Seorina megjelenése kissé fel háborgatta az addig nyugodt személyem, szívem, s napjaim. Nem számítottam rá, főleg nem ilyen formában, s a levélre sem. Egyszerűen nem tudtam, hogy mégis nő hogyan lehet képes ilyenre? A kezembe nyom - vagyis nem egészen az enyémbe -, egy levelet, s aztán ismét szó nélkül le lép. Még csak egy számot sem hagyott.

Tisztában voltam vele, hogy ő is csak a körülmények áldozata, de hiszem, hogy lett volna erre jobb megoldás is az ő részéről is. Ráadásul az, hogy a Subin-nak írt levél, a lány 18. életévét be töltvén kell hogy a kezébe kerüljön..Számomra felháborító. Ezzel csak annyit sugallt, hogy nemhogy egyelőre, de még csak a távoli jövőben sem kíváncsi rá. Borzalmas, én mondom.

-Ne idegeskedj ezen ennyit, Édes! Már egy hét el telt.-Simított végig derekamon, közben másik kezével szüntelenül kavargatta az ételt. Én csupán sóhajtottam egyet, s keresztbe font karokkal a pultnak dőltem, mely' pont a gáztűzhely mellett helyezkedett el.

-Tudom, de akkor is fel bassza az agyamat. Egyszerűen csak ki vagyok tőle.-Túrtam hajamba, s szitkozódtam, míg Jungkook csupán oldalra döntötte fejét.

-El olvastad amit Subin-nak írt?-Kíváncsiskodott, ugyanis tudta nagyon jól, hogy abban a pillanatban nem volt merszem hozzá.

-Nem. És azt hiszem nem is fogom. El teszem. Majd Subin el olvassa, persze csak ha akarja.-Forgattam meg szemeim, majd pedig karórámra pillantottam, s aztán sóhajtva el rugaszkodtam a pulttól.-Lassan indulok munkába, délután jövök, rendben?-Préseltem magam a fekete hajúnak, aki kissé lentebb vette a tüzet az étel alatt, majd pedig két kezét ingem alá csúsztatta, s aztán derekamat kezdte finoman cirógatni.

-Siess haza, Édes!-Suttogta puháimra, s aztán sajátjait az enyémekre is tapasztotta, hogy egy lassabb tempót felvéve csókolni kezdjen.-Szeretlek!-Suttogta két csók között, míg én mosolyogva simítottam fel mellkasára.

-Én is szeretlek!-Mosolyodtam el, majd egy utolsó puszi után el léptem tőle, s aztán a táskámat, s cipőmet fel kapva indulni készültem.

Az üzletben szokás szerint felfordulás volt, sokan voltak, az alkalmazottak pedig ide-oda rohangáltak. Kivéve Hari, hisz' ő a pénztár mögött állt, s cserébe hallgatta a sok reklamációt, amit a többi alkalmazott miatt keletkezett. Borzasztóak tudnak lenni a vásárlók, én mondom.

-Szia, Jimin!-Mosolyodott el Hari ahogy megpillantott, közben pedig egy szatyorba tette a ruhákat, amiket a hölgy szeretett volna meg venni.-Mi újság? Még mindig ki vagy?-Kérdezte kíváncsian, aztán meg köszönte a nőnek a vásárlást, s útjára is engedte.

-Kissé.-Sóhajtottam egy nagyot, majd aztán dőltem a pultra.-Még mindig nagyon zavar. Annyira..Nem is tudom, hogy hogyan mondjam.

-Csalódott vagy és dühös.-Fejezte be helyettem, majd aztán csipogta le az újabb ruhát.-Igazam van?

-Talán.-Húztam számat, s néztem a vásárlóra, aki azzal a lendülettel rám is kacsintott. Én csupán telefonom felé fordítva jeleztem, hogy bizony más felé kacsingatok, ő pedig el is vörösödött hirtelen, s amilyen gyorsan csak tudott; el iszkolt.-Nem tudom Hari, olyan elbaszott ez az egész.-Folytattam végül a lánynak, aki közben szorgosan végezte a munkáját. Kissé bűntudatom is volt, hogy feltartom, de úgy voltam vele, hogy amíg nem látom jelét annak, hogy zavarná; addig nem aggódom.

-Persze, hogy az! De már felesleges aggódnod miatta, ha engem kérdezel. Hónapok, sőt évek teltek el azóta, Seorina pedig már, mennyi is? Egy hete, hogy fel tűnt?-Tűnődött el, majd aztán rántott vállat.-Csak azt mondom, hogy felesleges ilyen dolgok miatt aggódnod. Hidd el! Ez már a múlt, s azzal már hiába is törődsz. Seorina úgy sem fog fel tűnni többet, legalábbis még évekig biztos nem. Addigra már így is úgy is túl leszel rajta, úgyhogy könnyísd meg magadnak a helyzetet, s engedd el már most! Nincs értelme ezen rágódni.-Rázta fejét, majd adott át egy újabb szatyrot, egy újabb vendégnek.

-Igazad van Hari, ahogy mindig.-Bólintottam egy nagyot, majd aztán buksijára puszilva vígan mentem hátra az irodámba, hogy neki kezdjek a napi agymenésnek.

Hari-nak tényleg igaza volt, nem volt érdemes Seorina-n, s az általa keletkezett sok szaron rágódnom. Ha neki ennyit jelentett a lánya, akkor ennyit jelentett. Ezek után csupán annyit érdemelt volna, hogy a levelét szét tépem, s Subin-nak sosem adom oda. De nem akartam őket meg fosztani ettől. Subin-nak talán így lett volna egy apró remény sugara, hogy valamikor beszélhet vele - felnőtt fejjel -, Seorina pedig hiába volt olyan amilyen, ennyit meg érdemelt. Vagyis..Ha nem is érdemelt meg, nem volt szívem ezt tenni vele. Én sem örültem volna neki, ha így tettek volna az én levelemmel. Nem mintha nekem szükségem lett volna arra, hogy ilyeneket írjak. Hát igen..

Sokat gondolkodtam, hogy vajon Subin hogyan élhette meg az anyja távolságát. De úgy éreztem, hogy jól. Talán kezdte is elfelejteni, hogy ki az az 'anya'. Persze nem szó szerint, csak képletesen. Bár a képeken ott szerepelt a nő, a tudatában szerintem nem. Talán el is akarta őt felejteni, ki tudja? S meg is értettem. A helyében lehet, hogy én is ehhez folyamodtam volna. Sosem volt jó anya, s ezt a kislány is tudta nagyon jól. Hogy is ne tudta volna? S ahogy idősödött, úgy lett neki minden egyre világosabb. Nem kérdezett róla soha, azt sem, hogy vissza jön-e, csupán bele törődött, hogy a gép nem azt dobta neki, mint a gyerekek többségének. S én irtó büszke voltam rá emiatt. Az pedig, hogy Jungkook-ot apának szólította...

Sok időbe telt, hogy én magam el fogadjam másságomat, s azt is, hogy Jungkook-ot szeretem. S mikor végre sikerült; hihetetlenül boldog voltam. Az pedig, hogy Subin még hamarabb el fogadta, s még csak ítélkezni sem ítélkezett miatta; még boldogabbá tett. Jungkook kiegészítette az űrt Subin szívében, s tökéletes család apa lett az idő előrehaladtával. Én pedig hihetetlenül hálás voltam miatta. Tőle jobbat nem is kívánhattam volna, s őszintén szólva nem is akartam. Ő volt a hiányzó darabka, az utolsó puzzle az életem nagy kirakósából, melyet oly' sokáig kerestem.

2023.01.25.

Hibákért elnézést!😔

Köszönöm, hogy elolvastad!🫶🏻