-Sosem gondoltam volna, hogy az én idióta kishúgomnak sikerül átmennie az Iroda tagsági tesztjén.

-Nem te voltál az, aki felvetette az ötletet, hogy csatlakozzak?

-De, viszont azt hittem, hogy elbuksz majd... És én pedig jót nevethetek rajtad.

Épp a bátyámmal, Ranpoval ültünk, abban a kávézóban, ahová az Iroda tagjai mindig is jártak.

A fekete hajú velem szemben ült, édesség halmokkál az asztal felé eső részén. Az én oldalamon csak a reggeli kávém volt és egy kis csokoládé.

Ideges voltam. Ugyan két nappal ezelőtt sikeresen átmentem az Iroda "felvételijén", de még így is egy hatalmas gombócot éreztem a torkomban. Az indok pedig felettébb egyszerű volt : Én is áldott vagyok, csak hogy egyáltalán nem tudok bánni a képességgemmel. Ranpo százszor, vagy talán még többször is elmondta, hogy a főnöknek hála képes leszek használni, de én még mindig ugyan olyan ideges vagyok, mint a legelején és egyáltalán nem bízok a képességemben.

A képességem, a Guernica, lehetővé teszi, hogy kedvem szerint formáljam a valóságot egy bizonyos szintig, viszont képtelen vagyok kordában tartani azt. Ezért inkább biztonságosabbnak vélem mindenki szempontjából azt, hogy egyáltalán nem használom.

Ranpo megint intett a felszolgálónak, ezúttal muffint kért.

-Neked aztán feneketlen a gyomrod. -jegyeztem meg- Remélem a pénztárcád is legalább ilyen mély, ugyanis nem fogok helyetted fizetni egy yent sem.

-Nyugi-nyugi! Az Iroda számlájára kérem! Mellesleg, {név}-Chan!

Felvontam a szemöldököm. -Igen?

-Félsz amiatt, hogy használnod kell majd a képességed, nincs igazam? Dehogynem. -válaszolta meg rögvest saját kérdését- Úgy ismerem én a húgocskám, mint a rossz pénzt!

-Csak mondd, amit akartál!

-Megkértem a főnököt, hogy ne terepre keljen majd menned, hanem csücsülhess az irodában és...

-És végezzem a papírmunkát, azaz azt, amit senki sem akar.

-Pontosan! Tudsz te is okos lenni! Tessék cukorka! -odanyújtott nekem egy kisdarab epres cukrot, majd átnyúlt az asztalon és megsimogatta a fejem- Ügyes-ügyes! -időközben kihozták a muffint az asztalhoz, amit ő rögtön el os kezdett majszolni-

-Néha olyan lekezelő tudsz lenni...

Mindig ez volt. Ranpo úgy tekintet magára, mint valami istenre velem szemben. Ő volt az okos, és mikor én mondtam valamit, ami felülmúlta az ő eléggé alacsony elvárásait, akkor jött a fentihez hasonló cselekedet a részéről.

-Ennek örömére menjük fel az irodába! Ja, és segíts a kajáim is felvinni!

-Azt ne mondd, hogy túl nehéz neked -az asztalra néztem- jó pár chipszes zacskó.

-Nem nehezek, viszont félek, összetörném őket ~! -felelte drámaian- Szóval segítesz, nincs más választásod.

Válaszul sóhajtottam egyet és sorsomba beletörődve felkaptam pár édességet.

Felmentünk az iroda szintjére, ahol is mindenki ott volt és épp el volt foglalva valamivel. A bemutatkozást már tegnapelőtt letudtam a tagokkal, szóval legalább ennyire nem voltak idegenek számomra.

Kunikida épp felénk, a kijárat felé indult Atsushi társaságában.

-Jó reggelt Ranpo-san, {név}-san! -köszönt nekünk a tigris fiú, mire a szőke csak biccentett- Sok sikert az első napodhoz, {név}-san, remélem minden jól fog menni!

Kinikida Ranpora nézett -Épp jókor jössz, Ranpo. -a bátyám csak kérdően nézett- Kaptunk egy hívást a rendőrségről, miszerint egy gyil-

-Jajj, Kunikida-kun miért nem ezzel kezdted~? {Név}-chan, ragd a kajákat az asztalomra, a bátyus terepre megy~!

-Te nem vagy százas... -a tekintetemmel követtem a Ranpo kezei közül kirepülő édességeket, amik szanaszéjjel landoltak a földön.

A három férfi távozott a teremből, csak Yosano-san, Dazai és Kenji maradtak bent. Dazai a kanapén feküdt, zenét hallgatott, Kenji az egyik asztalnál üldögélt, Yosano-san pedig felém tartott.

-Igazán hanyag a testvéred. -a hangjában nem volt semmi ellenséges, nagyon barátságosan hangzott- Szívesen körbevezetnélek, hogy 100%-osan tudj mindent, de el kell mennem vásárolni. Esetleg kérsz valamit a boltból?

-Egy hideg üdítőnek örülnék. -feleltem mosolyogva-

-Rendben. -a nő hátra fordult- Hé, Kenji-kun! Segítenél nekem a cuccokkal?

-Persze!

-A kupi miatt, amúgy elnézést, Yosano-san. Összeszedem.

-Ti ketten biztos testvérek vagytok? Teljesen különböztök! Mellesleg rendben.

-Ezt sokszor megkapjuk.

-Mindenesetre, akkor én és Kenji-kun elindulunk.

-Szia! -köszönt el tőlem a szőke fiú-

Sóhajtva a sok kajára néztem, majd elkezdtem őket felszedni. Lépéseket hallottam felém közeledni és akkor láttam, hogy Dazai felkelt a kanapéról.

-Üdv, Ranpo-san húgocskája! Igazán gyönyörű vagy, nincs kedved egy kettős öngyilkossághoz?