A szokásosnál is korábban keltem, hisz' ezúttal a város másik végébe vettem az irányt, úgyhogy kislányom fájó szívvel ugyan, de Seorinára hagytam. Általában én szoktam reggel felkészíteni a lányt, s óvodába vinni, de ezúttal kénytelen voltam a stafétát a nőnek át adni. Nem volt ínyemre a helyzet, de nem volt más választásom.

Út közben azért felhívtam feleségem, hogy minden rendben van-e, s nincsen-e valami gond, de megnyugodtam mikor kislányom átvette anyjától a telefont, s bele is szólt vékony kis hangján.

–Jól vagyok apa, ne aggódj! Mindjárt indulunk. Anya mindent úgy csinált, ahogy mondtad neki.–Sorolta fel édes hangon, míg én egy bugyuta mosollyal néztem a képernyőt egy pillanatig, majd aztán vezettem tekintetem ismét az útra.

–Jól van, nagyon helyes! Szeretlek.–Cuppogtam a telefonba, míg Subin követte a példámat, aztán kinyomta a telefont, hogy ne nekem kelljen vezetés közben szenvedjek vele.

Ezerszer is jobb kedvvel szálltam ki az autóból, s indultam meg a boltom felé, majd aztán nyitottam be. Az itteni alkalmazottak azonnal meghajoltak előttem, s a kis főnök is, majd aztán kávéval kezdtek kínálni, s mindenre ugrottak amire csak lehetett. A kedvemre szerettek volna tenni mindenképpen, amit őszintén szólva nem fogadtam túl meleg szívvel. Jól esett, de tudtam, hogy csak félnek, s nem akarnak a szememben rossz fényben feltűnni. Ezt mondjuk talán egy jó pontnak tudtam elkönyvelni, számított nekik a véleményem és tiszteltek. Hát végülis ennek kellett a lényegnek lennie. Mégis tudtam, hogy ez a tisztelet csak "felszínes". A kedvenc alkalmazottam Hari volt toronymagasan, hisz' ő sosem játszotta meg magát előttem, nem próbált meg folyton folyvást a "kedvemre tenni", hanem őszintén érdekelte, hogy hogy vagyok és barátkozni szeretett volna. Neki ténylegesen szimpatikus voltam, nem csak a főnökeként tekintett rám. Ez pedig nagyon is jól esett.

–Minden rendben van, Jisung?–Álltam meg a kis főnök előtt, míg ő kihúzva magát bólintott egy nagyot, s aztán kezdett el körbe vezetni az üzletben. Bár folyamatosan kaptam a frissítéseket a boltról, azért jobb volt élőben is szemügyre venni.–Ezt a sort cseréljétek ki azzal, így nagyon össze-vissza van, nem néz ki túlzottan jól. Nem illik az összképbe.–Mutogattam hevesen, míg Jisung már szólt is két lánynak, hogy kezdjenek el pakolni.–Meg nézném a papírokat.–Indultam meg hátra, míg Jisung bólintott egy nagyot, át adta a kulcsot, majd magamra hagyott, hogy nyugodt körülmények között tudjam átvizsgálni az üzlettel kapcsolatos információkat.

Órákat is eltöltöttem az üzletben, néha besegítettem az ott dolgozóknak, majd mikor idő volt; távoztam. Seorina nem tudott Subinért menni, ugyanis ezúttal tényleg fontos dolga akadt, mégpedig a szüleivel, úgyhogy én hamarabb leléptem, hogy kislányomnak ne kelljen egyedül várnia órákat, s az óvónőket se tartsa fel.

Szerencsére nem volt dugó, s ezúttal a forgalom is az én oldalamon állt, úgyhogy jó kedvvel és türelmesen vezettem. Nem is kellett siessek, kényelmes tempóban és óvatosan vezettem.

–Szia, Picim!–Tártam szét karomat ahogy kislányom felém szaladt, majd aztán felkaptam ölembe, s egy cuppanós puszit nyomtam piros orcájára. Kacagva tűrte, kis kezeivel nyakamat karolta át, közben lehunyt szemekkel élvezte apró pillangó pusziaim. Az egyik óvónő csendben, s mosolyogva nézte a jelenetet, majd mikor össze akadt tekintetünk; meghajolt. Én is követtem példáját, majd aztán megindultam Subinnal a padok felé, hogy át tudjon öltözni.

–Milyen napod volt, apa?–Kérdezte kíváncsi hangon, míg én kuncogva figyeltem ahogy pakolászik.

–Nem volt rossz, csak hosszú és nehéz.–Válaszoltam neki.–És neked?

–Nagyon jó volt! Jungwoon sokat játszott ma velem, nagyon aranyos kisfiú. Azt mondta, hogy én vagyok a legszebb kislány a csoportban.–Pirult el hirtelen, míg én nevetve simítottam buksijára.

–Igaza van.–Bólintottam nagyot.

Türelmesen vártam, hogy végezzen, s már éppen indulni készültünk volna, mikor is ismerős hang csapta meg fülem, melyre' azonnal az ajtó felé pillantottam.

A fekete hajú férfi állt ott, aki pár nappal azelőtt a boltomban járt. Szemöldök ráncolva néztem őt, s minden bizonnyal ezt meg is érezte, ugyanis hirtelen felém pillantott, így össze akadt tekintetünk. Hirtelen össze szűkült a gyomrom, ugyanis el szégyelltem magam, hogy ilyen szemérmetlenül végig néztem rajta. Ám úgy látszott, hogy neki nem volt kellemetlen, sőt, egy széles mosoly kíséretében hajolt meg, amit felocsúdva a meglepődöttségemből viszonoztam is. Igaz kissé később, de viszonoztam.

Pár perccel később egy kisfiú szaladt ki hozzá, s ölelte át lábát, míg ő rá vezette tekintetét, s aztán leguggolt elé.

–Szia öcsi sajt! Minden rendben?–Pacsizott le vele, míg a kisfiú szélesen vigyorogva bólintott egy nagyot.

–Minden rendben, Gguk bácsi!–Húzta ki magát büszkén a kisfiú, majd aztán felénk pillantott, ám mire felfoghattam volna, hogy mi is történt; a kisfiú már Subin elé is lépett, s szorosan meg is ölelte kislányom, aki viszonozta azt. Hatalmas szemekkel néztem a jelenetet, s gondolkodtam, hogy mégis ki is lehet ez a kis srác, ugyanis akkor láttam őt először. Ekkor ugrott be..

–Jungwoon, ugye?–Guggoltam le a kisfiú elé, aki megilletődve nézett rám hatalmas szemeivel, s aztán nézett hátra "Gguk"-ra. A férfi bátorítóan bólintott egyet, a kis srác pedig vissza fordult felém, s aztán bólintott egy nagyot.–Szia! Jimin vagyok, Subin apukája.–Mosolyogtam rá, s nyújtottam felé a kezemet, amit sokkal bátrabban rázott meg.

–Örülök!–Mosolyodott végül el, míg én nevetve borzoltam össze haját, s aztán hagytam, hogy beszélgessen kislányommal.

–Szia!–Lépett mellém a fekete hajú, én pedig egy halovány mosollyal néztem rá, s biccentettem egy aprót.

–Szia!

–Nem gondoltam volna, hogy újra találkozunk, ráadásul ilyen körülmények között.–Kuncogott a férfi, míg én bólintottam egy nagyot. Úgy láttam rajta, hogy ő nagyon beszédes egy alak lehet, s ezt hamar alá is támasztotta.–Jungkook vagyok, Jungwoon bácsikája.

–Jimin, Subin apukája.–Mosolyodtam el lágyan, hisz' valamiért a fekete hajú nyugodtságot árasztott, mely' jó hatással volt rám, s nem éreztem magam kellemetlenül mellette, hiába nem ismertem őt, csak pár perce.

–Fiatalnak tűnsz ahhoz, hogy édesapa legyél.–Döntötte oldalra fejét, míg én számat húzva vontam vállat.–Rossz téma?–Kérdezte dörmögős hangján, s mikor látta, hogy nem igen szeretnék válaszolni neki; témát terelt.–Lenne kedvetek be ülni egy cukrászdába? Meghívlak benneteket.–Utalt a lányomra és rám, míg én egy pillanatra elgondolkodtam, de végül aztán beleegyeztem. Végülis nem biztos, hogy rossz lesz a végkimenetel, nem igaz?

2022.11.03.

Köszönöm, hogy elolvastad!💗

Hibákért elnézést!😔

Itt az ideje, hogy máris köszönetet mondjak, ugyanis még csak a 3. rész került ki -ha a prológust nem számítom bele-, de a könyv máris szép eredményekkel fut.🥰

cukik vagytok, köszönöm 💜💜💜💜