🪷

Mikor kilibbentünk a pszichiátriáról, magam előtt tolva a babakocsit, benne az alvó Nalinivel indultunk el Hyunjinnal a leparkolt autója felé, hogy eleget téve apám különös kérésének hazafelé vegyük az irányt. Ettől egyébként kissé feszült voltam, ugyanis elképzelésem sem volt afelől, hogy apám mégis mit akar tőlünk ilyen hirtelen, de volt egy olyan légből kapott megérzésem, hogy valami rossz dolog közeleg. Hyunjin észrevette rajtam, hogy nem kifejezetten vagyok higgadt, miközben elkezdte összecsukni a babakocsit az autó csomagtartójánál állva, hogy azt berakva az említett helyre.

- Felix, mi a baj? - pillantott rám Hyunjin, lágy hanglejtést használva, hogy így próbálja meg oldani a beállt feszültséget, miközben én az édesen szuszogó babámat tartva a kezemben topogtam izgatottságomban.

- Semmi, csak nem tudom mire gondoljak. Félek, hogy apám mit akar tőlünk. Nem szokott csak így hazaugrasztani "meglepetés" címszó alatt - feleltem kissé remegő hangon, s miután Hyunjin sikeresen bepakolta az összecsukott babakocsit az autó csomagtartójába, odalépett egyenesen elém, és rásimított a szeplős arcocskámra.

- Yongbok kicsim - mosolyodott el biztatóan. - Ott leszek melletted, biztosan nem lesz semmi rossz, hiszen meglepetés. Azok pedig általában pozitív dolgok.

- Átéltem én már temérdek negatív meglepetést is, szóval szerintem van okom félni - kötekedtem lekonyult szájjal.

- De most ott leszek veled, és Lini is - pillantott először a karomban alvó picire, majd egyenesen a szememben, tekintete pedig kedvesen csillogott. - Betegyem Linit az ülésbe? - nyúlt a baba felé.

- Igen, légyszi - biccentettem, hagyva, hogy Hyunjin óvatosan kivegye a kezemből a szuszogó kisbabánkat.

Hyunjin ezután nyomott egy leheletfinom puszit a kislányunk pufi arcocskájára, majd be is helyezte a kicsit a hátsó ülésen lévő babahordozóba, miközben én beszálltam előre az anyósülésre.

Próbáltam megnyugtatni magamat, hisz' ha logikusan szemléltem a helyzetet, akkor tulajdonképpen semmi okom nem volt aggodalomra, én mégis izgultam. Komolyan úgy éreztem, hogy mentem visszamegyek be a pszichiátriára és ott is maradok, mert kezdek mindent betegesen túlaggódni. Mondjuk ez valamelyest eddig is jellemző volt rám, de az utóbbi időben mintha teljesen eluralkodott volna rajtam az indokolatlan szorongás.

- Ne aggódj már, Lixie - fordult oda felém Hyunjin, miután bevágta magát mellém a volán mögé. - Én elhiszem, hogy feszült vagy mostanság, de ez érthető, hiszen alig alszol. Figyelj, ma este kicsit megmasszírozgatlak miután Nalini elaludt, hogy tudj kicsit lazítani, mit szólsz?

- Nem szabad hat hétig szexelnem - emlékeztettem őt egy apró mosollyal a szám sarkában.

- És még, hogy én vagyok a szexmániás! - pöccintette meg az orromat játékosan Hyunjin. - Felix, tudom, hogy nem szabad hat hétig szexelned, nem is ez volt a célom. Csak szeretném, hogyha egy kicsit kiengednéd a fáradt gőzt és lazítanál, mert megérdemled.

- Ez esetben köszönöm - pillantottam rá hálásan az alfámra. - Szeretlek. - közöltem vele, hiszen miért is ne mondanám el ezt neki akár minden áldott nap ha egyszer ezt érzem iránta?

- Én is szeretlek - mondta vissza azonnal, majd körülfogva az arcomat közelebb vont magához, és rácsókolt puháimra. Nem volt a csókunk sem vad, sem szenvedélyes, hanem most sokkalta inkább érzelmesnek mondanám.

Hyunjin pár másodperc múlva elvált tőlem, s miután összedöntve a homlokunkat aranyosan nekidörzsölte a nózija hegyét az enyémnek, végre elindultunk az autóval hazafelé.

Próbáltam nem azon lovagolni, hogy vajon milyen meglepetéssel vár minket odahaza apám, ebben pedig Hyunjin nagyon is a segítségemre volt, ugyanis egész úton próbált nyugtatgatni, s elterelni a figyelmemet. Mire a házunk elé értünk, addigra már szinte teljesen sikerült Hyunjinnak eloszlatnia a kételyeimet.

Úgy voltam vele, hogy biztosan valami kellemes meglepetést tartogat számunkra apám, nem kell nekem mindenbe valami negatívat belelátnom.

Miután Hyunjin leparkolt a házunk előtt, mindketten kiszálltunk az autóból. Én ezután nyomban kinyitottam az autó hátsó ajtaját, és kivettem onnan a babahordozóval együtt a továbbra is édesen alvó kisbabánkat. Nalini a kis macifüles sapijában elképesztően aranyosan festett, ez pedig szeretetteljes mosolyt csalt az arcomra.

- Gyerünk be, kicsikém - simított rá a hátamra Hyunjin, mire elindultunk befelé a házba.

Hyunjin lenyomta a kilincset, előreengedve engem a bejárati ajtóban. A babahordozót, benne a picivel letettem addig a földre amíg levettem a cipőmet, majd Hyunjinnal kéz a kézben beléptünk a gyanúsan csendbe burkolózott nappaliba, ahol a világ legkellemetlenebb meglepetése várt ránk életnagyságban.

- Na, csakhogy végre megérkeztetek! - csapta össze a tenyereit izgatottan apám, felpattanva a kanapéról. - Meglepetés! Hyunjin, nézd, a szüleid meglátogattak minket, hogy végre megnézzék a kis Nalinimet!

Szó szerint a földbe gyökerezett a lábam, de nem csak nekem, hanem szegény Hyunjinnak is ezek hallatán. Lélegzetvételem felgyorsult, a pulzusom pedig szerintem irreálisan megemelkedett, s állítom, hogy pár perc totálisan kimaradt az agyamból, amikor realizáltam, hogy mi is történik pontosan.

A nappalink üvegasztalán különböző ínycsiklandozó szendvicsek és rágcsák sorakoztak, üdítővel és poharakkal együtt, ami nem jelenthetett mást, minthogy anya így készült a vendégek fogadására. Ezután pedig végre bátorkodtam végignézni az általam nem éppen kedvelt jelenlévőkön; apám izgatottan kapkodta a tekintetét köztem, és Hyunjin között, a mellette ülő anya pedig csupán egy kedves mosollyal a kerek arcán fogadott bennünket. Ezután átvándorolt a tekintetem Hwangékra; Hwang Minna, Hyunjin édesanyja kedvesen nézett, nyakát nyújtogatva közben, hogy lássa a babahordozóban alvó unokáját. Tekintetében nem volt sem rosszindulat, sem hátsó szándék, csupán töménytelen szeretet és izgatottság a kicsi baba irányában. Hwang Minna mellett pedig ott ült maga Hwang Joong, életem megkeserítő erejének legfőbb forrása. Itt. A mi házunkban. Egy légtérbe velem, Hyunjinnal, és Nalinivel. Komolyan mondom, olyan érzés fogott el, mint amikor egy fóbiás embert előzetes bejelentés nélkül szembesítenek a félelme tárgyával. Én ugyanis rettegtem ettől a férfitől, és nem kicsit féltettem tőle azt a két személyt is, akik a legfontosabbak a számomra; a szerelmemet és a lányomat. Hyunjin miután feleszmélt első döbbenetéből, valószínűleg észrevette rajtam, hogy ijedtemben az arcomból minden szín kifutott, így azzal próbált megnyugtatni, hogy kezét az enyémbe csúsztatta, összekulcsolva ujjainkat.

Akármennyire is igyekeztem, hogy ez ne történjen meg, egy óvatlan pillanatban mégis sikerült felvennem a szemkontaktust Hwang Joonggal, tekintetemet azonban rögtön el is kaptam egy teljesen más irányba.

Legszívesebben fogtam volna a babahordozót, benne a babával, s Hyunjint magam után húzva hanyatt-homlok kirohantam volna innen, s addig nem is jöttem volna vissza, amíg ez az undorító, gusztustalan féreg itt tartózkodik a mi házunkban. Persze ezt nem tehettem, hiszen azt semmiképpen sem akartam, hogy a szüleim tudomást szerezzenek arról, hogy mi történt köztem és a Hwang családapa között, így végül úgy döntöttem, hogy mindenki érdekében befogom a számat, és egyenlőre fogalmam sincs miképp, de elviselem a férfi jelenlétét.

- Na, üljetek már le! - dörrent ránk apám. - Úgy álltok ott, mint fasz a lakodalomban! Mi bajotok van?

Baj, hát az bizony van, de még mennyi, csak ezt éppenséggel nem hozhatjuk senki tudtára.

Hyunjinnal idegesen szorongatva egymás kezét ültünk le a hosszúkás kanapéval körülbelül szemben lévő kisebbre, miközben térdünk és combunk összeért, ez pedig számomra valamelyest biztonságérzetet nyújtott, mert az alfa ott volt mellettem. Elfehéredett ujjakkal szorítottam a babahordozó fogóját, amit letettem magam elé, hogy kivehessem onnan a még mindig békésen alvó kisbabámat.

Fogalmam sincs miért, talán ez tudatalatti viselkedés, de szerettem volna a kezemben tartani a kislányomat, nehogy valami baja essen. Miután kivettem onnan a picit, próbáltam a babával elterelni a figyelmemet, közben pedig Hyunjin a hátamat simogatta, hisz' továbbra is elképesztően feszült voltam.

- Mi van veletek, kisfiam? Olyan csendesek vagytok - pillantott ránk fürkésző tekintettel Minna néni.

- Biztos citromba haraptak a fiatalurak - jegyezte meg szórakozottan Joong, mire a gyomrom nyomban összerándultunk, s legszívesebben megszűntem volna létezni, de tartanom kellett magam. - Mosolyogjatok, hiszen mostmár egy család lettünk - vigyorgott a családapa.

Szerintem Hwang Joong tökéletesen tisztában volt azzal, hogy jelenléte mennyire feszélyez engem és Hyunjint is, erre pedig istenesen rá is játszott. Az a megjegyzése pedig, hogy egy család lettünk, ismét kizökkentett; semmi esetre sem akarom azt, hogy bármi közöm legyen ehhez az emberhez.

- Milyen édesen alszik a baba! Megfoghatom végre a picit? - nyújtotta felém a kezét Minna néni, én pedig miután nyeltem egyet, próbálva leküldeni a torkomban képződött gombócot, remegő kézzel átadtam Hyunjin édesanyjának a kisbabát. Tőle nem féltettem az unokáját, viszont a férjétől már annál inkább. - Nézd Joong, milyen aranyos a kisunokánk! - nyújtotta oda a kislányomat a férfi felé, mire akkora félelem járta át a testemet, mint talán még soha.

Kezemet reflexszerűen azonnal odakaptam Hyunjinéhoz, idegesen kezdve szorítani az alfám tappancsát, aki a kézfejemet dörzsölgetve próbált megnyugtatni, sikertelenül.

Legszívesebben valami vad hiúz módjára rávetettem volna magam Joongra, hogy kitépjem a kezéből Nalinit. Irdatlanul nehéz volt kordában tartani az érzelmeimet egy ilyen feszült helyzetben. Tehetetlennek éreztem magam az egész helyzettel kapcsolatban, s bár tudtam, hogy Joong nem bántaná Nalinit, legalábbis itt előttünk biztosan nem, én mégis elképesztően féltettem a kisbabámat a zsarnok nagyapjától. Lábammal a talajon dobogtam, miközben Hyunjinhoz nyomulva egy pillanatra sem vettem le a tekintetemet a babámat tartó Joongról. Eközben persze Hwangék és a szüleim zavartalanul beszélgettek egymással; csak mi Hyunjinnal voltunk továbbra is nyugtalanok, hiszen a közös gyermekünk most annál a férfinél volt, aki több szempontból is megkeserítette mindkettőnk életét. Nemcsak a miénket, hanem szerencsétlen Minna néniét is, aki feltételezésem szerint továbbra sem tud semmit arról, hogy a férje már évek óta mit művel a háta mögött.

- Szép baba - állt fel ekkor Joong, Nalinivel a kezében és felém nyújtotta a kisbabámat, hogy visszaadja nekem.

Talán a kelleténél egy kissé hevesebben kaptam ki a férfi kezéből a kisbabámat, hiszen megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy ismét biztonságban tudhatom Nalinit.

Undorodom ettől az embertől, tűnjön már el a közelünkből.

- Akarsz menni apuhoz? - simogattam meg a kicsi arcocskáját, hiszen közben a kisbabám felébredt, gyönyörű gesztenyebarna szemecskéivel pedig kíváncsian vizslatta az arcomat. - Odaadlak akkor apunak egy kicsit, rendben? - adtam át a kicsit Hyunjinnak, hogy ő is megdajkálhassa.

- Na, fiúk - csapta össze a kezét fontoskodva anya. - Amíg nem voltatok itt, beszélgettünk, és van számotokra egy meglepetésünk, aminek szerintem mindketten nagyon fogtok örülni.

- Mi lenne az? - kérdeztem idegesen, ugyanis továbbra is el nem tudtam képzelni, hogy milyen fantasztikus meglepetés jöhet még azok után, hogy Hwang Joong a semmiből megjelent.

- Szóval, tudjátok mindketten, hogy van egy lakásom, amiből nemrég költöztek ki a bérlők, így egy ideje üresen áll - kezdett bele a mondandójába apám, mire én csak értetlenül ráncoltam a homlokomat, ugyanis nem értettem, hogy az öregem mire akar kilyukadni. - És arra gondoltunk, hogy mivel ti ketten újra összejöttetek, ráadásul nem hinném, hogy Hyunjinnak is komfortos nálunk csöveznie, ezért hogyha szeretnétek, akkor lakhatnátok ott a kis Nalinivel. Mind egy igazi család, csak ti hárman. Mit szóltok hozzá?

- Ezt most komolyan gondolod, Kwan? - találta meg a hangját elsőként Hyunjin.

- Igen. Felnőtt emberek vagytok, én pedig megbízom mindkettőtökben. Persze nem akarok semmit erőltetni ha úgy érzitek, hogy még nincs itt az ideje, mindenesetre ez a lehetőség a jövőben is áll, ha most nem szeretnétek élni vele. - magyarázta nagy elánnal apám, miközben én csak most eszméltem fel a meglepetés adta sokkból. Ezt azért nem néztem volna ki az apámból, de ami azt illeti, mindenképpen pozitívan csalódtam.

- Perszehogy akarunk élni a lehetőséggel, Kwan! Minden álmom, hogy együtt éljek Felixszel és Nalinivel... legalábbis én ezt szeretném, nem tudom, hogy Lix hogy van vele... - pillantott rám elbizonytalanodva Hyunjin, kezében a kicsit ringatva, s láttam rajta, hogy attól tartott, hogy én esetleg nem szeretném mindezt.

- Hyunjin, ugye nem gondolod komolyan, hogy én nem akarom? Perszehogy akarom, köszönjük szépen ezt a lehetőséget, apa! - fordultam az öregem felé hálával megtelt tekintettel, hiszen tényleg elképesztően jól esett az, hogy apám tett egy ilyen lépést az irányunkba.

- Nagyon szívesen - eresztett meg egy mosolyt apám. - Akkor ma aludj itt Hyunjin, holnap pedig segítünk költözködni, ha benne vagytok. - kezdte tervezgetni már most a holnapot, mi pedig erre váltottunk Hyunjinnal egy izgatott mosolyt, hiszen ekkor realizáltuk igazán, hogy végre összeköltözhetünk, s egy igazi kis családdá válhatunk mi hárman.

Az én életem mostmár Hyunjin és a baba, az pedig, hogy végre önálló életbe kezdhetek huszonkét évesen, azokkal akiket szeretek, teljesen feltöltött energiával.

- Csak kitartson ez a "nagy szerelem" - forgatta meg a szemeit Joong, s külső szemmel ez csupán egy apai jó tanácsnak hangzott, én azonban éreztem a férfi hangjából áradó töménytelen gúnyt.

De nem érdekelt Hwang Joong véleménye, amíg békén hagy minket, csak az a baj, hogy úgy érzem, hogy a férfi még okozhat nekem némi problémát...

____

Sziasztok! Meg is érkeztem az újabb résszel, remélem mindenkinek tetszett🥺❤️

Nagyon szépen köszönöm nektek a dicsérő szavakat, kommenteket és csillagokat!🥺 Elképesztően édesek vagytok mindannyian, és rengeteg örömet okoztok nekem a visszajelzések révén🥺❤️