Brooklyn szemszöge:

Reggelit készítek, a szokásosat amit tudtam Chris mindig is szeretett. Megpillantottam az emeletről lesétálni, ahogy látszott mekkora fejfájással küzd.
-Jó reggelt!-köszönt.
-Jó reggelt!-néztem ahogy bántja a szemét a napsugár.-Jól vagy?
-Erős túlzás!-ült le.
-Kellett azt a fél üveg alkoholt magadba tolni?-kérdeztem ahogy egy pohár vizet raktam elé.
-Ne haragudj...!
-Miért?-álltam meg a pult másik oldalán vele szembe.
-Tudom, hogy nem szereted ha iszok...!-fogta meg a poharat.
-Biztos volt rá okod!-mentem a pirítóshoz.
-Tettem...vagy mondtam valamit amivel megbántottalak...?-látszott mennyire próbál a tegnap estére visszagondolni.
-Semmit! Engedelmesen, minden szó nélkül engedted hogy felvigyelek a szobába!-néztem rá.
-Megnyugodtam...!-sóhajtott.
-Tehát mi volt az ok ami miatt a sáros földig ittad magad?-ültem le vele szembe.
-Nem akarnám részletezni!-kortyolt a vízbe.
-Biztos vagy benne?
-Biztos...!-válaszolta.
-Akkor jó!-álltam fel.-Képzeld, valami eszméletlen randim volt! Nagyon jól éreztem magam!
-Mi?-csattant ki a fáradtság a szeméből.
-Nagyon sokat beszélgettünk, nem mondom hogy mindenben egyet értettünk de kifejezetten egyforma az ízlésünk!
-Tehát...újra elmész vele?
-Hát tudod a probléma az, hogy nekem holnapra jegyem van egy Sydneybe tartó járatra, nem hiszem hogy működne ez a dolog így! Hisz köztünk se működött!
-Hogy...holnap elmész?-hallani lehetett ahogy a gombóc a torkába költözött.
-Eddig is ez volt a terv! Miért vagy meglepődve?-helyeztem a tányért elé.-Tessék! A kedvenced!
-Brooklyn!
-Nem is baj, végül is neked utána bemutatód van! Készülnöd kell rá!-mosolyogtam rá.-Legalább nem kell aggódnod értem tovább!
-Szerinted ha elmész nem fogok?
-Ha elmegyek...többé nem lesz okod rá!
-Azt se várod meg míg kimondják a válást?-kérdezte. Tudtam, hogy csak az okokat keresi, hogy maradjak.
-Épp kérni akartam, hogy felhívnád Bradet hogy áll az ügy? Mivel gondolom a bírálatot postán nekem is majd meg kell kapnom és nem biztos hogy tudja az új címem!
-Miért nem várod meg az ügy végét?
-Látod mennyi ideig ülnek rajta!-töröltem meg a kezem.
-Ennyire várod hogy kimondják?-láttam a csalódottságot az arcán.
-Ideje mindkettőnknek új életet kezdeni...nincs igazam?
-Új életet?-motyogta az orra alatt.-Mintha az olyan könnyű lenne...!
-Mondtál valamit?-fordultam az irányába.
-Semmit...!-állt fel ahogy az emelet felé vette az irányt. Alig beszéltünk aznap. Valójában egyikünk se tudta miről beszéljünk. A nappaliban ülök és valami idióta műsort nézek, csak hogy elüssem az időt.-Brooklyn! Mit szeretnél vacsorázni?-hallottam a hangot magam mögött.
-Hogy?-fordultam felé, ez a műsor leszívta az agyam.
-Mit szeretnél vacsorázni?-kérdezte.
-Bármi jó, ami neked is!-válaszoltam.
-Rendben!-hagyott ott. Olyan érzésem volt mintha hirtelen taszítani kezdett volna magától.
-Chris!-indultam az irányába.
-A bőröndödért reggel elmegyek, az miatt ne aggódj, csak egy kulcsot adj kérlek hogy bejussak a házadba!-mondta ahogy egy pillanatra se nézett rám.-Utána kiviszlek a reptérre!
-Nem szükséges fáradnod!
-Erre vannak a barátok!-jegyezte meg ahogy végre először rám nézett.
-Haragszol, amiért nem szóltam hamarabb?
-Miért kellett volna szólnod? Elvégre mi nekünk már nincs egymáshoz úgy közünk!
-Most miért vagy ilyen?-kérdeztem idegesen.
-Milyen?
-Ilyen bunkó velem?! Sajnálom, hogy nem mondtam hamarabb de nem gondoltam, hogy engedélyt kell kérnem tőled!
-Miért is kellett volna? Nincs semmi baj! Remélem boldog leszel mire Sydneybe érsz!-rideg volt. Soha nem mutatta magát ilyennek velem szembe.
-Menj a francba!-mondtam idegesen ahogy nagy lendülettel fordultam volna az ellenkező irányba, így teljes erőből a kezem a pultnak ütöttem.-A francba!-kiabáltam.
-Brooklyn!-rohant hozzám.
-Hagyj!
-Maradj már nyugton!-fogta meg a másik kezem.-Mutasd!-vette gyengéden a kezem a kezei közé.-Nagyon fáj? Gyere, elviszlek orvoshoz!
-Nem kell...!-húztam el a kezem.
-Nézessük meg Brooklyn, nem akarom hogy bajod legyen!
-Nem kell! Inkább jegelem egy kicsit!
-Ülj le, mindjárt viszem!-mondta ahogy azonnal a fagyasztóhoz szaladt. Újra az a Chris volt akit annyira szerettem.-Borsó jó lesz?-rohant hozzám.
-Mindegy...úgy se főzni akarunk!-mondtam ahogy a kezem nyújtottam a zacskó hideg borsóért.
-Segítek!-ült le mellém ahogy gyengéden jegelni kezdte a területet.-Szólj ha fáj!
-Tudom egyedül is csinálni...!
-Tudom...de utoljára nem engednéd meg, hogy vigyázzak rád?-nézett rám.
-Előbb nem úgy néztél ki mint aki vigyázni akar rám...!
-Ne haragudj....! Azt hittem egy kicsit több időt lehetek még veled...!
-Pár évet lehúztunk egymás mellett!-jegyeztem meg mosolyogva.
-Az örökké se lenne elég melletted...!-mondta halkan. Az este gyorsan eltelt, reggel mire felkeltem a bőröndöm már az autóban várta az indulást. Egy utolsó lista csekkolás mielőtt elindulunk a reptérre. Minden megvan, indulás. Az út csendben telt, de mit is vártam? Chris végig kísért, nem hagyott egyedül.
-Akkor...!-kezdtem. Abban a pillanatban valahogy nem jöttek a szavak. A szívem hirtelen hasogatni kezdett.
-Tudom, hogy menned kell...!-kezdte. Megcsuklott a hangja.-Bár hidd el, azt kívánom bárcsak maradnál...! De tudom, hogy minden rendben lesz!-mosolygott rám. A szememben könnyek gyülekeztek.-Ha...egyszer pedig úgy érzed készen állsz, hogy vissza gyere, tudd hogy én itt leszek! Itt leszek...és várni fogok rád!
-Megigéred...?-kérdeztem ahogy a szemem könnyek mosták.
-Tudod, hogy igen!-mosolygott rám, ahogy a szememből kezdte törölni a könnyeket.
-Köszönöm...Chris!-képtelen voltam a könnyeim visszafogni. Egy apró hezitálás után közelebb lépett, ahogy ajkaival közelített felém. Újra érezhettem az ajkait az ajkaimon. A homlokát a homlokomnak döntötte, tudtuk ezek az utolsó másodperceink együtt.
-Vigyázz magadra...!
-Te is!
-Rendben....!-távolodott tőlem.-Viszlát...Brooklyn! Még találkozunk!-mosolygott utoljára rám, ahogy elindult a kijárat irányába. Ez volt a mi keserű búcsúnk.