Luke:
- És arra gondoltam, hogy itt kezdhetnénk el együtt énekelni, egészen idáig - magyarázza Rose és a papíron bekeretezi azt a részt.
Bár tompán, de hallom, ahogy mondja, hallom a szavait, de valahogy a tudatomig nem akar eljutni mindaz, amiről beszél. Hiába próbálok figyelni, nem megy, mert folyamatosan négy dolgon pörgök: azon amit Scottal beszéltünk az érzéseimről és érveimről; azon, hogy mennyire hülyén viselkedtem Rose-zal reggel; hogy Chad vajon tudja-e már, hogy tegnap Rose-nál éjszakáztam és hogy ha nem, akkor mégis hogy a viharban mondjam el neki. És mivel a gondolataim ezek körül zakatolnak ezerrel, ezért a lyukas órai próbánk eddig eléggé egyoldalú és mondhatni, hogy teljesen haszontalan.
Valószínűleg Rose is megelégeli ezt, mert hatalmasat sóhajt és teljes testével felém fordul.
- Na jó, eddig bírtam, elárulod végre, hogy mi a baj?
Annyira komolyan és ellenkezést nem tűrően néz rám mint szerintem még soha és ettől egyszerre kell mosolyognom és leszek még idegesebb. Mégis hogyan mondhatnám el neki, hogy Scott szerint bajban vagyok az érzéseimmel kapcsolatban? Bocsánatot mindenképp akarok kérni az idióta viselkedésem miatt, de a többiről hogy a viharban tudok vele beszélni? Főleg úgy, hogy magam sem tudom pontosan, hogy a "bajban vagyok" mit is takar. Tagadhatatlan, hogy az érveim között nem szerepelt Madison, pedig a hétvégén többet beszélgettem vele, mint eddig bármikor és sokszor eszembe jut még mindig, továbbra is a neki tetsző cuccokat hordom, de közben valami valahogy mégis más.
- Luke! - kezdi fürkészni az arcom. - Mi a baj?
Összeszorítom az ajkaim és nagyot nyelek, hogy eltűntessem a gombócot a torkomból.
- Bocsi, csak kicsit elbambultam - vakarom meg a tarkóm.
Rose szája sarka megremeg, mintha egy mosolyt vagy nevetést próbálna visszatartani, de végül komoly marad.
- Igen, az feltűnt. Úgy, mióta bent vagyunk a teremben, te máshol jársz. Szóval mi van? Merre kalandoztál?
Ahogy a sötétkék szemeibe nézek, amikből árad az őszinte kíváncsiság és aggodalom, nem bírom megállítani a nyelvem.
- A reggel felé - szalad ki a számon egy sóhaj kíséretében. - Totál idiótán viselkedtem, amikor csak úgy elrohantam tőled, anélkül, hogy megvártam volna a válaszod vagy bármit is mondtam volna azok után, hogy te befogadtál az éjszakára.
Rose meglepettségében kihúzza magát és nagyokat pislogva, a szemöldökét felhúzva néz rám.
- Hát ez a baj? Luke, vagy ötvenszer megköszönted, hogy nálunk aludhattál, pedig ez tök alap. És igen, egy kicsit fura volt, ahogy hirtelen leléptél, de ez egyáltalán nem olyan dolog volt, ami miatt tépelődnöd kellett volna. Megesik - vonja meg a vállát egy kedves mosollyal.
- Akkor is sajnálom. De igazából nem csak ez az, ami miatt kattogtam és elkalandoztam - vallom be, lesütve a szemeimet.
- Hallgatlak! - vágja rá vidáman.
Annyira kedves és megértő azok után is, hogy olyan hülye voltam, hogy nem is értem, hogy mégis hogyan képes ilyen türelemre velem kapcsolatban.
Újra erőt kell vennem magamon, hogy bevalljam a Chaddel kapcsolatos aggodalmamat, így veszek egy újabb nagy levegőt és szinte kényszerítem magam, hogy visszanézzek Rose szemébe.
- Mondtad Chadnek, hogy nálad voltam az éjjel?
Nem tudom eldönteni, hogy most döbben le jobban vagy az előbb sikerült inkább meglepnem a kis vallomásommal.
- Nem - rázza meg a fejét hosszú percekig tartó csend után. - Úgy gondoltam, hogy ez inkább a te dolgod, de a minimum az, hogy együtt mondjuk el neki. Már nem mintha lenne mit mondani neki, hiszen nem történt semmi, csak egy barát ott aludt egy másik barátnál - magyarázkodik azonnal, mintha valami rosszat mondott volna. - De a lényeg, hogy nem, nem mondtam neki, mert úgy gondoltam, hogy ha el szeretnéd neki mondani, akkor azt előbb meg kell beszélnem veled, hogy tudjam. Nem akartam zűrt okozni nektek, bár ma már sokadjára mondom, hogy természetes volt, hogy ott aludhatsz és nem volt semmi, ami miatt bárkinek is magyarázkodnunk kellene.
Nem tudom miért, de nem tetszik, ahogy fogalmaz. Nem Rose-zal van a baj, de valahogy az, hogy ennyiszer kihangsúlyozza, hogy csak barátokként aludtunk az éjjel, fúrja az oldalam. Pedig ez az igazság és valójában nem is zavar, hogy nem volt semmi Rose-zal, mert egy pillanatig sem szórakoznék vele vagy okoznék neki kellemetlenséget, de akkor is bosszant, hogy ezt ennyiszer hangsúlyozza.
- Ma már sokadjára mondod? - akadok meg egy bizonyos résznél a mondandójában, amitől a szemöldököm értetlenül összeszalad.
- Igen - sóhajt fel elgyötörten és megdörzsöli az arcát. - Clary látta, hogy együtt jöttünk be és el kellett neki mondanom, hogy miért, aztán azt hitte, hogy volt köztünk valami, így azt is el kellett magyaráznom, hogy nem. Utána Madison is kérdezősködni kezdett és Jackson is felhozta a dolgot, meg Ron... mindegy, a lényeg, hogy ma már egy párszor el kellett mondanom, hogy semmi rosszra nem kell gondolni - túr a hajába, de aztán mint aki rájön, hogy olyat mondott, amit nem kellett volna, ugrik egyet a széken. - De ne aggódj - fogja meg a kezem ösztönösen -, azt senkinek sem mondtam, hogy miért kötöttél ki nálunk. Mármint, azt mondtam, hogy valami bajod volt, de nem mondtam sem a szüleidet, sem azt, hogy miért nem mentél Scotthoz vagy valamelyik fiúhoz. Azokat velem osztottad meg, úgy gondoltam, hogy nincs jogom megosztani másokkal - teszi hozzá kissé félénken, amitől nekem felfelé indulnak az ajkaim.
Ha valaki, akkor Rose biztos, hogy a világ egyik legkedvesebb, legmegértőbb és legmegbízhatóbb lánya. Ezért is mertem vele megosztani azokat, amiket.
- Köszönöm - teszem a kezem az övére, ami a másik kezemen pihen. - És ne haragudj, hogy ilyen helyzetbe hoztalak, nem gondoltam rá, hogy az egész baráti társaságod betalál majd vagy...
- Ron nem a barátom - szakít félbe elkomorulva. - Hol volt a hétvégén, amikor majdnem baj történt? Jackson legalább rám írt másnap, hogy hallotta, hogy mi volt és sajnálja, hogy nem tudott ott lenni nekem. Bocsánatot kért és megkérdezte, hogy jobban vagyok-e. Ronnak még csak eszébe sem jutott ilyesmi, pedig biztos, hogy Madison elmondta neki, hogy mi volt, hiszen a fiút is ki kellett rúgnia a házából aznap. De különben se kérj bocsánatot - néz vissza rám morcosan, de a szemében most kis nevetés csillog. - Ha még egyszer bocsánatot kérsz, esküszöm, hogy szétrúgom a segged.
- Ezt most vegyem kihívásnak? - mosolyodom el, de ő azonnal megrázza a fejét.
- Ne, ne vedd semmi ilyesminek, csak... nincs semmi, amiért bocsánatot kell kérned. Tegnap szükséged volt egy barátra - megint bökés a mellkasomban - és nekem meg sem fordult a fejemben, hogy nemet mondjak neked. Utána sem volt semmi olyan, amiért bárkitől is bocsánatot kellene kérned, sőt, a hétvégén történtek után komolyan megnyugtatott, hogy ott voltál az éjjel. Biztonságérzetet adott - vonja meg a vállát és az arca halványan elpirul. - Egy gimiben pedig meg sem lep, hogy páran rákérdeztek a dologra, az lep meg, hogy még valamelyik jóindulatú ember nem indított pletykát. Bár mióta Madison megvédett, azóta nem nagyon mernek így betalálni engem. De a legfontosabb, hogy nincs miért rosszul érezned magad - borzolja össze a hajam a szabad kezével, miután lekapta a fejemről a sapkám. - Te mondod mindig nekem, hogy túl sokat agyalok, ne ess bele az én hibámba - biccenti oldalra a fejét.
Igaza van, tényleg mindig ezzel cukkolom, mert ő viszont rettenetesen sokat agyal és jól esik, hogy Rose feloldoz a kisebb bűneim alól, de ettől még sokkal nehezebb ez a helyzet, mint ahogyan azt ő gondolja. Persze nem hibáztathatom, amiért nem tudja, hogy mennyire kellemetlen szituba csöppentem és egyelőre nem is tervezem a nyakába önteni azt, hogy talán jobban szükségem van rá, mint ahogyan azt én beismerem magamnak, de valószínűleg, ha mindezekkel tisztában lenne, akkor ő sem próbálna ennyivel megnyugtatni. Nem is tudom, hogy vajon hogyan reagálna, de azt hiszem, hogy ezt nem most fogom megtudni, már ha egyáltalán valaha meg kell tudnom.
- Majd igyekszem a saját tanácsaimat követni - ígérem egy halovány mosollyal, ami az ő ajkait is felfelé görbíti.
- Nagyon helyes - bólint, de aztán megint komolyra vált. - Félsz Chad reakciójától? - kérdezi, s ismét az arcom fürkészésébe kezd, miközben én tudattalanul elkezdek kis köröket rajzolni a kézfejére, ami még mindig a markom foglya.
- Vele is elég hülyén viselkedtem - húzom el a szám. - Leginkább ez buktatott le Scott előtt is. Totálisan idióta vagyok ma, azt hiszem. Nem tudom - nézek vissza a szemébe a kezünkről -, nem is feltétlen attól a reakciójától, hogy nálad aludtam, hiszen, ahogy te is mondtad, nem volt semmi, ami miatt dühös vagy csalódott lehetne, inkább azért, mert nem hozzá mentem vagy nem szóltam neki, hogy gáz van vagy hogy eddig húztam a vallomást. Leginkább ezekre aggaszt a kapható reakciója.
- Lehet, hogy ezt is túlgondolod - vonja meg a vállát, de a hangja tele van együttérzéssel. - Talán teljesen feleslegesen pörögsz ezeken is. Chad az egyik legjobb barátod és mivel én veled együtt terveztem elmondani, te meg velem - vet rám jelentőségteljes pillantást, várva a reakcióm, mire bólintok, hiszen van abban valami, hogy Rose-zal együtt akartam elmondani neki a tegnap estét -, ezért nem az időt húztad, csak vártad, hogy mind együtt legyünk. Kétlem, hogy Chad ezen kiakadna. Főleg azok után, amit a bulin mondott - kuncog, amire felkapom a fejem.
- Mit mondott?
- Csak megkérdezte, hogy van-e köztünk valami, mire elmondtam neki, hogy neked Madison tetszik és csak barátok vagyunk - újabb bökés -, ő ettől megnyugodott, de megkérdeztem tőle, hogy mi lett volna, ha neked is bejönnék, erre közölte, hogy ugyanúgy küzdene, csak veled is letisztázná - mosolyog. - Ezután kétlem, hogy a semmin felhúzná magát.
- Ez mondjuk rávall - erőltetek mosolyt magamra, miközben magamban elkönyvelem ezt a nem is kicsit hasznos infót.

Rose:
Amikor ebédnél sorban állunk, Luke-nak már lényegesen jobb hangulata van, mint a próbánk elején. Mondjuk miután beszéltünk, már akkor is jobb lett a kedve, de még mindig van vele valami, ami nem oké. Nem tudom pontosan megmondani, hogy mi, de nem olyan, mint szokott lenni. Pedig, amint a srácok csatlakoztak hozzánk a szünetben, elmondtuk Chadnek a tegnap estét és ahogy sejtettem is, egyáltalán nem akadt ki. Camet már jobban meglepte a dolog és Chadet is inkább az zavarta - vagyis csak nem értette -, hogy nekik miért nem szólt Luke és miért csak akkor mondtuk el. De nem lett konfliktus és Chad sem háborgott ezen.
- Add, majd én viszem - veszi el a tálcámat Chad, miután kikaptam az ebédem.
Annyira váratlanul ér ez a gesztus, hogy először csak meglepetten pislogok.
- Komolyan mondod? - hebegek, mint egy idióta és érzem, hogy az arcomat elönti a pír.
- Nem, csak viccelek - mosolyog rám pajkosan, majd biccent az asztal felé, ahol a barátaink már ott ülnek és elindul feléjük a két tálcával egyensúlyozva.
Letörölhetetlen mosollyal az arcomon követem őt, s közben igyekszem nem tudomást venni a sok kíváncsi pillantásról, amik minden lépésünket figyelik. Inkább kihúzom magam és felemelem az állam - ahogy azt Madison annyiszor mondta már nekem - és úgy lépdelek a srác mellett, aki már olyan hosszú ideje tetszik.
- Micsoda úriember valaki - néz vigyorogva Clary Chadre, amint odaérünk és a fiú leteszi nekem a tálcát.
- Ja, valahol mélyen megdöglött benne - vigyorodik el Cam is, mire Chad bemutat neki.
- Ez azt hiszem, hogy alap - ül le közben, miután engem is a szokásos helyemre segített.
- Ezek szerint, Rose, jobb az ízlésed, mint azt tudtuk - pillant rám Madison, de nem tudom eldönteni, hogy ezt megint burkolt célozgatásnak szánta vagy valóban így gondolja és azért, mert örül nekünk, úgyhogy inkább csak biccentek egyet és az ebédemnek szentelem a figyelmem.
- Ezt a kaját be kellene tiltani - vetődik le velem szemben Luke utolsónak érkezve az asztalunkhoz. - Mégis mi ez, krumplipüré vagy leves - folyatja le az említett ételt a kanaláról.
- Az íze nem is rossz - lapátol a szájába egy adagot Cam. - Különben is, koldus ember ne válogasson.
- Ugye tudod, hogy nincs megtiltva, hogy saját kaját hozz? - kérdezi Jackson mosolyogva a fiút figyelve.
- Tudom, de baromira kiment a fejemből reggel, hogy összedobjak magamnak egy szendvicset a napra, úgyhogy már rohadt éhes vagyok.
- Hihetetlen, hogy ezt mondom, de esküszöm, hogy kezdek ehhez hozzászokni - ingatja meg a fejét Clary. - Sőt, kifejezetten hiányérzetem van, ha nem hallgathatom a szövegelésed és nem vagytok a környzetemben.
Cam ahogy lenyeli a falatot, ami a szájában volt, cinkosan a barátnőmre mosolyog, majd rá is kacsint.
- Csak egy szavadba kerül, szépségem és többet nem lesz hiányod belőlem.
A szavaitól egy pillanatra leesik az állam, de Clary nem döbben meg, még csak a szeme sem rebben. Tartja a szemkontaktust a sráccal és oldalra biccenti a fejét.
- Nagy a szád, drágám, de szerintem a kutya csak ugat, nem harap.
- Nem hittem, hogy ennyire eldurvul a játék, de én nem vagyok semmi jónak az elrontója - tárja szét a karjait, nekem pedig nehezemre esik nem felnevetni.
Már eléggé kitapasztaltam, hogy tudjam, hogy Cam mennyire nagy dumás, de nem hittem, hogy Clary lesz az, akin ezt a képességét kamatoztatni fogja.
- Vigyázz, Cam, vigyázz, mert a végén olyanba mész bele, amiből nincs visszaút - jegyzem meg neki, de képtelen vagyok nem mosolyogni a kettőjük szócsatáján.
- Minden a barátnődön áll, Rose, én nem félek a következményektől - húzza ki magát magabiztosan.
- Akkor bizonyítsd ezt valahogy - vonja fel az egyik szemöldökét Clary kihívó tekintettel. - Várom a következő lépésed, szépfiú.
- Úgy tudtam, hogy azok a Backstreet boys ut...
Scott elharapja a mondatot, ahogy Luke lába keresztbe lendülve az asztal alatt, eltalálja a sípcsontját. A fiú összerezdül, majd gyilkos pillantást küld Luke felé.
- Csak egy megjegyzés volt - közli összeszorítva az állkapcsát.
- Jobb a békesség - biccent egyet Madison felé Luke, amitől Scott hatalmasat sóhajt és megforgatja a szemét, de aztán megadón int egyet.
- Rendben - teszi hozzá egy kis bólintással. - Majd igyekszem vigyázni a számra, apu.
- Inkább csak hagyd a próbákra ezt - nyúlok át Cam mögött és együttérzőn megsimogatom Scott vállát, aki azonnal rám mosolyog ettől.
- Ez már jobban tetszik.
- Történt valami, ami miatt a próbákon akarod hallgatni, ahogy mi szidjuk a barátaid? - hajol a fülemhez Chad, hogy az asztal tulsó oldala, ahol Madison és Ron valamiről - ahogy észleltem a hétvégi buli valamikori folytatásáról - megállás nélkül dumálnak, még véletlenül se hallják meg.
Lassan elfordítom a fejem Chad irányába, majd megrázom azt.
- Ron nem a barátom - közlöm vele is azt, amit ma már Luke-kal is közöltem. - Ha rajta múlna, akár meg is halhatnék kábé, az sem lenne rá hatással. Jacksont pedig úgy veszem észre, hogy egészen bírjátok, vagyis akkor kétlem, hogy ő is célkeresztben lenne. Egyenesebbnek ismertelek meg titeket - nézek zöld szemeibe, amiktől kábé azonnal olvadozni is kezdek.
- Ez így van - bólint komolyan. - De Ron, tett bármit, ami mia...
- Azon kívül, hogy igazából marhára nem érdekli, hogy mi van velem és rendszeresen viccet csinál a számomra fontos dolgokból? Nem, minden a megszokott rutin. De nem akarok róla beszélni - pillantok a túlvégre, majd vissza Chadre. - Ron nem ér ennyit.
Chad pár percig csak csendben fürkészi az arcom, mint aki azt mérlegeli, hogy valóban nincs-e komolyabb baj, mint amit el is mondtam. A perifériámból látom, hogy Luke is hasonlóan tesz, bár nem vagyok benne biztos, hogy hallotta, hogy miről beszélünk, mert közben mellettünk tovább folyt a kis szócsata.
- Rendben - biccent végül Chad, amiért őszintén hálás vagyok, hogy nem feszegeti azt, amit megkértem, hogy hagyjunk -, akkor beszéljünk másról. Mondjuk arról, hogy mi lenne, ha ma beülnék az edzésetekre a húgoddal, aztán együtt mennénk a garázsba próbálni?
A szívem zakatolni kezd a mellkasomban a gondolatra, hogy Chad ott ül a lelátón és képes lenne végignézni az edzésemet csak azért, hogy pár perccel többet legyen velem. Ez messze túlmegy azokon a gondolatokon, amiket csak remélni tudtam, amikor belementem ebbe az egyezségbe Luke-kal. Nem hittem, hogy valaha megélem azt, hogy a srác, aki már jó ideje bejön nekem, az én kedvemért ilyet tesz.
- Képes lennél végigülni az edzésem csak ezért? - kérdezem elveszve a szemeiben.
- Nem csak képes lennék, hanem szeretném is - mosolyodik el. - A kori az életed egy fontos része és szeretnélek jobban megismerni, vagyis kíváncsi vagyok mindarra is, ami fontos neked.
Remélem, hogy a meghatottság és a zavarom nem ül ki úgy az arcomra, mint ahogy én belül olvadozom, mert akkor mindenki számára világos lesz, hogy mennyire odavagyok ezért a srácért itt előttem.
- Oké - biccentek az alsó ajkamba harapva, hogy ne kezdjek el vigyorogni úgy, mint a tejbetök. - Jó, benne vagyok.
- Tényleg? - kérdezi és az ő mosolya viszont még szélesebb lesz.
- Igen, tényleg - bólogatok, mire Chad átkarolja a vállaim és megölel.
- De jó, féltem, hogy esetleg túl rámenősnek fogod érezni.
- Nem, jól esik - fúrom a fejem az arcába. - Még soha, senki nem akarta megnézni az edzésem.
- Engem érdekel - simogatja a hátam. - És ha még mindig áll a randi, akkor van is egy ötletem, hogy hova mehetnénk most szombaton.
Azonnal felkapom a fejem, de ahogy felnézek, Chad csak magabiztosan mosolyog rám. A magabiztossága ellenére viszont látom a szemében a kis aggodalmat és reményt, ami szerintem arra irányul, hogy nekem tetszen az ötlete.
- És meg is tudom, hogy mi a terved? - fürkészem az arcát és már képtelen vagyok leplezni a mosolyom, ahogy szinte abban is biztos vagyok, hogy teljesen vörös vagyok.
- Majd szombaton megtudod - rázza meg a fejét.
- Akkor mégis hogyan készüljek el rá? - billentem oldalra a fejem, mire a fiú Clary felé biccent.
- Majd a barátnőd segít ebben, már lebeszéltem vele.
Egyre melegebb van az ebédlőben, minden pillanattal, amit Chad közelében tölthetek.
- Ti szövetkeztetek a hátam mögött? - kapom a tekintetem Claryre, aki egy másodperc alatt levágja, hogy miről van szó.
A barátnőm ártatlan képpel megvonja a vállát, majd küld egy huncut mosolyt Chad felé.
- Jó lesz, hidd el - biztosít. - Majd mindenben segítek.
Erre aztán Madison is felfigyel a túlvégen és kihúzva magát az asztalra támaszkodik.
- Miben kell segíteni Rose-nak?
- Felkészülni a randira szombaton - feleli Clary egy izgatott kis tapsikolással, de a szavaitól Mads szemöldöke felugrik a homlokán.
- Remélem, hogy engem nem akartok kihagyni. Rose végre randira megy, én is segíteni akarok - mosolyog rám és megint bennem van az a kettősség, amitől nem tudom eldönteni, hogy ezt most pozitív vagy negatív értelembe mondta.
A mosolya és a tekintete őszintének tűnik, de a hangjában mintha lenne egy kis él. Komolyan nem tudom dönteni, de nem hagyom, hogy ez elrontsa a kedvem, úgyhogy most kedvességként fogom fel a részéről ezt a reakciót.
- Én mind a kettőtöket szívesen látom nálunk - rázom meg a fejem.
- Ez azt jelenti, hogy igent mondasz a szombatra? - kérdezi Chad kicsit közelebb csúszva hozzám.
- Szerinted? - küldök felé pimasz mosolyt.
- Szerintem hatkor ott leszek érted - pillant az ajkaimra egy másodpercre, de aztán vissza a szemembe.
- Akkor várlak hatkor - húzom ki magam, mielőtt visszafordulnék az ételemhez.
Amikor Luke-ra nézek, látom, hogy komoly képpel figyel minket, de egy pillanat alatt mosolyt erőltet magára - ugyanis ez a mosoly most valahogy más - és biccent nekem egyet, de nem mond semmit. Helyette inkább visszatér a krumplijához, ami mellesleg tényleg olyan borzalmas állagú, mint amilyennek leírta, de Cammel egyetértve, az íze viszont messze nem rossz. Pár pillanatig fürkészem a fiút, de mivel nem néz vissza rám, így én sem erőltetem a dolgot, csak hagyom, hogy átjárjon a boldogság.