Wooyoung

- Apppaaaaaa, Wooyoung Apppaaaaa! - szaladt felém két lobogó copfjával, és hatalmas mosollyal Zora.

Betartottam az ígéretem, és pár kivétellel sikerült úgy intézni a menetrendem, hogy én hozhassam el az oviból.

Elnézve minden alkalommal az arcára kiülő boldogságot, nem is adtam volna semmi másért ezeket a pillanatokat.

Leguggolva, kitárt karokkal vártam rá, és a következő pillanatban hatalmas lendülettel rohant nekem, hogy minden erőmre szükségem volt, hogy megtartsam magunkat, és ne essünk hanyatt.

- Szia hercegnőm! - pusziltam homlokon - milyen napod volt?

- Nagyon jó! Csak egy picit volt rossz!- tette hozzá fintorogva.

- Na és mi volt az, ami elrontotta a majdnem nagyon jó napodat kincsem?

- Jisoo azt mondta, hogy gyáva vagyok, mert féltem lecsúszni a csúszdán! - konyult lefele a pici szája.

- Ez igazán nem volt szép tőle! Legközelebb kérd meg, hogy inkább segítsen neked!

- De én azt nem szeretném! Én azt szeretném ha te segítenél! Ha fogod a kezem, akkor nem fogok félni, mert te nagy vagy és erős!

Melegség járta át a lelkem. Ahogy a maga módján elmondta, hogy mennyire bízik bennem, a világon az egyik legjobb érzés volt.

- Akkor mit szólnál hozzá, ha elmennénk gyakorolni?

- Hmmm... De fogod majd a kezem? - húzta fel a fél szemöldökét.

- Amíg csak szeretnéd, én mindvégig fogni fogom a kezed!

- De erősen! Nehogy kicsússzon!

- Persze. Óvatos leszek! Mehetünk?

- Igen! - fogta meg a kistáskáját, és már húzott is maga után.

Nevetve követtem, és vettem fel léptei ritmusát.

A kocsihoz érve beültettem az ülésébe. A ránk várakozó testőröknek megmondtam, hogy teszünk egy kis kitérőt. Kikerestem a házhoz legközelebb eső játszótereket, majd az egyik szimpatikusabb felé vettük az irányt.

Miután a biztonságiaktól zöldutat kaptunk, kézen fogtam Zorát, és a kérdéses játék felé indultunk el.

- Segítsek felmászni? - néztem rá.

- Nem kell, az megy egyedül is! - válaszolta komoly arccal.

- Akkor hajrá! - mosolyogtam rá.

Azért végig lestem minden mozdulatát, hogyha szükség lenne rá, el tudjam kapni, vagy meg tudjam tartani, ha megcsúszna.

De ügyes volt, és pár perc múlva már a csúszda tetejéről pislogott le rám. Mind a tíz ujjacskája elfehéredett, ahogy szorosan kapaszkodott a szélébe. Látszott rajta, hogy tényleg félt attól, hogy egyedül lendüljön neki.

- Na lecsúszunk? - nyújtottam felé a kezem.

Bizonytalanul bólintott egyet, és belekapaszkodott a tenyerembe. Szorított, hogy a vér elszorult a kezemben, de a végén vigyorogva kiáltott fel :

- Sikerült!

- Igen, ügyes vagy! - kacsintottam rá.

Még párszor lecsúszott ezen a módon, majd egyszer csak a csúszda végén vártam rá. Ijedten nézett rám.

- Semmi baj baba! Elkaplak! Nem lesz gond! Gyere nyugodtan!

Bizonytalanul méregette a csúszdát.

- Zora, kincsem, gyere bátran! Megígérem, hogy minden rendben lesz. El foglak kapni!

- Biztos?

- Biztos.

- Kisujjeskü? - tartotta oda a pici kezét.

- Kisujjeskü! - válaszoltam, és mellélépve összezártam az ujjainkat. Majd visszaálltam a helyemre, s újra hívtam:

- Na most lökd el magad ügyesen! Gyere hercegnőm!

Zora bezárta a szemeit, és ellökte magát. Gyorsan siklott lefele, és mikor leért a derekánál fogva elkaptam, hogy ne üsse meg magát a végén. Boldogan nézett fel:

- Sikerült!

- Bizony. Nagyon ügyes voltál!

- Mégegyszer!

- Okay, csak óvatosan! Ne kapkodj!

Újabb jó pár kör következett, míg láttam rajta, hogy elfáradt.

- Ideje hazamennünk anyuhoz! - mondtam neki.

- Csak még egy utolsót! - alkudozott.

- Rendben, de csak egyet! Most próbáld meg egyedül! Itt leszek ha kellek, de most a végén próbálj megállni egyedül.

És megcsinálta! A lábaival ügyesen lefékezte magát a végén.

- Látod kincsem, így kell csinálni! Ügyes vagy, büszke vagyok rád! Holnap már megmutathatod Jisoonak is, hogy milyen ügyes és bátor vagy! Most viszont menjünk, mert kikapunk anyutól, ha lekéssük a vacsit!

- Yeah, vacsiiii! - szűrte ki a számára legfontosabb információt, míg haladtunk a kocsi felé.

- Anya megjöttünk! - kiáltotta, ahogy beléptünk az ajtón.

- Sziasztok, merre jártatok ennyi ideig? Már kezdtem aggódni! - nézett rám szúrósan.

- Bocsánat, elfelejtettem szólni. De akadt egy kis probléma az óvodában, amit orvosolni kellett.

- Vacsora közben elmesélhetitek. De most irány kezet mosni, a többiek már várnak!

Az asztal körül ott ült az egész banda.

- Na akkor mi volt az a halaszthatatlan dolog, ami miatt késtetek? - kérdezte Rori.

- Az úgy volt... - kezdtem el, s elmondtam mindent az elejétől egészen addig, amíg sikerült a bátorság próba.

- Igazán ügyes vagy Zora! - dicsérte meg a kislányt ő is.

- Igen, nagyon bátor vagy! - buzdították a többiek is mosolyogva.

Zora csak büszkén feszített, majd szájába nyomott egy falatot, amitől elfogott a deja vu.

Mintha csak Seonghwa hyung-ot láttam volna. Láttam a többieken, hogy nem csak nekem tűnt fel, mert Mingi konkrétan félrenyelte a falatot, s míg Hongjoong hátbaveregetve próbálta megmenteni, ő is halkan rázkódott a visszafogott nevetéstől. Egyedül csak Seonghwa nem tudta hova tenni, mi ez a nagy jókedv. De Jongho lefotózta Zorát, és összevágta hyung egyik hasonló képével, majd a legidősebb orra alá nyomta.

- Daebak! - nevetett most már ő is.

A kislány pedig, mintha mi sem történt volna, befejezte a vacsoráját.

- Megettem! - muttatta büszkén az üres tányért.

- Egészségedre drágám! - mondta Rori - Gyere, menjünk fürdeni, aztán alvás! Már késő van.

A kicsi alaposan elfáradt a játszótéren, így nem vitatkozott, szó nélkül követte az anyját a fürdőszobába.

Eltakarítottuk a srácokkal az asztalt, majd a szobánkba mentem, s vártam, hogy a lányok visszatérjenek.

Zora szinte azonnal el is aludt, ahogy a feje a párnát érte.

- Jól kifáradt - simogattam meg óvatosan.

- Biztos nagyon jól érezte magát ma veled. De azért legközelebb küldjetek egy üzenetet legalább, hogy tudjam minden rendben, jó?

- Tudom, sajnálom! - csókoltam meg békítőleg - Legközelebb szólok, ígérem.

- Viszont köszönöm, amit érte tettél! Sosem mert lecsúszni. Mégcsak meg sem próbálta eddig. Csodálatos apukája vagy! - csókolt meg most ő.

A korábban tapasztalt melegség újra elöntött belülről.

Ilyen érzés szülőnek lenni?

- Elmegyek fürdeni én is - mondta végül Rori.

- Csatlakozhatok? - kérdeztem.

- Ha szeretnél... - kacsintott kacéran, majd megfogta a törülközőjét, és elindult a fürdőbe.

Utánamentem, majd bezártam magam után az ajtót.

Levetkőztem, s beléptem Rori mellé a párás zuhanyfülkébe. Gyönyörű testén csillogtak a zuhanyfejből lehulló vízcseppek. Azonnal elöntött a vágy.

Kezem felfedező útra indult, míg ajkaimmal száját ostromoltam. Halkan nyögött bele a csókunkba, mikor közelebb húztam magamhoz, s testünk szinte egybeolvadt. Finoman kényeztettem, tápláltam a belsejében növekvő tüzet, míg végre tényleg eggyé váltunk, és végül mindkettőnket elért a beteljesülés. Boldogan öleltem magamhoz.

Végül sikerült tényleg lefürdenünk, és pizsamát húzva bújtunk be mi is az ágyba.

Zora csendesen szuszogott közöttünk, s nem sokra rá Rori is követte az álmok világába.

Egy darabig még csendben gyönyörködtem bennük, de végül felettem győzött a fáradság.

Ki tudja, talán nem sokára több oldalról is megtapasztalhatjuk a szülői boldogságot.

Ezzel a gondolattal merültem én is nyugodtan álomba.