Rose:
- Nahát, kik vannak itt - néz fel az asztalunktól Ron, egyenesen a kaják irányába. - Megjött a szuper banda - mosolyodik el cinikusan.
Követem a pillantását, hogy meglássam az éppen tálcákat elvevő Luke-ékat. Ahogy meglátom Chadet a szívem gyorsabban kezd verni és a mellkasomban is valami furcsa nyomás keletkezik.
- Emlékeztetnélek, hogy már én is a bandában vagyok - vetek egy szigorú pillantást Ronra. - Arra gondoltam, hogy ide hívhatnánk őket az ebéd alattra.
- Te tényleg ide akarod hívni bőrdzseki egy és kettőt, meg a csatlósaikat? - Vonja fel a szemöldökét, de nem szakítja meg a szemkontaktust.
A kezem az asztal alatt ökölbe szorul, amit nem láthatnak. Ron egy seggfej. De nem az a férfias, cuki seggfej, ami minden filmben és könyvben megjelenik férfi karakternek, hogy aztán beleszeressen az olvasó a könyv végére a főszereplő lánnyal együtt. Nem, ő egy amolyan igazán tapló seggfej. Azt is mondhatnám, hogy bunkó. De úgy tényleg. És most még jobban zavar az, ahogy a fiúkról beszél. Amúgyis mindig lekezel mindenkit, amivel általában nagyon jól szórakoztatja Jacksont és Madisont, de ez most még sokkal jobban zavar. Lehet, hogy azért, mert nem is olyan régen csatlakoztam a srácokhoz; vagy mert rájöttem, hogy ő a barátságunk ellenére semmit sem tenne értem, ellenben azokkal a fiúkkal, akik meghalnának egymásért; esetleg azért zavar, mert Chadről beszél így; de az sincs kizárva, hogy csak a rossz estém és kedvem miatt borít ez most ennyire ki. Nem tudom pontosan megmondani, viszont azt tudom, hogy bennem egyre jobban felmegy a pumpa. Úgy látszik, hogy lázadó korszakomat élem, ugyanis a Madison elleni felszólalásom után a plázában, most Ronnak is visszaszólok:
- Nagyon figyelj most rám, mert csak egyszer mondom el - hajolok közelebb hozzá az asztalra támaszkodva, amivel megfagyasztom a levegőt az asztalunknál. - Azok a srácok jó fejek és összetartóak és nem mellesleg, bevettek engem is a bandájukba. A minimum az, hogy elfogadjátok, hogy mostantól velünk esznek, ha van kedvük, annyi szarság után, amiket én elnéztem nektek. Kezdve azzal, hogy kint ültem a tűző napon, a lelátón az előző szünetben, hogy megnézzem, hogy melyikőtök tud többet húzódszkodni; át azon, hogy a múltkor hajnalban hívtatok fel matt részegen, hogy menjek értetek és vigyelek haza, pedig tudtátok, hogy másnap edzésem van, hogy mennyire nem engednek el szívesen és, hogy mennyire félek vezetni, különösen éjjel, de elmentem értetek; egészen addig, hogy engem simán cserben hagytatok a haveroddal, amikor annyi lett volna a feladatotok, hogy szurkoljatok nekem a lelátón egy számomra fontos versenyen. Szóval most szépen hagyjátok, hogy ide hívjam őket, nem fogtok velük kötekedni és úgy tesztek, mintha élveznétek - tartom a fiúval a szemkontaktust, de a perifériámból látom, hogy Madison kicsit sem tetsző pillantást vet felém. - Vagy tudjátok mit? - Pattanok fel hirtelen és elkezdem összeszedni a kajámat. - Én is odamehetek hozzájuk enni. Legalább tíz percig nem azt kell hallgatnom, hogy mennyire el vagy szállva magadtól - fogom a tálcám és már éppen kimásznék a helyemről, amikor Jackson rám szól:
- Rose, várj - fogja meg a karom finoman. - Maradj itt és hívd ide őket. Viselkedünk majd, esküszöm.
Ahogy felé fordulok és összeakasztom a tekintetünket, az övében őszinte megbánást látok. Jackson nem olyan rossz gyerek. Kicsit olyan Ron oldalán, mint én Madisonén. Tudom, hogy amikor nem jöttek el a versenyemre, neki nagyon nagy bűntudata volt és utána hónapokig próbált kiengesztelni. És ahogy elnézem, rá hatással is volt a kis monológom.
- Kérlek, maradj - húzza el a száját.
A hangja lágy és kedves. Ellentétben a Ron arcán szétterülő felháborodottsággal és dühvel. Madisonon is hasonlót látok, némi meglepettséggel, de Claryre pillantva szintén támogatást látok. Csakis ő miattuk vagyok hajlandó itt maradni. Bizonytalanul ugyan, de végül, hosszas farkasszemezés után bólintok és visszaülök a helyemre, mellé.
- Komolyan benne vagy a Midnight Kisses-ben? - Néz rám csillogó szemekkel Clary.
- Igen, ma vettek be - felelem egy halvány mosolyt villantva rá, majd az asztaluk felé tartó fiúkra nézek. - Luke - szólok neki, majd elkezdek integetni, hogy jöjjenek ide.
A frontember kék szemeiben meglepettséggel vegyes öröm csillog. Az ajkaira leplezetlen mosoly ül ki, majd hátrafordul a fiúkhoz, gondolom, hogy megbeszéljék, hogy mi legyen. Örülnék, ha ide ülnének, de nem fogok könyörögni nekik. Ha nem jönnek, azt is megértem. Teljes mértékben. Úgyhogy amíg ők ezt megbeszéik, addig visszafordulok Clary felé.
- De kérlek, ha most elkezdesz kiborulni, akkor ne t...
- Eszemben sincs - szakít félbe a fejét rázva, s szerencsémre segít elterelni a figyelmem arról, hogy az asztal túlvégén Ron és Mad még mindig úgy néznek rám, ahogy. - Nagyon örülök, hogy végre rávettek, hogy vállald a tehetséged.
Erre a kijelentésre a szemöldököm összeszalad és valószínűleg értetlen kifejezés ül ki az arcomra, mert folytatja:
- Ne értsd félre, nem kukkollak - rázza meg a fejét. - Csak egyszer, amikor kimentem a mosdóba óra alatt, meghallottam, ahogy énekelsz és gitározol az ének teremben. Gondoltam, hogy saját szerzemény a dal, mert még sosem hallottam és nem tűnt fel, hogy hallgatnád a telódon és...azta, Rose, eszméletlen voltál. Tényleg nem akartam hallgatózni, de teljesen megbabonáztál. Egyszerűen nem tudtam tovább menni. Örülök, hogy most majd ezt másoknak is megmutatod.
- Nem is tudtam, hogy zenélsz - pillant rám Jackson kíváncsian.
- Esdig senki nem tudta - ingatom meg a fejem. - Vagyis, ezekszerint Clary tudta, de amúgy nem szoktam reklámozni - nézek a szemébe.
- Akkor a fiúk hogy tudták meg? - Vonja fel a szemöldökét, s az íriszeiben őszinte érdeklődés csillog.
- Ez egy hosszú sztori - sóhajtok fel, lehajtva a fejem.
Lehet, hogy nem most kellene őszinteségi rohamot kapnom és elmondanom, hogy Luke tegnap bemászott a szobámba és gyakorlatilag akkor és amiatt kezdődött el ez egész. Szerencsére viszont felcsendül a hangja és így meg is úszom azt, hogy magyarázkodnom kelljen:
- Sziasztok - mosolyog rám, amint felé pillantok. - Biztos ide ülhetünk?
- Ne viccelj - mosolyodom el önkéntelenül is, s kicsit arrébb csúszom. - Van hely bőven.
- Miről beszélgettetek? - Huppan le Clary mellé Chad, s nekem már a hangjától nagyot dobban a szívem.
- Jackson és Clary épp Rose-t faggatták, hogy hogyan sikerült rávennetek erre a nagy áttörésre - csicsergi Madison és oldalra biccenti a fejét egy negédes mosollyal.
- Igen - helyesel a másik barátnőm egy kedves mosollyal. - Egyszer hallottam énekelni és azóta vártam, hogy megmutassa nekünk, hogy mit tud, de ez nem jött el, erre jöttök ti és máris ráveszitek erre.
- Hát, nem volt könnyű dolgom - feleli vidáman Luke és alig láthatóan Madisonra pillant. - De volt egy kis egyezsé...
Az asztal alatt a lábába rúgok, amitől ő fájdalmasan felnyög, így félbe marad a mondata. Morcosan rám néz, aztán aprót biccent és visszanéz a lányra.
- Nem volt egyszerű dolgom - kezdi újra és máris ismét mosolyog. - Rose megizzasztott, de sportoló vagyok, szóval nem adtam fel és csak beadta a derekát.
- Na ja - sütöm le a szemeim. - Aztán kiderült, hogy amúgy tök jó, hogy ő eldöntötte, hogy bent vagyok a zenekarban, de még a többieknek is el kell fogadniuk a javaslatot. Már felkészültem rá, hogy mégsem valósul meg ez a szuper nagy álmom, mert a fiúk nemmel szavaznak majd rám - kapok a mellkasomhoz megjátszott sírással, mire Luke megbök.
Azonnal lefogom a kezét, hogy ne tudja folytatni, s már épp elkezdenék visszatámadni, amikor Chad megszólal:
- Nem fogok hazudni, meglepett, amikor ott találtalak a zene teremben Luke-kal, aki közölte, hogy megvan az új tag. De határozottan a jó értelemben - mosolyog rám kedvesen.
És az a mosoly.
Úristen!
A szívem olvadozni kezd, ahogy az arcán megjelennek a kis gödröcskék is megvillan tökéletes fogsora.
Madison éles pillantást vet ránk és szóra nyitja a száját - a tekintetéből ítélve semmi olyan miatt, ami nekem jó lehet -, hogy reagáljon Chad megszólalására, de Cam beelőzi:
- Az biztos, baromira örülök, hogy Luke beadta a derekát és téged kaptunk új tagnak. Eszméletlen vagy, kislány - vigyorog rám, nekem pedig az arcom égni kezd.
- Nem akarsz énekelni nekünk valamit? - Néz rám Jackson kedves mosollyal, viszont most engem előznek be a válasz adás előtt:
- Hé, óvatosan, haver - szólal meg, szintén felfelé görbülő ajkakkal Scott, ezzel tudatva, hogy csak ugratja -, ha hallani szeretnéd, gyere el egy koncertünkre. Ne hálózd be a mi feltörekvő sztárunkat.
- Bizony, erre várnod kell, öreg - kacsint rá Cam, mire felnevetek.
- Azért a sztárságtól jó messze vagyok - ingatom meg a fejem, s félve Madison felé pillantok.
Ha ez a lány a tekintetével ölni tudna, akkor szerintem a fiúk is, Clary, Jackson és én is csúfost, kínokkal teli halált haltunk volna most. Persze a maga módján érthető. Eddig mindig ő volt a reflektorfényben. Mi voltunk azok, akik tartották neki a fényt és mindenki rá figyelt. Most viszont én vagyok a középpontban, ami neki láthatóan nem tetszik. Ilyen csúnyán szerintem még sosem nézett rám, de próbálok nem rá figyelni, hanem a srácokra, akiket úgy egy órája ismerek és azt is csak felszínesen, de máris többször megnevettettek, mint az állítólagos barátaim az egész gimi alatt.
- De nem sokáig - néz rám kedvesen Luke. - Mondtuk már, hogy tényleg eszméletlen vagy.  Nem túlzás, csak a jövő.
Ez kedves tőle, de én nem vagyok biztos benne, hogy ez a jövő jó dolog. Tényleg a zenélés volt az egyetlen dolog, ami maradt nekem és még mindig görcsölök, hogy most ezt is megosztom első sorban a bandatársaimmal, de később másokkal is. Viszont már nincs visszaút. Bevállaltam és én mindig állom a szavam, ezen már nem változtatok.
- Bocsánat - kacag fel Jackson a fejét ingatva. - Ebben az esetben, már alig várom a koncerteteket, amiben Rose is részt vesz.
- Én is - lelkesedik Clary. - Biztos, hogy az első sorban fogunk csápolni, igaz, Mad? - Pillant a lányra, aki mosolyt erőltet magára és megvonja a vállát:
- Hát persze, ki nem hagynám.
Kár, hogy én ismerem már és tudom, hogy mennyire dühös is most rám...

Luke:
- Oké, akkor milyen pizzát rendeljünk végül? - Pillant fel a telefonjáról Cam, mire megvonom a vállam.
- Nekem jó a szokásos - teszem hozzá, aztán a többiekre pillantok.
- Rose is jön végül? - Dől hátra a garázsban lévő kanapén Chad rám nézve. - Csakmert akkor neki is illene rendelnünk. Tudjuk egyáltalán, hogy szereti-e a pizzát? Vagy, hogy ha igen, akkor milyet szeret?
- Azt mondta, hogy idő kell neki, amíg be tudja illeszteni a napirendjébe a mi próbáink idejét, szóval nem hiszem, hogy már ma itt lenne - felelem elgondolkozva, azonban a következő pillanatban, mintha csak hallgatózott volna és meg akart volna cáfolni, kopog a garázs ajtón, majd felcsendül a hangja:
- Hahó, jó helyen járok?
- Úgy néz ki, hogy tévedtél - vigyorodik el Scott, aztán az ajtóhoz megy és kitárja a bejáratot. - Tökéletes helyen jársz - felel Rose kérdésére, aki elenged egy halvány mosolyt.
- És jöhetek is? Nem zavarok?
- Ne viccelj már - lép oda hozzá Cam, majd átkarolja és bevezeti a mi kis próbatermünkbe. - Már a zenekar tagja vagy, ez itt a mi szent helyünk, nem zavarsz, boldogan látunk itt mostantól.
- Köszi - néz fel a fiúra. - Nem ígérem, hogy máris, minden nap itt leszek, de ma megoldottam.
- Dobd le magad - mutat végig az üres helyeken Chad, s a lánynak nem kell kétszer mondani.
Lehuppan az egyik puffba, majd előhalássza a kulacsát a táskájából. Az arca vörös, a haja kusza kontyban van a feje tetején és liheg. Nem hallottam kocsi hangot, mielőtt megjelent volna, így az első, ami beugrik, hogy biztos futott a busz után, ugyanis nem rémlik, hogy suli után kocsiba szállt volna be.
- Majdnem lekésted a buszt? - Biccentem oldalra a fejem, s figyelem, ahogy lehúzza a kulacsa tartalmának a felét.
- Nem - rázza meg a fejét lihegve. - Edzésről jöttem és mivel anya azt mondta, hogy húzzak rá plusz egy órát, amit elvetettem, így ki tudtam dumálni magam, hogy elmegyek helyette futni. Viszont holnap így suli előtt a jégpályán kell kezdenem - húzza el a száját, nekem pedig elkerekednek a szemeim és, amennyire látom, a barátaim álla is a padlón koppan.
- Te egészen a jégpályától futottál idáig, két ekkora táskával? - Pislogok meglepetten.
Az egyik táska majdnem akkora, mint ő. Gondolom ebben vannak az edzős cuccai, a másik pedig a sulis hátizsákja. Rose tuti, hogy nem több ötven kilónál, viszont a két táska együtt, határozottan többnek tűnik.
- Nem olyan nagy dolog - legyint, de engem nem győzött meg. - Már többször kellett futnom súlyokkal több kilométeren át - magyarázza tovább. - Amúgyis végeztem már az edzésen az edzőmmel, csak anya ragaszkodott a plusz egy órához, szóval ez a kis futás még jót is tett, hogy anyát kizárjam a fejemből.
- Felhívhattál volna és akkor érted mentem volna - fürkészem az arcát, de megint csak legyint.
- Bármelyikünk elment volna érted - szólal meg Cam, aztán helyesbít. - Mindannyian érted mentünk volna.
- Kösz, de, mint azt mondtam, jót tett a futás. Nem vészes, csak az zavar, hogy most totál ápolatlannak érzem magam - húzza el a száját és beletúr izzadt tincseibe.
- Van nálad váltóruha? - Kérdezi Scott kedves hangon. - Csakmert akkor menj be a fürdőbe és zuhanyozz le nyugodtan, meg amit szeretnél - int a külön fürdő ajtaja felé.
Rose szemei elkerekednek, s beharapja az alsó ajkát.
- Ezt most komolyan mondod?
- Naná - mosolyodik el Scott. - Azt a fürdőt csak mi használjuk a srácokkal, ha itt alszunk, senki nem fog rád nyitni és, ha szeretnéd, akkor használd bátran. Ahogy mondtuk, már bandatag vagy. Érezd magad otthon.
- Ti vagytok a legjobbak, komolyan mondom - pattan fel azonnal és elkezd a táskájában turkálni. - Esküszöm, hogy sietek majd - szedi ki a cuccát, én pedig mosolyogva figyelem minden mozdulatát.
A tegnapi után, amikor miattam sírt a szobájában, nem hittem, hogy valaha ilyeneket mond majd a barátaimnak és nekem. Vagy azt, hogy úgy szóbaáll majd velem. Viszont nagyon örülök, hogy így alakult a kapcsolatunk. Bár kicsit még fura és meglepő, de határozottan a jó értelemben.
Apám!
Az, amikor a menzán oda hívott magukhoz, annyira boldoggá tett. Nem csak azért, mert Madisonnal ülhettem egy asztalnál, hanem mert baromi jól éreztem magam vele, Claryvel és Jacksonnal. Ron határozottan nem örült annak, hogy ott vagyunk, de igazából nem is nagyon érdekel, hogy mit gondol, vagy mond rólam. A lényeg, hogy Rose nem zárkózott el tőlünk és jól érzem magam a társaságában, hiába is tartottam az új tag miatt. Mondjuk azért elég durván sípcsonton rúgott, de azt hiszem, hogy ezért nem hibáztatom. Bár nem terveztem elkotyogni semmilyen titkos információt, de annyi baj legyen...ezt elnézem neki.
- Ezt mondd a sípcsomtomnak is, amibe belerúgtál - jegyzem meg neki, mire csak rám ölti a nyelvét.
- Megérdemelted - teszi hozzá, aztán elindul a fürdőbe, de Cam utána szól:
- A srácokkal most akartunk pizzát rendelni, te is kérsz?
Rose visszafordul. A szemein látom, hogy habozik és kívánja a pizzát, de aztán végül megrázza a fejét.
- Nem, köszönöm, van nálam saláta - teszi hozzá egy keserű mosoly kíséretében, aztán eltűnik a fürdőben.
- Saláta? - Néz rám Cam, amint becsukódik az ajtó. - Ebédre is azt evett, nem?
- Nem, akkor csirkét és rizst - válaszol helyettem Scott. - Na nem, mintha okés lenne, hogy kimarad a pizzázásból. Tök csinos csaj, hova fogyózik?
- Nem fogyózik - kezdem el magyarázni a fejemet rázva. - Csak a kori miatt speckó étrendje van. Tegnap mesélte nekem, amíg rátok vártunk. Úgyhogy nem kell kiakadnotok.
- Mondjuk, profin űzi a sportot, szóval nem olyan meglepő - gyűri a karjait a feje alá Chad. - De azért az, amennyit és ahogyan futott, az nem tudom, hogy mennyire az.
- Hát - dőlök hátra -, benne van a bandában és még kifejezetten friss tag, szóval nincs jogunk máris beleszólni abba, hogy mit és hogyan csináljon.
- Amúgy sincs - jegyzi meg Scott, de aztán bent megnyílik a zuhany és a víz csobogása eltereli a figyelmünket.
Valószínűleg mindannyiuk fejében ugyanaz játszódik, mint nekem. Nem tehetek róla...tizenhét éves fiú vagyok és egy lány egy ajtónyira tőlünk zuhanyzik. Meztelenül áll a zuhany alatt. Nem hiszem el, hogy van fiú, aki ezt nem képzeli el.
Aztán bent felhangzik Rose gyönyörű hangja és innentől csakis az ajtóra tudok figyelni. Komolyan sok embert hallottam már énekelni. Rengeteget...de Rose hangját nem tudnám senkiéhez sem hasonlítani. Valószínűleg fel sem tűnik neki, hogy hangosan énekel, minket pedig kicsit sem zavar. Rég óta itt próbálunk - gyakorlatilag a banda megalakulása óta -, de még sosem volt olyan kellemes a hangulat, mint most, hogy Rose is itt van.
- Komolyan jó ötlet volt őt bevenni - szólal meg Cam, szintén az ajtót lesve. - Jó fej, aranyos, tehetséges és jó hangulat van a közelében. Ja, és lány.
- Nem te szóltál be nekem, amiért Madisonról áradoztam? - Teszem fel a kérdést, de nem tudom elvenni a tekintetem a fürdő bejáratáról.
- Csak megjegyeztem - reagál azonnal.
- Nem kellene ezt csinálnunk - jegyzi meg Chad, de ahogy ránézek, látom, hogy ő is úgy hallgatja Rose minden benti mozdulatának a hangját, mintha bent állna vele.
- Valóban nem - ért egyet Scott. - Cam, menj, rendeld meg a pizzákat - szól a fiúra, de természetesen ő sem különb nálunk.
Lehet, hogy egy kicsit még veszélyes is, hogy egy lány került a bandába. De csak lehet. És csak egy egészen kicsikét. Úgyhogy nem aggódom.
- Persze, én menjek, ti meg maradjatok csak itt és hallgassátok, ahogy...
A kilincs megmozdul és mi azonnal elkapjuk a tekintetünket.
Ez gyors volt.
Azt hiszem. Nem tudom, hogy mennyi ideje meredünk az ajtóra, mint négy kiskutya.
- Igen, a pizza - pattan fel Cam, helyesbítve az elkezdett panaszkodást.
Rose kilép a fürdőből és így minket megcsap a cseresznyés illata.
Finom.
- Siettem, ahogy tudtam - húzza össze magát. - Cam mégcsak most rendeli a pizzát? Mit csináltatok, amíg nem voltam itt? - Pillant a fiú irányába.
- Nem vették fel - nyögöm be az első kifogást, ami eszembe jut.
Látszólag beveszi, mert elhúzza a száját, majd biccent.
- Oh, értem - teszi hozzá, aztán elpakolja a cuccait. - Köszönöm, Scott a zuhanyt, életmentő volt.
- Ugyan, semmiség - legyint a fiú mosolyogva.
- Na és, hogyan tovább? - Ül vissza a puffba, de ahogy lehuppan, összehúzza magát és nem tudja elkerülni a figyelmem, ahogy megborzong.
- Fázol?
- Nem - rázza meg a fejét, de még jobban összekuporodik.
Előszedem a táskámból a pulcsim, majd átnyújtom neki.
- Bújj bele, addig felkapcsolom a fűtést. Nem sokára már nem is fog kelleni.
- Nem veszem el a pulcsidat, Luke - rázza meg a fejét, s az arcát elönti a pír.
- Igazából az az enyém - jegyzi meg Chad. - A múlt héten burta be tőlem, de neked szívesen odaadom - mosolyodik el kedvesen.
- Most komolyan lopjam el a... - Rose elkezdi köztünk kapkodni a tekintetét, de végül a könnyeb utat választja. - A pulcsitokat? - Teszi fel a kérdést, miközben én felnyomom a fűtést.
Összenézek Chaddel, aki elvigyorodik, majd biccent.
- Naná - feleljük egyszerre, amivel elérjük, hogy Rose arca még vörösebb legyen, mostmár a zavarától.
- A hidegért elnézést kérek, mi nem vagyunk fázósak és nem tudtuk, hogy jössz-e, így nem indítottuk el a fűtést - kezd el magyarázkodni Scott, de Rose megrázza a fejét.
- Ne kérj bocsánatot. Én csak...csak hosszú éjszakám volt és az edzés is leszívott, úgyhogy valószínűleg a fáradtság is belejátszik abba, hogy most így fázom - magyarázkodik, miközben belebújik a pulcsiba, ami kétszer akkora, mint ő.
Így nagyon aranyos, mint egy kis tündér.
- Jól áll - biccenti oldalra a fejét Chad mosolyogva, amitől Rose ismét zavarba jön.
- Megtudhatom, hogy most mi a terv? - Tér vissza a kérdésére, gondolom, hogy leplezze a zavarát.
- Lecke - lóbálja meg a könyvét Scott sóhajtva.
- Aztán kaja - tér vissza Cam. - Amint meghozzák a pizzát, végül pedig próba.
- Mi lehet, hogy itt éjszakázunk, de téged hazaviszlek - nézek a szemébe.
Hamár belerángattam ebbe, akkor a minimum, hogy hordozom, ahova kell.
Rose hálásan biccent, majd előszedi a tankönyveit.
- Akkor álljunk neki.