Aurora

A banda újra útra kelt. Egy hétig Japánban lesznek, hogy egy fanmeeting rendezvényen részt vegyenek.

Zora megfázott, így azt láttuk a legjobbnak, ha mi most itthon maradunk.

Nem voltunk egyedül, a testőreink Yuna és Jisso beköltöztek hozzánk, míg a fiúk hazatérnek.

Zora lázas volt, és nyűgös. Próbáltam elterelni a figyelmét, és mikor lement a láza játszani vele, de sokáig semmi sem kötötte le a figyelmét.

Akkor érezte a legjobban magát, mikor Wooyoung felhívta esténként.

Addig beszélgettek, addig mesélt neki, míg a kis beteg el nem aludt.

Pár nappal később már javult Zora állapota, nem lázasodott már be.

Megjött az étvágya is, végre kedvet kapott, és szendvicset kért reggelire.

Közben Woo is bejelentkezett, elmesélte hogy sikeresen megtartották a rendezvényt. Még egy fotózás várt rájuk, és utána jöhetnek haza.

Megszámolták a kisasszonnyal, hogy még mennyit kell aludni, míg találkozunk újra, és a kicsi kívánságára megmutatta a szemüveget is, amit odakint vett.

Pár nappal később

Wooyoung

Épségben landolt a gépünk az Incheon-i reptéren. Már nagyon vártam, hogy végre újra lássam a lányokat. Hiányoztak. És Zoráért aggódtam is a betegség miatt. Rori szerint már sokkal jobban van, de szeretném magam is látni.

Szerencsére a hét gyorsan eltelt és végre karjaimban tarthatom majd legdrágább kincseimet.

A ház csendesnek tűnt.

Talán senki sincs itthon?

Ám, ahogy a nappaliba értünk konfetti pukkanása hallatszott és a kis papírdarabok beterítették az egész helységet.

A kanapé mögül hangos visítással ugrott elő a már egészen egészségesnek tűnő hercegnőm, és rohant felém, mint amikor először találkoztunk. Csak most már nem Wooyoung - nak hívott.

- Apppaaaaa! - kiáltotta boldogan, s ugrott a karjaimba. S semmi sem tett boldogabbá ezen a világon, mint az ő szájából hallani ezt a nevet.

- Szia hercegnőm, meggyógyultál? - pusziltam homlokon.

- Ahham - válaszolta.

- Már semmi baja, - nyugtatott meg Rori is - két napja újra ugyanúgy pörög, mint régen, ha nem jobban!

Nevetve húztam magamhoz őt is egy üdvözlő csókra.

- Jó, hogy újra itthon vagytok! - mosolygott.

- Jó újra itthon lenni! - válaszoltam.

- Ez nagyon szép, de a mi üdvözlésünk hol marad? - szólalt meg San a hátam mögül.

Megforgattam a szemeim, de elengedtem a lányokat, és ők mindenkit megölelve köszöntötték a társaság maradék tagjait is.

Végül a nagy asztal körül kötöttünk ki, mert Aurora meglepetés vacsorával készült mindannyiunknak.

Egy kellemes nevetéssel, és élménybeszámolókkal teli közös estét töltöttünk együtt.

Jól éreztem magam a barátaim és a családom körében.

De már vártam az éjszakát is.

Zora kikönyörgött Seonghwa-tól egy legózós estét, és mivel pont most szerzett be több szettnyi Animal Crossing LEGO - t, abban maradtunk, hogy a kislány odaát alszik majd a másik lakásban. Így marad egy kis időnk egymásra Rorival. Egy hét távollét után kívánni sem tudtam volna jobbat.

Vacsora után nem sokkal el is ment a csapat odaát élő fele, míg Aurora az asztal letakarításába kezdett bele. De Jongho és Yeosang hamar kihessegették a konyhából.

- Te már megtetted a magad dolgát, míg azt a sok finomat elkészítetted, amit ma este megettünk. Ezt bízd csak ránk! - mondta Yeo.

- Igen, menj inkább törődj a férjeddel, szinte már toporzékol, annyira vágyik rád! - kacsintott pimaszul a maknae.

Mit mondjak, nem tagadhattam, hogy igaza van, s már alig vártam, hogy végre kettesben legyünk.

(De azért nem mulasztottam el a fiatalabbhoz vágni egy díszpárnát a pimaszságáért.)

Végül elvonultunk a szobánkba, s hamarosan mindketten megkaptuk, amire egész héten vártunk.

Hajnalban pedig már elégedetten és kifáradva aludtunk el egymás mellett mindketten.

Másnap

A szomszédból hatalmas puffanások és hangos kiabálás hallatszott át, majd egy fülsüketítő visítás.

Nem kellett sok, hogy rájöjjek a vékony hang tulajdonosa Zora volt.

Úgy, ahogy voltam, melegítő alsóban és kócosan rohantam át a szomszédos lakásba.

Ám, mikor beléptem, nem épp az a látvány fogadott, amit elképzeltem.

Nem Zora volt az, akit meg kellett menteni.

A visítása inkább harci kiáltás volt, s éppen egy párnát lóbálva kergette körbe a kanapé körül az ikertornyokat, míg Seonghwa és San a konyhában sürgött-forgott, és nevetve figyelte, hogy másik három mit bohóckodik.

Yunho meglátva megtorpant, és intett egyet üdvözlésül. De ez lett a veszte, mert a kis bestia meglátta a lehetőséget és utolérve a nála kb. négyszer nagyobb férfit, lelkes püfölésbe lendült a párnával.

Yunho előkapta színészi képességeit, s földrezuhanva nyújtott remek alakítást, mint sérült. Zora meg is lepődött, s "fegyverét" eldobva mászott rá az óriásra.

- Bocsánat Yunho bácsi! Nagyon fáj? - fogta két kicsi keze közé az áldozata arcát.

Ám a következő pillanatban a nagyobb meglepve a kisebbet, fordított a felálláson és csikizni kezdte a kislányt, aki hangosan kacagva próbált szabadulni.

Ekkor vett észre engem.

- Appa segíts! - kiáltotta.

Nevetve indultam el megmenteni az óriástól a kis hercegőmet.

Ám nem számítottam rá, hogy a társa is vérszemet kap, és nekem támad.

De nem hagytam magam, a söprűt mint kardot magamhoz ragadtam, és azzal hárítottam az ellenem irányuló támadásokat, és törtem utat magamnak a megmentendő kisasszony felé.

Mingit egy suhintással "földre küldve" értem a küzdő pároshoz.

- Add meg magad, és engedd el a hercegnőmet! - kiáltottam vidáman Yunhora, s a seprű nyelét belenyomtam a hasába.

- Hé esélyt se adsz, hogy megadjam magam!? - háborodott fel.

- Bocsi, elvitt a lendület - nevettem, s az alkalmat kihasználva kikaptam a kezéből a kislányt, majd kirohantunk a lakásból.

Még hallottam, hogy kiabálnak, hogy "ez nem ér", "csalás"...

Kacagva léptünk be Zorával az ajtón.

Rori pont ekkor bújt elő a szobánkból.

Szegényt alaposan kifáraszthattam az éjjel, ha ezt az egészet átaludta.

- Hát ti merre jártatok? - érdeklődött felhúzott szemöldökkel - és Woo, rajtad miért nincs felül semmi? Nem mintha panaszkodnék a látvány miatt.... De az utcán mégsem kéne így mászkálnod.

Elpirulva fogtam fel, hogy annyira lekötött, hogy mi történt Zorával, nem is figyeltem mi van rajtam, úgy rohantam át.

Még szerencse, hogy nem alsónadrágban aludtam....

Így, míg Zora elmesélte, hogy milyen volt az estéje Seonghwa-val, és mi történt reggel a fiúkkal, én is vállalható ruházatba bújtam, majd mikor San üzent, hogy kész a reggeli és minket is várnak, visszamentünk, mostmár Rorival együtt a fiúkhoz.