ám nem sokáig maradtam észrevétlen, mert Zora megérezhette, hogy figyelik és hangosan felvisított:

- WOOOOYOOOOOUNG! - mire Rori majd' eldobta a fakanalat ijedtében.

A kislány nyújtotta a karjait, jelezve, hogy vegyem fel.

Nevetve kaptam le a szekrényről a kis huncutot.

- Sziasztok. Hogy telt a délután?

- Jól! - vágta rá határozottan - Anyával főztünk finomat! Én is segítettem!

- Igazán? Nagyon ügyes vagy. Biztosan nagyon jól sikerült akkor! - mondtam neki nevetve.

- Megkóstolod? - nyújtott elém egy kanalat Rori.

- Hmmm. Tényleg nagyon finom lett! - mondtam - Köszönjük a munkátokat. De igazán nem kellett volna. Megoldottuk volna.

- Valamit akartam csinálni, ha már a nyakatokon ragadtunk. Egy kicsit enyhítette a lelkiismeret-furdallásomat. És gondoltam nektek is jól esik néha a házi koszt, az éttermi helyett. Sajnos csak ennyit tudok csinálni!

- Ez több, mint elég, ne aggódj! Ezt sem várjuk el tőled! A vendégeink vagytok. Nem kell tenned semmit sem cserébe. Ha van kedved főzz nyugodtan, ha nincs akkor ne, de ne azért csináld, mert szerinted kell!

- Ennyire rossz volt, hogy le akarsz beszélni róla? - kuncogott halkan.

- Dehogy, nagyon jó lett, alig várom, hogy mindenki ideérjen, és együnk! Köszönjük szépen! - hajoltam oda és adtam egy puszit az arcára.

- Én is kérek puszit! Én is segítettem! - tartotta oda Zora is a maszatos pofiját. Odacuppantottam neki is egyet, amit elégedett kacajjal nyugtázott. Majd huncutul letörölte.

- Hé, mégsem kell a puszim?

- Túl nyálas volt! - fanyargott.

- Mi az hogy... - kezdtem el csikizni.

- Ne! - de azért kacagott - hehehe! Hagyd abba, le fogok esni!

- Már hogy esnél le a kezemből? Úgy vigyázok rád, mint egy kincsre! Te vagy az egyik legdrágább kincsem!

- Hihihi - kuncogott. Majd hirtelen komoly arccal megkérdezte:

-Ki a másik kincsed?

- Hát az anyukád! - súgtam a fülébe - De ez még legyen a mi titkunk, oké?

Bólogatott. Majd az anyjához fordult boldogan.

- Anya képzeld, van egy titkom!

Na bukta...

- Igen? És nekem elmondod mi az? - kíváncsiskodott.

- Ühümm.

- Hallgatlak.

Hirtelen nagyon melegem lett. Ha ezt most kikotyogja a kis drága, Rori lehet ijedtében elszalad...

- Én egy kincs vagyok! - fejezte be a kis boszorka.

Én pedig fellélegeztem.

- Ez nem titok drágám. Te vagy anya kincse!

- És Wooyoungé is!

- Igazán? - nézett rám könnyes szemmel.

- Igen. Azt mondta. Meg, hogy van neki másik kincse is, de az titok. De anya, neked elmondom, mert szeretlek! Azt mondta, hogy én vagyok az egyik kincse, te pedig a másik! - tálalt ki mindent egyszerre.

Rori döbbenten nézett a lányára, mint aki nem hiszi el, amit hallott. Egy pillanattal később pedig elszaladt mellettünk, s csak azt hallottam, hogy becsapta a szobaajtót.

Na ezt most jól megcsináltam!

Bevittem a kislányt a nappaliba. A többiek úgyis bármelyik percben itthon lehetnek. Addig is nyomtam neki egy rajzfilmet, amivel kicsit leköthetem, míg helyrehozom a dolgokat.

- Zora, hercegnőm! Figyelj kérlek! Maradj itt a kanapén kicsit, és nézd a mesét, jó? Beszélek a mamival. Ha bármi baj van, csak kiabálj, oké?

- Oké - és már nem is rám figyelt.

Lassan közelítettem meg a szobát, ahova Aurora elbújt. Azon voltam, hogy kitaláljam, mit csináljak. Az ajtóban állva tompa zokogás hallatszott ki, s a szívem összeszorult a hangjára.

Halkan kopogtam, de választ sem várva benyitottam.

Rori könnyes arccal ült az ágyon. Mikor meglátott, megpróbált elbújni a takaró alá, de pár lépéssel odaértem hozzá.

- Mi a baj Aurora? - töröltem le a csorgó cseppeket a szeme alól.

- Sem... Mmi... - szipogta.

- Te sem gondolod komolyan, hogy ezt most elhiszem, ugye? Gyere ide! - húztam oda egy ölelésre.

Nem mondtam semmit, csak átöleltem, simogattam, ringattam. Vártam, hogy megnyugodjon.

Lassan elcsendesedett, már nem kapkodta a levegőt, csak szipogott egy kicsit.

- Megbántottalak? Valami rosszat mondtam? - kérdeztem tőle halkan, de közben folytattam a simogatást.

- Nem - rázta meg a fejét.

- Akkor miért?

- Amit mondtál. Nem megbántott, inkább csak összetört.

- De miért? Annyira rossz a kincsemnek lenni? - kérdeztem egy kicsit csalódottan.

- Istenem, dehogy! Csak ezt nem lehet! Én ebbe nem élhetem bele magam! Te egy idol vagy. Koreában. Én pedig egy egyedülálló anya, a világ másik végéből. Nekünk nincs jövőnk. Én nem lehetek a kincsed, akármennyire is szeretnék az lenni!

- Tehát szeretnél az lenni?

- Nem ez volt a lényeg!

- De Rori, pontosan ez a lényeg! A többi mind apróság. Mindenre lehet megoldást találni, csak az a kérdésem, hogy akarod-e?

Csendben vizslatott egy percig.

- Nem értem. Mégis mit látsz te bennem?

Kezemmel óvatosan felemeltem a fejét, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Téged látlak! - válaszoltam, majd egy futó csókot adtam piros ajkaira.

Nem lökött el, nem tiltakozott, így újra szájára hajoltam, s finoman ízlelgetni kezdtem. Az öröm villámként cikázott végig rajtam, mikor éreztem, hogy visszacsókolt.

Pár perccel később homlokomat az övének döntve kezdtem beszélni :

- Nem tudom, pontosan mikor kezdődött. Szerintem, amikor Zorával a karodban megpillantottalak a színpadról, már akkor elindult valami bennem. De én magam sem hittem, hogy lesz ebből valami. De mikor meséltél magatokról, onnantól kezdve fokozatosan belédszerettem. És Zorát is imádom. Lehet, hogy ez egy kicsit gyors neked, és elfogadom, ha te még nem érzel így. Csak hagyd, hogy továbbra is a kincseim legyetek. Ígérem nagyon fogok rátok vigyázni!

- Nem érdemellek meg téged! - szipogta.

- Ne mond ezt!

- Mit tudok én adni neked? Nincs semmim. Egy senki vagyok!

- Nem igaz! - tapasztottam be finoman a száját - Nem igaz, hogy senki vagy. Egy gyönyörű, erős, és okos nő vagy, és remek édesanya. És ott van a kislányod, aki egy kis csoda.

- Mi lesz ha kiderül? Már látom a szalagcímeket: "Egy egyedülálló anya elcsábította a híres idolt"

- Akkor majd nyilatkozatot adok ki, hogy erről szó sincs. ÉN csábítottalak el téged!

- Ez nem vicces! - de a szája sarkában már ott bujkált a vidámság. Nem tehettem róla, felnevettem.

- De az. Ne aggódj. Nem lesz gond. Nem verjük nagydobra. Csak ahogy eddig, az ATEEZ vendégül látja a menedzser rokonait - kacsintottam rá.

- Igen és milyen ágról, mert a menedzseretek original koreai, mi pedig legfeljebb csak szeretnénk azok lenni? - húzta fel a szemöldökét.

- Távoli rokonok! - vontam vállat - Na gyere nézzük meg a többieket! És enni akarok abból, amit főztél!

A nappaliban már ott volt mindenki. A hyungok és Jonghoya vidáman diskuráltak a pöttömmel, és nevettek a meséin.

Segítettem megteríteni Rorinak.

- Minden rendben? - kérdezte meg Hongjoong tőle a vacsora kezdete előtt.

- Igen, - mosolygott rám - minden rendben van.