Jungkook hamar felkeresett engem a négyes találkozónk kapcsán, úgy körülbelül már aznap este, hogy haza értünk a kettesből. Somolyogva néztem a telefonom, ahogy izgatottan szervezte meg a napot, s kuncognom kellett miatta, hiszen írásán keresztül is érezhető volt, hogy mennyire be van pörögve miatta. A dátum egy hétvégi napra esett, úgyhogy addigra szabaddá tettem magam, s mondtam Seorina-nak is, hogy aznap nem leszünk otthon. Gyanúsan méregetett, ám végül nem kérdezett, csupán el engedte a témát.

-Na? Mehetünk?-Álltam meg Subin előtt, aki egy hatalmas, fogsoros vigyort ejtett, s bólintott egy nagyot, miszerint igen. Kint segítettem neki beülni a kocsiba, majd én is szálltam volna be, mikor is Seorina hirtelen megjelent mellettem.

-Ne felejtsd el, amit aznap este mondtam!-Utalt a vacsorára, míg én szemem forgatva nyitottam ki a kormány felőli ajtót, s ültem be.-Ne szúrd el, Jimin!-Sziszegte mérgesen, ám én nem foglalkoztam vele, csupán bekötöttem magam, becsuktam az ajtót, s már el is indultam a megbeszélt helyre.

Nem szerettem volna azzal foglalkozni amit a nő mondott, ugyanis ez nap nem az a nap volt. A két gyerekre és Jungkook-ra szerettem volna asszociálni, nem pedig erre a kiállhatatlan nőszemélyre. Ám ez mégiscsak nehézkesen ment, az az összesen két mondata egész úton a fejemben járt, így feszülten vezettem. Ez Subin-nak is feltűnt, úgyhogy az óvodáról kezdett el mesélni, hátha el tudja terelni a figyelmem. Szerencsére sikerült is neki egy bizonyos szinten, ám ettől függetlenül nem voltam teljesen nyugodt.

Nem messze az állatkerttől parkoltam le, ahol Jungkook és Jungwoon már egy-egy mosoly kíséretében vártak minket. A két gyerkőc meg is ölelték egymást, míg mi Jungkook-al csupán biccentettünk egymásnak.

-Még mindig nem áruljátok el, hogy hová megyünk?-Kérdezte a fiú, míg Kook kuncogva fejét kezdte rázni.

-Pár perc és úgy is tudni fogjátok.-Terelte a két kicsit, s míg ők előttünk mentek, addig mi mögöttük.-Milyen volt a heted?-Kérdezte a férfi, míg én horkantva szemet forgattam.

-Szörnyű! A feleségem és az én szüleim egyszerre tiszteltek meg becses jelenlétükkel, úgyhogy szegény Subin-nak és nekem nyögve nyelősen kellett azt a délutánt és estét ki bírni.-Sóhajtottam nagyot, míg a férfi száját húzva nézte az előtte lévő tájat, nehogy orra bukjon.

-Sajnálom..! Akkor teszek azért, hogy ez a nap kompenzálja a hetetek.-Mosolygott szélesen, ám nem tudtam neki reagálni, mert bár nyitottam a számat választ adva, nem tudtam belekezdeni, ugyanis kislányom és Jungwoon egyszerre visítottak fel örömükben, mikor is az állatkertet meg látták.

Alig bírtuk őket lenyugtatni, hogy egyáltalán be tudjunk jutni a helyre, ugyanis annyira bezsongtak, hogy össze-vissza ugráltak, s mellette még tapsikoltak is, mintha csak muszáj lett volna.

-Induljunk el szerintem balra és haladjunk körbe!-Néztem a térképet, Jungkook pedig bólintott egyet, s aztán meg is indult balra. Továbbra is a két pici mentek elől, míg mi hátul felügyeltük őket, s leskelődtünk mi is.-Neked milyen heted volt?

-Nem volt rossz, bár őszintén szólva eléggé unatkoztam. Jó lett volna egy kis társaság, de hát..-Rántott vállat hanyagul, míg én ajkaim lebiggyesztve néztem fel rá, s aztán simítottam végig felém eső karján.

-Írj, ha unatkozol! Meg nézem, hogy mégis mit tehetek majd érted.-Kacsintottam rá, míg a fekete hajú nevetve nézett le rám, s aztán köszönte meg kedvességem.-De tényleg, ha gondolod akkor írj nyugodtan, nem harapok!

-Tudom.-Lökött rajtam egy picit, amit kuncogva fogadtam.-Mióta van egyébként saját üzletláncod?

-Nem is tudom, talán öt éve.-Gondolkodtam el, míg ő elképedve nézett rám.

-Azta! Akkor régóta benne vagy a dologban. Szereted is csinálni, vagy csak muszáj?

-Szeretem, saját általam választott munka, szóval nincs vele bajom.-Rántottam vállat, majd néztem fel rá.-És veled mi újság?

-Kiskoromban sokat fényképeztem, aztán középiskolában elvégeztem ezt a szakot. Ott nagyon megszerettem a portré fotózást, úgyhogy végül ennél maradtam.-Mesélte, amit én mosolyogva hallgattam végig.

-Mm, szóval akkor kiskori szenvedély. Volt a családban még olyan, aki szerette ezt az irányzatot?-Döntöttem oldalra kobakom, s néztem rá kíváncsian.

-Édesapám szerette még ezt, tőle kaptam az első fényképezőgépem. Akkor kezdtem el felfigyelni erre a művészeti irányzata.-Avatott be boldogan, míg én mosolyogva hallgattam végig, hisz' aranyosnak véltem.-És hogyhogy házas vagy? Már ha nem túl személyes. Ne haragudj, hogy folyton fel hozom a témát, de túl kíváncsi vagyok.-Csapta magát homlokon, s még morgott is valamit "bajsza" alatt, ám nem foglalkoztam vele.

-Kényszer házasság.-Nyögtem ki nagy nehezen, a fekete hajú pedig hatalmas szemekkel nézett rám, s egy pillanatra még levegőt is elfelejtett venni, láttam rajta.

-Én..

-Ne sajnáld!-Szakítottam félbe, hiszen nem akartam, hogy meg essen rajtam a szíve. Nem szerettem sosem, ha valaki sajnált, vagy szánt engem. Jobban szerettem, ha csak elengedte a témát és kész. Nem volt szükségem a sajnálkozó tekintetekre.-Ez van, ezt kell szeretni. Nem igaz?-Rántottam vállat egy kamu mosollyal, míg ő szemügyre vette a két gyerek haladási sebességét, majd karomnál fogva húzott vissza magához, hogy csak ő és én legyek.

-Ha megengednéd..Én bebizonyíthatnám neked, hogy nem csak kényszerből lehet szeretni valakit.-Döntötte oldalra fejét, miközben éjfekete szembogarai enyémeket fürkészték.

Hirtelen lett melegem, s zsugorodott a gyomrom borsó méretűre, ugyanis bár tudtam, hogy a férfi meleg; erre nem számítottam. Azt is sejtettem, hogy talán kedvére való lennék, de..Konkrétan arra utalt ezzel, hogy szeretne tőlem többet is. Ez őszintén szólva megijesztett kissé, bár ennek ellenére mégis izgalom cikázott végig ereimben. Térdem is megremegett szavaitól, s attól ahogyan nézett rám, ám ez újfent csak megrémisztett. Normális reakció volt mindez?

-Jungkook, én..-Sóhajtottam egy nagyot, míg a férfi félbe szakított, majd bele kezdett mondandójába.

-Tudom, hogy nem vagy homoszexuális, Jimin, le süt rólad, hogy egyenes vagy mint egy vonalzó. De ha hagynád, hogy megmutassam neked az én világom, akkor..

-Oké! Engedem Jungkook!-Mosolyodtam el halványan, míg a fekete hajú hatalmas szemekkel nézett rám, s többször is vissza kérdezett, hogy komolyan mondtam-e amit és biztos vagyok-e ezekben. De akkor úgy éreztem, hogy igen, én valóban biztos vagyok mindenben. Mert igazat kellett adjak Hari-nak; sosem volt lehetőségem, hogy másokat is megismerjek. Mindig is Seorina képe volt elém vetítve, tudtam, hogy egyszer el kell majd vennem. Éppen ezért meg sem próbáltam mást szeretni.

2022.11.08.

Köszönöm, hogy elolvastad!💗

Hibákért elnézést!😔