Wooyoung

Reggel első dolgom volt Hongjoong-gal beszélni. Most, hogy kapunk egy kis szünetet, úgy döntöttem az lesz a legjobb, ha kicsit kimozdítom Rorit innen. Jót fog tenni neki a friss levegő és a környezetváltozás.

- Természetesen most az a legfontosabb, hogy a családod rendben legyen. Egy hónapig nincs semmi különösebb programunk, ami lesz, a legtöbbet már előre leforgattuk. Egy vagy két élő műsor lesz, de az ATINY meg fogja érteni. A következő albumhoz a dalokat körülbelül két hét múlva kezdjük felvenni, és csak egy hónap múlva lesz esedékes az első táncpróba, úgyhogy az sem fontos. A te részed akkor vesszük fel, ha visszajöttetek. Koncentrálj most a feleségedre és a kicsikre! És persze szívből gratulálok nektek!

- Köszönöm szépen hyung! Úgy érzem a hazai levegő, a család, és Eomma főztje kell most Rorinak. És egy hétre visszautazunk Magyarországra is, hogy elmehessen a szüleihez. Addig Eomma vigyáz majd Zorára.

- Jól van. Vigyázzatok magatokra és egymásra.

- Úgy lesz.

Így a következő hetekben Goyang-ban voltunk a családomnál. Eomma alig várta, hogy kényeztethessen minket. A szakma velejárója, hogy ritkán tudunk hazalátogatni, így ezeket az alkalmakat mindig nagyon várjuk mindannyian. Zora szinte rögtön kiszemelte magának Kyungmint, mint hozzá korban a legközelebb állót, és árnyékként követte.

Naponta sétáltunk a közeli Ilsan Lake Park-ban, és apránként felfedeztük a nevezetességeit. Volt, hogy megpihentünk a Dalmaji Island közepén található pavilonban, vagy a Hanul térről néztük a naplementét. De olyan is volt, hogy reggel jöttünk ki, és még láthattuk a reggeli ködöt a tó víztükre fölött. A park közepén található obszervatóriumba is ellátogattunk. Gyönyörű kilátás nyílt innen a tóra és a városra is. Éjjel pedig sok ezernyi csillag világított a fejünk felett.
Szöulban nincs lehetőség így gyönyörködni az esti égboltban.

A vízipark és a zenélő szökőkút is gyorsan a kedvenc helyeink közé került, és többször is visszatértünk.

Rori napról napra kivirult, és Eommának hála a hetek teltével visszakapta a színét és nem volt már annyira összeesett.

Míg itt voltunk a helyi kórházban részt vettünk az első vizsgálaton is, ahol láthattuk a kis csodát, a doki szerint egészségesen. A kapott képekkel hazatérve újságoltuk el a családnak is a jó hírt, bár Eomma nem tűnt meglepettnek. Valami azt súgta, ő már tudta, mi a helyzet.

A harmadik héten elutaztunk Magyarországra.

Aurora

Az üdítő napok után, szinte nyomasztó volt ez az út haza. Bár már nem igazán hívnám hazának. Az én otthonom már Szöulban van, ahol a családom és a barátaim élnek. Még Gojang-ot is hamarabb hívnám otthonomnak, mint Magyarország bármely városát.

De azért nem mondom, hogy nem hiányzott. Végül is itt születtem és nőttem fel. És Zora is itt született meg.

Bejelentkeztünk a hotelbe, és a hosszú repülő út után, csak egy gyors fürdésre volt energiánk. Woo még rendelt vacsorát, de azt már nem tudtam megvárni, hogy meg is érkezzen. Elnyomott a kimerültség.

Furcsa volt az időeltolódás, a hét órányi különbség. Míg Szöulban már éjfél is elmúlt, itt még csak délután volt.

Az átaludt nap után úgy döntöttünk, hogy teszünk egy sétát a Ligetben, majd a Várban a Halászbástyában vacsoráztunk. Végül egy rövid séta után a kivilágított várnegyedben visszatértünk a szállásunkra.

A kiruccanásunknak és a hormonoknak hála egy romantikus összebújás után éjfélkor már nyugodtan aludtam Woo ölelő karjai között.

Másnap elmentünk a temetőbe. Minél hamarabb túl akartam esni ezen a dolgon. Nem csak a lelki békém miatt. De azt sem akartam, hogy a rokonok megneszeljék, hogy itt vagyok, és keresztbetegyenek nekem.

Egy virágboltban két csokrott vettem és két örökmécsest.

A gondnok iránymutatása alapján gyorsan megtaláltuk a két gránitlapot. Elszáradt csokrok, a szél által összegabalyodott gyászszalagokkal díszített koszorúk borították a két nyughelyet.

Két vázából kiszedtem a fonnyadt virágokat, és a helyükbe raktam a frisseket. A mécseseket bekapcsolva a kőlapok elé helyeztem.

- Akarod, hogy maradjak, vagy egyedül szeretnél lenni velük? - kérdezte Wooyoung.

- Itt maradnál velem? Nem hiszem, hogy egyedül képes leszek rá. És szeretnélek bemutatni nekik, ha már csak így is...

- Minden rendben lesz Jagi - csókolt homlokon, és hátulról magához ölelt.

- Szia anya, szia apa. Aurora vagyok, ha nem emlékeznétek a hangomra esetleg. Nagyon rég nem beszéltünk már. Sajnálom, hogy nem tudtuk időben helyrehozni a kapcsolatunkat - sírtam el magam. Woo csak csendesen szorított továbbra is, éreztetve velem, hogy nem vagyok egyedül.

- Sok minden történt azóta velem, velünk. Zora, az unokátok, már kész nagylány. Óvodába jár. Én pedig férjhez mentem egy csodálatos emberhez, aki itt van most is mellettem. Anya, apa ismerjétek meg a férjemet, Wooyoung-ot. Egy híres koreai együttes tagja. És úton van az első közös gyermekünk is. A második unokátok. Sajnálom, hogy már nem tudtok találkozni velük. Anya, apa, csak azt szerettem volna elmondani, hogy nem haragszom. Nem esett jól, de nincs harag bennem felétek. Legyen nyugodt az örök álmotok, én megbocsátok nektek!

Halkan szipogtam még egy pár percet szerelmem ringató karjai között, majd visszatértünk a szállodába.

A következő pár napot amolyan második nászútként éltük meg.

Wellness-szel, finom ételekkel, kirándulásokkal és sok-sok szerelmes együttléttel töltöttük a kis pihenőidőnket.

Jó volt, de már nagyon hiányzott Zora és a többiek, így boldogan szálltunk fel a repülőre a hét végén.

Leszállás után a dormhoz mentünk, ahol már  Eommeonim is ott várt minket Zorával és Kyungminnal együtt.

A két gyerek versenyt futva indult meg az ajtón belépő Wooyoung felé. Zora a szokásos hangos kiáltással tört előre, mikor az idősebb előzékenyen lemaradt tőle.

- Apppaaaaaa! - ugrott a leguggolt férfi nyakába.

- Szép, és Anya? - kérdeztem tettetett sértődöttséggel.

- Anya is, gyere ide hozzánk! - nyújtotta ki a kis kezét felém.

Így ölelkeztünk össze hárman, majd négyen mikor megláttam a zavartan várakozó kis sógoromat. Odahúztam közénk őt is.

De nem sokáig volt nyugtunk, mert hamarosan megjelentek körülöttünk a többiek is.

- Hiányoztatok - mondtam nekik szipogva.

- Ti is nekünk. De azért ne sírj! - törölte le az arcomról a cseppeket Sannie.

- Nem tudok nem sírni, azok a fránya hormonok mindig bekavarnak - nevettem fel.

- Hogy mi?

- Jól hallottam?!

- Mit mondott Rori?

- Woo az van, amire gondolok? - záporoztak egyszerre a kérdések felénk.

Igen, nekik eddig még nem volt alkalmunk elmondani a nagy hírt. Csak Hongjoong tudta, aki most mosolyogva figyelt minket a sarokból.

- Igen, boldogan tudatjuk veletek, hogy a családunk újabb taggal bővül. Jelenleg egészségesen és kényelmesen növekszik Rori pocakjában - mondta büszkén a most már majdnem kétszeres apuka.

Hatalmas üdvrivalgás, még több ölelés és szeretetteljes arcra-puszik után végül az utazás miatti kimerültség miatt el kellett búcsúznom a vidám társaságtól.

- Dőlj csak le nyugodtan, mi majd vigyázunk Zorára. Fiam menj vele te is, hosszú utatok volt. Ha kész az ebéd szólunk -nyugtatott meg minket Eommeonim.

És míg mi egy pár órát aludtunk, addig a többiek befejezték az ebédet és elszórakoztak a két gyerekkel.

Eommeonim főztjének illata pár óra múlva kicsalt minket az álmok világából.

Egy kiadós és vidám ebéd után az elmúlt hónapban készült képeket megmutatva tartottunk élménybeszámolót a csapatnak.