🪷

- Apád nem igazán csíp - jegyezte meg Hyunjin, mikor hivatalosan is kettesbe maradva indultunk az alfa házunk előtt leparkolt autója felé.

- Ezen még csodálkozol? Amióta rajtakapott minket, folyamatosan csak azt szajkózza, hogy miket csinálna veled, ahogy azt az imént is hallhattad - ingattam meg rosszallóan a fejemet.

- Nem igazán zavar mit gondol rólam az apád - vonta meg a vállát Hyunjin, majd óvatosan odanyúlva arcomhoz, lágyan megsimította a bőrömet. - Te úgyis tudod, hogy milyen ember vagyok, és ez nekem mindennél fontosabb... - közölte halkan, majd mintha mi sem történt volna, úgy nyúlt el orcámtól, és kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját. - Na, szállj be, mert már így is késésben vagyunk.

Nyelnem kellett egyet, hiszen Hyunjin érintése mindenkor képes meggyengíteni, viszont pár másodperc elteltével visszanyertem erőmet, és pocakomra fogva nehézkesen ugyan, de beszálltam az autó kényelmes ülésére. Hyunjin becsukta utánam az ajtót, majd átsietett a jármű másik felére, és könnyűszerrel be is pattant a volán mögé.

- Helyes pocid van - ejtett meg egy apró bókot, miután elindultunk az úton. - Csak tudnám ki a babád apja - tette hozzá, ami hallatán rögtön lekonyult a szám. Nem tudom elképzelni, hogy ez a gyerek nem Hyunjiné; muszáj, hogy az övé legyen. Ezt egy szülő megérzi, s én érzem, hogy ez a kisbaba csakis és kizárólag Hyunjiné lehet. Már csak pár hét, és Hyunjin a saját szemével is meggyőződhet arról, hogy tőle estem teherbe.

- Érzem, hogy a tiéd - motyogtam halkan, miközben tappancsaimat ráhelyeztem a pocakomra, amelyben a kislányom most is éppen lelkesen mozgolódott.

- Ebben nem lehetsz biztos. Nem csak velem feküdtél le azon az estén, hanem Taehyunggal és Changbinnal is. Ne kelts bennem felesleges reményeket. Nem tudom hogyan dolgozom fel ha nem az enyém az a baba - közölte Hyunjin, az útra szegezve a tekintetét. - Amikor mondtad, hogy terhes vagy, akkor mindent megtettem volna azért, hogy ne az enyém legyen, mert egyáltalán nem akartam huszonhárom évesen apává válni. Most viszont már képtelen vagyok kiverni a fejemből az apaság gondolatát. Nem akarom, hogy az a baba esetleg mással kössön téged össze. Nincs köztes út, dupla vagy semmi; vagy mindkettőtöket akarlak a babával együtt, vagy egyikőtöket sem.

Megnémulva meredtem először a tekintetét szigorúan előre szegező Hyunjinra, majd lesütve a szemeimet kezdtem babrálni az ölembe ejtett tappancsaimmal. Hyunjinnak sajnos igaza van abban, hogy a megérzéseimen kívül egyenlőre semmi nem igazolja a vélt, vagy valós apaságát, ennek tisztázásához meg kell várnom a baba megszületését. Fájt, hogy Hyunjin így gondolkozik; ha nem az övé ez a baba, akkor elfelejthetem őt örökre, mert sosem kezdené velem újra úgy, hogy valaki mással van egy közös gyermekem. De mégis, valahol reménykedtem benne, hogy mégis lehet köztünk valami még akkor is, ha nem minden a terv szerint haladna.

Ezek után már nem igazán beszélgettünk, hanem csak csendben bámultunk ki mindketten az ablakon, viszont amikor Hyunjin ismét jóval többel hajtott a megengedett sebességnél, akkor kénytelen voltam rászólni, mivel nem akartam, hogy megint büntetést kelljen fizetnie szerencsétlennek.

- Hyunjin, lassíts már! Rohadt gyorsan mész, majd ne csodálkozz ha a rendőrök ismét megcsesznek valami jó kis pénzbírsággal gyorshajtásért!

- Jólvan, jólvan, most jó? - lépett rá az alfa hirtelen a fékre, mire az autó rándult egyet, én pedig egy dühös pillantást küldtem ezért cserébe feléje. - Imponál, hogy aggódsz értem, Bok.

- Ácsi, mióta is ruháztalak fel azzal a joggal, hogy Yongboknak szólíts? - tettem fel pajkosan a kérdést. Persze egyáltalán nem zavart az, hogy a szőke mostanság ismételten Yongboknak nevez, sőt, csupán szerettem volna kissé játékosra venni a figurát, hogy oldjam a köztünk lévő feszültséget a kisbaba miatt.

- Ugyan Yongbok, lehet szóban nem mondtad, viszont a tetteidből tudom, hogy nincs ellenedre - jelentette ki lazán, majd továbbra is az utat mustrálta, viszont eközben jobb keze lassacskán levándorolt a volánról, egyenesen rá a combomra, amin végig is simított. - Annyira jó az illatod, Yongbokkie. Finom málna, eper és cukorvatta kombó, szívesen megkóstolnálak...

- Hyunjin, ne perverzkedj! Az utat figyeld! - szóltam rá remegő hangon, azonban mégsem vitt rá a lélek, hogy a kezét mondjuk lesöpörjem a belső combomról. Nagyon is jó helyen volt az ott.

- Figyelem én - méltatlankodott Hyunjin. - Nem csinálok semmit, csak ott tartom a kezemet. Olyan nagy baj ez?

- Nem. Nem baj... - motyogtam teljesen a fültövemig pirulva.

Hyunjin szája sarkában hozzám hasonlóan apró mosoly jelent meg, miközben lágyan simogatni kezdte combom belső felét, ami még a nadrágon keresztül is elképesztően érzékeny volt. Nem hiába, Hyunjin minden apró kis tettével nagy hatással van rám.

- Jólesik? - kérdezett rá a szőkeség.

- Igen - suttogtam vissza.

- Akkor csak lazíts, Yongbok. Mindjárt odaérünk - pusmogta.

Az út Dr. Choi San rendelőjéig még vagy két percig tartott, mondjuk ha én vezettem volna, akkor több mint öt percig is eltartott volna, csak Hyunjin a szokás szerint a fülén ül, mikor arra kérem, hogy vezessen lassan. Mindegy, az alatt a százhúsz másodperc alatt Hyunjin folyamatosan a combomon tartotta a kezét, illetve cirógatta az említett testrészemet, ami kimondhatatlanul jól esett, hiszen tényleg rég volt már az, hogy egy fiú ilyen intim módon ért volna hozzám. Ez nem kicsit hiányzott már nekem, s ezt szerintem Hyunjin is nagyon jól tudja.

Mikor megérkeztünk a dokihoz, Hyunjin bevágva egy driftet fékezett le az épület előtt, majd kikapcsolva az övét kipattant az autóból, hogy átsiethessen az én felemre, kinyitni nekem az ajtót.

- Úriemberre játszol? - kuncogtam fel.

- Apád rám bízott, emlékszel? - vonogatta meg a szemöldökét a szőkeség, felém nyújtva a kezét. - Nekem kell most rád vigyáznom, szóval gyere, Szöszi.

- Bolond - forgattam meg szórakozottan a szemeimet, s elfogadva Hyunjin felém nyújtott kezét kiszálltam az autóból. - Nagyon fáj a hátam, ne haragudj, hogy ennyire lassú vagyok. - szabadkoztam, megmagyarázva a lomha mozdulataim miértjét.

- Amint adódik rá lehetőség, megnyomom a hátacskádat a gerinced mellett és jobb lesz. Habár nem tudom milyen érzés lehet terhesnek lenni, de egy masszás csak segít. A baj csak az, hogy nincs ingyen; egy masszáznak egy puszi az ára. Mégpedig ide - mutatott rá dús ajkaira.

- Erre majd később visszatérünk - hárítottam zavartan, s összeráncoltam a homlokomat. - Na, gyerünk be, te magad mondtad, hogy késésben vagyunk.

- A-a, azt a késést már lefaragtam - legyintett egyet Hyunjin, büszkén kihúzva magát.

- Persze, mivel úgy verettél, mint egy állat - morogtam oda neki az orrom alatt, belépve az omagespecialista rendelőjének ilyen kora este már üres rendelőjébe.

Mivel nem volt ott rajtunk kívül egy lélek sem, ezért szabadon választottam egy nekem tetsző helyet ahová leülhettem a sajgó gerincem miatt. Kétségtelen, ennek a babának mihamarabb ki kell belőlem jönnie; jól mondta Jimin: az utolsó pár hónap egy kész gyötrődés ebből az aspektusból nézve.

Hyunjin nem ült le, hanem közvetlenül előttem toporgott, úgy várva, hogy az orvos kidugta az orrát a rendelőjéből.

- Bejössz velem? - szaladt ki hirtelen a számon a kérdés, amit azonnal meg is bántam, hiszen Hyunjin miért akarná látni a babát, hogyha még abban sem vagyunk biztosan, hogy az övé?

- Szeretnéd, hogy bemenjek? - fordította meg a kérdést egy kedves mosollyal az arcán, mire én bólintottam egy nagyot. - Rendben, akkor bemegyek.

Egy boldog mosoly terült szét a szeplőkkel borított arcomon, ami láttám Hyunjin óvatosan meglapogatta szőke buksim tetejét, mire pislogva néztem fel az alfára.

- Jó fiú - duruzsolta.

S ezek után maradjon észnél az ember! Annyira szerelmes vagyok ebbe a férfiba, hogy megőrülök! S tudom, hogy őt is csak a baba tartja vissza tőlem, de be fogom neki bizonyítani, hogy a kislányom egyben az ő gyermeke is, és akkor adhatunk még egy esélyt a kapcsolatunknak.

- Lee Felix, gyere be, te vagy az utolsó máma... - vágódott ki ekkor Dr. Choi San rendelőjének ajtaja, amin kilépett a fiatal orvosom. - Ha minden a terv szerint megy, akkor ez lesz az utolsó vizsgálat... - magyarázott, viszont mikor megpillantott minket, a férfi valósággal kővé dermedt. - Jinnie-minnie? - vezette rá tekintetét Hyunjinra.

- Sannie-bannie? - tátotta el a száját a szőke is.

Az első döbbenetet követően a két alfa úgy borult bele egymás nyakába egy szoros ölelésre, mintha legalábbis ezer éve nem látták volna egymást. Fura volt látni az orvosomat Hyunjinnal ölelkezni, de nem akartam elrontani a pillanatot, habár nem értettem, hogy ezek ketten honnan ismerhetik egymást.

- Ti ismeritek egymást? - kérdeztem rá kíváncsian, mikor még egy jó tíz másodpercig meghatva ölelkeztek, aztán elengedték egymást.

- Ja, Sannie a legjobb barátom volt kisalfa korunkban - fordult felém Hyunjin, világossá téve számomra is a dokival való kapcsolatát. - Mi újság Sannie, ezer éve nem találkoztunk! Wooyounggal még együtt vagytok? Kislányod hogy van? - fordult vissza az orvosomhoz.

- Wooyounggal már nem vagyunk együtt, de Seoa jól van, köszönöm. A jövő héten végig nálam lesz - mosolyodott el büszkén San, majd sietve témát is váltott. - Na de te mesélj, hogyhogy itt vagy? Csaknem... - pillantott rám meglepetten.

- Jaj, nem, nem! - rázta meg a fejét Hyunjin. - Csak barátok vagyunk. Még. De a baba lehethogy az enyém, szóval ma elkísértem Lixiet - közölte Sannal a szőke, mire csak csalódottan haraptam bele a nyelvembe, viszont próbáltam nem kimutatni a valódi érzelmeimet.

"Csak barátok vagyunk. Még." Fájt ezt hallani, de addig úgysem lehet köztünk több, amíg azt Hyunjin nem akarja. Egy kapcsolathoz két ember kell, így ezúttal megpróbálok türelmes lenni, és megvárni, amíg ő teszi meg a következő lépést felém. Lehet tényleg próbáltam túlságosan is ráerőltetni magam a fiúra, ami nem biztos, hogy egy helyes húzás volt részemről. Hyunjinnak is még emésztenie kell a köztünk történteket, s attól függetlenül, hogy megpuszil, vagy megsimogat, még nem kell mindjárt fejest ugrani egy kapcsolatba. Ráadásul általában mindenki azt mondja, hogy visszamenni az exhez a legnagyobb hülyeség, amit egy ember elkövethet, viszont szerintem mi Hyunjinnal mégis egy kivétel lennénk.

- Értem - biccentett egyet San. - Akkor gyertek be - indult be a rendelőbe, mi pedig követtük őt Hyunjinnal.

A szőke előreengedett engem az ajtóban, majd be is csukta azt magunk után. San leült a hosszúkás fotelféleség mellé, majd intett nekem, hogy feküdjek fel az előbb említett fekvőalkalmatosságra.

- Rendben Felix, húzd fel kérlek a felsőd - kérte San, mire eleget téve kérésének tűrtem fel mellkasomig a világoskék anyagot, hogy az orvos könnyűszerrel kenje el pocakomon azt az átlátszó, s egyben kissé hideg zselét. - Jin, meg akarod te is nézni a babucit? - intézte kérdését a tétlenül ácsorgó Hyunjin felé.

- Miért is ne? - somolygott Hyunjin, majd leülve a másik felemre kezdte figyelni a megjelent ultrahangos képet. - Az a feje?

- Az ott a lába, Jin - kuncogott fel San, mire még én is elmosolyodtam. Az orvos minduntalan húzogatta a hasamon azt a bizonyos szerkentyűt, amelynek a megnevezését inkább rábízom a dokikra, én pedig hol az ultrahangos képen figyeltem a kisbabámat, hol pedig odapillantottam Hyunjin arcára is.

Meglepett, hogy az alfa meglehetősen érdeklődőnek tűnt, még annak ellenére is, ha ez az ő szavaival élve hármuk közül bármelyikük gyermeke lehet. Majd meglátjuk kinek lesz végül igaza, én mindenesetre továbbra is bízom a megérzéseimben.

- Minden rendben van Felix, a kislány majd kicsattan az egészségtől - közölte velem jókedvűen San, befejezvén a vizsgálatot, amit boldogan és megkönnyebbülten vettem tudomásul. - Rendben, négy héttel későbbre írtam ki a szülés dátumát, de az sem kizárt, hogy a baba korábban érkezik. A császármetszésről már beszéltünk, minden rendben lesz. Ne aggódj, nem kell félned, mindent meg fogunk oldani. Ha pedig elkezdődnek a fájások, akkor azonnal hívj, és menj be a kórházba!

- Nagyon szépen köszönöm, San - hálálkodtam, kicsusszanva a hosszúkás fotelféleségből, és visszahúztam a felsőmet, de csak szigorúan azután, hogy előtte letöröltem a pocakomról azt a bizonyos barátságtalan zselés anyagot egy a Santól kapott papírzsebkendővel.

- Nagyon szívesen Felix - biccentett egyet az alfa, majd Hyunjin felé fordult. - Jin, mi pedig majd beszélünk. Addigis ügyesen, nyerd meg Felix szívét - csapott rá egyet baráti módon a szőke vállára San.

- Rajta leszek - nevette el magát Hyunjin, majd óvatosan ráhelyezte mancsát a derekamra, miközben elindultunk kifelé a rendelőből, át a várótermen, egyenesen ki a friss levegőre.

Megkönnyebbülés volt végre kiérni a lágy szellő adta kora esti levegőre. Az az igazság, hogy odabenn elég fülledt volt a levegő, ráadásul irdatlanul fájt a hátam. De mégis, valahogy olyan megnyugvás áradt szét bennem, a lelkemben, ami valószínűleg Hyunjin jelenlétének volt köszönhető. Elképesztően hálás voltam, amiért elkísért az orvoshoz, így egy hirtelen ötlettől vezérelve pipiskedve odahajoltam Hyunjinhoz, és nyomtam egy puszit a fiú selymes arcára.

- Ez meg mi volt? - vonta fel meglepetten a szép ívű szemöldökét Hyunjin, azonban láttam, hogy szája sarkában pimasz mosoly bujkál.

- Egy csók - vonogattam meg szégyenlősen a vállacskámat, azonban Hyunjin ekkor közelebb lépett hozzám, és állam alá nyúlt, felemelve a buksimat.

Tekintetünk nyomban összekapcsolódott, szám pedig egy szempillantás alatt kiszáradt, így kénytelen voltam benyálazni az ajkaimat, miközben Hyunjin fenséges illata felkúszott az orromon, megcsiklandozva idegközpontomat.

- Az nem volt csók, viszont ha benne vagy, megmutatom neked, milyen egy igazi csók - duruzsolta, mire én csak lágyan lehunytam a pilláimat, ezzel szavak nélkül is beleegyezve abba, hogy összeforrasszuk ajkainkat.

Hyunjin óvatosan közelebb hajolt hozzám, összeakasztva puháit az enyémekkel, mire én is a fiatal férfi tempóját követve kezdtem mozgatni az ajkaimat. Az alfa hosszú, kecses ujjaival gyöngéden rásimított a szeplős arcocskámra, viszont nem mélyítette el a csókunkat, így pár másodperc elteltével egy cuppanás hang kíséretében elváltunk egymástól, viszont ez is tökéletesen elegendő volt ahhoz, hogy pillangók százai, ha nem ezrei kezdjenek el vadul csapkodni a gyomromban.

- Gyönyörű vagy - nyomott egy aprócska puszit a homlokomra Hyunjin, majd lesimítva karomon elhajolt tőlem, mire természetesen arcom felvett a megszokottnál vagy öt árnyalattal vörösebb színt. - Gyere, igyunk még valahol egy kávét. Meghívlak.

____

Na, még egy utolsó részt mára😂❤️😊

Eddig egyébként hogy tetszik a történet?🥺 még ugyan sok esemény van hátra, de ennek ellenére kíváncsi vagyok a véleményetekre🥺❤️