🪷

Hyunjin egy fekete, vékony selyeminget viselt, s már méterekről éreztem rajta a parfümjét, amitől meg tudnék bolondulni, annyira imádom rajta. Ennek tetejében a fiú egy hatalmas csokor rózsát tartott a kezében, markáns, karakteres arcán pedig ott éktelenkedett az a tipikus Hyunjinféle vigyor, amitől bárki nedvesebb lenne, mint egy vízben felejtett szivacs. Az alfa annyira szexi volt így, hogy kénytelen voltam benedvesíteni az izgalomtól kiszáradt ajkaimat.

- Lehet közhelyes leszek, de virágot a legszebb virágnak - mosolyodott el Hyunjin, közelebb lépve hozzám, miközben felém nyújtotta a gyönyörű rózsacsokrot.

- Köszönöm, Hyunjin - vettem át kezéből a bokrétát, miközben értelemszerűen olyannyira zavarba jöttem, hogy egészen a köldökömig pirultam. - Nagyon szépek - utaltam a kapott virágokra, amelyeket orromhoz emelve meg is szimatoltam, illatuk pedig egyszerűen fantasztikus volt.

- Igen, szépek. De te sokkal szebb vagy. - vezette a kezét az arcomra Hyunjin, gyengéden megsimítva hüvelykujjával a szeplőkkel tarkított bőrömet, mire én csak értelemszerűen lágyan lehunytam vibráló pilláimat, teljesen belesimulva a fiú meleg tenyerébe.

Hyunjin ezután óvatosan levezette a kezét az arcomról, s érzékien végigsimított a karomon, mire a libabőr szó szerint elárasztotta az egész testemet. Az alfa ezt követően belecsúsztatta tenyerét az enyémbe, összefűzve az ujjainkat. Éreztem, amint izzik kettőnk között a levegő, nekem pedig az ereimben mintha forrt, bugyogott volna a vérem, annyira akartam Hwang Hyunjint.

- Gyerünk beljebb, Yongbok.

Hyunjin lágyan húzni kezdett maga után befelé, én pedig egy bugyuta vigyorral az arcomon követtem őt. Miközben átvágtunk a nappalin, már akkor éreztem valami  beazonosítatlan eredetű, finom illatokat, viszont amikor beértünk a konyhába, akkor a szívem nagyot dobbant örömömben, s egyszeriben minden világossá vált számomra.

A konyhaasztal közepén illatos gyertyák égtek, valamint el volt rajta készítve egy stílusos üvegváza is, valószínűsíthetőleg a kapott rózsacsokrom számára. Az asztalon mindezen kívül két tányér elkészített vacsora hívogatott minket, ami első látásra párolt lazacnak, és avokádóból készült pürének tűnt, ami az egyik kedvenc fogásom. Volt az asztalon egy bontatlan üveg vörösbor is, aminek kifejezetten örültem, hiszen finom bort nem ittam már majdnem egy éve a terhesség miatt. Ami pedig a leginkább felébresztette a hasamban a pillangókat, az egy pici, viszont annál aranyosabb tortácska volt, rajta egy huszonhármas számú gyertyával.

- Hyunjin! Ezt mind te csináltad?! - kaptam tenyeremet a szám elé meglepetésemben.

- Hát, a tortát igazából segített nekem anya, mert sütni még annyira sem tudok mint főzni. Tegnap csináltuk egyébként. A lazacot meg a pürét pedig egyedül csináltam, szóval több mint valószínű, hogy ehetetlen, de szeretettel készült - vonta meg a vállait hetykén az alfám, mire elkuncogtam magam.

- Akkor akár meg is kóstolhatom? - csillantak fel a szemeim, hiszen mondhatni éhes voltam, attól függetlenül pedig, hogy szegény Hyum nem egy nagy szakács, valamiért éreztem, hogy finom lesz.

- Persze - nevette el magát Hyunjin is. - Még a széket is kihúzom neked - ragadta meg a szék támláját, kijjebb húzva nekem az említett ülőalkalmatosságot.

- Izgató, amikor ilyen úriember vagy - közöltem vele hetykén, leülve a székre.

- Szerintem meg izgató az, hogy még mindig zavarba tudlak hozni - flörtölt vissza a sötétbarna hajú, helyet foglalva ő is velem szemben, az asztal másik felén. - Jó étvágyat, kincsem - nyúlt a mancsom után, s odahúzva a végtagomat a szájához, nyomott a kézfejemre egy finom csókot, ami miatt ismét zavarba jöttem.

Fogtam a villát és a kést, hogy megkóstolhassam a kifejezetten nekem készített ételt. Hyunjin szó szerint kinézte a kezemből az evőeszközöket, olyannyira mustrálta, hogy vajon fog-e nekem ízleni az általa készített vacsora. Mikor a számba került az első falat, az ízlelőbimbóim szó szerint táncot lejtettek, olyannyira ízletesnek bizonyult mint a párolt lazac, mint pedig az avokádópüré.

- Ez nagyon finom, Hyunjin! - kaptam rá a tekintetemet a barátomra.

- Komolyan gondolod?

- Igen! Kóstold meg! - bólogattam.

- Finomabb nálad? - vonta fel perverzen a szemöldökét, mire játékosan rácsaptam az alfa asztalra fektetett kezére.

- Hyunjin! - sikoltottam fel, játszva az eszemet. - Inkább egyél te is, mert kihűl. - kezdtem el tömni a majmot, hiszen Hyunjin szökőévente egyszer adja főzésre a fejét, ezt az alkalmat tehát ki kell használni.

- Amúgy ez nem az egyetlen meglepetésem - jegyezte meg Hyunjin evés közben, továbbra is tartva a mai nap felvett titokzatoskodó imidzsét. - Van még igazándiból négy másik is.

- Mennyi?! - kerekedtek ki a szemeim döbbenetemben. - Jézusom Hyunjin, zavarba hozol.

- Csak kedveskedni akarok neked - nézett bele mélyen a szemembe, majd a bor után nyúlt. - Tölthetek neked?

- Persze, nyuszi - biccentettem, tovább falatozva, miközben Hyunjin töltött a vörösborból először nekem, majd magának is.
- Tudod mit szeretek benned? - támaszkodott az állára, végigfuttatva rajtam gyönyörű, sziporkázó tekintetét.

- Külsőre vagy belsőre? - kacérkodtam.

- Külsőre szerintem sejtheted, hogy mindent. Számomra te vagy a leggyönyörűbb omega az egész világon. - bókolt nekem tovább, aminek hatására szerintem az arcom egy paradicsom színével vetekedett.

- Hah, pedig szülés után még mindig van némi felesleg a hasamon... - húztam el a számat, hiszen amióta megszültem Nalinit, a hasamon lógó bőr már valamelyest visszahúzódott, viszont még mindig nem volt az igazi, s nem kicsit tartottam attól, hogy ez esetleg undort válthat ki Hyunjinból.

- Ezt most fejezd be! - csattant fel Hyunjin, hitetlenkedve nézve rám. - Komolyan azt gondolod, hogy emiatt nem foglak szeretni?! Nekem tökéletes vagy mindenhogyan, és olyannak szeretlek, amilyen vagy! Kívánlak mindenhogyan, szépségem - halkult el a mondat végére.

- Biztos? - bizonytalankodtam.

- Teljesen biztos - erősítette meg a fiú. - Na, de meggyújthatom a tortádon a gyertyákat? - nyúlt az öngyújtó után, hiszen közben befejeztük az evést.

- Igen - pirongtam, figyelemmel kísérve amint Hyunjin egy öngyújtó segítségével meggyújtotta a kettes és a hármas számú gyertyák kanócát.

- Kívánj valami, nyuszifül - simított rá a kézfejemre Hyunjin. - Valami szépet, amire igazán vágysz. Ami a szívecskéd legfőbb vágya.

Rápillantottam először Hyunjinra, majd a meseszép tortámra, végül pedig szimplán csak lehunytam a szemeimet, s átadtam magam a pillanatnak. Nem volt kérdés számomra, hogy mit kívánjak; az egyetlen dolog amire mindennél jobban vágytam, az nem volt más, minthogy Hyunjin megkérje a kezemet, hogy elvegyen engem, és hogy örökké egymáséi legyünk. Vettem egy nagy levegőt, és elfújtam a gyertyákat, magamban az említett kívánságomat mantrázva. Lehet gyerekes, de sosem szabad elvesztenünk a hitet.

- Mit kívántál? - kíváncsiskodott rögtön Hyunjin, én viszont csak pimaszul a fejemet ingattam.

- Nem mondhatom meg, mert különben nem fog valóra válni. - persze ha nem mondom el, akkor sem fog valóra válni, de meg kell tanulnom ezzel együtt élni.

- Rendben, rendben - törődött bele jókedvűen. - Figyelj, mit szólnál, hogyha a tortát később ennénk meg, és most rátérnénk a többi meglepetésre? - harapta be alsó, egyben dús ajkait.

- Benne vagyok - sütöttem le a szemeimet, mire Hyunjin nemes egyszerűséggel felállt a székéről, és felém nyújtotta a kezét.

- Gyere, szépségem.

Hyunjin ezután a kezemnél fogva óvatosan kivezetett a konyhából, be a nappaliba, egészen a kanapé elé.

- Ülj le, kérlek - kérte, szinte már suttogva, én pedig fel-le liftező gyomorral tettem eleget a fiatal férfi kérésének, aki közben leült szorosan mellém a kanapéra. - Baba, szeretnék először adni neked egy ajándékot - nyúlt be az ingje zsebébe, előhúzva onnan egy nyakláncot. - Ez egy lótuszos nyaklánc Yongbok, ami jelképez téged, Nalinit, és a családunkat. Megláttam ezt az üzletben, és képtelen lettem volna otthagyni.

A szám szó szerint tátva maradt, mikor megpillantottam azt a csodaszép ékszert Hyunjin ujjai között. Ha lehet ezt mondani, akkor a lótuszvirág a mi közös szimbólumunk, s az, hogy mostantól ezt a mély jelentéssel bíró nyakláncot magamon viselhetem, teljesen meghatott.

- Te jó ég, Hyunjin, ez gyönyörű! - csuklott el a hangom. - Segítesz feltenni?

- Persze... - duruzsolta vissza, én pedig háttal fordultam neki, hogy a fiú könnyűszerrel a nyakamba tudja tenni a nyakláncot.

Hyunjin a lehető legintimebb módon elsimította a kósza, sötétbarna tincseimet a tarkómról, az alfa forró leheletét pedig éreztem lecsapódni a bizsergő bőrömön. Már ettől is felettébb izgatottá váltam, viszont amikor megéreztem Hyunjin dús ajkainak pecsétjét a nyakam hátsó részén, akkor a gyomrom szó szerint a torkomba ugrott, s akaratlanul is kiszakadt egy jóleső sóhaj az ajkaim börtönéből.

- Ez jólesik...? - duruzsolta hátulról a fülembe Hyunjin, miközben jobb kezével előrenyúlt, s hasamtól felsimított egészen a mellkasomig, ujjai pedig megállapodtak mellbimbómnál, ami a ruhán keresztül is elképesztően érzékeny volt.

- Igen...! - nyöszörögtem neki lehunyt szemekkel. Többet akartam. Azt akartam, hogy akár itt a kanapén leteperjen, leszaggassa rólam a ruháimat, és vadul megmártsa magát bennem, de úgy tűnt, hogy Hyunjin húzni szeretné az agyamat még a születésnapom napján is.

- Akkor sajnos még egy kicsit várnod kell, mert először még van két ajándékom a számodra - suttogta hátulról a fülembe, majd elhúzta ujjait a mellbimbómról, s bekapcsolta a lótuszos nyakláncomat, ami az eredeti célunk volt.

- Aiiiish Hyunjin! - morogtam az orrom alatt, miközben ismét szembefordultam az alfával a kanapén. - Te pontosan tudod, hogy milyen hatással vagy rám! Felizgatsz, aztán meg visszavonuló fújsz. Olyan kegyetlen vagy! - puffogtam, játszva a sértettet.

- Ne félj, nem fog elmaradni a mai szeretkezésünk - kuncogta el magát a fiú, nyomva egy megnyugtató puszit a homlokomra. - Most viszont figyelj rám. - fogta közre az arcocskámat. - Tudod, hogy nem mindig tudom megfelelően megfogalmazni mindazt amit érzek...

- Igen...?

- És az a helyzet, hogy ezúttal én írtam neked egy verset-

- Egy micsodát?! - kerekedtek ki csészealj méretűre az íriszeim.

- Egy verset. Neked. - ismételte meg magát Hyunjin, s mozgó ádámcsutkájából és ki-kiugró orcáiból azt szűrtem le, hogy most bizony ő is zavarban van, ami nem kicsit volt az ínyemre. - Lehet mindezt nyálasnak tartod, de olyan jól esett vers formájában megfogalmazni mindazt amit irántad érzek...

- Elolvashatom? - fúrtam bele a tekintetemet Hyunjinéba, mire a barátom egy nagyot nyelve bólintott.

- Tessék kicsim - húzott elő szinténcsak az ingje zsebéből egy összehajtogatott papírt Hyunjin, s felém nyújtotta azt.

Remegő kezekkel vettem át tőle, majd hajtottam szét a kapott papírt, hogy aztán egy nagy levegőt véve olvasni kezdhessem a gyöngybetűkkel leírt sorokat:

1. Elején én voltam maga az iszapos mocsár
Minden cselekedetem gonosz volt, s már-már barbár
Silány mocsárként az egyetlen birtokomban lévő lótuszvirágot nem becsültem ( téged...! )
Gyönge, festői sziromvirágaid sorban mind letéptem ( ez a vétkem...! )

2. S mikor már egyetlen tündérszép szirom sem maradt ( rajtad...! )
Szinte megszűntél, s hozzád felérő lótusz ezentúl nem akadt ( minden érzésem elapadt...! )
Kerestem, törtettem, hogy találjak mást
De azt a lótuszt kit elvesztettem, nem múlhatta fölül másik társ

3. Sok szép virágot cserkésztem a mocsárba
Viszont egyikük kitárulkozó szirmainak mosolya sem volt ragyogóbb nálad
Küllemük bár hasonlított a legelső lótuszra ( terád...! )
Az igaz érzéseim azonban hervasztották, s mentek a többi virág kárára ( nem is kár...! )

4. A magány is jobb volt, mint a nélküled kongó üresség
Elveszett a remény, maradt a nyomor, s a lesújtott vereség ( végleg...! )
Mocsár önmagam sárdarabjait gyűlöltem és hevesen átkoztam
Amiért én magam irtottan ki életemtől a legértékesebb virágomat ( téged...! )

5. De esélyt kaptam; érdemtelenül
Letépett, szívemnek kedves lótuszának elporhadt szirmaiból
A remény újra feléledt hamvaiból...!
A lótuszvirág kiemelkedik a mocsárból, örökké szép és tiszta maradván
S én megfogadtam, hogy jobbá válok, ezt csakis miattad fogadván
Szívemre kezemet, kulccsal nyitva zárt bejáratát ( kitárva néked...! )
Melyen újra belépni engedlek, drága egyetlen virág! ( szeretlek téged...! )

6. Szeretni a világon a legcsodálatosabb
Gyönyörömet pedig kecses, megújult lótuszvirág szirmaidban
Szíved őszinte csengésében
Lelked mélységéből nyerem
S azt érzem, hogy bár én még mindig egy mocsár volnék, veled én már nyertem
Hisz hazaértem!
Magamra leltem!
Boldog lettem!

7. Te voltál a pislákoló fénycsóva a sötét éjszakámban
Reményem a reménytelenségben
Szeretet a gyűlöletben
A leghőbb kincs a mesés szivárvány másik oldalán
S legfőképp;
A legszebb dolog ( lótusz ), rút mocsaram birtokában

8. A legszebb lótusz ( te...! )
Megajándékoztál egy újabb csodával ( babával, egy kisebbik virággal...! )
Úgy hiszem, melletted én is egyre jobbá válok
Élni, érezni, szeretni: csak mellettetek vágyok

9. Piszkos mocsár valóm egyre csak tisztul
Lelkem pedig teljesen megújul ( újul...! )
Mocsár, ami szívem jelképe; én tisztává válok ( neked többé nem ártok...! )
Szeretni nem átok
Hanem áldás
A két lótusz szívemben virágzik, növelve a hallást
Ugyanis szélfujta szirmaitok sorra szólítja lelkem nektek szánt darabját

10. Lotus...
Az újjászületés és a tisztaság úrnője
Előtted tisztelgek, hisz' temiattad lettem a szeretet harcias küzdője
Megtanultam érezni
Hinni, Bízni, Becsülni
Titeket, óh drága két virágom!
Szerelmem, és kislányom!

11. Minket egymásnak teremtett a végzet
Pecsételjük hát meg, s maradj velem végleg
Érezni hívlak egy csodás, életnek nevezett társastáncra
Másik felem vagy, a társam
A kis lótusszal a szívünk hullámainak ölelő karjában
Váljunk kettőből eggyé, szeretetben
Egymással egyesülve
Szívünket egyazon lapra feltéve ( mert mély az, amit irántad érzek...! )

12. Reménység, tisztaság és szeretet
Mindez az, amit ti, lótuszvirágaim jelentetek nekem
Ha mostmár magamba nézek, tudom ki tett engem önmagammá
Hálám határtalan, tekintetedben lelkem tükrét láttam
Az vagy, ki nekem igaz társam
Mogyoróbarna tekinteted mögött én is lelked fátyla mögé láttam

13. Csókodra éhezem szüntelen
Mint kivénhedt koldusember, egy falat kenyér után epekedve
S mikor tested súrolja enyémet
Lótuszok bimbóinak ezrei bontakoznak ki, megszállva érted sóvárgó testemet
Virgonc sziromvirágaidat ezúttal másképp tépem
Ez azonban nem károsít, épp ellenkezőleg;
feltüzel téged
S hozzádköt, láncol, bilincsel Engemet!

14. Nem csak létezem, hanem élek
Nem csak élek, hanem élvezek
Amellett, hogy élvezek, nézek is,
De nem csak nézek, hanem látok is
S amellett, hogy látok, lelkedet szüntelen csodálom ( virágom...! )
Elmerülök, lubickolok benne, majd partra szállok ( szívedben, ami zátonyom...! )

15. Hadd fogalmazzam át a kisebbik lótuszt,
Nalini! hozzád szólok most!
Az én és lelki társam ötvözetének kincset érő darabja
Mivel még apró, erőmet elveszi, mosolyával pedig utána vissza is adja
Szeretetemet feltétel nélkül kapja

16. Lótuszom, tudod, mindez rólad mesél
Felix! Mosolyodat a szívembe zárom, szeretetem örökké él
Szirmaid virágoznak
Én pedig locsolom, gondozom, örömöd táptalajának magját
Fonódjon hát össze szirmaink varázsa
Együtt, ebben a nagyvilágban
Folytonos virágzásban!

17. Mert én, ki gonosz voltam, s becstelen
Mostanra én is egy lótusz lettem
Mert e virág szűzi, tiszta, reményteli
Melletted megtanultam, hogy soha nem késő elkezdeni szeretni...!

Elolvastam a tizenhét versszakból álló verset, de egyszerűen nem tértem magamhoz. Mintha leváltam volna a testemről, és benn ragadtam volna a versben. Fizikailag úgy éreztem magam, mintha egy vaslapáttal fejbevágtak volna. Az utolsó pár sort már nem is láttam rendesen, mert a feltörő lelkem darabjai, hétköznapi nevén a könnyek teljesen elhomályosították a látásomat.

Azt eddig is tudtam, hogy Hyunjin egy művészlélek, gyönyörűen rajzol, énekel, táncol, de azt nem hittem volna, hogy képes egy ilyen szívhez szóló vers megalkotására is. Az, hogy Hyunjin így vélekedik rólam, ez a leggyönyörűbb érzés a világon, amit úgy hívnak, hogy őszinte és tiszta szeretet, semmi más.

____

Itt is az újabb rész🥺❤️🙌
Szerencsére túl vagyok a földrajz témazárómon, így vége az idegeskedésnek ( hétfőig🤣), na, de a lényeg, hogy ma még lesz minimum 2 rész😌😌🙌