Aurora

Egy szűk folyosón követtük egy szobáig. Az ajtóra egy lapra az ATEEZ neve volt kiírva.

Na jó, ez csak valami vicc lesz. Ilyen csak a mesékben létezik.

Ám a következő pillanatban nyílt az ajtó, és az addig békés, nyugodt kislányom megvadult, és kitépve magát a kezemből hangos visítással indult meg a kilépő felé:

- WOOOOYOOOOOUNG!!!

A férfi látva a felé száguldó kis ciklont, csak mosolyogva leguggolt, s kitárt karokkal várta a kislányt. Aki nem volt rest, boldogan vetette magát az idol nyakába, ölelte át kis kezeivel, és nyomott egy puszit az arcára. Majd csak annyit mondott :

- Szia!

- Szia hercegnő, hogy hívnak? - kérdezte továbbra is mosolyogva Woo. Amitől természetesen az én szívem is vészes ritmusban dolgozott. El is feledkeztem a tényről, hogy a lányom egy igazából tök idegen férfi nyakán csüng, és issza a szavait.

- Zora vagyok - mutatkozott be illendően.

- Örülök, hogy megismertelek Zora. Szép neved van.

Felállt karján a lányommal. Úgy tartotta, mint aki nem is érzi a súlyát. Mondjuk emlékeim szerint gyönyörűen kidolgozott karjai vannak.... Te jó ég, hol jár az eszem?!

Ekkor a férfi kezett nyújtott:

- Az ATEEZ Wooyoung-ja vagyok, örülök a találkozásnak.

- Papp Aurora vagyok, de szólíthattok Rorinak is! - fogadtam el a kezét. Meleg tenyere, lágyan szorított rá az enyémre. Az érintésére jóleső villám cikázott végig a testemen.

De gyorsan észbe kaptam, mielőtt még kínossá vált volna.

- Zora, drágám, gyere ide! Ne zavard a bácsikat.

- De anya, ő nem is bácsi, ő Woooyoooung! - dacolt velem, szokásosan megnyújtva az idol nevét.

Tudom, hogy itt komolyan veszik a tiszteletet, és nem voltam benne biztos, hogyan fog reagálni erre a közvetlen hangnemre a srác.

De ő csak felnevetett, és megsimogatta Zora fürtjeit.

- Aranyos vagy! Hány éves vagy?

-Hájom! - mutatta a kezével is büszkén.

- Ó, már ilyen nagy vagy?

- Igen!

Ezen már én is nevettem. Majd Wooyounghoz fordulva megkérdeztem:

- Megkérdezhetem, mit keresünk mi itt? Úgy tudom, hogy a fan meeting csak holnap lesz. No, nem panaszkodom, csak furcsa....

- Csak szerettünk volna találkozni a legfiatalabb rajongónkkal. Olyan édes volt ott az első sorban. De, huh, jó súlyod van kisasszony, nem csoda, hogy anyukád úgy elfáradt, míg téged tartott. Remélem az új helyetek már kényelmesebb volt, és tudtátok élvezni a koncertet.

- Igen, köszönöm. Várjunk csak egy kicsit, azt te intézted nekünk? De miért?

- Nem került semmibe, és feltűnt, hogy már nem élvezed annyira az egészet, mint az elején. Nem akartam  hogy rossz szájízzel menjetek el, mert elfáradtál. Így szóltam egy- két szót az érdeketekben. De így sokkal jobb volt, ugye?

- Igen, nagyon hálás vagyok érte, köszönöm.

- Bemegyünk a többiekhez? Ők is akartak veled találkozni? - fordult vissza Zorához.

- Igen! - vágta rá a kicsi egyből. Woo rámnézett, mint aki az engedélyemre vár, s mikor bólintottam, benyitott a szobába.

Nos, ami odabent volt, az maga volt az ATEEZ.

Yunho és Yeosang egy kanapén ült és valami játékot nyomkodtak, közben hangosan közvetítették a történteket.

Seonghwa és Mingi még a fellépés hatása alatt volt és fennhangon énekelve táncoltak. Hogy honnan volt még a három óra után energiájuk, azt nem tudom.

San és Jongho pedig Hongjoongt macerálta lelkesen.

Vicces volt. De egy kicsit furcsa is. Hiába láttam már őket milliószor a képernyőn, így élőben sokkal intenzívebb volt, amit előadtak.

- Hé srácok, viselkedjetek, vendégeink vannak! - kiáltotta el magát Woo.

- Hongjoong vagyok, az ATEEZ kapitánya - mutatkozott be a leader, miután kiszabadult a Choi "testvérek" karmaiból.

- Ők Rori és a kislánya Zora - mutatott be minket a többieknek Wooyoung.

- 안녕하세요! - hajoltam meg udvariasan, de közben még mindig nem értettem, mit is keresünk mi az ATEEZ öltözőjében?!

- Jujj láttalak titeket a színpadról! Annyira cuki voltál, ahogy táncoltál és énekeltél! - fannolt Zorának San.

A kicsi csak megilletődve figyelte a társaságot.

- Táncolsz velem hercegnő? - nyújtotta a karját Zorának mosolyogva az énekes.

Kislányom rám nézett, és mikor bólintottam, odanyújtotta apró kezecskéjét a fiúnak.

Finoman vezette, közben dalolt neki valami gyerekdalt. Majd karjába kapta, és egy pörgősebb ritmusra kezdték ropni. Közben bolondozott a kicsinek, aki hangos kacagással díjazta az idol erőfeszítéseit.

De ekkor már Mingi, Seonghwa és Yunho is beszállt a játékba. Zorának már a könnyei potyogtak a nevetéstől.

Mosolyogva figyeltem a díszes társaságot.

Hongjoong és Woo mellettem állt, de nem sokáig, mert a kisasszony felé nyújtotta a karjait:

- Wooyoooooung! - nyújtozkodott, s a férfi kacagva vette át Sannietól a kicsit, és elkezdte ő is megpörgetni.

- Szeretném megköszönni a kedvességeteket. Az az ülőhely életmentő volt - fordultam a leaderhez.

- Nem az én érdemem. Wooyoung volt, aki észrevett titeket, és látta meg rajtad, hogy fáradsz. Ő kérte meg sunbae-t, hogy intézzen nektek egy ülőhelyet, úgy, hogy továbbra is jól lássátok az előadást.

- Nagyon kedves volt tőle. Már tényleg rettenetesen fájt a karom.

- Nem sűrűn szoktak kisgyerekkel koncertre jönni. Azt hiszem, még nem láttam rá példát.

- Ő nagyon szeretett volna jönni, hisz születese óta a mindennapjai része vagytok. És amúgy sem tudtam volna kire hagyni.

- Apa, rokonok?

- Nincsenek. A házaspár, akivel ideutaztam áll legközelebb talán a család fogalmához az életünkben. De rájuk mégsem hagyhattam. Már azt is sokaltam, hogy ennyi pénzt költöttek ránk. De azt mondták nem lehet átruházni a jegyeket, úgyhogy belementem, hogy velük jövünk. No nem azért, mert ne akartam volna jönni, minden álmom volt, hogy egyszer élőben is láthassalak titeket. Az meg, hogy most itt vagyunk, minden elképzelésem felülmúlta.

- Örülök neki, hogy eljöttetek támogatni minket. Mindig öröm, ha boldoggá tehetjük a rajongóinkat. Különösen az ilyen különlegeseket, mint ez a pici lány.

- Nagyon boldog. Fogalmam sincs, hogyan fogom tudni elaltatni, úgy fel van pörögve! - nevettem.

- Majd kifárasztjuk, és altatni sem kell.

- Ó de nem tartunk ám fel titeket! Biztos nagyon elfáradtatok. Már így is sokáig maradtunk! - szabadkoztam.

- Ne aggódj, még dolgozik mindenkiben az adrenalin. Egy darabig még mi sem fogunk aludni.

- De még taxit is kell fognom... - kezdtem bele, de ekkor Woo lépett mellém karján a kislányommal. Ez a kép úgy felpörgette a szívemet, hogy a vér csak úgy száguldott az ereimben.

- Egyedül akarsz taxizni ilyenkor? - kérdezte kikerekedett szemekkel.

- Nem egyedül, Zorával - mutattam a kicsire.

- Még rosszabb! Nem utazhattok egyedül ilyen későn!

- Nincs sok választásom. A vendéglátóink már alszanak, nem akartam őket fenntartani ilyen sokáig. És még vacsorát is kell vennem magunknak.

- Egyedül akarsz utazni és vásárolni a kicsivel ilyen későn? - lépett oda hozzánk a legidősebb is.

- Hyung ezt nem hagyhatjuk! - mondta neki Woo.

- Nem is fogjuk - válaszolt Seonghwa helyett a mellettem álló kapitány - Úgyis enni indultunk mi is, velünk tartotok, és utána hazaviszünk!

- Nem szükséges, tényleg! - kezdtem volna bele, de gyorsan lepisszegtek.

- Nem kérdés volt - mondta Seonghwa mosolyogva.

- Köszönöm szépen - törődtem bele a sorsunkba.

- Akkor szedjük össze magunkat, mert ez a kis hercegnő biztos nagyon éhes már! - adta ki az utasítást a vezető, és tíz perccel később már mindannyian két fekete sub mellett álltunk.

- Seonghwa veled megy Wooyoung, San és a lányok. A többiek velem jönnek. A GPS-be be van állítva a cél. Az étteremnél találkozunk!