🪷

...

Három héttel később:

- BOAAAA! - hánytam bele ismételten a már amúgy is alaposan összerókázott vécébekagylóba, kétségbeesetten kapaszkodva bele közben a kis helyiség kicsempézett falaiba.

- Innie segíts, úgy érzem belefulladok a saját hányásomban! - kiabáltam segítségért az épp a mosdónál arcát mosó legjobb barátomnak.

- Basszus Lix, mi van veled? - lépett oda mellém Innie egy csomag zsebkendővel a kezében, amit odanyújtott nekem. - Ma már másodszorra hánysz. - csóválta a fejét nemtetszően.

Na nem mondod, Innie. Igazából már egy hete egyfolytában ez megy; folyamatos hányingerek és hangulatingadozások gyötörnek, viszont fogalmam sincs, hogy mi bajom lehet. Először azt hittem, hogy meg fog jönni a heatem, viszont mint kiderült nem erről van szó, ugyanis a tüzelésem már több mint egy hete késik, ami bár fura, de mindenkivel előfordulhat ilyesmi olykor-olykor.

- Jól vagyok, Innie - töröltem meg számat, majd lehúztam a telerókázott toalettet, s bágyadtan elindultam kezet mosni. - Bár ahogy látom te sem vagy a toppon. Megjött a heated? - tereltem a témát a legjobb barátomra, aki hozzám hasonlóan igencsak megviseltnek tűnt.

- Ahh, ne is mondd - nyögött fel gondterhelten Innie. - Egész nap az átkozott szagelnyomókon és fájdalomcsillapítókon élek. Borzasztó. Alig várom már, hogy hazamehessek és Chan segítsen véget vetni ennek a szenvedésnek - kínlódott, amit teljességgel átéreztem, hiszen a tüzelésben eltöltött napok igen embertpróbálóak lehetnek minden egyes omega számára. Még szerencse, hogy Innienek ott van Chan, aki készségesen segít a fiúnak átvészelni a heatjét. - Egyébként neked nem most kéne megjönnie?

- De, csak már egy hete késik - vallottam be félve, mivel Innie precízen fejben tartotta mindeddig, hogy egyszerre szokott megjönni a heatünk. - De biztosan csak a fogamzásgátló tabletta miatt; az orvosom mondta, hogy felboríthatja a tüzelési ciklust.

- Á, nem hiszem, hogy attól van - rázta a fejét Innie, nekidőlve a mosdó hideg csempéjének, hogy kicsit lehűtse a heat miatt sokkalta intenzívebben verejtékező valóját. - Az már lassan egy hónapja volt, szerintem itt más van a háttérben. - gondolkozott el. - Mondd csak; csináltál már tesztet? - kérdezte hirtelen.

- Mi? Milyen tesztet? - akadt meg a kezem a levegőben, amivel épp el akartam volna zárni a férfimosdó csapját, s értetlenül néztem Inniere.

- Terhességi tesztet - pontosított Innie, nekem azonban a szemeim döbbenetemben kétszeresére tágultak, s úgy pislogtam legjobb barátomra, minthogyha legalábbis nem értettem volna koreaiul. Azt hittem, hogy csak szórakozik velem, s vártam, hogy elnevesse magát, Innie azonban nem tette, hanem úgy tűnt, hogy minden egyes szavát komolyan gondolja.

- Mi...? Minek csináltam volna tesztet, hiszen nincs senkim. Meg különben is; bevettem az esemény utáni tablettát, szóval ez lehetetlen - értetlenkedtem, ugyanis konkrétan nevetségesnek találtam Innie kérdését.

Utoljára abban a katasztrofális négyesben vettem részt, amit már vagy ezerszer megbántam, de utána eszembe sem jutott félni, hiszen amint már mondtam; vettem be esemény utáni fogamzásgátlót. Egyszóval indokolatlannak tartottam a terhességi teszt elvégzésének felvetését.

- Lixie, én nem akarlak megijeszteni, de tudod jól, hogy én egyszer már ráfáztam ezekkel az eSeMéNy UtÁnI tablettákkal - hozta fel Innie a három évvel ezelőtt történteket, amiről sosem szoktunk beszélni, ugyanis érzékeny téma legjobb barátom számára. - Szóval szerintem jobb lenne biztosra menned, tudod.

Tisztában voltam azzal, hogy Innie csak jót akar nekem, ugyanis tapasztalatból beszél; ő már egyszer belekerült egy ilyen kellemetlen szituációba. Innie csupán tizennyolc éves volt, amikor idekerültünk tanár gyakornokokként ebbe a seouli alapiskolába, ahol a mai napig dolgozunk. Akkoriban mindketten még nagyon fiatalok voltunk, zöldfülűek, legnagyobb örömünkre pedig az szolgált, hogy legjobb barátokként ugyanazon a helyen kaptunk állást. Innienek azonban idekerülésünk után pár hónappal egyik napról a másikra udvarolni kezdett ezen iskola fiatal, s jóképű igazgatója, az akkor harminc éves Kim Yugyeom. Az én naív, butus, jóhiszemű és befolyásolható legjobb barátomat pedig ugyebár irtóra könnyű másnak az ujja köré csavarni, így talán mondanom sem kell, hogy ez a főnökünknek is könnyűszerrel sikerült. Innie oda-vissza volt a nála több mint tizenkét évvel idősebb férfiért, s bár én próbáltam őt lebeszélni erről a nem éppen egészséges kapcsolatról, az omega természetesen nem fogadta meg a tanácsaimat. S lám csak lám, nekem lett igazam; kapcsolatukból ugyanis az lett, hogy Yugyeom felelőtlenségének hála Innie tizennyolc évesen teherbeesett az igazgatótól. Ez egy elképesztően sötét időszak volt a legjobb barátom életében, hiszen szegényke teljesen kiborult a pocakjában növekvő új élet miatt. Mivel még csak tizennyolc éves volt, így előtte állt az egész élet, s szüksége lett volna Kim Yugyeom érzelmi támogatására, már ha az az ökör teherbeejtette. Viszont mint kiderült, Kim Yugyeomnak annyi esze volt, hogy felelőtlen módon ágyba csábítsa legjobb barátomat, azonban ahhoz már kevés volt a sütnivalója, hogy ebben a helyzetben normálisan tudjon viselkedni. Mikor Innie elsírta a faszkalap igazgatónak, hogy várandós, a férfi nemes egyszerűséggel közölte vele, hogy ő semmiképpen sem akar gyereket, s elküldte az omegát abortuszra. Mivel Innie akkoriban még nagyon fiatal volt, a szülei sem támogatták őt a korai szülővé válásban, a baba apja pedig rá sem hederített, így szegényke belement a kicsi elvetetésébe. Kim Yugyeom nyilván nagylelkűen kifizette az abortusz költségeit, ami után Innie annyira összetört, hogy a szülei kénytelenek voltak elvinni őt pszichológushoz, mert az abortusz után pár nappal megpróbált öngyilkos lenni. A fiúcska ellopta édesanyja régi altatóit, majd beszedte őket, azzal a céllal, hogy így vessen véget az életének, de szerencsére a szülei időben felfedezték és értesítették a mentősöket. Bár Innie a mai napig nem igazán beszél a be nem fejeződött terhességéről, s sosem vallaná be nekem, de én tudom, hogy a fiúcska akarta azt a gyermeket, és a mai napig szörnyen bánja azt, hogy hagyta magát rávenni az abortuszra. Azóta az abortusz témát fel sem lehet hozni Innie előtt, olyannyira mély nyomot hagyott benne ez a traumatikus veszteség, amihez társult az, hogy továbbra is Kim Yugyeommal kellett együtt dolgoznia, mivel munkahelyet nem akart váltani. Szerencsére azonban a ma már a harmincharmadik életévében járó alfa nem tart fel semmilyen kapcsolatot Innievel, sőt, az iskolában is ritkán bukkan fel, ugyanis többnyire be van bújva az irodájába. Persze, mikor Chan megtudta, hogy évekkel visszamenőleg mi történt a párja és az iskolaigazgató közt, akkor első reakciója az volt, hogy ő bemegy az iskolába, és laposra veri azt a férget, amiért fájdalmat okozott az ő kicsikéjének. Mai napig élénken emlékszem, hogy anno Innievel úgy kellett visszafognunk a felbőszült alfát, nehogy valami meggondolatlanságra szánja magát.

- Jó, akkor majd csinálok egy tesztet - bólintottam rá Innie tanácsára, majd elzárva a mosdó csapját beletúrtam szőke tincseim közé. - Egyébként jól hallom? ARRÓL beszélsz? Látod Innie, csak sikerült valamelyest túltenned magad. - mosolyogtam rá biztatóan.

- Yugyeom jelenléte egyébként nem kifejezetten zavar, csak ne hozza szóba AZT, és kérlek szépen te se - zárta le a témát zaklatottan Innie, így én sem faggattam őt tovább. Érzem, hogy még mindig élénken élnek benne a régmúlt fájdalmas emlékei, hisz' ha akkor nem veteti el a magzatot, akkor ma egy három éves kisgyermekkel lenne bővebb a Yang család. Ráadásul az abortuszát Innievel csak "az"-ként emlegetjük, mivel a fiú egyszerűen nem képes kimondani ezt a bizonyos szót.

- Jó, akkor hagyjuk is ezt a témát - léptem oda melléje, s baráti mozdulattal a karjára simítottam. - Hány órád van még?

- Egy, ahogy neked is - felelte. - Ha végzünk, akkor találkozzunk a főbejáratnál, ugyanis elmegyünk hozzám.

- Ma? - döbbentem le a homlokomat ráncolva. - Innie, nem azt mondtad tegnap, hogy randid van Channel...?

- De, azt mondtam, viszont ez most fontosabb. Van otthon terhességi tesztem, megcsinálod szépen és akkor minden kiderül. Chan pedig tud várni egy kicsit, ugyanis ez most fontosabb - pontosított Innie a tervével kapcsolatosan, amit nem a legnagyobb lelkesedéssel vettem tudomásul. Nem tudom miért, de valahol legbelül féltem, hogy az eredmény netalántán pozitív lesz, mikor tudtam, hogy ez lehetetlen.

- Jó, nekem mindegy - vontam meg a vállacskáimat végül. Ha Innienek ez kell ahhoz, hogy megnyugodjon, akkor üsse kő, megcsinálom azt a tesztet. Sosem vallottam volna be még magamnak sem, de legjobb barátom sikeresen elültette a bogarat a fülemben, így kissé úrrá lett rajtam a kényelmetlen szorongásérzet.

Miután mindketten elkészültünk, végre valahára Innievel kivonultunk a mosdóból, hogy mindketten letaníthassuk az aznapi utolsó tanóránkat. Innie az ötödikesekhez ment megtartani a koreai helyesírás alapköveinek tudományát, én pedig a nyolcadikosok terme felé vettem az irányt, hogy megtarthassam az angolórám. Az angol ugyebár az a nyelv, amit azért mindig is jobban tudtam a koreainál, hiszen tinédzserkoromig szüleimmel Ausztráliában éltünk, így érhető módon imádtam az angol tudásom legjavát átadni a gyerekeknek.

- Sziasztok gyerekek! - köszöntöttem az osztályban lévőket, mikor benyitottam.

- Jó napot tanár úr! - hangzott vissza az egyöntetű üdvözlés, mire odasétáltam a tanári asztalhoz, s lepakoltam a holmijaimat és magamra erőltettem egy kellemes mosolyt.

A rosszullét ismételten drasztikus hirtelenséggel tört rám, viszont nem rohanhattam ki kiüríteni gyomrom tartalmát egy egész osztálynyi gyerek szeme láttára.

Kordában kellett tartanom mint a fizikai, mint biológiai, mint pedig érzelmi reakcióimat, hogy jó példát mutathassak ezeknek a még rugalmas személyiségű gyermekeknek. Erőt merítettem abból, hogy Inniere gondoltam, aki valószínűleg nálam sokkalta jobban szenved, hisz' tüzelés alatt higgadtan és összeszedetten letanítani egy negyvenöt perces órát nem semmi teljesítmény.

...

- Na, végre itt vagy! - fogadott felpaprikázva Innie az iskola főbejárata előtt. - Megint késtél, már tíz perce várok rád! - tett nekem szemrehányást az omega. - Tudod jól, hogy tüzelek, úgy érzem mindjárt felgyulladok! Induljunk már - ragadta meg a karomat, s türelmetlenül maga után kezdett ráncigálni.

Nem szóltam semmit hevessége miatt, hiszen tisztában voltam azzal, hogy tüzeléskor az ember sokkalta ingerültebb, s a testét emésztő fájdalom miatt nehéz koncentráltnak maradni.

Tízperces késésem oka azonban ezúttal nem a hanyagság volt, hanem az angolórám végeztével ismételten úrrá lett rajtam a rosszullét, s hanyatt-homlok rohantattam ismét a mosdóba, hogy kipakoljam gyomrom tartalmát.

- Basszus, ma mindenképpen szexelnem kell! Felgyullad mindenem! - panaszkodott Innie talán a kelleténél egy kicsit hangosabban, mire a mellettünk sétáló idős házaspár fura tekintettel illetett minket. - Inkább vezess te, mert én nem bírok, ráadásul a fájdalomcsillapítóm is elfogyott, baszki! - nyomta bele a kezembe a slusszkulcsát.

Innie alapjáraton egy csendes, szolid, s visszahúzódó személyiség, viszont hogyha tüzel, akkor a testét megszállt kín miatt teljesen kifordul önmagából, és alig lehet vele szót érteni.

- BASZKI, DE BRUTÁL MELEG VAN! - üvöltözött idegbetegen, én pedig csak frusztráltan betuszkoltam az omegát az autója anyósülésére, mivel a fiú hangoskodása miatt egyre többen kezdték felénk kapkodni a fejüket.

- Maradj csendben! - pirítottam rá határozottan, mikor bevágtam magam a volán mögé. - Ne kiabálj a nyílt utcán, mindenki hülyének néz minket!

- De Felix, nagyon fáj, értsd meg! Csak vigyél haza, könyörgöm, és aztán hívd át nekem Chant, muszáj megcsomóznia! - dobálta magát az ülésben az omega, én pedig csak idegesen kitettem az indexet, és elindultam kifelé a parkolóból.

Tulajdonképpen én is még mindig rosszul voltam; éreztem, hogy émelyeg a gyomrom, és fájdogál a fejem is, viszont időm sem volt a saját problémáimra koncentrálni mikor a legjobb barátom ép felgyulladni készült mellettem. Mivel Innie folyamatosan dobálta magát az ülésben, az autó is nyilvánvalóan rázkódott velünk, ami csak nehezítette a vezetést.

- Annyira fáj! Nem bírom, annyira ég mindenem, siess már!!! - rikácsolt továbbra is, ujjait mélyen belevájva az ülés széleibe. - Meg kell csomóznia! Most!!!

Még jó, hogy eredetileg azért indultunk el Inniékhez, hogy én csinálhassak egy terhességi tesztet, hogy kizárjuk ismeretlen eredetű rosszulléteim egyik lehetséges okát, s mi lett belőle? Jaj Innie, néha akkora púp tudsz lenni a hátamon!

- Nyugodj meg Innie, mindjárt otthon vagyunk, aztán hívom Chant - nyugtattam a fiúcskát gondterhelten. Legszívesebben kitettem volna Inniet valahol az út szélen, hogy én békében hazamehessek, azonban ilyet nem tehettem a legjobb barátommal. Meg különben is; tüzeléskor mindenki elviselhetetlenné válik, így Innie is megérdemli a türelmemet.

Pár perccel később leparkoltam Innie háza előtt, majd mielőtt még bedögleszthettem volna a motort, az omega nem várva egy másodpercet sem tovább kipattant az autóból, s megindult a házuk bejárati ajtaja felé, ekkorra már keservesen sírva szorítva kezét az alhasára.

Láttam, hogy egy hatalmas folt ékeskedik a nadrágján a heves nedvesedés miatt, melléérve pedig éreztem az orrfacsaróan intenzív epres illatot, ami Innieből áradt.

- Nagyon nagyon fáj! Nagyon fáj! - sírta összegörnyedve, én pedig gyorsan kivettem Innie zsebéből a háza kulcsait, majd sebtiben kizártam a bejárati ajtót, legjobb barátom pedig szinte ágyúgolyóként vetette be magát az épphogy kinyílt ajtórésen. - Hívd fel nekem Chant, kérlek! - könyörgött nekem, miközben a nappalijuk hatalmas párnáit lekapkodta a kanapéról, majd ledobálva azokat a földre, gyorsan egy kis bunkert, avagy fészket rittyentve magának, s hangosan nyüszítve belebújt.

Nagyon sajnáltam szegénykét, hiszen tudtam, hogy mekkora szenvedés lehet ez most neki, így gyorsan előszedtem a telefonomat a táskám legaljáról, s villámgyorsan tárcsáztam Chan számát.

- Igen Felix? Mi újság? - vette fel jókedvűen a telefont Chan pár csengésnyi idő elteltével.
- Chan, azonnal ide kell jönnöd! - hagytam ki a felesleges tiszteletköröket, rögtön a lényegre térve.

- Mi? Most? Hová? Miért? Mi a baj? - kezdett nyomban bombázni a kérdéseivel a vonal túloldalán lévő alfa.

- Gyere Inniehez, most! Megjött a heatje, és nagyon rosszul van, segítened kell rajta! Kérlek siess, mert nagyon fáj mindene, én már nem tudok vele mit kezdeni! - hadartam kétségbeesetten.

- Öt perc és ott vagyok, addig ne hagyd neki, hogy valami hülyeséget csináljon! - kötötte a lelkemre Chan, majd mielőtt még válaszolhattam volna, már bontotta is a telefonhívást. Mindegy, legalább már úton van megmenteni Inniet önmagától.

- Felix...! Hol van Chan? Nem bírom már, nagyon fáj! - zokogott Innie, én pedig csak gondterhelten kukkantottam be hozzá a kialakított bunkerbe. Innie felhúzott térdekkel, sírva kuporgott a párnák közt, láttam rajta, hogy teljesen ki van készülve.

- Semmi baj, Innie, Chan már úton van. Egy kicsikét még bírd ki, mindjárt itt van, és segít rajtad. Figyelj rám, hamarosan vége lesz a lázadnak, nincsen semmi baj - beszéltem folyamatosan a reményvesztett omegához, próbálva megnyugtatni és tartani benne a lelket amíg Chan meg nem érkezik, hogy bevesse varázspálcáját.

- Hol az én kis tündérem?! - hallatszódott pár perc elteltével egy artikulálatlan üvöltés valahonnan az udvarról, a következő pillanatban pedig az említett alfa szabályosan berúgta a Yang ház bejárati ajtaját. - Innie, Istenem, jól vagy? - rohant oda nyomban a nesztingelő omegájához Chan, kis híján ellökve engem az útból, de részletkérdés.

- Chan... csomózz meg, könyörgöm, nagyon fáj! - bömbölt csecsemő módjára Innie, Chan pedig beleegyezően kiemelte menyasszonypózban a sírdogáló fiút a párnák közül.

Láttam, hogy Chan szemei meg-megremegnek, hiszen Innie nadrágocskája eddigre már teljesen elázott, valamint továbbra is bőszen oltotta magából a bódító illatokat, de az alfa próbálta kordában tartani reakcióit, legalább amíg bemennek a hálószobába.

- Semmi baj Innie, ne sírj, segítek rajtad - nyomott egy apró puszit a karjaiban tartott omega izzadt, gyöngyöző homokára Chan, majd türelmetlenül felém pillantott. - Felix, felviszem Inniet a hálószobába, körülbelül egy óra múlva végzünk, addig várd meg őt itt nyugodtan - jelentette ki, s elindult a bőgő fiúval együtt felfelé az emeletre.

Körülbelül egy óra? Persze, csodálatos, én tudok várni. Elmehettem volna magam is a gyógyszertárba terhességi gyorstesztet vásárolni, viszont nem kockáztathattam meg, hogy valaki ismerős rajtakapjon, így úgy határoztam, hogy inkább megvárom Inniet.

Szegénykének szüksége van most a  párja segítségére, szóval türelmes leszek, és elfoglalom magam addig. De mégis mit csináljak ebben a házban egyedül? Malmozzak az ujjaimmal, aaarrrghhh? Mellesleg bárcsak lenne nekem is valakim, egy alfám, aki ilyen készségesen átsegít a tüzelés nehézségein.

Jobb elfoglaltság híján a telefonomat kezdtem unottan nyomkodni, a nappaliban kongó csendet pedig egyik pillanatról a másikra Innie kéjes sikoltozása szakította meg, ami az emeletről is tisztán hallhatóvá vált.

Illetéktelennek éreztem magam őket hallva, viszont mindenképpen szükségem volt arra a tesztre, így muszáj volt várnom.

Végül viszont sikerült valamelyest elfoglalnom magam; a telefonomon kikerestem a titkosított "Hyunjin💔😭" mappát a galériámban, s remegő ujjal nyitottam meg.

Az említett, exemről elnevezett mappa majdnem ötszáz archivált képet tartalmazott, mint a közös képeinket, mint pedig külön Hyunjinről felvételeket. Egy fájdalmas sóhajt kiengedve az ajkaim börtönéből kattintottam rá a legelső képre, ami egy közös selfienk volt, amikor Hyunjinnal ép vakációztunk Japánban.

A képen mindketten fáradtak és csapzottak voltunk, viszont arcomon egyértelműen látszott; boldog vagyok. A Tokióban készült fotón buksimat lágyan az alfa vállára hajtottam, íriszeimet pedig a biztonságérzet miatt félig lehunyva tartottam. Hyunjin is vidáman mosolygott a kamerába, s hirtelen eszembe jutott, hogy e kép elkészülte után a fiú elsietett venni két tálnyi tempurát a büfében, hiszen megéheztünk a hosszú út alatt.

Mondtam Hyunjinnak, hogy segítek elvinni a legközelebbi asztalhoz a vásárolt ételeket, hiszen a japán srác a büfében nem sajnálva az étket pakolta tele a két papírtányért, ő viszont ezt lovagias módon nem hagyta, s addig-addig egyensúlyozott kezében az ételekkel, mígnem az lett a vége, hogy mindkettőt leejtette a földre. Természetesen Hyunjin elkezdett szitkozódni a kinti büfé közepén, én azonban csak mosolyogni tudtam a kialakult szituáción, hiszen olyan édesnek találtam azt, hogy mennyire magabiztosnak hitte magát. Hyunjin persze szabadkozott, hogy nem az ő hibája, hanem pont fújt a szél, én azonban csak egy csókot nyomva az alfa ajkaira nyugtattam meg őt, miszerint nem tett semmi rosszat.

A következő képen Hyunjin szerepelt, ami náluk készült a fürdőszobában; az alfának akkor segítettem befesteni a haját rózsaszínre, viszont még nem alkottunk egy párt, csupán barátkoztunk. A képen Hyunjin fájdalmas arckifejezéseket produkálva vizslatta magát a tükörben, ugyanis a hajszín nem éppen olyanra sikeredett amilyenre eredetileg tervezte. Én viszont mai napig úgy vélem, hogy Hyunjin irtóra cuki volt rózsaszín hajjal.

A harmadik kép egy csoportkép volt; emlékeim szerint akkor épp Taehyung első modellbemutatóján vettünk részt, hogy jelenlétükkel támogassuk a barátunkat. Az akkor lángvörös hajú modell a meghatottságtól könnyes szemmel állt a barátai, vagyis a mi általunk nyújtott ölelés csokrában. Ráadásul az sem mellékes, hogy Hyunjin is rettentően helyesen festett a képen; mézédes mosolya garantáltan uralta a csoportfotót.

A következő kép láttán hatalmasat dobbant a szívem, zavaromban pedig majdnem eldobtam valamerre a telefonomat, bár teljesen egyedül voltam. A felvétel a Hyunjinnal való első szeretkezésünk után készült, szerelmesen, az ágyban szorosan összebújva. Az alfa izzadt, szőkés tincsei a homlokára tapadtak, s fáradt, ámde elégedett és boldog arccal pislogott a kamerába, míg én a fiú sima mellkasán pihegtem. Vajon Hyunjin megtartotta a közös képeinket, vagy a szakítás után mindet gondolkodás nélkül a törlés kegyetlen folyamatára száműzte? Vajon Hyunjin gondol néha még rám? Eszébe jut még az a sok csodás emlék, melyeket együtt éltünk át?

Az ez utáni kép ellenben már sokkalta szomorúbb reakciókat hozott ki belőlem; egy olyan kép volt ez Hyunjinról, amikor a szakításunk után egy hónappal már máris egy másik sráccal pózolt Instagrammon. Az akkor már volt barátom védelmező karja helyettem annak a sehonnai gyerek derekán pihent, szóval talán jogosan érzem úgy, hogy túlságosan hamar kitörölt engem a múltjából.

___

Köszönöm szépen akitől tegnap kaptam csillagot!🥺 Hálás vagyok, és elképesztő örömmel töltött el🥺❤️