Rose:
- Basszus, akkora ez a ház, hogy alig találtam meg a mosdót - lép mellénk Luke, órákkal azután, hogy eltűnt Madisonnal.
- Na igen, de hozzánk nem a ház nagysága miatt nem találtál vissza - vigyorodik el Scott.
- Láttuk, hogy lefoglalt a jégkirálynő - görbülnek vigyorra Cam ajkai is.
- Ne hívd már így - forgatja meg a szemét Luke.
- Csoda, hogy most itt vagy - folytatja Cam nagyokat pislogva. - Mi történt? Kiszívta a lelked és távozott?
- Először is, csak beszélgettünk, semmi olyan nem volt. Másodszor pedig, mindjárt megint fellép, úgyhogy elment átöltözni.
- Áh, szóval csak ezért jöttél vissza hozzánk - ugratja Chad is. - Nem kért meg rá, hogy segíts neki átöltözni?
- Mondtam, hogy csak beszélgettünk - túr a hajába Luke. - És amúgysem ezért jöttem vissza hozzátok, hanem, mert vissza akartam.
- Bármi is volt köztetek, jobb, ha vigyázol vele - szólal meg a másik oldalamon Jackson, ami annyira meglepi mindannyiunkat, hogy egy emberként kapjuk felé a fejünket. - Madison nem egy egyszerű csaj. És ha egyszer megkapta a figyelmed, akkor már nem leszel olyan érdekes neki.
Annyira meglep, hogy ezt Jackson mondja, hogy köpni-nyelni nem tudok és Claryn is ezt látom. Nem tudtam, hogy a fiú ennyire másképp áll hozzá, mint amilyennek alapvetően tűnik. Bár lehet, hogy azért sem sejtettem, mert még sosem voltam a társaságában úgy, hogy Ron és Madison ne lettek volna szintén ott.
Olyan váratlan volt ez a megjegyzés, hogy egyikünk sem tud mit reagálni, beáll a csend - már amennyire csendnek lehet nevezni a zene, beszélgetések és nevetések mellett a háttérben.
- Felszabadult a sörpong asztal! - kiált fel hirtelen Cam vidáman, az említett asztal felé mutatva. - Lecsapok rá magunknak - indul el felé, s mi követjük őt.
- Ki mer kiállni a gyilkos duónk ellen Claryvel? - áll az egyik végébe Jackson a barátnőmmel, amikor odaérünk az asztalhoz.
- Mindig ki akartam próbálni, de sosem játszottam még - csillan meg a húgom szeme a poharakat figyelve, amiket Cam újratölt. - Anyáék szabályai miatt nem is ihattam soha eddig. Legalábbis az engedélyükkel biztosan nem.
Scott vált velem egy gyors pillantást, s miután bólintok, átkarolja Kate-et.
- Gyere, kislány, rúgjuk szét a hátsójukat. Viszont, egy idő után én iszom majd a te adagodat is - mutat rá a szabad kezével.
- Miért is? - vonja fel a szemöldökét a húgom kíváncsian.
- Mivel még sosem ittál, így...
- Ittam már, csak nem sokat - szakítja félbe a fiút, mire az sóhajtva megforgatja a szemét, de az ajkain mosoly bujkál.
- Oké, akkor soha nem ittál még sokat, ezért nem tudjuk, hogy mennyit bírsz. Ráadásul nem kell, hogy a nővéred szétrúgja a seggem, amiért leitatunk téged.
- Úgy hallottam, hogy neked sem kellene részegnek lenned. Chad és Rose megszabták nektek ezt a szabályt.
- Nekem ennél több kell ahhoz, hogy részeg legyek. Én tudom, hogy mi a limitem, te viszont nem. Úgyhogy nem nyitok vitát.
- Újoncoké a kezdés lehetősége - dobja oda Kate-nek a labdát Luke egy kacsintás kíséretében, ami mosolyt csal a húgom arcára.
Örülök, hogy egy ilyen hét után láthatom ezt a mosolyt az arcán.
- Nem mintha alkohol vagy buli mániás lennék, de a szüleid ezt is ennyire megszabták nektek? - pillant rám Chad közvetlen mellettem állva.
- Nem mehettünk bulizni, kábé soha - bólintok, miközben a húgomról átvezetem rá a tekintetem. - Amikor valami csoda folytán mégis, tizenegyre otthon kellett lennünk és most jön majd az a rész, amire azt hiszed valószínűleg, ha meghallod, hogy csak kitaláltam, de teljes mértékben igaz. Ahogy hazaértünk, anya egy szondával állt az előszobában, amit meg kellett fújnunk, hogy fogyasztottunk-e alkoholt és ha igen, akkor átléptük-e a határt.
Chad meglepetten pislog, ahogy mered rám és el tudom képzelni, hogy mi játszódik le a fejében. Az, hogy biztosan ugratom és kamu az egész, mindjárt az arcába röhögök, amiért ilyen fejet vág. Meg az, hogy tuti, hogy túlzok, amiért anya megütött a múltkor és csak a düh beszél belőlem, esetleg az, hogy még most le kellene mondani azt a randit, mielőtt talán komolyabb köze lesz egy ennyire abnormális családhoz. Mégsem támasztja alá egyik feltételezésem sem, ugyanis mindezek közül bármelyik helyett, csak fürkészni kezdi az arcom.
- De akkor erre hogyan engedtek el? - kérdezi végül összevont szemöldökkel, de zöld íriszeiben sokkal inkább csillog kíváncsiság, semmint bármilyen negatív érzelem az irányomba.
- Egyrészt, anya oda meg vissza van Madisonért - hajolok közelebb hozzá, hogy ne kelljen üvöltenem, de a zene mellett is hallja, amit mondok. - Nem volt rossz indok, hogy arra tudtam hivatkozni, hogy hozzá jövünk. De ami még fontosabb, hogy az elmúlt napokban - mutogatok az arcomra a pofonra utalva ezzel - nem igazán érdekel, hogy mit mondanak, vagy gondolnak. Teljes mértékben átvettem az irányítást a saját életem felett és ez mindenkinek jobb is így. Az edzőmmel is átszerveztem az edzéseket, hogy kényelmesebb legyen a dolog és ne legyen annyira kemény és megmondtam neki, hogy ezután a szezon után nem folytatom tovább olyan szinten, amilyenen vagyok most - rázom meg a fejem. - Úgyis csak anya erőltette ezt a magas szintet, mindenkinek jobb lesz, ha én visszább fogom majd a sportot.
- Mondd csak, szereted egyáltalán csinálni?
Ez az a kérdés, amire teljesen normális választ nem tudok mondani. Luke-nak is elmondtam, hogy ez mennyire egy bonyolult viszony és sajnos azóta nem lett kevésbé nehéz vagy bonyolult.
- Egykor szerettem, nagyon is - sütöm le a tekintetem a poharamra. - Anno imádtam csinálni, azt, hogy dacolhatok a fizika törvényeivel és olyanokat tehetek, amire az emberek azt hiszik, hogy lehetetlen. De amikor anya ezt felsőbb szintre emelte...nem tudom...onnantól kezdve csak a megszokás vitt, meg az, hogy anya boldog legyen. Tudom, hogy ez mennyire hülyén hangzik azok után, hogy tudod, hogy megütött és hogy mennyire bon....
- Nem kell magyarázkodnod - szakít félbe a fejét rázva. - Az élet nem fekete és fehér, elhiszem, hogy annak ellenére, ahogy anyukád bánt veled, te meg akartál neki felelni. Talán valahol mind azt akarjuk, mégha nincs is jó kapcsolatunk velük - simít ki egy tincset az arcomból finoman, amitől nekem bizseregni kezd a bőr ott, ahol hozzám ér.
- Annak ellenére, hogy már nem okoz akkora örömöt, mint régen, anya miatt...valahogy mégsem tudnám abbahagyni. Egyszerűen nem menne, ahhoz túlságosan hiányozna, pedig, ha elmegyek innen az egyetem miatt, akkor nem túl valószínű, hogy csak úgy folytatni tudom majd - húzom el a szám, ahogy ebbe belegondolok.
A továbbtanulás gondolata mindig kiborít, nemhogy most, amikor minden annyira zavaros és napról, napra változó. Tudom, hogy Kate azt mondta, hogy miatta ne hagyjam annyiban a terveim és igenis költözzek el, ha az kell az egyetemhez és azt is tudom, hogy ez a jelenlegi állapot valószínűleg változik majd, de akkor sem nyugtat az otthoni morál, sem az, hogy itt kell hagynom a húgom. És ez csak egy része a gondoknak. Ott van, hogy vajon hogyan fogok sportolni a suli mellett és mi lesz a zenekarral, hiszen a fiúk komolyan gondolják a gimi utáni zenélést is. Tisztában vagyok azzal, hogy nem lehetetlen a kapcsolat tartása, sem pedig az, hogy tényleg folytassuk a közös zenélést, de annyira nem tudom elképzelni, hogy hogyan. Túl zavaros minden még, ráadásul egyelőre azt sem tudom, hogy pontosan hova akarok továbbtanulni. Azt pedig, hogy hova vesznek fel, még annyira sem.
Érzem, hogy szédelegni kezdek ezektől a fojtogató gondolatoktól és nem csak, hogy érzem, de meg is történik. A lábaim megrogynak és Chad kap el, hogy ne terüljek el a földön.
- Hé, Rose, mi a baj? - tart erősen, s aggodalmasan az arcomat kezdi fürkészni.
- Semmi - dörzsölöm meg az arcom. - Semmi, jól vagyok, csak kicsit...kicsit elkalandoztam.
- Hova, a legrosszabb rémálmodba? Fal fehér vagy - lépdel velem a pulthoz, majd felrak rá.
- Itt van víz - lép mellém Cam azonnal egy pohárral. - Lassan, kis kortyonként idd meg.
- Jól vagyok, komolyan, de köszönöm - küldök felé egy hálás mosolyt. - Csak megint túlgondoltam mindent, ennyi az egész. Kicsit kiborítottak a gondolatok, ne haragudjatok.
Szerencsére a húgom figyelmét lekötik a barátaim, így nem kezd el miattam aggódni. Őszintén, azt sem tudom, hogy Cam hogyan érzékelte az eseményeket. Az előbb még nagyban szurkolt Scottnak és Kate-nek, gőzöm sincs, hogy mi terelte hozzánk.
- A túlgondolástól lettél rosszul? - vonja fel a szemöldökét meglepetten.
- Ha nem tűnt volna fel, profi vagyok benne.
- Az feltűnt, na de, hogy ennyire.
- A továbbtanulás gondolatától igen - bólintok, ami kicsal egy kacajt a fiúból.
- Te vagy az egyetlen ember, aki egy bulin a továbbtanuláson agyal - ingatja meg a fejét. - Tudod mit, kislány? Majd én megtanítalak kikapcsolni. Ha valaki, akkor én vagyok a lazítás királya - karol át, majd Claryékre pillant. - Figyelem, emberek, a következő kört Rose és ellenem kell játszania valakinek, kössétek fel a gatyátokat - kiáltja, de amikor visszanéz rám, ismét komoly. - Megvagy? Tudsz állni, ha lesegítünk innen?
- Persze, tényleg minden rendben - nézek fel rá mosolyogva.
- Azért idd meg a vizet - biccent a pohár felé, amire én is bólintással reagálok.
- Ha ti ketten, akkor Luke és én leszünk a másik csapatban - mosolyodik el Chad, de a szemében látom az aggodalmat.
- Le fogunk alázni titeket, csak mondom - bök felé Cam, majd kortyol egyet a piájából. - Miután játszottunk, megyünk táncolni. Figyelj rám, Rose, ma úgy kitombolod magad, mint még soha.
- Ne fenyegess - nevetek fel, amire a srác azzal reagál, hogy megböki az oldalam. - Ezt ne csináld! - ugrom egyet és azonnal el is kapom a kezét, hogy ne tudja megismételni.
- Csak nem csikis vagy?
- Ha kihasználod most, akkor keresned kell másik csapattársat - fenyegetem meg, amire azonnal felemeli a kezeit.
- Abba is hagyom, ahogy a hölgy akarja.
- Nagyon helyes - bólintok mosolyogva és küldök egy mosolyt Chad felé is.

Luke:
Rose már egy ideje eltűnt. Azt mondta, hogy a mosdóba megy, de már annyi ideje távol van, hogy komolyan kezdek aggódni. Tudom, hogy lehet sor a vécénél és akár el is tévedhet az ember, de kiindulva abból, hogy Madison elvileg Rose barátnője, kétlem, hogy eltévedt a házban, úton visszafelé hozzánk.
Gyorsan írok neki egy üzenetet, hátha tényleg csak sorban áll és reagál rá, hogy minden rendben, de ez nem történik meg. Sem egy perccel később, sem öttel. Próbálok nem kiakadni és azzal nyugtatni magam, hogy sokan várhatnak a vécére, de nem én vagyok az egyetlen, aki hasonlóan gondolkozik, mint én.
- Nem kellene Rose után menni - néz a telefonjára Chad, majd rám. - Baromi régen ment fel, talán baj van.
- Ugyanezen gondolkoztam, de azt hittem, hogy csak paranoiás vagyok.
- Akkor is gyorsabban végeztünk, amikor vagy százan voltak itt és már azért lényegesen kevesebben vannak.
- Hé, Rose még mindig nem jött vissza? - lép mellénk Cam is, miután Kate-et átadta Jacksonnak a táncparketten.
- Utána kellene mennünk - csatlakozik Scott is. - Kate most elvan Claryvel és Jacksonnal. Clary vigyáz rá.
Nem nagyon kell győzködnie, hiszen én már eddig is utána akartam menni, úgyhogy azonnal bólintok.
- Szerintetek hány vécé van, ahova mehetett? - néz körbe Cam és a szemébe megjelenik az aggodalom.
- Vagy négy szintes a ház, biztos, hogy olyan helyre ment, ahol kevesebben lehetnek - pillant az emelet felé Scott. - Madison szobája hol van?
- Tippeljek egyet? - vonja fel a szemöldökét Chad. - A királynő valószínűleg a legfelső szinten van. Az az ő birodalma.
Annyira félek, hogy baj van Rose-zal, hogy az sem érdekel, hogy Chad megint beszólt Madisonnak, szinte azonnal elindulok a lépcső felé, a srácok pedig szó nélkül követnek. Úgy caplatok felfelé, mintha az életem múlna rajta, a zene ellenére is hallom, ahogy dübörög a lábunk alatt a föld, s ahogy haladunk, ez egyre erőteljesebb lesz, ugyanis úgy halkul a zene is szintenként.
- Mostmár elengedtek? - csapja meg a fülem Rose hangja a legfelső szinten.
- Várj már egy kicsit még - érkezik a válasz. - Beszélgessünk egy picikét még. Madison sosem ijed vissza a rajongóktól, te miért tennéd? Csak ma láttuk, hogy mire vagy képes. Mondd csak, más téren is így tudod használni a hangod és az ajkaid?
- Elég, kérlek - remeg meg Rose hangja, mi pedig gyorsítunk a lépteinken, s amikor felérünk, hirtelen lemerevedünk.
Négy srác veszi körbe Rose-t, aki a falnak simulva próbál távol maradni tőlük. Ismerősek, de nem tudom pontosan beazonosítani őket. Azt tudom, hogy néha Ronnal lógnak, amikor a srác nem Madisonékkal van. Viszont Ron nincs köztük.
- Nyugi már, Rose, csak barátkozunk - lép közelebb a lányhoz az egyik, nekem pedig ökölbe szorulnak a kezeim. - Eddig soha nem beszéltünk még, most viszont nyugodtabb körülmények között is folytathatnánk az egyik szo...
- Hé! - kiáltok fel, miközben elindulok feléjük.
- Luke! - vigyorog rám az egyikük. - Mi a helyzet, öreg? Gondoltuk, hogy beszélgetünk az új sztárotokkal - karolja át magához rántva Rose-t, aki összerezdül ettől.
- Azonnal ereszd el! - szól rá Chad, s egyenesen a fiú elé lép. - Engedd el őt vagy beverem a képed! - sziszegi ijesztően kemény hangon.
- Mi csak beszé...
- Pontosan tudjuk, hogy mit akartok, de nem fog megtörténni - szakítom félbe azt, amelyik a szobába akarta csalni Rose-t. - Most pedig hagyjátok békén és húzzatok a francba.
- Mert? - horkant fel. - Csak a tiétek lehet? Rajta van a nevetek? Vagy ez valami beteges kapcsolat, ahol mind a négyőtöké, de másé nem lehet? Osztozkodtok rajta, amikor épp nem a színpadon használja a csinos kis aj...
Nem hagyom, hogy befejezze. Mielőtt gondolkozhatnék, az öklöm az arcába vágódik, amitől üvöltve az orrához kap és megtántorodik. Chad is ellöki a Rose-t fogdosó srácot, mire Rose a falnak lapulva próbál messzebb kerülni a dulakodástól.
Remeg.
Látványosan remeg, miközben megpróbálja megfogni a falat, mint valami kapaszkodót, természetesen esélytelenül. A másik két barom azonnal támadna, de Cam és Scott mind a kettőjüket lefogják és a falnak nyomják. Amíg a tag, akit leütöttem, megpróbálja összeszedni magát, én Rose-hoz lépek. Vagyis csak lépnék, de kivágódik Madison ajtaja és kilép rajta a lány.
- Itt meg mégis mi a franc folyik? - kiált fel, s elindul felénk, aminek hatására a barátaim elengedik azt a két majmot. - Mi a fenét műveltek itt fent? Komolyan nem hiszem el, hogy ennyire nem tudtok viselkedni - néz Camékre Madison. - Meghívtalak titeket, fellépést ajánlottam és az a hála, hogy bunyót indítotok a szobám előtt a ba...
- Engem védtek - szakítja félbe a barátnőjét Rose, amire Madison azonnal felkapja a fejét.
- Tessék?
- A fiúk - nyel nagyot, s ráveszi magát, hogy felnézzen a földről - csak engem védtek, nem ők kezdték.
Madison szemében hihetetlen aggodalom jelenik meg, miközben Rose-hoz siet. Ez nem színjáték, nem kamu, nem arról szól, hogy nekünk tegye a szépet. Ez pontosan az az oldala, amiről Rose mesélt. A kedves, törődő, igazi barátnő, aki bármit megtenne a szeretteiért.
- Bántottak téged? Mit csináltak veled, Rose?- lapogatja a lány testét, ahogy sérülés nyomokat keres. - Mi történt?
- Bekerítettek - suttogja alig hallhatón Rose - nem engedtek le - remeg meg a hangja. - Annyira sajnálom, hogy miattam lett balhé, Mad, én nem...nem akartam, azt hittem, hogy tudom kezelni a helyzetet és...
- Shh, semmi baj - szakítja félbe finoman. - Itt vagyok, semmi baj, oké? - simítja meg az arcát. - Hozzád is értek?
Rose nem felel semmit, csak lesüti a könnyektől csillogó szemét és nagyot nyelve bólint.
Érzem, hogy az izmaim még jobban megfeszülnek Rose válaszától és komolyan küzdenem kell azért, hogy ne lökjem félre Madisont, hogy Rose-t magamhoz ölelhessem, de tartom magam. Én sem tudom, hogy hogyan, de tartom magam.
- Ugyanmár, Madison! - szólal fel a fiú, akit megütöttem. - Mi csak beszélgettünk vele és barátkoztunk, már azt sem...
- Takarodjatok a házamból - fordul felé hirtelen Mads és biztos vagyok benne, hogy ha a szemével ölni tudna, akkor mind a négy támadó holtan esne itt most össze.
- Micsoda? Ugye csak viccelsz? Hiszen csak szórakoztunk, nem is igaz, amit m...
- Azt mondtam, hogy takarodjatok innen, mielőtt én doblak ki titeket - közli ellenkezést nem tűrően. - Utoljára szólok, Dylan, tudod, hogy mire vagyok képes, kiváglak innen, ha kell.
A folyosón megfagy a levegő, ahogy Madison és - ezekszerint - Dylan farkasszemet néznek, de aztán a királynő nyer. Dylan megenged magának egy keserű kacajt, majd a barátaira néz.
- Lépjünk le, nem kell a baj - közli, aztán elindul lefelé, de ahogy elhalad mellettem, a vállával nekem jön.
- Gyere - karolja át Rose-t Madison, ahogy csak mi maradunk - a szobámban segítek összeszedni magad, rendben? - kezdi az ajtaja felé kísérni a lányt, aki csak bólint egyet.
Egészen a bejáratig mennek, amikor Madison visszanéz ránk.
- Akkor most jöttök, vagy ott álltok majd végig?
Nem egy bocsánatkérés, amiért azonnal azt hitte, hogy mi kezdtük a bunyót, de azt hiszem, hogy tőle nem is nagyon várhatunk olyat. Legalábbis így nyíltan biztosan nem.
Látom a barátaimon, hogy mennyire meglepi őket a kérdés, de nem haboznak sokáig a reakcióval, szinte azonnal elindulnak a lányok után és én is követem őket.
- Jól van, tessék, itt egy kis víz - ad Rose kezébe egy poharat, miután leültette az ágyra.
Becsukom magunk után az ajtót, s őszinte örömmel fogadom, hogy a szoba hangszigetelt, így egyáltalán nem hallatszik be a buli hangja.
- Honnan tudtad, hogy gáz van kint? - kérdezi Scott mereven bámulva Rose-t, hiába szól Madisonnak a kérdése.
- Nem tudtam. Lefelé indultam, csak megláttalak titeket - közli, majd hátra pillant a válla fölött. - Kösz, hogy megvédtétek.
Itt az újabb pillanat, amikor a barátaim köpni-nyelni nem tudnak, de én helyettük is reagálok egy biccentéssel.
Tudtam én, hogy Madison nem olyan rossz ember, mint amilyennek hiszik őt.
- Ti... - kezdi Rose remegő hangon, s megtörli a szemét, hogy ne sírja el magát. - Ti honnan tudtátok, hogy...
- Túl rég óta voltál távol - válaszolok a be nem fejezett kérdésére, majd odamegyek hozzá és leülök mellé az ágyra.
- Hozok egy kis hideg vizes kendőt, hátha az segít - megy a saját fürdőjébe Madison, miután finoman megszorította Rose kezét.
- Ugye nem jöttünk túl későn? - guggol a lány elé Cam és óvatos léptekkel Scott és Chad is mellé lépnek.
- Nem - rázza meg a fejét Rose. - Fogdostak és...és undorító megjegyzéseket tettek, de nem...semmi olyan nem történt.
- Már így is túl sok minden történt - feszül meg Scott állkapcsa, de mintha csak most kapcsolna igazán Rose, felkapja a fejét.
- Hol van Kate?
- Épp Claryvel és Jacksonnal táncol, ne aggódj miatta - küld felé egy nyugtató pillantást Chad, majd az üres helyre mutat az ágyon. - Leülhetek? Nem akarok semmi olyat tenni, ami...
- Ülj - szakítja félbe Rose a fiút, de aztán megborzong és megint megtelnek könnyekkel a szemei. - Mindenhol érzem magamon a kezüket - szipog, ahogy küzd a sírás ellen.
- Majd ezzel letöröljük őket - ér vissza Madison a szobába, egy törülközővel a kezében. - Talán ha elképzeled, hogy így van, akkor tényleg segít is - guggol a szabad helyre. - Már biztonságban vagy, nem eshet bajod, hallod?
- Annyira sajnálom...
- Héé, sose kérj bocsánatot egy ilyen miatt - szakítja félbe óvatosan megint Madison. - Ez nem a te hibád, érted? Dylan és a haverjai többet a közeledbe sem mehetnek, gondoskodom róla, bízz bennem.
Van egy olyan érzésem, hogy Madison nem csak úgy mondja, hanem valahogy tényleg elintézi, hogy ne tudjanak a közelébe menni majd. Amíg ebből Rose-nak nem származhat hátránya és nem eshet baja, nem izgat, hogy mivel éri ezt el Madison.
- Hol értek hozzád? - kérdezi az arcát fürkészve, mire Rose elkezdi megmutatni, Madison pedig finoman megtörölgeti ott.
Nem tudom, hogy tényleg használ-e a dolog, de az biztos, hogy mire végeznek és végre a karjainkba zárhatjuk őt, már nem zokog, mint amikor elkezdte megmutatni a pontokat.
Nem hittem volna, hogy az este ilyen irányba torzul majd el, de a lényeg, hogy nem lett nagyobb baj.
És egy pillantással megállapodunk a srácokkal, hogy többet nem hagyjuk egyedül közlekedni Rose-t, még egy házi bulin sem, ez biztos.