Brooklyn szemszöge:

Ez a három év itt Sydneybe gyorsan eltelt. Eleinte nagyon nehezen illeszkedtem be de minél jobban megismertem a helyeket, az embereket annál jobban megkedveltem ennek az egész országnak a hangulatát. Számomra kevésbé nyüzsgéses mint Amerika, de valahogy már a vége felé nem is annyira hiányzott. Az iskola nagyon fura volt kezdetben, de a tanárok rendkívül profik voltak és tudták hogy hozzák ki mindenkiből a maximumot. Nem gondoltam hogy ennyire élvezni fogom egyáltalán azt, hogy engem kamerák vesznek körül. Nem mondom sokszor frusztráltnak éreztem magam de végülis igazuk volt, ez csak egy tárgy nem annak kell megfelelnem hanem az embereknek akik majd a végeredményt látják. Eleinte kisebb szerepeket kaptam, kisebb mellékszerepeket. Majd egyre több főszerepre lettem kiválogatva és elindult a váratlan nagy siker. Utcán megismertek, oldalakon írogattak rajongók nekem, különböző interjúkat készítettek velem. Ehhez a nagy figyelemhez nehezen szoktam hozzá, de jól esett az emberek szeretete. De a szívem mélyén mindig is egy ember szeretetére vártam. Nem tudom mi lehet vele. Nem tudom megkapta e azt a boldogságot amire mindig is vágyott. Nem gondoltam eleinte hogy a kapcsolatunkat ennyire megviseli a távolság, de rá kellett jönnünk hogy ez egyikünknek se volt jó. Nem mondtuk ki hogy vége, de éreztük mindketten. A legrosszabb talán, hogy még mindig nagyon hiányzik, és telhet el akármennyi idő a szívem egy része mindig rá fog várni.
Három év után visszatérek Amerikába. Egy filmen dolgoztam Nick Cassavetessel. Remek egy rendező, különleges egy ember. Az ahogy bemutatja a szerelmet a filmekben valami nagyon különleges. Nem tudja az ember elmagyarázni de ahogy nézi, tudja hogy igen, ez az amire minden ember vágyik. Nick megkeresett, hogy nincs e kedvem szerepelni a filmjében. Elküldte a forgatókönyvet és meglehetősen tetszik a film. Nem tart válogatást, maga kéri fel a szereplőket. Mivel egy jó barátomról van szó nem utasíthattam el az ajánlatát. Repülőre ültem, és kisebb gyermeki izgalommal vágtam neki újra Amerikának. Jelenleg egy jó barátom is ott tartózkodik, így megpróbáltunk egy vacsorát megbeszélni. Vajon a házamba mennyi pókocska telepedett le az évek alatt? Még belegondolni is borzasztó. Jó kis pókpörköltet lehetne belőlük majd készíteni. Ahogy leszállt a gépem, természetesen a reptéren is rajongókba futottam, így a három perces menekülési útvonalam harminc perces lett. De annyira aranyosak, hogy nem tudok nem rájuk figyelni. Szerencsére a reptérről nem taxival kellett mennem haza, Sebastian Stan elém jött. Igen, ő az akit munkámból adódóan ismertem meg és egy rendkívül figyelmes, humoros, kedves embernek ismertem meg. És nem utolsó sorban nagyon tehetséges, na meg persze elég jól is néz ki.
-Szia Brooklyn!-köszöntött engem az autó előtt.
-Szia Sebastian!-mentem felé és szorosan megöleltem őt.
-Add csak a bőröndjeid! Segítek!
-Köszönöm, igazán kedves vagy!
-De örülök, hogy újra látlak! Na és milyen volt az út?-kérdezte ahogy beszálltunk a kocsiba.
-Remek, egész úton azt böngésztem hogy kell pókpörköltet készíteni!-mondtam nevetve és Sebastian szemei kikerekedve néztek engem.-Ne nézz így! Jól hallottad! Három éve nem voltam a házban szerinted mennyire eluralkodott helyzet lehet ott?
-Ha akarod segítek kitakarítani! Meglehetősen ügyesen tudok porcicákat kergetni!
-Oh! Az remek lenne! Majd kapsz egy kis köténykét is!-elnevette magát.
-Itt jobbra?-kérdezte ahogy figyelte az utat.
-Igen, utána a harmadik utca balra!
-Oké! Mindjárt meg is érkezünk!
-Ez az, itt jobbra!-mutattam a kezeimmel a ház irányába. Leparkolt, majd segített a bőröndjeimmel.
-Nagyon...kis takaros ház!
-Nagyon szerettem itt lakni! Igazán kellemes volt erre a hangulat! Behívnálak kávézni, de a szekrénybe lévő kávé már biztos mozgásnak eredt három év alatt!
-Majd máskor bepótoljuk! Akkor az esti vacsora még áll?
-Persze, megígértem nem?-mosolyogtam rá.
-Rendben, akkor este érted jövök!
-Rendben, várni foglak!
-Légy jó addig is Brook!-mondta ahogy beszállt a kocsiba, majd integetett egyet még nekem és elhagyta az utcát.
Ahogy benyitottam a házba, semmi se változott. Minden ugyanolyan volt kisebb nagyobb koszfelhővel, porcicával megfűszerezve. Hiányzott ez a hely, de el is felejtettem mennyi emléket rejt ez az apró ház. Bailey képe mikor még pici volt....Chris néha küldött képet róla és Dodgerről, eleinte nagyon depressziós volt Bailey de idővel megszokta a hiányom. Majd egy kép Chrissel. Nem akartam sírni mégis a szemembe könnycseppek kezdtek gyülekezni, így a képet gyorsan egy fiókba rejtettem. Este a vacsoráig, kicsit elkezdtem rendbe rakni a lakást, de lassan készülődnöm kellett. Egy egyszerű mégis elegáns ruhát választottam.

Sebastian nem tudhatta de pont azt az éttermet szemelte ki vacsorázni, ahol legelőször megláttuk egymást Chrissel. Muszáj lesz tartanom magam, nem sírhatok.
-Két főre van foglalásom, Sebastian Stan!
-Kövessenek kérem, máris megmutatom az asztaluk!-vezetett minket az asztal irányába a pultnál lévő dolgozó.-Parancsoljanak!
-Köszönjük!-válaszoltuk egyszerre.
-Brooklyn, megengedsz nekem egy pillanatot? Szerintem egy régi barátom láttam az egyik asztalnál, gyorsan köszönök neki rendben?
-Persze, menj csak!-mosolyogtam rá. Ez a hely semmit se változott. Ahogy egyedül ültem ott, valamiért arra vártam ha oldalra fordítom a fejem, meglátom őt. Pont mint először. De nem. Most egy aranyos idős házaspár élvezi egymás társaságát. Szeretnék én is így élni, és élvezni az életem idős koromra. A gondolataimból a visszatérő férfi zökkentett ki.-Na?
-Ő volt az!-mosolyodott el.-Hátha összefutunk még vele és akkor bemutatlak neki! Nagyon kedves egy férfi!
-Rendben!-mosolyogtam rá. Kellemesen telt a vacsora. Rengeteget beszélgettünk a munkákról, hisz mindketten ebbe a szakmába mozgunk már. De arról is mi történt velünk amióta nem találkoztunk. Elfogyasztva az ételt és a kellemes italt, álltunk fel indulásra készen. Ahogy mentünk a kijárat felé egyik asztalnál meghallottam ahogy valaki kimondja azt a nevet amire a szívem kétszer gyorsabban ver. De nem mertem megfordulni. Féltem, hogy csalódni fogok ha nem őt látom.
Másnap reggel elkészültem és elindultam a felolvasásra. Izgultam, de ez természetes. Ahogy az ajtó felé sétáltam, megpillantottam Nicket akinek az arcáról levakarni se lehetett volna a mosolyt.
-Oh itt van az én drága csillagom!-tárta kezeit ölelésre és boldogan öleltem őt át.-De jó téged újra látni!
-Téged is Nick!
-Emberek! Bemutatom a női főszereplőnket! Egy szenzációs színésznő aki egészen Sydneyből utazott hozzánk, Brooklyn Grey!
-Sziasztok! Brooklyn Grey vagyok! Nagyon örülök hogy itt lehetek és megismerhetlek titeket! Remélem jól össze fogunk tudni dolgozni!-mondtam mosolyogva, majd Nick elkapva a kezem húzott egy férfi irányába.
-Brooklyn drágám, be akarok neked valakit mutatni! Ő itt a másik főszereplő, Chris Evans!-és ahogy ezt kimondta a szemeink találkoztak. A szívem egyre gyorsabban kezdett verni, és levegőt is egyre nehezebben kaptam.
Nagy erőt kellett vennem, hogy ne fakadjak sírva és ne rohanjak a karjaiba.
-Szia, Brooklyn!-köszönt nekem, ahogy a kezét felém nyújtotta. Megmozdulni se tudtam.
-Brooklyn, drágám minden rendben?-kérdezte Nick.
-Öhm, igen persze! Örvendek, Brooklyn!-fogtam kezet vele. A keze még mindig olyan puha, kellemes tapintású. A szemei pedig még mindig olyan csodás íriszkék színűek.