-Mindenesetre, ennek már vagy egy éve meg kellett volna történnie.
-Hogy mi? - nézek Jimin-re meglepetten.
-Semmi, semmi. - legyint vigyorogva. Mivel én még mindig döbbenten állok, tovább beszél. - Nem akarsz menni? Vagy egész végig itt fogsz fagyoskodni. - nevet fel, mire engem elönt a bűntudat. Ha minden igaz, ő szeret engem...
-Oppa... - suttogom halkan a földet bámulva.
-Ne is gondolj ilyenekre! Egyáltalán nem zavar! Lényeg, hogy te boldog vagy! - rázza a kezeit.

Hazug.

Hazug vagy Jimin. A világ legszarabb érzése, ha az akit szeretsz boldog, mégsem te teszed őt azzá.
-Figyelj, tudom mire gondolsz, de te csak törődj saját magaddal. - teszi vállamra a kezét és mosolyogva néz szemeimbe, mégis kilátom belőle a fájdalmat.
-Rendben... - bólintok, de az életkedvem hirtelen igen lejebb sodródott. Egy szemét alaknak érzem magam tetőtől talpig.
-Na menj, mert megfázol te is és a kutyád is. - lök rajtam egyet.
-Oppa! - kiáltom utána.
-Igen?
-Hogy értetted azt, hogy ennek már egy éve meg kellett volna történnie?
-Ja, azt? Az csak egy költői túlzás volt. Tudod én mindent megbeszélek TaeTae-val. A mi barátságunk nagyon szoros. Előbb tudjuk meg a másik titkát, mint az megszületne. - kacsint egyet rám, majd alakja eltűnik a sötétben. Én pedig megkezdem hosszas hazautamat teljesen egyedül...

Csenge pov.

Várnunk kellett pár percet mire V végre befutott, és ezt vegyétek szó szerint. Hatalmas vigyorral az arcán száguldott felénk. Bár én teljesen megértem, hiszen a várva várt Diablo bemutatójára megyünk, amit még csak ott lehet beszerezni!!! Ráadásul a videojáték versenyre is ott fogunk jelentkezni.
- Várjatok meeeg! - kiáltja Tae felénk szaladva, még mindig azzal a levakarhatatlan vigyorral az arcán...
Van egy sanda gyanúm, hogy V nem csak a videojáték bemutatónak örül ennyire, na mindegy.
- Most, hogy mind itt vagyunk, irány a paradicsom! - kiáltom lelkesen.
- Igeen! - csatlakozik Jeong Gyu és Tae.
RapMon-ra pillantok, hiszen csak ő nem mondott semmit. Az arckifejezéséből ítélve most bánta meg, hogy igent mondott a meghívásomra. Na jó...bevallom. Az nem egy szimpla meghívás volt...

30 perccel korábban

Miután Jin és Janka megkapták az ajándékaikat, egyedül maradtam. Janka éppen V-vel beszélt valamiről és közben hevesen gesztikulált. J-hope, Jimin és Suga mellettem röhögcsélt, Fruzsiék, pedig szokás szerint elpárologtak. Jin és Rap Monster a közelemben állomásozott és diskuráltak valamiről. Hallótávolságon belül tartózkodtak, de nem tudtam hozzá szólni a beszélgetéshez, mivel nem tudok koreaiul. Olyan volt, mintha gügyögő csecsemőket hallgatnék, akik épp most beszélik meg, hogy milyen volt a mai bébi papi, vagy, hogy már megint tele a pelus.

Egy nagy sóhaj hagyta el a számat, miközben arra gondoltam, hogy vajon hány helyet esek le csak ebben a percben az egyik kedvenc videojátékom globális ranglistáján. Azt hiszem hétvégén megint maratonozni fogok...

RapMon szakított ki a gondolataim közül. Ugyanis, leejtette a kezében lévő poharat, ami nagy csörömpöléssel ért földet. Odamentem hozzá, hogy segítsek neki. Már éppen hajolt le, hogy összeszedje a szilánkokat, amikor megbillent. Szerencsére sikerült időben elkapnom a kezét. Tisztára,mint egy randivideojátékban, csak a szerepek kicserélődtek... A videojátékról jut eszembe: Ma van az utolsó napja, hogy betudom szerezni, azt a különlegesen ritka skin-t! Hogy felejthettem el, pont EZT?! Szörnyülködésemben teljesen megfeledkeztem Rap Monster-ről és elengedtem a kezét. Ő pedig hajszálpontosan a szilánkoktól egy milliméterre landolt a padlón. 

- Szentséges ég! Sajnálom, csak arcon csapott a felismerés, hogy valami igen fontosat elfelejtettem.
- Semmi baj, én voltam ügyetlen. - mondta fájdalmas arckifejezéssel.
- Nem, jövök neked eggyel.
- Egyébként, mi jutott eszedbe, hogy még rólam is, aki hozzáteszem,  közvetlen életveszélyben volt, megfeledkeztél? - kérdezte kicsit túlozva és még mindig a földön ülve.

- Háát, a kegyetlen igazságot akarod hallani? - tettem fel a kérdést, és kínosan elnevettem magam. Mi van velem? Soha se szégyelltem a videojáték függőségem, bár igaz, hogy ez már egy másik kategória... 
Válaszol csak bólintott, ezért belekezdtem a mesélésbe. Már vagy 10 perce ecsetelhettem, hogy milyen fontos bónuszokat ad a karakteremnek az a bizonyos skin és, hogy ezután hova akarok menni, amivel csak az a bökkenő, hogy annyit sem értek a koreaiból, mint Janka újonnan szerzett kutyája az atomfizikából és, hogy ez milyen nagy kár; hogy az egyedüli hallgatóságom is megelégelte és közbe vágott.

- Figyelj, el megyek veled arra a videojáték nem tudom mire,de akkor segíts fel és szerezz valamit az ujjamra. - mondta egy kicsit feldúltan.
Akkor tudatosult bennem, hogy még mindig a földön ül és az egyik ujjából szivárog a vér. Egy kérdés: Eddig miért nem állt fel? Na mindegy...
Felhúztam és mondtam, hogy jöjjön velem, mert a táskámban van Betadine és ragtapasz. Két öcs mellett nőttem fel, így ezek nálam alapkellékek voltak és lesznek is.

Vissza a jelenbe...

 Szóval, szívás Rap Monster, már nincs vissza út, te is velünk tartasz!- gondoltam és a kis csapatunk elindult a mennyország kapuja felé.

Ahogy beléptünk a hatalmas épületbe - én inkább berontottam - gyönyörű látvány tárult a szemünk elé. Ez az én véleményem, nem illik szapulni. De tudtam, ahogy V és öcsikéje arcára néztem, hogy ugyan azt érezzük.
- Készülj fel, mert ez csak a kezdet! - vigyorgott Tae a leader-re.
- Ki tudja, lehet te is menthetetlenül beleesel a videojátékok nyújtotta csodálatos élménybe! - mondtam Rap Monster-nek és villantottam felé egy mosolyt.
- Nincs az az isten... 
- De van! A neve pedig: Csenge. - kiáltom még oda neki és már futok is beljebb.

Janka pov.

Istenem, hogy én mennyire imádom az olyan embereket, akik kutyákat ajándékoznak nekem!
Itt fogom halálra ölelgetni Luffy-t! Mert igen, úgy neveztem el kutyusomat, ahogy Tae ajánlotta.

Este fogalmam sincs hányra értek haza a többiek (vagyis Csenge és Fruzsi), de mindkettőnek nagyon, ismétlem nagyon fura mosolya volt reggel. Mondjuk ezzel nincs semmi bajom, csak Csenge viselkedése volt az átlagnál furcsább. Már nyolc órakor fent volt! Hát én lemegyek hídba...már ha tudnék.

-Csenge! Hogy érzed magad? Fázol vagy meleged van? Esetleg nincsenek hőhullámaid? - teszem a homlokára kezem aggódóan, mikor megpillantom a nappaliban, a kanapén elterülve, az elmaradhatatlan telefonnal a kezében.
-Mit csinálsz? Nem látom a telóm! - hessegeti el a kezem.
-Neked is jó reggelt...de legalább nincs semmi bajod.
-Jesszusom!!! - kiállt fel és eldobja a készülékét, amit én egy nagyot ugorva kapok el a levegőben. Én nem fogok neki kölcsönadni, ha ez elromlik. A mi kis baráti körünkben különben is én vagyok a csóró.
-Mi történt? - kérdezem, pedig már sejtem mi lehet a nagy riadalom oka... Mobilját leteszem az asztalra és remélem, onnan tovább már nem esik.
-Húsz helyet csúsztam vissza!!! Húszat!!! Az tudod mennyi??!! - áll fel és a vállaimnál fogva kezd rázni. Igen, jól gondoltam, tényleg ez a baja.
-Igen, tudom, az húsz.
-Ne mondd ki! - tapasztja a számra kezét.
-Mmhh! - próbálok szabadulni, mikor Fruzsi jön ki a szobájából.
-Mi a fenét csináltok? - ráncolja a homlokát úgy nézve, mintha két idiótával lenne dolga. Nem is jár olyan messze az igazságtól.
-Második voltam!!! Második!! Már csak egyet kellett volna előre lépnem és világelső lehetnék!! - fakad ki és most Fruzsit támadja le. Összenézek barátnőmmel, aztán csak megvonjuk a vállunkat.
Fél óra kiakadás után sikerült Csengét is megnyugtatnunk szerencsére. Számára ez egy hatalmas trauma volt.

-Nem baj! Úgyis terveztem már tartani egy maratont! És akkor majd felhozom a lemaradásom, krediteket veszek és... - na itt fogjuk be egyszerre Csenge száját. Mikor már feltett kezekkel lengeti a fehér zászlót - egy zsepit - elengedjük, ő pedig egy nagyot sóhajt.
-Öltözzetek, mert kilencre jönnek vendégek.
-Vendégek?? - tágulnak kétszeresére a szemeim és ahogy látom, Fruzsiéi sincsenek a helyükön.
-Most? Kiket hívtál te vasárnap?!
-Bocsi, de muszáj gyakorolnunk, bár neked sem ártana.
-Gyakorolni? Mégis mit? - tárom szét a kezeim értetlenül. Ekkor megszólal a csengő, én meg egy 'menj-el-a-fenébe' mosollyal ajándékozom meg Csengét.
-Oké, én nyitok ajtót, ti meg addig öltözzetek át - áll fel szenvedve barátnőm.
Fogalmam sincs kik lehetnek a drágalátos vendégeink, de ha egy óránál tovább maradnak, én magam fogom őket kirugdosni innen.

Átvedlek egy cicanadrágba és hosszított pólóba, kettőt húzok a fésűvel a hajamban, aztán szitkozódva gobozom ki a tárgyat, mert azért nem mehetek ki egy kefével a hajamban. Már éppen azon vagyok, hogy levágom a hajam mikor Fruzsi jön be és a segítségével, nem kell hajkoronámból húsz centit vágni.

Együtt megyünk a ki a fürdőből a nappaliig, ahol tátva marad a szám.
-Hát ti meg? - csodálkozok el.
-Szia! Mi az, már át sem jöhetek a bátyámmal a barátnőjéhez? - villant egy ezer wattos mosolyt Jeong Gyu, a mellette vidáman integető Taehyung-gal együtt.
-De, nyugodtan gyertek át. Nekünk küldetésünk van! Meg KELL nyernünk ezt a versenyt! - Csenge szemében látom, ahogy ég a tűz, csak ezt nem tudom értékelni, mert enyhe sokkot kaptam. Jól hallottam? Barátnője??!!
-Na, gyertek, kezdjünk neki! - invitál Jeong Gyu rám nézve, amit nem tudok hova tenni.
-Te is! - ránt magával a kanapéra Csenge, a kis sunyi, pont Tae mellé.
-Má' miért is?
-Mert te is jössz!
-Hova?
-A versenyre! - ütögeti meg a fejem Csenge, mire rosszallóan pillantok rá.
-De én nem megyek! Nem is tudok vele játszani! Egyáltalán mi is a játék neve?
-Diablo. És ne aggódj, mi is most próbáljuk ki először! Tegnap a bemutatón sikerült vennem egyet a spórolt pénzemből! - áradozik Csenge, szinte látom a rózsaszín ködöt körülötte.
-Amúgy én neveztelek be. Kellett egy pár nekem is, mert négyen kell lennünk, de nélküled csak hárman lennénk - meséli Tae bűnbánó arccal. Sóhajtok egy nagyot és a TV felé fordítom a fejem.
-Na mutassátok, hogyan kell ezt az izét játszani.
-Köszönöm! Te vagy a legjobb! - ölel át boldogan Tae és egy puszit nyom az arcomra, majd el is enged és elveszi Csengétől a távirányítóját.
Arcom megint piros színben pompázik, ami kezd idegesítő lenni, ezért mindig hideg kezeimet orcámhoz szorítom, így hűtve azt.
Szerencsére senki nem veszi észre zavarom, túlságosan beleélik magukat a nagy semmibe. Legalábbis számomra nem túl izgató egy 'loading...' felirat a képernyő közepén, de hát, kinek mi.

Négy órán keresztül voltam, három videojátékmániás foglya. Ezek még pisilni sem engedtek ki! Viszonylag hamar belejöttem a játékba, de ez nem volt nekik elég, mert ugye gyakorlás teszi a mestert. Így csak akkor hagytuk abba, mikor dél felé már mindenkinek korgott a gyomra.
-Rendelek pizzát - ajánlja fel Fruzsi, mi pedig elfogadjuk kedvességét. Amíg mi játszottunk (vagyis én szenvedtem), Fruzsi levitte Luffy-t sétálni, ezért nem kellett még kutyusommal is foglalkoznom. Félre ne értsétek, én imádom ezt a csöppséget, de miután már homályosan is látok a folytonos TV bámulástól, még felállni sincs kedvem.
-Sziaa, te kis hercegnő! - veszem fel az ölembe Luffy-t, aki fiú neve ellenére lány. De az ilyen kis apróságok kit érdekelnek, nem? Engem aztán biztosan nem.
-Végül mi lett a neve? - simogatja meg a buksiját Tae is.
-Luffy.
-Illik rá - mosolyog a kutyát figyelve.
-Bár, olyan mint egy hercegnő - nevetek fel, mire Tae immár engem kezd el vizslatni.
-Tényleg? Akkor még jobban illik hozzád - nem értem mire céloz, de lehet akkor még jobban zavarban lennék, mint általában a közelében.

-Itt a pizza! - ordítja kultúráltan Csenge negyed óra múlva, ami mint egy végszóra hat. Tae-val egyszerre rohanunk a kutyázás után a fürdőbe, kezet mosni és utána az ebédlőbe sprintelni. Nem reggeliztem, pedig nekem szükségem van az energiára.
-Jó étvágyat! - mondjuk egyszerre, majd mindenki tolni kezdi be magába a sonkás pizzát. Mennyivel jobban szeretem én ezt, mint a koreai kajákat! Jó, azok se rosszak, de azért nem tudnék egész életemben azon élni.

Aznap még egyszer elkaptak, miközben megpróbáltam feltűnésmentesen elbújni a szekrényemben, így kötelező rabszolgamunkára fogtak. Estére már azt hittem elájulok. Ennyi egy életre elég volt ebből a Diablo nevű játékból! Eskü ki fog folyni a szemem! Csodálom, hogy ezeknek a szörnyetegeknek még meg van...

-Kérlek! Ennyi már elég lesz! - dőlök előre a térdemre fáradtan. Nyolc óra, kint sötét és én nem vágyok másra, mint egy forró fürdőre...! Tae kezdi el simogatni a hátam, mivel másnak nincs ekkora keze.
-Szerintem is. Majd holnap folytatjuk. Hétköznap nincs senkinek sem ideje, a verseny meg vasárnap lesz - emlékeztet halálom időpontjára TaeTae. Király. Hogy én mennyire nem várom a jövőhetet!
-Mit mondott? - kérdi Csenge értetlenül, mire kinyújtózva lefordítom neki.
-Oké, én sem akartam már többet ezzel játszani - vonja meg a vállát és itt az 'ezzel' -en van a hangsúly. Magyarul egész éjszaka azzal fog foglalatoskodni, hogy visszaszerezze elvesztett pozícióját.

Kikísérem jólnevelten vendégeinket, akiket mégsem dobtam ki, nyomós indokok miatt. Fruzsi éppen tusol, Csenge meg már elvonult szobájából annyit mondva 'Jóéjt'. Mondjuk neki tuti jó éjszakája lesz. De legalább nem néma csöndben vonult el.

-Holnap is ilyenkor jöttök, mint ma? - kérdezem, már az ajtóban állva.
-Igen. Baj? - néz szemeimbe aggódóan Tae.
-Nem, dehogy, csak kérdeztem.
-A telefonom! - kiállt fel hirtelen Jeong Gyu és visszarohan a nappaliba.
Tae, mintha csak erre várt volna, maga felé fordítja az arcom és ajkaimra hajol és a térdeim is beleremegnek a csókba.
Ez tuti előre ki volt tervelve! Jeong Gyu, jelentem, lebuktál.

.............

Köszönöm a Csenge pov-ot Chiza99 -nek megint, nekem nagyon tetszett ❤
És sajnálom, hogy csak ilyen későn hoztam a részt, de alig volt időm :( tudom, rossz kifogás, de azért remélem tetszett a rész egy hét kimaradás után ^^