Az előző rész alatt lemaradt az utolsó mondatból pár szó. Gomen! Csak most vettem észre...❤️ És nagyooon köszönöm a 6K-t, egyszerűen nem tudok mit mondani...Fantasztikusak vagytok!;)

|| Reader ||

Az edzőtáborunk összesen hét napból állt. Hétfőn hajnalban mentünk, majd vasárnap estefele fogunk visszamenni, habár ez az indulás csak nekünk lett így megtervezve, mivel a mi sulink van a tábor helyéhez a legközelebb. A Karasunosok például már délután elindulnak, hiszen nekik több ideig fog tartani az út.

Az első napunk csupán azzal telt, hogy kipakoltunk, csevegtünk másokkal, illetve felfedeztük a hely minden egyes zugát. A móka kedvéért persze estefele Kuroo, Lev, Hinata, Bokuto-san, Akaashi-san -aki utólag mutatkozott be- Kenmával együtt játszottak egy három-három ellenit. A narancsos hajú fiú és egyik barátja, egy fekete hajú, névszerint azt hiszem Kageyama Tobio, kissé késve érkeztek meg a táborba, habár nem tudom, miért. De ez nem is az én gondom.

Kenma eleinte nem akart játszani, amit rögtön el is árult a szenvedő arckifejezése, mikor Kuroo rákérdezett. Jó, talán nem pont rákérdezés volt, hanem kijelentés, de a lényeg ugyanaz. A festett hajú végül belement, habár látszott rajta, hogy legszívesebben valahol egészen máshol lenne.

-Azért ne legyetek fent túl sokáig, holnap edzés. Jó?-Billentem oldalra a fejemet, mikor a többiek már elindultak a kiválasztott termük felé, Kenma pedig még mellettem állt.

-...Ha tehetném ott se lennék.-Motyogja egy sóhaj mellett, mire csak halványan elmosolyodok. Együttérzésem jeléül egy gyors puszit nyomok az arcára, amitől egyből megláthatom a kis morcos, mégis pírral felszerelt fejét. Annyira édes!

-Azért tarts ki.-Kuncogom el magamat-Na, majd beszélünk.-Intek, s már lépnék egyet, amikor...

-Oi [Név]...-Nyúl utánam hirtelen, gyengéden végigsimítva az ujjaimon, amitől már eléri, hogy ott maradjak, ahol vagyok. Felvonom egyik szemöldökömet és visszafordulok a fiúhoz, aki szemeit a földre szegezi, egy immár erősebb pír társaságában-Köszönöm...Hogy eljöttél. Tényleg.

-Semmiség.-Mosolyodok el halványan. Még egy utolsó gyors puszit nyomok ajkaira, amitől picit megrezzen, de hamar viszonozni kezdi. A csókunk alatt összekulcsolja a mutatóujjainkat, kellemes melegség tölt el engem, amikor ezt realizálom. Mikor eltávolodok tőle, halvány, alig látható mosoly jelenik meg arcán.

-Oi Rómeo, ideje röpiznünk!-Mindketten megrezzenünk Kuroo hangjára, s egyből a fiú felé fordulunk.

|| Kozume Kenma ||

Gyilkos tekintettel fordulok Kuroo felé, aki már megint nem bírt csendben maradni. Nem engedem el a mögöttem levő lány ujját, miközben a szememmel próbálom gyerekkori barátomat eltütetni innen, természetesen semmi sikerrel. Pajkos vigyorral figyel minket, tudom, hogy nem fog elmenni nélkülem. Fáradtan sóhajtok egyet, majd [Név] felé fordulok.

-...Nem fog elmenni addig, amíg nem megyek vele.-Motyogom morcos hangnemben, ami a lányból kicsal egy kicsi kuncogást. A szívem hirtelen a torkomban kezd dobogni a jóleső hang miatt, és legszívesebben magamhoz ölelném őt, annyira édes.

-Menj csak.

Összepréselem az ajkaimat. Nem akarok csak úgy elsétálni, a fogaskerekek pedig már nagyban dolgoznak, hogy kigondolják, mit kellene csinálnom. Végül pedig becsukom a szemeimet, majd egy puszit nyomok a homlokára.

Szinte érzem, hogy elakad a lélegzete, s mikor kinyitom a szemeimet, egy vörös fejű lánnyal találom magam szembe. Csak picit elmosolyodok, majd intek, s immár Kuroo irányába kezdek lépkedni.

S nem, hogy a termünkig való utunkon, de még egész "edzésen" sem tudtam kiverni az arcát a fejemből. Aranyos.