Aurora

Idegesen igazgattam a ruhámat. A fehér tüll lágyan hullott alá a derekamtól a földig. A nyakam körül körbefutó selyempánt most mintha kicsit szűkebb lett volna, mint mikor elsőnek felpróbáltam.

Nem pontosan így képzeltem el az esküvőmet, mikor kislányként eljátszadoztam a gondolattal.

Akkor még úgy volt, hogy apám karján vonulok be, s a családom a vendégek között elvegyülve mosolyog majd rám, anyám pedig szemeit törölgetve, büszkén feszít az első sorban.

De nem így lett.

Elhagytak engem, ostoba kicsinyes elveik miatt. Sok éve már nem is hallottam felőlük.

Ne értsen félre senki.

Boldog vagyok. Hogyis ne lennék? Hisz a világ legcsodálatosabb embere vár rám odabent, akit a lányomon kívül a legjobban szeretek ezen a Földön.

De.... Itt most nincs mellettem senki.

Egyedül kell oda bevonulnom, és emiatt kicsit feszült vagyok.

Halk kopogás hallatszott az ajtó felől.

- Szabad - válaszoltam.

Hongjoong dugta be a fejét a résen.

- Minden rendben? - kérdezte, mikor látta feszült arcomat.

- Persze - hazudtam, hisz nem kell rá is kivetítenem a gondjaimat. Csak félre kell raknom a problémáimat, és élveznem a mai estét. Elvégre ma férjhez megyek, a jó égre is!

- Nem úgy néz ki. Feszült vagy. Nem kell tagadnod, átlátok rajtad! - mosolygott a szőke.

- Semmiség, tényleg. Csak zavart valami. De ezen úgysem lehet segíteni.

- Azért elmondhatod, hátha megkönnyebbülsz, ha hangosan is kimondod!

Elmondtam hát neki, hogy mi bánt.

- Rori, bár a vérszerinti kötelékeket nem tudom pótolni, de tudd, hogy mi mindig itt leszünk melletted! Nem vagy egyedül. Bármi is zavar, vagy bánt, gyere nyugodtan hozzánk! Akármelyikünk szívesen meghallgat. És segítünk, amiben csak tudunk. Egy család vagyunk, s a köztünk lévő kötelék erősebb, mint a véré. A rokonainkat nem mi választjuk. De Wooyoung téged választott, és általa az ATEEZ-család részévé váltál. Mi mindig itt leszünk neked, nektek!

- Köszönöm Joongie. Ez sokat jelent nekem.

- No de elég az érzelgősségből! Van egy meglepetésem számodra!

- Nekem? - néztem rá megdöbbenve. De válasz helyett csak kitárta az ajtót.

A belépő férfi láttán felsikkantottam örömömben.

Amióta elváltak útjaink az utazásunk elején, nem volt lehetőségünk személyesen találkozni. Nekik is megvoltak a gondjaik, és én is küzdöttem a saját démonjaimmal. Nagyon hiányoztak, bár telefonon rendszeresen tartottuk a kapcsolatot.

Megöleltük egymást, és az érzés könnyeket csalt a szemembe.

- Gratulálok lányom. Örülök a boldogságodnak! - súgta Kim Jongyoung bácsi a fülembe.

- Örülök, hogy itt vagy. Hyehee néni is itt van?

- Odabent vár ránk.

- Ránk? - lepődtem meg.

- Aurora. Olyan vagy nekem, mintha a lányom volnál. És tisztában vagyok vele, hogy mi a helyzet a szüleiddel. Tudom, nem pótolhatom apádat, de megtiszteltetés lenne számomra, ha megengednéd, hogy odakísérjelek a vőlegényedhez!

Nem bírtam tovább, smink ide vagy oda, elsírtam magam.

- No ne sírj! Elkenődik a csinos arcodon a smink! - nyújtott oda egy zsebkendőt.

- Köszönöm szépen, és természetesen nagyon boldog lennék, ha te vezetnél be! - feleltem mosolyogva.

Bár a saját családom eldobott magától, mint egy darab szemetet, a sors végül kárpótolt mindenért.

Van egy csodálatos kislányom, egy férfi és egy nő, akiket szüleimként tisztelek és szeretek, 7 srác akik olyanok, mintha a bátyáim lennének.

És ott a vőlegényem, a férfi, akit szeretek. Aki odabent vár rám, és összeköti velem az életét, és mindig mellettem marad.

Újra kopogtak. Yuna jött szólni, hogy itt az idő.

Jongyoung-ssi kezemet a karjába fonva vezetett be a nagy ajtón, s elindultunk előre a sorok között.

És megláttam Őt.

Ott állt elől, és mosolyogva várt rám.

Lassan lépdeltem előre, körülöttem a vendégek halk tapssal fogadtak, de én nem láttam senki mást, csak akihez tartottam.

Végül Kim bácsi a kezemet belecsúsztatta Wooyoung felémnyújtott tenyerébe.

- Vigyázz rájuk fiam! - mondta csendesen.

- Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni uram! - válaszolta a fiatalabb.

Az öreg csak bólintott, majd a felesége mellé ült.

- Kedves vendégeink, a mai napon azért gyűltünk össze, hogy tanúi legyünk annak, ahogy Aurora és Wooyoung örök hűséget fogadnak egymásnak...- kezdte a szertartásvezető a szövegét.

Rövid felvezető után eljutottunk az esküszövegekig, amiket magunk írtunk meg.

- Most megkérem a vőlegényt, hogy húzza a gyűrűt a menyasszony ujjára, és mondja el a fogadalmát!

- Drága szerelmem, gyönyörű Aurora! Mikor megláttalak a nézőtéren, karjaidban Zorával, csak úgy tündököltél, mint a sarkifény. Azután megismertelek, és fényed körbeölelt, és betöltötte az életem ragyogással, amiről addig nem is tudtam mennyire hiányzott.
Mikor nem vagy mellettem, nyomaszt a sötétség, ezért hát kérlek, maradj mindig mellettem, ölelj magadhoz, drága Aurora! És én megígérem, hogy egész életemet annak szentelem, hogy fényed mindig tündököljön. Vigyázni fogok rád, szeretni foglak, és gondoskodni fogok rólad, és a gyermekeinkről. Minden erőmmel azon leszek, hogy boldog és teljes életünk legyen egymás mellett. Szeretlek csodaszép Sarkifényem!

Ez egyszerűen csodálatos volt. Pislogva próbáltam visszatartani a könnyeimet, hogy  el tudjam mondani a saját eskümet.

- Egyetlen szerelmem, drága Wooyoung! Tudtodon kívül már sok éve te voltál az, a lányomon kívül, aki tartotta bennem a lelket a nehéz pillanatokban. Én már akkor is nagyon szerettelek, és valamilyen módon már az életem része voltál. Viszont a legmerészebb álmaimban sem mertem  gondolni arra, hogy mi egyszer majd találkozunk, arra pedig végképp nem, hogy te is belémszeretsz. Számomra ez még a mai napig egy csoda. Szereteted, és támogatásod velem volt a legszebb, és a legrosszabb napjaimon is. Sok mindenen keresztülmentünk már, és izgatottan várom, hogy mit tartogat számunkra a közös jövőnk. Abban biztos vagyok, hogy én szeretni és támogatni foglak, és melletted leszek akár felfelé, akár lefelé vezet az utunk. Szeretlek Woo! Örökké, csakis téged szeretlek!

Közben mindketten egymásra húztuk a két gyönyörű karikagyűrűt.

- Köszönjük, hogy megosztottátok velünk az esküjeiteket. Ezennel a rámruházott hatalom által ettől a pillanattól házastársaknak nyilvánítalak benneteket! Kérlek csókoljátok meg egymást!

Még be sem fejezte a mondatot, Wooyoung már az ajkaimra hajolt, s egy lágy, de tűzzel teli csókot adott. Mámorító íze még akkor is ott maradt, mikor már a vendégek felé fordulva, mosolyogva vonultunk végig a sorok között.

A társaság felállva tapsolt meg minket, Zora ott ült San és Seonghwa között.
Ma éjjel ők lesznek a bébiszitterek. Zora szeret velük lenni, mert sokat játszanak, és hercegnő módjára kényeztetik.

De előtte még buliztunk egyet. Szólt a zene, megtelt a tánc parkett. Minden egyes tag felkért egy táncra, és Jongyoung-gal is keringőztem egy kört.

Közben Zora is ropta, vagy épp egyikük karjaiban pörgött körbe. Hangos kacagása csak úgy visszhangzott a teremben.

Éjfél körül már igencsak fáradt volt, és elaludt San karjaiban. Én is éreztem, hogy hosszú volt a nap, így lassan elbúcsúztunk mindenkitől és elindultunk a szobáinkba.

Zorának jóéjt puszit adtunk mindketten, akit a fiúk vittek is magukkal aludni.

Mi is beléptünk a saját szobánkba. Ám mikor Woo segített levenni a ruhámat, s tenyerével végigsimított az oldalamon, már sejtettem, hogy itt egyelőre semmilyen alvás nem lesz...