🪷

- Nagyon jól tudod te - jelent meg egy gúnyos mosoly a fiú szájának sarkában. - Figyelj, hagyjuk ezt a felesleges kerítést, és fejezd be a hazudozást egyszer és mindenkorra! Tudok mindenről, és többé nem tartom magamban! - emelte fel a hangját, tekintetében pedig az irántam érzett töménytelen, feldolgozatlan haragot olvastam ki.

- Még mindig nem értem, hogy miről beszélsz! - csattantam fel ekkora már én is. Hát, nem így képzeltem el az erdőbeli "álomrandit", az egyszer biztos.

- Arról, hogy megcsaltál te utolsó szemét ribanc! Az pedig hogy kivel, az a legfájóbb az egészben! - üvöltötte Hyunjin, s íriszei sarkában tagadhatatlanul felfedezni véltem pár kövér könnycseppet.

Olyan érzések kerítettek hatalmába, minthogyha a lelkem elhagyta volna a testemet, s a továbbiakban csak külső szemlélőként láthatom önmagam. Éreztem, amint levert a víz, a szám és a torkom pedig sivatagokat megszégyenítő módon száradt ki. A szívem szabályosan a torkomban dobogott az ijedtség, a szégyen, a bűntudat, a harag és a kétségbeesés érzelmi kavalkádjának okából.

Volt egy pillanat amikor azt hittem, hogy inkább elájulok, mintsem le kelljen folytatnom ezt a régóta halogatott, kínos beszélgetést Hyunjinnal. De hiába, a múltja mindig utoléri az embert, s minden egyes titok napvilágot lát egyszer, az enyémnek pedig most jött el az ideje.

- Na, mi az? Mostmár nincs akkora szád, ugye? - nevette el magát kínjában Hyunjin,  és bár nagyon próbálta leplezni a folyamatos toporgásával és szipogásával, de én láttam rajta, hogy menten elsírja magát. - Akkor elmondom neked; tudok mindent. A legelejétől fogva, képzeld. Tudod, az ember sok mindent kinéz a párjából, de azt azért nem hittem volna, hogy képes vagy megcsalni engem a saját tulajdon apámmal!

Élesen beszívtam a levegőt az orromon.

Nyitottam volna számat, hogy menten megcáfoljam amiket az imént hozzám vágott, de egy hang sem jött ki a torkomon. Talán még sosem éreztem magam ennyire megalázottnak és megszégyenültnek senki előtt sem, de tény, hogy maximálisan megérdemeltem. Nagyot hibáztam a kapcsolatunk alatt, s most vállalnom kell érte a felelősséget, igazi felnőtt omega módjára.

- Hogy honnan tudom? - tette fel a költői kérdést Hyunjin, továbbra is lángoló tekintettel pásztázva engem. Szerintem ha nem lettem volna terhes, akkor még fel is pofozott volna, de ezen a ponton már meg is érdemeltem volna. - Onnan, hogy láttam. A szemtanúja voltam annak, ahogyan a tulajdon apámmal henteregsz. Apám látta, hogy láttalak titeket, összenéztünk, és sosem felejtem el azt az önelégült tekintetét. Mondd csak, egy kicsit sem szégyellted magad miközben megdugott?!

- Nem feküdtünk le! - találtam meg a hangomat, hogy tiltakozhassak, hiszen ilyesmi tényleg nem történt köztem és Hwang Joong között...

- Persze, el is hiszem! - horkantott egyet a szőke. - Benned egyáltalán nincs semmi szégyenérzet?! Kiderült a mocskos kis hazugságod, és még van képed nekem tovább vetíteni?! Tudd meg, te voltál a hibás, és tönkretetted ezzel az életemet! El tudod képzelni, hogy milyen érzés volt látni azt, hogy a saját apám megcsalja az anyámat azzal az omegával, akit a világon a legjobban szeretek?! Akkor elárulom neked; a mai napig görcsre rándul a gyomrom, ha erre gondolok... a mai napik néha beugrik az a kép a fejemben, ahogy az apámmal fekszel az kanapén, és...! - itt Hyunjin váratlanul befejezte a mondatot, ugyanis elcsuklott a hangja, s legnagyobb döbbenetemre sírni kezdett. - Miért pont vele, miért?! - kiabált elkeseredetten.

Most jött el az a pont, hogy fogalmam sem volt mit kéne mondanom. Eddig egész jól bántam a szavakkal, de az, hogy Hyunjint sírni láttam, teljesen kizökkentett, ugyanis erre még nem volt példa. Olyan régóta próbáltam ezt az ominózus múltbeli eseményt elnyomni magamban, s olyannyira mélyre temetni amennyire csak tudtam, hogy már szinte sikerült elhitetni magammal, hogy meg sem történt. Most azonban ismét aktuálissá vált, s mikor belegondoltam, hogy Hyunjin a kezdetektől fogva tudott róla, valahogy olyan értéktelennek éreztem magam. Életem legnagyobb hibáját követtem el, amikor a dühtől vezérelve hagytam magam elcsábítani Hyunjin apja által. Tehát én sem vagyok egy szent, csak szeretem elhitetni magammal, hogy én nem hibáztam, hátha ettől majd könnyebb lesz elengedni mindent ami a Hwang családdal kapcsolatos. Lehet jobban tettem volna, hogyha mindjárt a legelején vállalom a tetteim következményeit, mert így csak a bűntudat és a szégyen marad bennem, semmi más.

- Hyunjin, én sajnálom - pityeredtem el ekkorra már én is, a szemeimből kibuggyanó forró könnycseppek pedig barázdákat húzva maguk után kezdtek lefelé folydogálni szeplős orcámon. - Hadd magyarázzam meg! Kérlek, hallgasd meg mostmár az én verziómat is, nem minden úgy történt ahogy hiszed!

- Epekedve várom a magyarázatot - fonta össze a karjait az alfa, szándékosan kerülve velem a szemkontaktust.

- Apád mutatott nekem egy videót, ahogyan a házatok verandáján csókolózol egy sráccal, amikor pedig ezt megláttam, elképesztően dühös és féltékeny lettem, apád pedig marasztalt, és adott inni bort is. Kedves volt velem, megértő, és az a ribizli bor amit adott, az pedig itatta magát, így rövid időn belül eléggé becsíptem. Apád pedig egyszercsak megcsókolt... Jó volt először, de aztán ledöntött a kanapéra, és kezdett erőszakos lenni, meg rám akart mászni, de sikerült őt leállítanom! Kérlek Hyunjin, higgy nekem, szeretlek téged, hozzuk helyre együtt, amit akkor elrontottunk! - könyörögtem, szánalmasan zokogva. 

- Először is, semmi több nem történt egy csóknál köztem és aközött a srác között. Másodszor pedig nem tudok már megbízni benned, sajnálom. Az, amit akkor láttam, túlságosan is bennem maradt, ahhoz, hogy újrakezdjem veled ezt az egészet - rázta meg a fejét Hyunjin, mellkasa előtt lágyan összefonva karjait, mintha ezzel a testtartással próbálná valamilyen tudatalatti módon védeni magát a kellemetlenségektől.

- Nem hiszel nekem? - remegett meg a hangom. - Hyunjin, kérlek nézz rám - léptem oda hozzá, ujjaimmal lágyan csokrot formálva a szőke orcája körül, ezzel kényszerítve őt, hogy a szemembe nézzen. Íriszei könnyesen csillogtak, s abban a pillanatban nem a nagymenő alfát játszotta, hanem csak egy megtört lélek volt, akárcsak én. - Te is hibáztál, és én is. Nem adhatnánk még egy esélyt a kapcsolatunknak? Én bárminek alárendelem magam, megteszek akármit amit csak szeretnél, csak gyere vissza hozzám...! Kérlek...

- Sajnálom, nekem ez nem megy - érintette meg az arcán lévő tappancsaimat Hyunjin, s eltolta onnan végtagjaimat, ami ezerszer rosszabb érzés volt annál, mintha szíven szúrtak volna egy tőrrel. - Nem fogod fel, hogy mennyire kurvára féltékeny vagyok mindenkire, aki csak a közeledbe jön?! Gyűlölöm apámat amiért meg tudott szerezni magának, és gyűlölöm annak tudatát is, hogy valaki másnak szülsz majd gyereket, érted?! Lehet nem voltam én sem egy mintabarát, és bevallom, csókolóztam másokkal is a kapcsolatunk alatt, mert egy szar ember vagyok! Tudom, hogy sokszor megbántottalak és cserben hagytalak, de esküszöm, hogy szerettelek! Te viszont sosem gondoltál bele abba, hogy én mit érzek, így azt akartam elérni, hogy neked is legalább annyira fájjon, mint nekem, amikor együtt láttalak apámmal! Szóval mostmár gondolkodj el azon, hogy a szakításunkért nem csak én vagyok a hibás, hanem te is! - hadarta elcsukló hangon.

Hosszú idő után talán ez az első olyan alkalom, amikor az alfa őszintén és nyíltan beszél velem, mégha gyűlölettel is gondol most rám.

Hyunjinnak teljesen igaza volt; ezt ketten rontottuk el, én viszont úgy gondolom, hogy ketten is kell helyrehoznunk. Azt is teljesen megértem, hogy a történtek után már nem tud bennem megbízni, de ezen az egy alkalmon kívül sosem hallgattam el előle semmit.

Egyébként meglepett, hogy Hyunjinban a történtek óta mennyi fájdalom és harag gyűlt össze, az viszont valahol jól esett, hogy végre ő is beismerte azt, hogy nem illett rá a mintabarát fogalom, de még csak kilométerekről sem.

- Rendben Hyunjin, beismerem. Ez az én hibám is, de szerintem mostmár ideje hagynunk a múltat, és a jelenre koncentrálni, nem? - motyogtam kínosan feszengve, miközben tekintetemet Hyunjin íriszei és a föld között kapkodtam.

- Egyet hadd kérdezzek még.

- Hm?

- Tegyük fel, hogy elhiszem, hogy nem adtad magad oda apámnak. Bár én csak annyit láttam, hogy rajtad fekszik és smároltok, így a többit már csak hozzágondoltam, de azt hiszem ebben hajlandó vagyok hinni neked. Viszont miért nem mondtad el nekem rögtön, hogy mi történt köztetek? Ha elmondtad volna, akkor elhittem volna azt, hogy számítok neked, és lehet nem is szakítottunk volna.

- Te is megcsaltál, így a kapcsolatunkkal volt némi baj, ami előbb-utóbb vezethetett volna szakításhoz. - pontosítottam. - Azért nem mondtam el, mert szégyelltem magam, hiszen azt a csókot én is akartam, mert vissza akartam neked vágni ezzel. Aztán pedig már csak bűntudatom lett, és rettegtem attól, hogyha bevallom, akkor elveszítelek, így inkább hallgattam, próbálva eltemetni magamban az emlékeket. 

Hyunjin ezután vagy percekig néma csöndben maradt; láttam rajta, hogy magában emésztgeti az eddig történteket és az általam mondottakat.

Lehet kellett ez a veszekedés ahhoz, hogy mostantól kezdve sokkal normálisabb legyen a kapcsolatunk, habár erős kétségeim vannak afelől, hogy Hyunjin ismét velem akar lenni.

Túl sok minden történt azóta. Nem bízik bennem, de istenigazából most én se benne, viszont őrült ha azt hiszi, hogy bármit is éreztem Hwang Joong iránt. Én mindig is Hyunjint szerettem, ezen pedig semmi nem változtatott, változtat és nem is fog soha.

- Oké, hagyjuk a régi dolgokat, ne hánytorgassuk tovább - sóhajtott fel végül az alfa. - Csak meg akartam veled beszélni, hogy tiszta legyen, és hogy lezárhassam ezt a fejezetet az életemben. Sajnálom, hogy ribancnak neveztelek.

- Semmi baj. Akkor... fátylat rá? - kérdeztem félve.

- Oké... - harapta be az alsó ajkait Hyunjin, majd mindketten egy csapásra némultunk el, s hol egymást, hol pedig a kövecses talajt bámultuk, hiszen egy ilyen meghatározó beszélgetés után valahogy egyikünk sem tudta mit kéne mondania a másiknak. - Baszki, nem bírom ki! - csattant fel hirtelen a szőke, majd mielőtt még megfejthettem volna, hogy miről is beszél, Hyunjin villámgyorsan odalépett hozzám, ajkait pedig egy másodperc töredéke alatt az enyémekre tapasztotta.

Mikor már azt hittem, hogy a férfi gyűlöl, s letehetek arról, hogy valaha újra bármi is legyen köztünk, akkor Hyunjin ismét képes meglepetéseket okozni. Amint forró ajkai hozzáértek az enyémekhez, a füleim szabályosan zúgni kezdtek, és olyan volt, mintha megszűnt volna körülöttem az egész világ, s csak mi ketten léteztünk. Első döbbenetem lecsengése után én is sodródva az árral hunytam le a szemeimet, ajkaimat pedig kissé szétnyitottam, hogy Hyunjin könnyűszerrel elmélyíthesse a csókunkat. Az alfa a puháim kényeztetése közben óvatosan felsimított a karomon, ami elképesztően jól esett, ráadásul előcsalta testemen a libabőrt is.

Sarkaimat megemelve álltam lábujjhegyre, hogy minél inkább felérhessek a nálam jóval magasabb Hyunjinhoz, a csókunk hevében pedig még a finom orcáját is megsimítottam.

Közben orromon mélyen beszívtam a fiú sajátos illatát, hogy minél közelebb érezhessem őt magamhoz. Sajnos a pocakom miatt nem tudtam magam hozzápréselni, így az apró gesztusokba és a csókba próbáltam belesűríteni az érzéseimet iránta. Egy fél perc elteltével Hyunjin óvatosan elvált tőlem egy hangos cuppanás kíséretében, majd homlokát az enyémnek nekidöntve érintette meg kezével az egyik almácskámat, megcirógatva szeplős bőrömet a hüvelykujjával.

- Visszavettem a csókomat, amit apám elvett - közölte velem Hyunjin, majd lezárásképpen még nyomott egy puszit a homlokomra, mielőtt elhajolt volna tőlem. - Szerintem jobb lesz ha most visszamegyünk. A többiek már biztosan csodálkoznak, hogy hol vagyunk.

Csendesen indultunk el egymás mellett az ösvényen, vissza az apartmanba. Bár meg kell valljam, annak valahol örültem, hogy ez az egészet ha veszekedve is, de valamennyire meg tudtuk beszélni, az viszont bántott, hogy nem kaptam rendes választ Hyunjintól a továbbiakat illetően. Ha nem akar velem lenni, akkor tartson ki határozottan emellett, s ne csókoljon meg, mert ez számomra igencsak összezavaró. Ne hitegessen, hanem alfa módon hozza nyilvánvalóan a tudtomra, hogy nem akar tőlem semmit, és ne smárolgasson le engem, mert ez érzelmi szinten egyáltalán nem fair. Bár egy szavam sem lehet, hiszen az apjával való történtek kapcsán én is hülyére vettem őt, de ez most mégis egy teljesen más szituáció. Bosszantott az, hogy nem látok bele a fejébe azzal kapcsolatban, hogy az ő szemében most mi is van köztünk, de remélhetőleg a hétvége folyamán ez ki fog bontakozni, hiszen mégiscsak két napig egy szobában leszünk, amitől egyenlőre nem kicsit tartok. Mindezek után egyikünk sem tudta mit mondjon a másiknak, így tartottam az esetlegesen fellépő kínos hangulattól, de próbáltam kicsit megnyugtatni magamat, és nem idegeskedni tovább feleslegesen, márcsak a baba miatt sem.

Ha úgy vesszük, ez után a perzselő dialógus után már nem mínuszról indulunk Hyunjinnal, hanem sokkal inkább a nulláról, ami bár sovány vigasz, de mégiscsak haladás.

___

Az előző részt ugyan sikerült elég bosszantóan befejeznem, ezért bocsánat😂 de már meg is hoztam a folytatást🥺 Remélem elnyerte a tetszéseteket, és várjátok majd a következő részt🥺🫢

Véleményeket szívesen fogadok🥺❤️