Luke:
Amikor reggel nagy nehezen ébredezni kezdek, még mindenki alszik. Először elönt a megkönnyebbülés, mert így van egy kis időm összeszedni magam és rendezni a tegnap este óta cikázó gondolataim és érzelmeim, de aztán, amikor felülök, össze is szorul a mellkasom és a torkomban gombóc nő. Rose nem messze tőlem édesen alszik, miközben Chad egyik karja a derekán pihen. Nem tekeredik teljesen rá és a testük sem simul össze, amiből arra merek következtetni, hogy nem bújtak össze, amikor lefeküdtünk aludni - vagy csak álmukban szétcsúsztak, ami nem tudom, hogy megnyugtat-e vagy sem, főleg, hogy mi pont, hogy összebújtunk tudatlanul álmunkban, amikor Rose-éknál kötöttem ki éjszakára - de valamelyest így is közelebb fekszenek egymáshoz, mint a barátainkkal és a jelek szerint Chad azért részben magához öleli őt. És gondolom ez Rose-t kicsit sem zavarja. Bár lehet, hogy nem tudna mit kezdeni a helyzettel és zavarban lenne, tekintve, hogy semmi tapasztalat nincs még. De nekem meg semmi kedvem nincs végignézni, ahogy esetleg felkelnek és nekiállnak enyelegni. A tegnapi filmnézés sem volt egyszerű, sem az, ahogy végighallgattam, hogy milyen jó volt a randijuk. És nem, nem csak azért, mert a mellkasom folyamatosan szorított ezektől a tényektől, hanem mert közben örültem Rose boldogságának és átkoztam magam, amiért aziránt a lány iránt kezdenek egyre inkább elmélyülni az érzéseim, aki a jelek szerint az egyik legjobb barátomnak is őszintén bejön.
Kiszakad belőlem egy sóhaj, miközben felülök. Kint a garázs előtt ki van téve egy kisasztal és pár szék köré, hogy a srácokkal ki tudjunk ülni, amikor már jobb idő van, így most azt célzom meg, amíg a többiek felkelnek és összeszedik magukat. Ügyelve, hogy senkit ne ébresszek fel, kimászom az alvóhelyemről és elsettenkedem a többiek mellett. Út közben nem kerüli el a figyelmem, hogy Clary és Cam viszont teljesen összebújva alszanak. Vigyor szökik az arcomra a képtől. Persze, nem kéne, hogy meglepjen, tegnap folyamatosan flörtöltek és egyértelműen izzik köztük a levegő, de nem számítottam rá, hogy már összebújás lesz a vége.
Amint kiérek és leülök az asztalhoz, a mellkasomról legördül egy hatalmas szikla és elönt a megkönnyebbülés. Talán nem lenne szabad így éreznem, de nem tudok ellene tenni. Megnyugszom, hogy nem kell azt néznem, hogy Chad és Rose együtt alszanak. Tudom, hogy pocsék barát vagyok, de az érzéseim ellen nem tudok tenni. Végig kell gondolnom, hogy mi minden van bennem és rá kell jönnöm, hogy hogyan tovább.
Lehunyom a szemeim és élvezem, ahogy a nap melegíti az arcom, miközben az agyam úgy pörög, mintha nem csak öt órát aludtam volna összesen. Legalábbis a garázsban lévő óra szerint ennyi volt. Sokáig fent voltunk este és most is még csak kilenc óra. Nem tudom, hogy mi vert fel, de nem is számít, legalább van időm elmélkedni. Bár egy kávé jól esne, de nem állok neki zajongni bent, hadd aludjanak a többiek. Teljesen átadom magam a gondolataimnak.
Ha elmondom Chadnek, hogy hogyan érzek... hát ő talán nem lenne idegbajos, elvégre amikor megkérdezte, hogy érzek-e valamit Rose iránt és én visszakérdeztem, hogy mi lenne, ha igen, annyi volt a reakciója kábé, hogy szívás. De Rose... ő egészen más ügy, szinte biztos vagyok benne, hogy túlgondolná a dolgokat és az lenne a vége, hogy kilép a bandából miattunk. Vagy leállna a randizással Chaddel. Egyik sem tetszik, mert nem akarom megfosztani a boldogságtól, márpedig tegnap határozottan boldognak tűnt, amikor megjöttek az autósmoziból. Amúgy sem mondhatok semmit, amíg nem jövök rá, hogy valójában mit is érzek.
Rose olyan srácot érdemel, aki maximumot nyújt és teljesen biztos az érzéseiben. Én jelenleg nem vagyok ilyen, egyelőre gőzöm sincs mindarról, amit érzek. Vagyis... tudom, hogy tegnap szorított a mellkasom, amikor megláttam, ahogy bejöttek a randiról és azt is, hogy Rose mostanában teljesen beférkőzött a fejemben, alig gondolok Madisonra, rá viszont sokat. De még mindig szeretném, ha Madison kedvelne és amikor meglátom, a pulzusom továbbra is felgyorsul. A buliján jót beszélgettünk és szeretném hinni, hogy nem csak úgy véletlenül állt le velem beszélgetni, hanem mert tényleg szeretett volna és jól érezte magát. Szeretném, ha kedvelne, viszont egyre kevésbé tetszik az, amit gyakorlatilag én találtam ki: hogy meg kell változnom azért, hogy kedveljen. Biztos, hogy ebbe a barátaim szövegelése is belejátszik, főleg Scott nem ért egyet a változással, de őszintén, én sem érzem magam komfortosan. Hiányoznak a régi cuccaim és az, hogy nem játszom meg magam mások kedvéért. Ha vannak olyanok, akik így is szeretnek, akkor tényleg elég hülye ötlet egy ember miatt teljesen átalakulni, még ha az illető jó ideje tetszik is.
- Jó reggelt!
Rose hangjára kipattannak a szemeim és felkapom a fejem. A lány még bágyadt tekintettel, kedves mosollyal áll a kisasztal másik oldalán és engem figyel.
- Jó reggelt! - köszönök vissza neki, s képtelen vagyok levenni róla a szemem.
Tudom, hogy a lányok azt hiszik sokszor, hogy ébredés után szörnyen néznek ki és csak sminkelés után lesznek az igazik, de ahogy most Rose rám néz... felgyorsul a szívem a mellkasomban. Ennek a lánynak mindegy, hogy most kelt-e ki az ágyból, vagy lenyomott egy több órás edzést, esetleg frissen, enyhe sminkkel sétál a folyosón, mindenhogy szép.
- Láttam, hogy nem vagy bent és a mosdóban sem hallottalak, hogy ott matatnál, így egy pillanatra megijedtem, hogy leléptél - ül le elém az arcomat fürkészve. - Aztán eszembe jutott, hogy itt néztük kint tegnap a csillagokat és hogy talán itt lehetsz. Reméltem, hogy nem tényleg kiosontál és leléptél, amíg még aludtunk, akkor morcos lennék - néz rám édes grimasszal, amitől elmosolyodom.
- Eszembe sem jutott lelépni - nyugtatom meg a fejemet rázva. - Csak amikor felkeltem, még mindenki aludt és nem akartam a mocorgásommal felkelteni titeket, úgyhogy kijöttem elmélkedni.
- Min agyalsz annyira? - biccenti oldalra a fejét, amitől a sötét tincsei a vállára hullanak.
- Mindenen - szakad ki belőlem egy mély sóhaj. - Madisonon, a megállapodásunkon, azon, hogy milyen boldog voltál tegnap a randi után, hogy mikor tudnánk legközelebb fellépni, a dalokon, amiket előadhatnánk, a továbbtanuláson... ami csak éppen eszembe jut.
Oké, részben kamuzom. Eszembe sem jutott a továbbtanulás és bár valóban alapvetően gondolkozom a következő fellépésünkön, jelen pillanatban az sem foglalkoztatott annyira, ami kicsit ijesztő, mert amíg Rose-t nem ismertem, nagyjából más sem érdekelt, mint a banda. Na jó, Madison nyilván érdekelt, de nála valahogy nem éreztem azt, hogy beáldoznám a bandát érte. Rose viszont egészen más ebben is. És végül is részben nem kamuztam, hiszen tényleg az érzéseimen és rajta gondolkoztam.
Valami átsuhan az arcán, de nem tudom pontosan hova tenni és olyan gyorsan megy, ahogy jött is.
- Azon, hogy milyen boldog voltam tegnap a randi után? - kérdezi értetlenül, mire bólintok.
- Igen, jó volt úgy látni - mosolygok rá halványan megint. - Egészen kivirultál. A színpadon állva szoktál ennyire ragyogni.
Rose arca minden egyes szavammal egyre pirosabb lesz és zavarában le is süti a szemét.
- Tényleg jól éreztem magam Chaddel - feleli halkan és bár örülök ennek a válasznak, valami szúró érzés a mellkasomba hasít... már megint. - De mire gondoltál a fellépésekkel kapcsolatban? - kérdezi felnézve rám, gondolom, hogy elterelje a témát magáról.
Mivel nem akarok erőltetni semmit és tudom, hogy mennyire nem szeret zavarban lenni, így hagyom, hogy témát váltson. Különben is, legalább abbamarad a szúró érzés talán.
- Igazából még semmi konkrétra, de a napokban nézegettem helyeket, ahol szívesen fogadnak bárkit, aki csak fel akar lépni, de ugye jelezni kell, fel kell iratkozni. De egy olyat megpróbálhatnánk. Csak szerintem előbb még dolgoznunk kéne az újabb dalokon, hogy villantsunk valami olyat is, amit még eddig nem.
- Ezek szerint mostantól kemény próbákra számíthatunk? - mosolyodik el édesen, amitől a szívem ugrik egyet.
- Hát, ha nem is vértizzadósan keményekre, de nem árt, ha belehúzunk. Nem lenne rossz megint fellépni valahol, eddig mindegyik siker volt. A közönség imád téged.
- Minket imádnak - pontosít szerényen, de az arca megint halványrózsaszínre vált. - De most, hogy Clary aktívan csinálja az Instagram oldalt, így reklámozhatnánk is a fellépést. Egyébként a Youtube-on is gondolkodtam - vallja be az alsó ajkát rágcsálva.
Mindig ezt csinálja, amikor valamin nagyon agyal, vagy zavarban van, vagy fél a másik reakciójától.
- Mi jár a fejedben?
- Hát, csak... anno például Shawn Mendes is feldolgozásokat töltött fel a Youtube-ra, a 5SOS szintén, hogy csak két példát mondjak. Ott lettek először híresek, mielőtt valóban hírnevet kaptak. Most az Elevator Boys a Tiktokon népszerűsíti magát. Nem mondom, hogy teljesen odavagyok a közösségimédiáért, de tény, hogy a feltörekvő alkotóknak hatalmas lehetőségeket kínál. Persze mindez rengeteg meló és mivel jövőre egyetemre tervezünk menni, nyilván nem olyan egyszerű a dolog, de... talán kipróbálhatnánk más platformokat is. Tölthetnénk fel videókat a próbákról, a kész dalainkról, meg ilyenek. Egy csomó lehetőség van benne, de nem tudom, ez persze csak ötlet és... - elharapja a mondatot, ahogy ismét zavarba jön.
Hihetetlen, hogy ahhoz képest, hogy a színpadon mennyire otthon mozog, hogy a jégen milyen sikeres, ezeken kívül hogy zavarja a figyelem. És az is, hogy mennyire nem bízik magában, pedig baromi jó ötletei vannak. Lehet, hogy Madison barátsága miatt ilyen bizonytalan? Tény, hogy a lány ott van Rose-nak a rossz pillanatokban, de hallottam már azt is, amikor burkoltan odaszúrt Rose-nak valamiért. Persze a szülei sem tesznek sokat azért, hogy legyen önbizalma, de fáj, hogy ennyire nem hisz magában.
Felállok, majd leülök mellé és bátorítón megszorítom a kezét.
- Ezek mind remek ötletek és tényleg sok lehetőséget kínálnak - nézek mélyen a szemébe. - Gondolod, hogy Clary esetleg ebben is segítene, ha úgy van?
- Én bármiben segítek nektek - csendül fel az említett lány vidám hangja az ajtóból, mire mind a ketten felkapjuk a fejünket, de a kezünk valahogy nem válik el egymástól. - Mi az újabb remek ötlet?
- Minket se hagyjatok ki a tanácskozásból - dugja ki a fejét Clary válla fölött Cam vigyorogva, mire Rose édesen felnevet és rám néz.
- Azt hiszem, hogy bemehetünk, mert már mindenki fent van.

Rose:
Hétfőn reggel, amikor beérek az első órámra, még egy barátom sincs bent, ami egyszerre jó és nem. Ez az állapot nagyjából a hétvégémre is igaz volt, a kettősség érzete folyamatosan kavarog bennem és bár valahol döntést hoztam, még mindig bizonytalan vagyok.
Scott azt mondta, hogy nem kell egyedül végigcsinálnom Luke-kal a beszélgetést Madisonról és bár nagyon jól esik a támogatása és a segítsége, valahol tudom, hogy ez az én feladatom. Egyrészt, mert Madison az én barátnőm és ugyan nem szeretném hátbaszúrni, de nekem kell meghoznom azt a döntést, hogy tovább adom mindazt, amit a randim előtt mondott Luke-kal kapcsolatban. Másrészt meg, mert Luke velem kötötte azt az egyezséget. Ha a hallottak után is folytatni akarja a hadjáratot, én segítek neki - bár egyre kevésbé érzem helyesnek - de ez a mi dolgunk volt, nem háríthatom Scottra a felelősséget.
Így hát, egész hétvégén a pro és kontra érveket gyűjtöttem amellett és az ellen, hogy elmondjam-e Luke-nak a hallottakat, miközben mélyen belül tudtam, hogy már akkor meghoztam a döntést, amikor Madison kiborított a szavaival és a hozzáállásával.
Most éppen ezért igyekszem erőt gyűjteni magamban, miközben még egyszer átgondolom, hogy biztos jó ötlet-e kitálalni. Előre félek a csalódottságtól és a fájdalomtól Luke szemében, ami fogadni fog és rettegek, hogy esetleg rajtam levezetve mindezt, elveszítem a barátságát, de közben tudom, hogy ez a helyes. Luke remek srác és megérdemli, hogy egy olyan lányért küzdjön, aki nem nézi le és aki nem igényli, hogy megváltozzon érte.
Szeretem Madisont, komolyan. Rengeteg mindent köszönhetek neki és tudom, hogy számíthatok rá a bajban, de ebben a helyzetben Luke mellett kell döntenem, mert nem érdemli azt, hogy Mads szórakozzon vele. Ugyanis bármennyire szeretem a barátnőmet, az tény, hogy néha már-már önmaga szórakoztatásáért szórakozik másokkal. Ha egyszer filmet csinálnának rólunk, biztos, hogy a nézők utálnák őt és valami Bajos csajok szerű fényben ábrázolnák a karakterét, vagy mondjuk mint a PLL-ben Alisont. Ha jobban belegondolok, valahol talán hasonlít is rá. A lány, aki nagyon gonosz tud lenni, olykor még azokkal is, akiket szeret, de közben ugyanezekért az emberekért meghalna és mindig különlegesnek érezteti velük magukat valahogy.
Viszont ebben az esetben, ha beledöglöm, sem tudom hagyni neki ezt a viselkedést. És már erre is felkészültem... kész vagyok lélekben, hogy berág rám és esetleg összeveszünk, de jelen esetben valahogy ez kevésbé izgat, mint az, hogy Luke megbántódhat.
- Valamin nagyon töröd a fejed - csapja meg a fülemet Scott hangja, amire azonnal kipattannak az eddig csukva tartott szemeim.
Ösztönösen körülnézek, hogy Luke itt van-e már, de sehol nem látom és ahogy Scott a gondolataimban olvasva megrázza a fejét, igazolja, hogy még nem futott be a fiú.
- Haza kellett ugrania a cuccaiért, otthonról jön ma - teszi hozzá és leül mellém.
- Honnan tudtad, hogy Luke-ot kerestem?
- Megérzés - vonja meg a vállát mosolyogva. - Sikerült dűlőre jutnod?
A hétvégén sokat beszéltem Scottal erről az egész helyzetről, még miután elhagytam a garázst akkor is, de az ő álláspontja nem változott: neki eddig sem tetszett ez az egész, hogy Luke adja fel önmagát; segít nekem közölni vele a tényeket; de megérti, ha Madison miatt nem akarok kavarni és inkább csendben maradnék.
Hihetetlen, hogy mekkora támaszt is nyújt most nekem ez a fiú.
- El kéne mondanom neki - biccentek kicsit bizonytalanul. - Próbálkoztam tegnap Madisonnál, hogy ő beszélje meg vele a dolgokat, gondoltam, így nem kavarok senki helyett... de nem igazán vette komolyan az egészet. Luke viszont megérdemli, hogy tudja az igazat. A kevés rendes srácok egyike, jobbat érdemel.
- Azért remélem, hogy engem is ahhoz a kevéshez sorolsz - cukkol mosolyogva Scott, gondolom, hogy oldja bennem a feszültséget.
- Igen, ettől nem kell tartanod, hogy nem - lököm meg finoman, de aztán kiszakad belőlem egy sóhaj. - Szerinted ezzel hátba szúrom Madisont?
Igaz, hogy tartom magam ahhoz, hogy el kell mondanom a fiúnak és teljesen őszintének kell lennem vele, mint a barátja, ahogy az is, hogy Luke megbántása jobban aggaszt, mint az, hogy Madison esetleg berág rám. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem érdekel, hogy Madison mit fog reagálni.
Azért tartasz tőle, mert tudod, hogy mire képes, ha dühös, vagy azért, mert nem akarod megbántani?
A gonosz kis hang a fejemben görcsbe rántja a gyomrom. Lehet, hogy mindkettő...
De a francba is, komolyan megadtam a lehetőséget Madisonnak, hogy tisztázza az érzéseit Luke-kal kapcsolatban. Igyekeztem minél kevesebbet kavarni és nem beleszólni ebbe az egészbe, már amennyire az egyezség mellett ez lehetséges, de a barátnőm ebben a helyzetben rosszul döntött. Legalábbis szerintem. Persze ki vagyok én, hogy ítélkezzek a döntése felett? De szerintem valakit hamis reményekben ringatni és megvezetni nem szép dolog és rossz döntés.
- Azzal, hogy őszinte vagy? - kérdez vissza Scott és az arcára őszinte döbbenet ül ki.
Összepréselem az ajkaim és lassan bólintok.
- Nem - feleli határozottan és barátságosan átkarol. - Felnyitod egy barátod szemét. Még csak azt sem kell feltétlen elmondanod Luke-nak, hogy mit mondott Madison, ha ettől félsz. Szerintem már az is elég lenne, ha tőled hallaná, hogy nem kéne feladnia önmagát. Lehet, hogy már azzal is észhez térítenéd. Vagy hatnál rá annyira, hogy rájöjjön, hogy Madisonnál jobbat érdemel. Már bocsánat - teszi hozzá gyorsan.
- Tudom, hogy nem bírod és nem hiszed, de Madisonnak is komolyan van egy nagyon is szerethető oldala. Persze ettől még amit Luke-kal csinál, nem szép és Luke pártján állok ebben az egészben, de azért... Madison sem olyan rossz, mint amilyennek sokan hiszik.
Hosszas csend után, Scott bólint egyet.
- Elhiszem - teszi hozzá - láttam a bulin, hogy mennyire melletted volt, de ettől még nem szívlelem jobban a több évnyi szemétkedéseivel és azzal, amit most Luke-kal tesz.
- Ezt nem is várom el - mosolygok rá halványan, mert őszintén melengeti a szívemet, ahogy a srácokkal vigyáznak egymásra, még ha Madison ellen is vannak.
Szívük joga nem kedvelni őt.
- Megnyugodtál egy kicsit? - kérdezi az arcomat fürkészve, elterelve a témát.
- Mondjuk - felelem bizonytalanul, de ez a bizonytalanság döbbenetbe csap át, amikor Luke belép a terembe és a saját ruháit viseli, nem az új stílusúakat, amiket Madison kedvéért vettünk neki.
Megint viseli a sapkáját és ismét valami koponyás trikó van rajta a nyitott dzsekije alatt, fekete koptatott nadrággal. És újra ott vannak a fekete gyöngykarkötők, az óra és a gyűrűk a kezén. Megint önmaga.
- Jó reggelt! - mosolyog ránk, amint közelebb ér.
- Hova tűntek a ruháid? - bukik ki Scottból legalább olyan döbbenten, mint amilyennek én érzem magam.
- Ezek is az én ruháim - emlékezteti a barátját szemet forgatva, majd rám néz. - Kapok ölelést?
Olyan aranyosan néz rám, hogy ha akarnék, sem tudnék nemet mondani. Az ajkaim maguktól indulnak meg felfelé, miközben biccentek és felállok, hogy megöleljem.
Ahogy a karjaiba kerülök, olyan megnyugvás önt el, ami sehol máshol. Luke ölelése valami varázslatos erővel bír, mert tök mindegy, hogy milyen hangulatom van és milyen az időjárás, mindig melegség és bizsergés önti el a testem, amikor magához szorít.
Miután elválunk, rám mosolyog és Scottot is köszönti a maguk fura kézfogásával, aztán leül a padra.
- De most viccet félretéve - fürkészem a fiút és valami furcsa büszkeség önt el - mi történt az új ruháiddal? Velem vetted őket - biggyesztem le az alsó ajkam, de persze csak viccelek.
Lényegesen jobb ebben a szerelésben látni őt. Az igazi Luke.
- És ez az egyetlen oka annak, hogy nem égetem el őket - kacsint rám csibészes mosollyal, amitől égni kezd az arcom. - De a hétvégén gondolkoztam kicsit - meséli és vált egy furcsa pillantást Scottal, mintha némán kommunikálnának. - Rájöttem, hogy igazatok volt, nem adhatom fel önmagam. Főleg, hogy a számomra igazán fontos emberek így szeretnek, ahogy vagyok - néz vissza a szemembe. - Úgyhogy feladtam ezt az új stílust.
- És a megállapodás? - kérdezem kissé félve.
- Ezen még gondolkozom - vallja be a tarkóját vakarva, mire most én nézek össze Scottal, aki küld felém egy biztató pillantást.
- Luke, szeretnék beszélni veled erről - harapom be az alsó ajkam és rágcsálni kezdem azt, amitől Luke szemében azonnal aggodalom villan.
- Valami baj van?
Egy pillanatra elbizonytalanodom.
Olyan jó kedve van, nem akarom elrontani. Mindazonáltal... megint a saját ruháiban van és elbizonytalanodott az egyezséggel kapcsolatban, ennél jobb alkalom nem hiszem, hogy lesz. Arról nem is beszélve, hogy minél tovább húzom, annál rosszabb lesz és csak magamat készítem ki vele.
- Madisonról van szó - engedek ki egy sóhajt. - A randi előtt ő és Clary átjöttek segíteni nekem és... beszélgettünk. Luke, nem hiszem, hogy Madison lenne a megfelelő ember számodra - nézek mélyen a szemébe és nagyot nyelek, hogy eltüntessem a gombócot a torkomból, de az csak nagyobb lesz. - Madison...
- Jobbat érdemelsz - szól közbe Scott és alig észrevehetőn, egy pillanatra hozzáér a kezemhez, támogatásképp. - Madison elvárná, hogy feladd önmagad és nem feltétlen néz rád úgy. Sokkal jobbat érdemelsz nála.
Hálásan Scottra pillantok, de aztán visszanézek Luke-ra.
- Madison azt mondta, hogy... nem vagytok egymásnak valók - finomítok erősen a szavain, mivel nem akarom összetörni Luke-ot, így inkább tompítok a barátnőm véleményén.
Luke percekig csak mered rám, de nem mond semmit. Közben páran beszivárognak a terembe, köztük Cam és Clary is.
- Minden rendben? - kérdezi Clary, ahogy hozzánk érnek és észreveszik a furcsa csendet körülöttünk.
Végül Luke az, aki válaszol.
- Persze, minden. Valójában... azt hiszem, hogy jobb ez így - válaszol nekem, amitől újra ledöbbent. - Lehet, hogy el is kéne hagyni az egyezséget, már bőven megvan minden, amire szükségem van - néz mélyen a szemembe. - Nekem pedig eddig sem kellett tenni semmit azért, hogy Chad kedveljen téged.
- Komolyan mondod? Én meg napokig stresszeltem, hogy megbántalak és esetleg berágsz rám - vallom be és hatalmas megkönnyebbülés önti el a testem.
- Nem tudnék haragudni rád - rázza meg a fejét és lepattanva az asztalról, megint megölel.
Chad ezt a pillanatot ragadja meg, hogy beérjen.
- Minden rendben? - kérdezi ő is köszönés után, ahogy hozzánk ér, mire Luke vonakodva elválik tőlem.
- Igen - mosolyodik el a fiú - teljesen visszatértem - mutat végig magán.
Chad egy pillanatig komolyan fürkészi, aztán elvigyorodik.
- Hála Istennek!