|| Reader ||

-[Név], nyugodj meg, kérlek...-Suttogja a fülembe. Ahogy lehelete elér bőrömig, bár kellemes érzést hagy maga után, mégsem tudok úgy tenni, ahogy szavai parancsolják nekem. Egyszerűen nem tudom elengedni azt, hogy mindenki olyan tekintettel bámul, mint ahogyan a vérbeli utcasarkiakat szokták. Nem tudom ignorálni eléggé őket ahhoz, hogy ne érjen el undorodásukból engem semmi sem. És ez annak a következménye, hogy már az első óra előtt remegve bújok Kenma karjai közé, aki szegény, már nem tudja, hogyan vígasztaljon engem.

-Csak...Legyen már vége.-Pedig ha úgy nézzük, még el sem kezdődött a nap.

-[Név], tudod, hogy...szeretlek, igaz?-Nem szokta el sokszor mondani számomra, ezért is ráz ki a hideg, mikor realizálom, mit is mondott. Megérzi enyhébb remegésemet, amit kiváltott belőlem, és egy kicsi puszit nyom az arcomra, úgy, hogy a többiek ne lássák-Próbálj meg erre koncentrálni...

Enyhén bólintok, mivel a fejem így is kb a vállába van fúrva, hogy ne láthassam az iskolatársaim íriszeit. Mikor azonban megszólal az óra kezdetét jelző csengő, szinte sikítani tudnék félelmemben.

-Óra után találkozunk. Rendben?-Néz a szemeimbe Kenma, én pedig kábultan újból bólintok. Összeérinti a homlokainkat, addig nem megy el, ameddig bele nem nèztem tekintetébe-Minden rendben lesz. Bízz bennem.

-Köszönöm..-Nyögöm ki.

Nagy nehezen elsétálok a termünkig, oldalamon Akaneval, aki bíztató pillantásokkal ajándékoz meg félpercenként, ám sajnos még ez sem segít semmit sem a helyzetemen. Még mindig félek, sőt, rettegek attól, ami várhat még a mai napon. Csak haza akarok menni, és elfelejteni ezt az egészet.

-Szia Fuwa-san!-Intek kissé ideges mosollyal arcomon, azonban a fiú csak hűvös tekintettel pillant rám.

-Inkább ne is nézz rám. Nem akarom hogy rám cuppanj, mint kb. minden második fiúra. Ribanc. -Köpködi felém a szavakat, amiket alig bírok felfogni.

-Na ide figyelj te kis-Támadna már neki Akane, de ekkor egy olyan személy lép be az ajtón, aki a jelenetet látván hangosan elröhögi magát.

-Na mizu [Név]? Savanyú a szőlő?-Kaján vigyor jelenik meg arcán, ahogy felém pillant, s észreveszi szomorúságtól csillogó szemeimet. Zsebre vágja a kezeit, majd a padjához sétál, és ráül a székére.

-Nem is gondoltam volna rólad.-Motyogja még utoljára Akinari, majd a füzetébe temetkezik, immár tudomást sem véve rólam.

Összeráncolom a szemöldökömet, és Iwaizumira pillantok, aki pont ekkor kapja el tekintetét rólam. Még pont el tudom kapni a kárörvendő kuncogását.

Azonban ekkor valami megmozdult bennem.

Ahelyett, hogy csendben tűrtem volna a dolgot, úgy döntöttem, a sarkamra állok. Ezért hát kimért léptekkel a fiú padjához teleportáltam, majd tenyereimet kissé erősebben, mint szerettem volna, a faanyaghoz csaptam.

-Ennyire nem tudod elfogadni azt, hogyha visszautasítanak?!-Mordulok fel, szinte érzem a szikrákat, ahogy kicsapnak a tekintetemből, egyenest Iwaizumi íriszeibe, azonban a fiú ennyitől még nem kezd el aggódni, hogy romba dől a terve.

-Ugyan, hiszen pont, hogy én utasítottalak vissza. Nem rémlik a szombat, [G/Név]?-Billenti oldalra a fejét.

-[G/Név]...Pfh, ez jó.-Neveti el magát Fuwa, az ismerős megnevezéstől egyszerre remegnek meg a térdeim, s gyökereznek a földbe a lábaim. Lehajtom a fejemet, hogy ne làthassa meg senki sem, a pillanatnyi megriadásomat.

-Ne merészelj ilyen nagy baromságokat állítani rólam, hogy ribanc vagyok, csak mert nem tudsz elfogadni egy egyszerű nemet, Bakazumi!-Kiáltok rá, abban a pillanatban pedig becsengetnek, ezzel együtt pedig mind a tanár, mind a többi osztálytársam is belép a terembe. Megforgatom a szemeimet, majd leülök Akane mellé, aki aggódó tekintettel fogad, de csak legyintek, hogy majd elmondom.

Ki kell mondatnom Iwaizumival az igazságot!