Másnap délben már a megbeszélt kávézóban ültem, s csak Seulgi-ra vártam, aki egy-két perc eltéréssel már meg is érkezett. Baseball sapka volt rajta, s napszemüveg, stílusától teljesen eltérő ruha darabok fedték testét. Szemöldök ráncolva néztem rajta végig, s elgondolkodtam egy pillanatra, ám végül úgy véltem, hogy talán nem akarta, hogy felismerje őt bárki is.

-Szia!-Ült le elém egy szelíd mosollyal arcán, s vette le napszemüvegét, míg én egy hasonlóan bizonytalan mosollyal arcomon köszöntem vissza neki.-Siessünk, ha lehet! Van egy-két dolgom még, s gyorsan kéne elintézzem.-Sóhajtott nagyot.

-Ne aggódj, nem leszek hosszú! Csak a lényeget mondanám el.-Kulcsoltam össze ujjaimat az asztal fölött.-A helyzet az, hogy én körülbelül másfél éve össze jöttem egy másik férfival. Amiről Seorina tudomást szerzett. Nagyon kedves volt eleinte, segítőkész, s a többi, viszont egyik nap teljesen be kattant. Elő adta a sértett felet, egy családi vacsorán, úgy állította be, hogy semmiről sem tudott, holott egész idő alatt segített is, kérésem nélkül. Majd Subin be köpte őt, s kiderült, hogy neki már régebb óta volt párja, mint nekem. A szülők válásra küldtek minket.

-Ne csináld! Ők maguk?-Lepődött meg a lány hirtelen, míg én hevesen bólogatni kezdtem.

-Vennem kellett egy új lakást, el kellett költözzek, Subin elhelyezését végig kellett csinálni. Egy év volt.

-Gondolom hozzád került.-Döntötte oldalra fejét, míg én újfent bólintottam egyet.

-Igen. Viszont..Azóta semmi hír nincsen Seorina-ról, ennek pedig már lassan három hónapja. Kéne látogassa Subin-t, vagy legalább telefonon beszélni vele, de..Mintha elnyelte volna a föld. Szerintem új kártyája lett.

-Biztos vagyok benne.-Bólintott egy nagyot magabiztosan.-Körülbelül négy hónapja felvette velem a kapcsolatot, de nem mondott semmi érdekeset, csak annyit kérdezett, hogy merre vagyok. Gondoltam meg akar látogatni, vagy bármi ilyesmi, de..Nem.-Rázta fejét értetlenül, s rántott vállat.-Új számról hívott, nem a régiről.-Kotorta elő telefonját, s aztán kereste ki a hívás listáról a számot.

-Rohadt élet..-Húztam fel szemöldököm, s fényképeztem le a képernyőjét, majd köszöntem meg.

-Meg keresed?-Pillantott rám kíváncsian, míg én bólintottam egyet.

-Muszáj vagyok, Subin miatt. Gyermektartást is fizetnie kéne.-Sóhajtottam egy nagyot.

-Hát akkor sok sikert! Nem tartom kizártnak, hogy már a tengeren túl van.-Forgatta meg szemeit, majd aztán karórájára pillantva elnézést kért, míg én csak legyintettem egyet, hogy semmi gond, menjen nyugodtan. Még egyszer sok sikert kívánt, majd fel vette a napszemüvegét, s már a helyszínen sem volt.

Én is kocsiba ültem, majd hazafelé vettem az irányt. Aggasztott, hogy vajon mi lehetett a nővel, még csak egy apró élet jelet sem adott magáról. A közösségi platformokról is szó nélkül felszívódott, sőt, engem le is tiltott mindenhol. Kissé ideges voltam. Sőt mi több, egyenesen mérges. Ha egyedül lettem volna, nem érdekelt volna, hogy merre jár, sőt, még örültem is volna neki, hogy soha többet nem kell lássam. De könyörgöm! Volt egy kislánya. Akinek szüksége lett volna az anyjára. Tisztában vagyok vele, hogy soha nem volt egy anya alkat, nem volt alkalmas arra, hogy gyereke legyen, de legalább néha rá nézhetett volna. Nem kértem túl sokat, abszolút nem kértem.

Jungkook-ot még a kocsiban fel hívtam, hogy mégis miket tudtam meg, Ő pedig volt olyan aranyos, hogy munkája közben is végig hallgatott, s próbált tanácsokkal ellátni. Kellett, hogy halljam Őt, hiszen nagyon dühös voltam, s ezt tudta nagyon jól. Hiába volt fotózása, végig próbált belém lelket önteni.

-Ha már mindketten otthon leszünk, akkor fel hívod és beszélsz vele, rendben?-Kérdezte tőlem nyugodt hangon, közben hallottam, hogy szól a modellnek, hogy milyen pózba álljon be.

-Rendben! Ma már nem megyek be az üzletbe, el ugrom boltba. Neked kell valami a banános tejen kívül? Mit ennél ma szívesebben?-Nézek szét az úton, s aztán kanyarodok jobbra.

-Nem kell semmi, és nem tudom. Egy kis Tangsuyuk jól esne mondjuk.-Gondolkodott el, míg én válaszoltam neki, hogy vettem az adást, majd aztán el köszöntem tőle, s le tettem a telefont.

A boltban igyekeztem haladni, nem volt sok kedvem szarakodni. Vettem egy csomó banános tejet -amit egyébként Subin is nagyon szeret-, az ételnek valót, s még pár üveg Sojut is a kosárba tettem. Nem terveztem be rúgni, félreértés ne essék, csupán úgy gondoltam, hogy még jól jöhet.

Otthon meg csináltam az ételt, majd mivel idő volt; újra kocsiba szálltam, s elmentem Subin-ért, s Jungwoon-ért az óvodába. Szerencsére nem volt velük baj, nagyon ügyesek voltak, s csendesek egész úton.

-Menjetek, játszatok! Ha Jungkook haza jön szólok és akkor eszünk, okés?-Mosolyogtam otthon a két kis lurkóra, akik vigyorogva bólintottak egy nagyot, s aztán már szaladtak is Subin szobájába.

Jungkook érkezéséig otthon végeztem el a munkámat, néhány papírt át néztem, kitöltöttem, szemügyre vettem az összes emailem, majd pedig neki láttam pakolni, s egy kicsit takarítani is. Szó se róla, meg evett a fene, míg a fekete hajú haza nem ért. Unatkoztam. Így hát nem is volt kérdés, hogy amikor Ő be toppant az ajtón egy széles mosoly, s egy megkönnyebbült sóhaj keletkezett az ismerős "Meg jöttem!" mondata után.

-Szia, Édes!-Csókolt ajkaimra vidáman, s közben simított derekamra, majd aztán vette le dzsekijét, s akasztotta fel a fogasra.-Hogy érzed magad?

-Egész jól.-Bólintottam egy nagyot, s aztán öleltem át két karommal, arcomat pedig bújtattam mellkasába.

-Hé?! Minden oké?-Kezdett el velem dőlöngélni, míg én bólintottam párat, s be szippantottam férfias illatát.

-Igen! Minden!-Vágtam rá határozottan, a fekete hajú pedig csupán bólintott, s aztán hátamat, másik kezével pedig fejemet kezdte simogatni.

Percekig álltunk így, viszont a fekete hajút egyáltalán nem zavarta, hagyta, hogy maradhassak meleg ölelésében. Határozottan Ő volt az én komfort zónám, s szükségem volt arra, hogy át karoljon.

-Mire jutottatok?-Döntötte oldalra fejét kíváncsian, s terelt a konyhába, én pedig jó kisfiú módjára ültem le a pulthoz, ahogy mindig is szoktam.

-Valóban számot cserélt. Állítólag egyszer hívta, nem olyan régen, pontosabban négy hónapja. Akkor már másik száma volt. Nem mondta, hogy mit akar, egyedül annyit kérdezett, hogy merre van Seulgi. Azt mondta, hogy nem tudja merre van, azt sem tartja kizártnak, hogy a tengeren túl.-Horkantottam gúnyosan, s közben húztam fel szemöldököm.-De meg adta a számát, hogy fel tudjam hívni.

-Akkor hívd fel!-Támaszkodott meg előttem sebesen, míg én értetlenül pislogtam rá nagyokat.

-Most?

-Persze! Most!-Noszogatott, én pedig gyorsan elő is kaptam telefonomat, s ki keresve a nő nevét nyomtam rá. Ki csengett, ezúttal nem szakadt meg azonnal, vagy szólt bele az automatikus üzenet. Izgatottan vártam, hogy vajon fel veszi-e a szőke, ám arra is gondoltam, hogy talán ismeri a számom. Végülis nem lepődtem volna meg.

-Kim Seorina, igen?!

2023.01.10.

Hibákért elnézést!😔

Köszönöm, hogy elolvastad!🫧