🪷

...

Öt nappal később:

Az elmúlt öt nap csodálatosan telt a kórházban, bár már kissé kezdtem unni magam, hiszen itt nem sok mindent lehet csinálni, de szerencsére ma engednek ki engem, s Nalinit. Az első dolgom lesz Nalinit bevágni a babakocsiba, és elmenni sétálni mondjuk a parkba, hogy a kicsi minél több friss levegőt szívjon. A kisbabám egyébként szerencsére nyugis babuci, így a nap legnagyobb részében alszik, ezért ezidő alatt én is kielégítően ki tudtam pihenni a császármetszés fájdalmait és fáradalmait.

Az összevarrt vágás az alhasamon azért még mindig kissé érzékeny volt, de ez a műtét utáni napokban szerintem teljesen érthető. Persze még egy kis ideig kímélnem kell magam. Nem szabad cipekednem, aktívan sportolnom, és szexelnem sem hat hétig, ami a kanos Hwang mellett kitudja mennyire lesz működőképes.

Bár, ha Nalini mégsem Hyunjintól van, akkor szerintem búcsút inthetek annak, hogy az alfa újra akarjon tőlem bármit is... Viszont az erő egy nap után már valamelyest visszatért a testembe, így próbáltam legalább a kórházi szobában járkálni egy kicsit, hogy ne tunyuljak el, mert már most vetekedek kinézetben egy nyolcvan éves öreg nénikével. Undorítónak láttam magam ilyen szülés utáni állapotban, s kinézetemben főleg a hasam zavart, ami a gyerek kihordása után eléggé kinyúlt, de reméltem, hogy még nagyon gyorsan visszahúzódik, mert ez most így nem túl szexis.

Visszatérve a babára, ha Nalini éppen nem aludt, akkor sírt, én pedig kezdve belerázódni az apuka szerepbe próbáltam a lehető legjobban ellátni a kisbabát. Tápszerrel etettem, büfiztettem, átpelenkáztam, sokat ringattam és beszéltem hozzá, s bevallom, elképesztő érzés szülőnek lenni. Ez egy új korszak minden ember életében akinek gyereke születik. Persze még bőven van mit tanulnom, s tisztában vagyok azzal, hogy ha hazamegyünk a babával, akkor jönnek csak igazán a nehézségek, de nem bántam. Ő az én kicsi babácskám, akit már most egyszerűen imádok.

A szüleim minden egyes nap eljöttek meglátogatni, hiszen elmondásuk szerint egy percet sem bírnak ki az unokájuk nélkül. Ez persze meghatott, főleg amikor láttam, hogy apa és anya milyen szeretettel ringatják a kicsi unokájukat. Hyunjin is többször bent volt nálam beszélgetni, viszont a babácskát sosem akarta megdajkálni, feltételezésem szerint azért, hogy nemhogy akaratlanul is kötődni kezd a picihez, miközben még nem biztos, hogy az övé. Ezt tudván persze gombóc keletkezik a torkomban, de azt hiszem valahol megértem Hyunjint.

Egyébként az elmúlt öt napban tűkön ülve vártam a DNS teszt eredményét. Egészen idáig biztos voltam abban, hogy Nalini Hyunjintól van, viszont ahogy teltek a napok a mintavétel óta, egyre többször merült fel agyamban az a bizonyos kínzó "mi van, ha?" kérdés.

Próbáltam én laikus módon mustrálni Nalinit, miközben ringattam őt, és meggyőződésem, hogy a kicsi orra és szája a megszólalásig hasonlít Hyunjinéra. Bár az is lehet, hogy már szimplán csak beképzelem, annyira rá vagyok feszülve arra, hogy Nalini a szőkétől legyen.

Ahh, túlságosan is sok múlik ezen a teszten; félek, hogy még azelőtt elveszítem Hyunjint, hogy egyáltalán visszakaphattam volna őt.

Az ötödik napon éppen a kórházi szobámban feküdtem az ágyban, és éppen a mindössze pár napos kisbabámat ringattam, azt csodálva, hogy a kicsi mennyire édes, mikoris valaki kopogott az ajtón.

- Igen, tessék? - szóltam ki, próbálva normális hangerővel beszélni, nehogy akár véletlenül is felébresszem a szuszogó Nalinit, aki javában bevágta a szunyát.

- Szia Felix - nyitott be az ajtón San, lesimítva orvosi köpenyét. - Pár óra múlva hazamehettek, hogy érzed magad? Minden rendben van? - állt meg az ágyam mellett az alfa a hogylétem felől érdeklődve.

- Igen, csak kissé ideges vagyok, várom az apasági teszt eredményét - feleltem, idegesen elhúzva a számat.

- Jó hogy mondod, mert hoztam neked valamit - közölte velem az orvosom, majd elővett a háta mögül három bontatlan borítékot, mire nekem a kétszeresére tágultak az íriszeim. - Ebben vannak az eredmények. Mostmár minden kiderül.

- Köszönöm... - suttogtam kábultan, miközben egyik kezemmel tartottam a babát, a másikkal pedig remegve átvettem Santól a borítékokat.

- Kívánom, hogy Hyunjin legyen az apja. Tudom, hogy abban reménykedsz - mosolygott rám biztatóan San, mielőtt még magamra hagyott volna a szobában.

- Honnan tudod, hogy ezt szeretném?

- Látom abból ahogy ránézel. Ahogy hozzászólsz. Ahogy viselkedsz vele. Csak hogy tudd, ő is szeret téged, ebben teljesen biztos vagyok - jegyezte meg a doki, majd elhagyta a kórtermet, magamra hagyva minket Nalinivel és a mardosó gondolataimmal.

Te jó ég, most azonnal értesítenem kell a szüleimet és az apajelölt alfákat! Egy biztos; én ezeket a teszteket nem merem egyedül kibontani, mivel őszintén félek az eredménytől. Félek attól, hogy csalódni fogok. Nincs rosszabb annál, mint amikor az ember az utolsókig reménykedik valamiben, kétségbeesésében belekapaszkodva még az utolsó utáni fűszálba is, s aztán rájön, hogy amiben a végsőkig bízott, az nincs is úgy.

A három borítékot nemes egyszerűséggel lehelyeztem az ölembe, majd szabad kezemmel a telefonomért nyúltam, s fél kézzel tárcsáztam először anya számát, majd Hyunjint, hogy szóljanak a többieknek, és jöjjenek ide amilyen gyorsan csak tudnak, mert meg a DNS vizsgálat eredménye. Anya is és Hyunjin is azt mondták, hogy szólnak a többieknek, és tizenöt perc múlva már itt is vannak.

Elképesztően ideges voltam, de próbáltam megnyugodni; az eredményeken már úgysem tudok változtatni. A három alfa közül valamelyikük a kislányom, Nalini édesapja, s bárki is legyen az, nem változtat semmit az érzéseimen. Nalini a lányom, akit ugyanúgy fogok szeretni, attól függetlenül, hogy Seo Changbintól, Kim Taehyungtól, vagy esetleg Hwang Hyunjintól fogant. Hyunjin pedig az egyetlen férfi akit szeretek, s akkor is őt fogom szeretni, ha a kisbabám esetleg mástól van.

Aiiish, őrjítő ez a bizonytalanság; legszívesebben hiéna módjára vetettem volna rá magam azokra a nyavalyás borítékokra, hogy akár a fogaimmal tépjem szét őket, csak derüljön már ki az igazság. Viszont mivel nem vagyok én papírevő, és szofisztikált homo sapiens sapiens vagyok, ezért a vadember stílus helyett mással próbáltam lefoglalni magam, elterelve gondolataimat szűnni nem akaró aggodalmaimról.

Mondjuk úgy, hogy addig a babámra fordítottam minden figyelmemet.

- Minden rendben van picúr - sóhajtottam fel, mire Nalini álmatagon kinyitotta a szemecskéit, s olyan értelmes tekintettel nézett egyenesen rám, mintha legalábbis minden szavamat értené. - Tudod kicsim, mikor megtudtam, hogy a pocakomban vagy, akkor először nagyon megijedtem, s eleinte le akartam mondani rólad. Nem akartam még gyereket, mert szerintem nagyon fiatal vagyok az apasághoz, tudod? - pillantottam rá a kisbaba arcocskájára, aki továbbra is bölcsön nézve hallgatott engem. - De aztán meggondoltam magam, mert vannak olyan dolgok az életben, amikor áldozatokat kell hoznod azért, hogy megkapj valami csodálatosat az életben. Érted pedig megérte meghozni ezt az áldozatot. - nyomtam egy pici puszit a picike pisze nózijára. - Mostmár csak azon izgulok, hogy ki a másik apukád. Tudom, hogy te ezt még nem értheted, de én nagyon szeretem Hyunjint, és azt akarom, hogy hárman egy család legyünk.

- Aaaaaaaamm - ásított ekkor egy nagyot Nalini baba, mire én elkuncogtam magam a kicsi aranyosságán.

- Mi az, máris álmos a kisasszony? - öleltem magamhoz a kisbabámat. - Ringatlak egy kicsit, hátha újra elalszol, úgyis kemény dolgok elé nézünk. Annyira félek attól, hogy Hyunjint véglegesen elveszítem, számomra ő az egyetlen férfi, akit szeretek. Ezt majd te is megérted egyszer ha nagylány leszel - dajkáltam a kicsit, aki monológom közepette ismételten álomba szenderedett. Vagy én vagyok ennyire unalmas, vagy csak Nalini nagyon álmos.

Ezek után már csak szótlanul ringattam a kisbabát, miközben éreztem, amint könnyek gyűlnek a szemeimben. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy Hyunjin tényleg nem lenne velem, hogyha a kicsi mástól lenne. Ha szeretünk valakit, akkor elfogadjuk őt úgy ahogy van, szóval ha szeret, akkor miért nem tud elfogadni a kislányommal együtt? Én elfogadom őt úgy ahogy van; a hülye hóbortjaival, a idegőrlő stílusával, mert szeretem őt teljes szívemből, akkor ő miért nem szeret engem olyannak amilyen vagyok? Nalini mostmár az életem része, szóval vele együtt kell elfogadnia, ugyanis egyáltalán nem bántam meg, hogy megtartottam a kisbabámat.

Elgondolkozva ringattam a szuszogó picikémet, miközben egyik pillanatról a másikra kivágódott a kórterem ajtaja, amelyen elefántcsordaként csörtettek be szüleim, a három apajelölt alfa, s a Taehyung kezét szorongató Jungkook. Ezeknek mond valamit az a főnévi igenév, hogy "kopogni"? Esküszöm, még a talaj is megremegett ettől a hangos társaságtól, bár mondjuk ezen nem lepődtem meg.

- Kisfiam, jöttünk amilyen gyorsan csak tudtunk! - csapta le a retiküljét a pelenkázó pultra anya. - Juj, megfoghatom az egyetlen kisunokámat? - nyúlt azonnal az alvó kisbaba felé, én pedig készségesen átadtam anyának Nalinit, hadd legyen az unokájával.

- Remélem nem baj, hogy én is eljöttem... - pillantott rám zavartan Kuksi. - Csak Tae mellett szerettem volna lenni, amikor kiderül, hogy ki az apa...

- Dehogy baj, jogodban áll itt lenni - ingattam erre a buksimat.

- Szia Lixie - hajolt oda hozzám ekkor Hyunjin, nyomva köszönésképp egy puszit az arcomra, mire még feszült idegállapotom ellenére is elmosolyodtam.

- KHMMM, KHMMM! - krákogott közbe apám, aki bár mostanra megkedvelte Hyunjint, azt mégsem nézte jó szemmel, hogyha fizikai kontaktusba léptünk a másikkal, mondván, hogy az ő fiát ne taperolja senki. - Hyunjin, a két méter távolság továbbra is áll, különben lemetszem a "legfontosabb szerved", ami szerencsére nem csontból van - emelte fel a mutatóujját, miközben háttal nekidőlt az ablakpárkánynak, anyával együtt, aki csak szeretetteljesen ringatta Nalinimet.

- Kwan, hagyd már békén a gyerekeket! - ciccegett rosszallóan anya.

Istenem, még csak most érkeztek meg, s máris hatalmas káosz keletkezett a kórteremben. Mindenki egyszerre beszélt, én pedig csak azért imádkoztam, nehogy felébresszék Nalinit.

Közben Hyunjin, Changbin és Taehyung várakozva beálltak az ágyam mellé, az utóbbi Kuksi kezét szorongatva, s arra vártak, hogy kibontsam a borítékokat. Hát eljött az igazság pillanata, s az utolsó lépést most nekem kell megtennem.

- Khm, rendben, először is köszönöm, hogy mindannyian ilyen gyorsan eljöttetek.  Én szeretném elmondani, hogy bár szerintem mindenki tisztában van azzal, hogy jómagam kiben is reménykedem - pillantottam rá az ujjait tördelő Hyunjinra. - Attól függetlenül az eredmény semmit nem változtat majd az érzéseimen. Ezt szerettem volna elmondani... Esetleg valaki még szeretne valamit mondani, mielőtt még kibontom a borítékokat? - néztem végig a szobában lévőkön, hátha valakinek van még valamilyen hozzáfűznivalója, mielőtt ténylegesen is kiderülni az igazság.

- Én csak annyit szeretnék mondani, hogy remélem én is, Changbin is és Kuksi is, hogy Hyunjiné a baba, mert szegény tényleg nagyon szeretné ezt az egészet, Felix - jelentette ki komolyan Taehyung. - Persze, hogyha úgy alakul, hogy esetleg mégis én vagyok a babád apja, akkor természetesen vállalom, és mindenben segítek, de én akkor is Jungkookot szeretem - közölte, megsimítva a mellette álló, feszengő omega arcocskáját.

- Lix, én nagyon szeretném azt a babát, el sem tudom mondani mennyire - suttogta maga elé Hyunjin. - Kérlek nyisd ki a borítékokat, hadd tudjam meg inkább az igazságot, mégha össze is törik a szívem, de ez a bizonytalanság egyszerűen őrjítő - dörzsölte meg kétségbeesetten az arcát.

- Jó... - fújtam ki az összes levegőmet a tüdőmből. - Akkor lássuk!

A kórházi szobában késsel lehetett volna szelni a beállt feszültséget. Még egyszer utoljára végignéztem mindenkin mielőtt kibontottam volna sorban a három ölemben lévő borítékot.

Anya az alvó baba ringatásával próbálta elterelni a figyelmét, apám a földet bámulva várta, hogy a felbontás után ismertessem vele az eredményeket. Kuksi Taehyungba karolva állt az alsó puháit rágva idegességében, a kékhajú modell pedig az omega kezét szorongatva próbálta levezetni feszültségét. Changbin viszonylag nyugodtnak tűnt, habár feltehetőleg ő is valamelyest tartott az eredménytől, erről pedig az összeszorított ajkai és megfeszült karjai tanúskodtak. Viszont mindegyikük közül leginkább Hyunjin testbeszéde akasztott ki; a szőke lágyan lehunyva a pislogóit emelte kezeit imádkozó pózba közvetlenül a szája elé, minden lelkierejével reménykedve abban, hogy Nalini az ő gyermeke. Az alfán látszott, hogy tényleg mindennél jobban vágyik a neki kedvező eredményre, ez pedig megforgatta a kést a szívemben. Nem akarok neki csalódást okozni; látom magam előtt Hyunjin csalódott, összetört arcát, amikor kiderül, hogy a baba mégsem az övé. Ijesztő, hogy konkrétan ezeken a papírokon múlik az egész jövőm, s egyben rajtam kívül még egy csomó másik ember jövője is.

Remegő kézzel elővettem találomra a legelső borítékot az ölemből, amit lassan feltéptem. A papír elszakadásának hangja elképesztően hangosan hatott a csend által megszállt szobában, s mindenki visszafojtott lélegzettel figyelte amint remegő kézzel előveszem a borítékból a papírt. Megköszörültem a torkomat, és olvasni kezdtem a nyomtatott szöveget.

____

Ne öljetek meg, kérlek!😂❤️ Szinte látom magam előtt azokat a csalódott tekinteteket😂😶 A következő rész nemsokára érkezik és abban már garantáltan kiderül, hogy ki a kicsi babácska apja😌 Lehet Hyunjin az... de persze benne van a pakliban az is, hogy Changbin vagy Taehyung... hmmm...

Ezenkívül szeretném ismét megköszönni a csillagokat és azt a rengeteg kedves szót amit kapok tőletek nap mint nap🥺 irtó aranyosak vagytok, és mostanra kijelenthetem, hogy nem bántam meg azt, hogy feltöltöttem Wattpadra ezt a könyvet, mivel hatalmas örömet okoztok nekem. ( remélem a végéig itt maradtok és még azután is...😈❤️❤️ )

Nektek ki a kedvenc szereplőtök ( eddig ) a történetből? Erre nagyon kíváncsi vagyok🥺

Nekem Felix, vele rengeteg mindenben tudok azonosulni🥺