- Pardon? -néztem a fiatal férfira egy eléggé döbbent arccal-

Ranpo ugyan figyelmeztett, hogy vigyázzak majd Dazaijal, de nem gondoltam volna, hogy mikor a bátyám azt mondta "nála őrültebb embert nem találsz sehol" ilyen szinten igaza lesz.

  - Nem gondolod, hogy egy kettős öngyilkosság olyan álombeli lenne? -kérdezte izgatottan, miközben megragadta a két kezem és összezárta őket a sajátjaival egy szendvicsben-

  - Ööhmm... Nem.

  - Nem?! Elszomorítasz! Nem mintha más választ vártam volna mondjuk... -jegyezte meg halkan- Mellesleg, ha jól emlékszem a neved {név}-chan ugye?

  - Igen, jól emlékszel. Te pedig minden kétséget kizárólag Dazai-san vagy.

  - A "Dazai" magában megfelel! -mosolyogva legyintett- Nincs szükség a formaságokra!

  - Rendben. -bólintottam egyet-

  - Ranpo-san elég nagy kupit csinált, nemde? -Dazai a földön heverő chipses, cukorkás és kitudja még mivel teli zacskókra mutatott-

  - Tényleg sajnálom, néha akkora idióta. Nos, igazából, ha jobban belegondolok ő mindig egy idióta. -Dazai erre halkan kuncogott egyet- Mindenesetre, adnál pár pillanatot, míg összeszedem őket?

  - Egy ilyen aranyos lány kérése számomra parancs~! A kanapén leszek! -vissza is ment és fel is rakta a fülére a fejhalgatóját, én pedig nekiláttam összeszedni a bátyám kupiját-

Hamar végeztem, elvégre mégiscsak egyszerű édességes zacskókról volt szó. Az összeset Ranpo asztalára raktam.

  - Nem akarok bunkónak tűnni, de... -Dazai levette a füléről a fejhalgatót- Ranpo-san otthon is ilyen?

  - Sajnos igen. -sóhajtottam egyet, majd leültem a kanapé másik végébe- De azért lehet vele bírni!

  - Hmmm~ Ha velem laknál én sokkalta jobban bánnék veled! -kérdően és meglepetten fordultam a férfi felé- Például fetrenghetnénk egész nap, ihatnánk, édességeket ehetnénk együtt egy jó film mellett vagy, ami még jobb! -láthatóan felcsillant a szeme- Együtt kitervelhetnénk a tökéletes kettős öngyilkosságot! Aztán pedig végre is hajthatnánk!

  - Valahogy éreztem, hogy ez lesz a mondandód vége.

  - Vajon hogyan~ ?

  - Apropó, Ranpo azt mondta, hogy papírmunkát kell majd nálatok végeznem... Mikor kezdhetek neki?

  - HEEEE?! {Név}-chan csak azért jött ide, hogy papírmunkát végezzen?!

  - Nos, igazából a bátyám ajánlotta be a dolgot a főnöknek, aki pedig el is fogadta.

  - De miért? Miért nem akarsz terepre menni? -kérdezte Dazai kíváncsian, miközben oldalra döntötte a fejét-

  - Ne érts félre, nem arról van szó, hogy nem akarok. Csupán nehezen bírok az erőmmel, sőt egyáltalán nem tudom irányítani, már az első fázisát sem. Persze tudom, hogy mivel mostmár tag vagyok tudnom kéne használni, hála az igazgató képességének, de még mindig nem vagyok biztos a dologban.

  - Hmmm~ Érdekes-érdekes~! -dalolta, miközben felállt a kanapéról és velem egy szintre hajolt- Tudod, régebben volt egy bizonyos valaki mellettem, akinek hasonló problémája volt.

  - Valóban? Ki volt az?

  - Felesleges lenne elmondanom, egyenlőre maradjunk annyiban, hogy a törpe egy másik szervezetnek a tagja.

  - Szóval egy alacsony emberről beszélünk? -kérdeztem vissza, inkább azért, mert magamban épp megerősítettem a tényt-

  - Akkora mint te. Kalappal együtt. -a hangjában hallatszott, hogy nem éppen kedveli az illetőt- De most nem ez a lényeg! -a szokásos mosolya visszaült az arcára- A lényeg az, hogy ő a képessége utolsó fázisával nem bírt.

  - Szegény...

  - Ne sajnáld. -vágta rá- A lényeg annyi, hogy végül társak lettünk.

  - Társak? Talán találtál egy módot arra, hogy hogyan lehet kordában tartani egy képességet? -kérdeztem enyhén lelkesedve-

  -Nagy vonalakban? Igen. Lényegében az én képességem egy anti-képesség. Képes vagyok eltörölni bármiféle áldott erejét, ha hozzá érek! -rekonstruálásúl megpöckölte a homlokom- Szóval ne félj használni az erődet! Vészhelyzet esetére én mindig itt leszek! Most pedig visszatérve az előbbi kérdésedre~ Gőzöm sincs, hogy milyen papírmunkát kéne csinálnod! Úgy volt tervezve, hogy Kunikida-kun fog neked elmagyarázni mindent, de mivel történt egy gyilkosság a környéken, így ő elment.

  - Biztos vagy benne, hogy nem említett neked semmit arról, hogy mit kell csinálnom?

  - Hát, igazából lehet, sőt! Biztos, hogy mondott valamit ezzel kapcsolatban, de most úgy őszintén! Ki figyel Kunikida-kunra? -flegmán megrántotta a vállait- Viszont~!

  - Viszont mi?

  - Van egy könyvem az öngyilkosságokról! Nincs kedved bele olvasni?

  - Sajnálom, de nincs, valahogy nem fog meg a téma.

  - Hát akkor nincs mit tenni. Gyere, kutassuk át Kunikida-kun íróasztalát, hátha külön pakliba rakta és felcímkézte, hogy neked kellenek.

  - Ez túl szépen hangzik.

  - Figyelj, Kunikida-kun egy nagyon rendezett ember, több, mint valószínű, hogy így lesz.

Odamentünk az asztalához, ami tele volt papír halmokkal. Mindenről tanúskodtak, csak arról nem, hogy egy rendezett ember az asztal gazdája.

  - Már emlékszem! -szinte látnilehetett Dazai feje felett a kis villanykörtét- Pont akkor jött a hívás a gyilkossággal kapcsolatban, mikor ő a papírokat készült rendezni. Amúgy, szerintem elkezdheted keresni a papírokat, én addig csinálok magamnak kávét, te kérsz, {név}-chan?

  - Én megleszek egyenlőre magam is, de mit kéne keresnem?

  - Valószínű... Valószínű, hogy nem tudom. Tudod mit? Mikor visszajövök a kávéval majd kitaláljuk.

  - Rendben van.

Dazai alig tíz perc múlva vissza is jött, a kávéját szürcsölgetve. A bögrét letette az egyik papír kupac tetejére.

  - Nincs igazán stabil helyen az a pohár...

  - Nyugi-nyugi, jó helyen van az.

  - Te mondtad. Szóval? Gondolkodtál azon, hogy mit kéne nekem csinálnom?

  - Hát, szerintem a kiadásokkal kapcsolatos papírokat kéne megnézni. Ott csak az adatokat meg pár számot kell összeadni.

  - Ez jó ötlet.

Éppen a harmadik paklit kutattam, mikor valami forró folyadékot éreztem a jobb kezemen. Odafordultam és láttam, ahogy Dazai némán figyeli, ahogy a kávéja szétfolyik a sok iraton.

  - Mondtam, hogy nincs jó helyen a pohár!

  - A kezedre ment? Bocsánat! -mondta, engem teljesen figyelmen kívül hagyva-

  - Igen, de mindegy... Gyorsan fel kéne takarítanunk!

  - Szerintem hadjuk így.

  - Hadjuk így?! Kunikida-san iszonyag mérges lesz!

  - Pont azért hadjuk így. -ördögi vigyor ült az arcára-

  - De akkor is...

  - Én azt mondom lépjünk le. Yosano-senseiék nemsokára visszaérnek, szóval lesz az irodában valaki. Kunikida-kunék meg estefelé érhetnek vissza, szóval jó sokáig húzhatjuk míg rájön.

  - De mégis hová akarsz menni? -kérdeztem, miközben Dazai már az ajtóban állt-

  - Ranpo-san mesélte, hogy csak pár hete költöztél ide, szóval gondoltam körbevezetlek a városban!

  - De mi lesz, ha a főnök megtudja?

  - Amiről nem tud, nem fáj neki. Na, gyere! -azzal megfogta a kezemet, majd kivezetett, inkább húzott, az épületből-