🪷

- Van medence? - kukucskált kifelé Changbin, aki pár perce ébredt csak fel legédesebb álmából, ugyanis egészen idáig szunyókált az ülésében.

- Te bolond, miért akarsz ilyenkor medencét? Tök hűvös van - dorgolta meg az említettet a szemeit forgatva Taehyung.

- Hány szoba van?! - kiabálta túl amaz kettőt Hyunjin, kérdését az épp leparkoló Chan felé intézve. Ezek között komolyan úgy éreztem magam mint anno az óvodában fegyelmező nélkül.

- Hyu, őszintén nem tudom. Nem emlékszem már mi volt kiírva a honlapon, ahol lefoglaltam a szállást. Itt a tulajdonosok, majd ők elmondják - hárított Chan, mi pedig ezután mindannyian sorban kiszálltunk a Bang család autójából, az udvaron pedig egy középkorú házaspár várt minket egymásba karolva, hatalmas mosollyal az arcukon.

- Üdvözlünk titeket, Song Seoham vagyok, ő pedig itt a feleségem; Song Wendy - hajtotta meg egy picit a fejét a férfi, bemutatva mint magát, mint pedig a mellette álló kerekarcú feleségét, mi pedig tisztelettudóan megeresztettünk egy apró meghajlást az idősebbek előtt. - Ha nem bánjátok, akkor pár szóban ismertetném veletek a környéket; az erdőrész itt teljesen biztonságos, nincsenek odabenn sem vaddisznók, sem más vadak, szóval sétálásra tökéletesen alkalmas, viszont több védett fának, illetve növénynek ad otthont. Ezek ki vannak jelölve, így határozottan szeretnélek titeket felszólítani a természet védelmére. A kulcsokat odaadjuk most, és vasárnap délután ötkor kell majd leadnotok, ahogy azt már megbeszéltük emailben egy bizonyos Bang Channel - szövegelt megállás nélkül az ipse. - Odabent a földszinten található egy nappali, konyha és egy fürdőszoba, az emeleten pedig van három szoba. Van két kétágyas, és egy három különálló ággyal rendelkező is, de ez remélem egyikőtöknek sem okoz problémát. Ha bármire szükségetek lenne, akkor azon a telefonszámon elértek, amit az emailben említettem - fordult Chan felé, az alfa pedig hevesen bólogatott. - Akkor azt hiszem ez lesz minden. Kellemes kikapcsolódást kívánunk nektek!

Miután Song Seoham Chan kezébe nyomta az apartman kulcsait, feleségével, Wendyvel együtt sietősen távoztak is onnan, magunkra hagyva minket a takaros kis udvaron.

- A holmijainkat szerintem egyenlőre hagyjuk itt, és majd később behordjuk őket, miután körbenéztünk - javasolta Chan, ujjai között röpkén megforgatva az apartman bejáratának kulcsát. - Gyerünk be srácok. Innie? - nyújtotta a kezét az omega felé, aki szégyenlősen ugyan, de elfogadta a barátja mancsát. Úgy tűnt minden rendben van köztük, de Innie most valamiért annyira más volt; mintha egy láthatalan fal lett volna köztük Channel, amelynek az okát egyenlőre homály fedte.

- Amúgy van kaja? - morgolódott a mögöttem álló Hyunjin.

- Most zabáltál be egy csomó mangót - jegyeztem meg ironikusan a nemlétező bajuszom alatt. Hah, falánk Hwang! Az út alatt belakmározott vagy négy mangót, s máris a hasát hajtja. Ha ő a lányom apja, akkor remélem a kicsi nem rá lesz a torkosságában, mert ebben a tempóban mindkettőnek akkora feneke lesz, mint egy kifejtett hegyikecskének.

- Én szusit ennék - tette hozzá Changbin.

- Én meg pizzát - hümmögött Taehyung.

- Szomjas vagyok - nyafogott Jungkook.

- Rosszul vagyok - sopánkodott Innie.

- Óvóbácsi vagyok - csattant fel ekkor Chan. - Srácok mi ez, óvoda? Egy gyerek nem nyafog annyit mint ti! Bent mindenki ehet, ihat, alhat, pisilhet, kakilhat, hányhat, csak várjátok meg amíg kinyitom az ajtót - mondta, azzal bedugva a kulcsot a zárba oldalra fordította azt, majd mindannyin egymás után beszállingóztunk az apartmanba.

A ház odabent valóban nagyon takaros és otthonos volt; egy konyhával egybekötött nappaliba léptünk be. A bútorok egytől egyig mind ízlésesek voltak; kétségtelen, hogy a lakberendező remek munkát végzett a helyiség kialakításakor. Szemben láttam egy ajtót is, ami feltételezésem szerint a fürdőszobába vezetethetett. Balra voltak a felfelé vezető lépcsők, Jungkookkal és Hyunjinnal az élen pedig nyomban arrafelé iramodtunk, hogy feltérképezzük az emelet adta kínálatot. Roppant kíváncsi voltam, hogy hogy néz ki a berendezés ott is, arra pedig méginkább, hogy a szobaelosztást miképpen fogjuk megoldani, mert azt erősen kétlem, hogy a társaságunkból Innien és Chanon kívül bárki is szeretne franciaágyon aludni.

Számomra egyrészt teljességgel tártalan, másrészt pedig nagybetűs tabu, hogy esetleg Taehyunggal aludjak egyazon ágyban. Ez nem csak becsületbeli, de morális kérdéseket is jócskán felvet bennem. Végre elértem, hogy Jungkook nagy sokára megbocsásson nekem a kihágásomért, így nem szerettem volna akaratlanul is újra eljátszani a bizalmát, ráadásul magam részéről sem lett volna túlzottan nagy kedvem befeküdni egy ágyba Kim Taehyunggal. Nyilvánvalóan Changbinnal sem szeretnék ilyen közeli kapcsolatba kerülni, s próbálom magam azzal győzködni, hogy Hyunjinnal sem, de persze tudom, hogy ez nem igaz.

Titkon azért reménykedtem abban, hogy egy szobába fogok kerülni vele, de szerintem ebbe nekem nem túlzottan lesz majd beleszólásom.

Úgy gondolom, hogy itt az alfák akarata lesz majd úgyis a döntő pont, mivel feltételezésem szerint egyikük sem akar bebújni a másik mellé... Felix, miket képzelsz?! Miért álmodozom legbelül arról, hogy ismét Hyunjin mellett hajthassam álomra a fejemet, legalább pár este erejéig, mikor pontosan tudom, hogy ezen a világon semmi sem tart örökké, ez pedig főleg nem?

- Most nagyon őszintén; hogy leszünk a szobákban? Mert lehetnek itt elég cikis kombinációk is... - simított rá a tarkójára Taehyung, a három szoba ajtajai közt kapkodva tanácstalan tekintetét. Nyilván nem szeretett volna Jungkookkal egy ágyba kerülni, és a félreértések elkerülése végett szerintem velem sem.

- Na ez aztán egy nagyon jó kérdés. Balhét szimatolok - fonta össze a karjait mellkasa előtt Hyunjin is, s meg mertem volna esküdni arra, hogy az alfa élvezi a helyzetet. Jellemző, tipikus Hwang; ínyére vannak a megbotránkoztató szituációk.

- Az fix, hogy mi Innievel az egyik kettes szobában leszünk, na de kik lesznek a másikban? - töprengett el immáron Chan is. - Figyeljetek, én nem szeretném, hogy bármilyen szinten is veszekedés legyen ebből, szóval szerintem döntsük el a lehető legigazságosabb módon ezt az egész szobaelosztást.

- Mire gondolsz? - ráncolta a homlokát az ötlet hallatán Taehyung, alsó ajkaiba harapva dőlve neki a krémszínű falnak.

- Van egy ilyen online kisorsoló kerék interneten. Csak beírom a neveiteket, s kétszer megpörgetem, akik pedig kijönnek, azok lesznek a másik franciaágyas szobában. Ez így megfelel mindenkinek? - nézett végig rajtunk Chan a telefonjával a kezében.

Mindannyian csak bólogattunk, illetve a vállunkat vonogattuk, Chan pedig az elmondottak szerint bepötyögte a neveinket az említett applikációba, majd rányomott a "pörgetés" gombra. A telefont körbeállva mindannyian visszafojtott lélegzettel figyeltük a pörgő, színes kereket, majd egyszeriben a kis nyíl Hyunjin neve mellett állapodott meg.

- Jó, ez így fair, csak ki lesz a másik? - sóhajtott fel Hyunjin, beletörődve a sors akaratába, hiszen a megállapodásunkkal nem szállhatott vitába. Mivel megegyeztünk, hogy a szerencse dönt, így ha tetszett neki, ha nem, muszáj volt alkalmazkodnia a sorsolás eredményéhez.

- Mindjárt kiderül - bökött rá ismét a "pörgetés" gombra a világosvörös hajú alfa.

Külső szemlélőként úgy tűnhetett, hogy számomra teljesen mindegy, hogy ki lesz az a bizonyos második személy, aki Hyunjinnal fog egyazon ágyban aludni, de legbelül viszont erőst azért fohászkodtam, hogy legalább most az egyszer áldjon meg a sors egy kis szerencsével, ha már eddig kilométerekre elkerült. Ugyan nem vagyok egy spirituális beállítottságú személy, most mégis próbáltam valamilyen módon bemanifesztálni, hogy a kis nyilacska a színes kerék megállásakor az én nevemre mutasson.

- Felix, megfelel? - pillantott rám Chan, miután úgy tűnt, hogy a kerék Jungkook nevénél fog megállni, végül azonban átcsusszant az enyémre. Tényleg működne az, hogy a tudatalattimmal bevonzom az akaratomat? Azta.

- Öhm, aha - bólintottam félénken. Habár teljesült az amit akartam, fogalmam sem volt, hogy mire számítok. Úgysem fog köztünk semmi történni; mégis ki akarna magának egy terhes, zavart omegát...?

- Akkor mi Jungkookkal és Taehyunggal leszünk a hármas szobában - jegyezte meg Changbin.

A kissé hosszúra nyúlt szobaelosztás után a négy alfa behordta a szobáinkba a Chan autójának csomagtartójában hagyott táskáinkat és holmijainkat, addig pedig mi hárman, Innievel és Jungkookkal kiültünk az apartman udvarának végén lévő padra, hogy egy kis friss levegőt szívjunk. Látszott Innien, hogy bár próbálja leplezni, valami igenis bántja a lelkét, de Jungkook jelenlétében nem akartam firtatni ezt, mert kitudja hogy reagálna rá az omega.

Nem tudom mikor lesz alkalmam kettesben maradni legjobb barátommal, de nem kicsit nyomasztott az üresen kongó tekintete. Annak ellenére, hogy a fiúcska álmosoly, illetve hamis nevetés mögé bújt, én íriszeiben mégis mérhetetlenül nagy elveszettséget és kétségbeesést véltem felfedezni. Bár alapjáraton belelátok a fiú fejébe, ezt a viselkedését most mégsem tudtam hova tenni.

Miután elérkezett az este, a vacsora után, ( ami végül mégiscsak pizza lett. Taehyung legnagyobb örömére Chan rendelt két ananászosat és három sajtosat ), a csipet-csapatunk klikkesedésbe kezdett, de ez mondjuk várható is volt.

Mondjuk Innie a nem megszokott viselkedése ellenére szó szerint rá volt cuppanva Chanre.

Legjobb barátom alapjáraton is bújós, és tudom, hogy a kapcsolatukat Channel ezek a apró kis érintések teszik még teljesebbé, most mégis inkább tűnt valami menekülő megoldásnak a részéről, mintsem fesztelen összesimulásnak a párjával. Mivel gyurmaként tapadt Chanre, ezért az az eshetőség kilőve, hogy összevesztek, de akkor mégis mi lehet itt a baj? Őszintén nem értettem mi történik körülöttem.

Hyunjin, Taehyung és Changbin hármas csoportot alkotva beszélgettek lent a nappaliban, én pedig főként Jungkookkal pletyiztem a konyhaasztalnál ülve, azonban egy kis idő elteltével közöltem vele, hogy kimegyek egy kicsit levegőzni az udvarra, mert idebenn eléggé fülledt a levegő. Nem is csoda, hiszen a majomseggű, buta Hwang nem engedte kinyitni az ablakokat szellőztetés céljából, mert a kedves tulajdonosok nem biztosítottak be szúnyoghálót, Hyunjin pedig irtózik a rovaroktól. 

Jungkook mondta, hogy ha nem baj, akkor ő most bent maradna, így egymagam evickéltem ki a kivilágított udvarba az esti órákban, de nem is baj. Legalább egy kicsit végre egyedül lehettem, kettesben a gondolataimmal.

Ahogyan az ott való ácsorgás közepette tüzetesebben is szétnéztem, láttam, hogy az erdő is ki van világítva egy bizonyos sávon, azonban a fénykavalkád ellenére túlságosan gyáva voltam elindulni egy szál magam, pedig nagyon kíváncsi lettem volna az ulsani természetre.

Bár nem volt kifejezetten hideg, azért ilyenkor este mégiscsak több fokkal is le tud esni a hőmérséklet, így kimondottan jól esett magamon összehúzta a lenge kis kardigánomat. Közben persze nem szalasztottam el az alkalmat arra sem, hogy egy apró mosollyal az arcomon megsimítsam a már igencsak kereknek, s már-már hatalmasnak ítélt pocakomat. Vajon az én kis hercegnőm büszke lenne rám azért, amilyenné lettem?

- Rendezvous - hallottam meg ekkor magam mellől egy hangot, mire ijedten pillantottam a hang irányába. - Tudod, most valahogy ez jutott eszembe.

- Vicces vagy - ingattam a fejemet, szemeimet szinte egészen az enyhén csillagos égig megforgatva.

- Te meg indokolatlanul ellenséges - vágta rá Hyunjin, mire nekem nyomban összeszűkültek a szemeim. - Ejnye-bejnye kicsi Lixie, így szokás bánni azzal akit szeretünk? - incselkedett velem, a hatás kedvéért még közelebb is hajolva hozzám, szokásához híven felvarázsolva az arcára azt a megnyerő vigyorát, amitől egyébként még a térdeim is beremegnek... DE NEM MOST! Most egy független és erős omega vagyok, aki nem hagyja, hogy elcsavarják a fejét! Legalábbis egykönnyen...

- Honnan veszed, hogy még mindig szeretlek? - vontam fel a szemöldökömet egy pimasz mosollyal a szám sarkán, miközben szembefordultam a nálam jóval magasabb szőkével.

Hyunjin hosszasan felsóhajtott, s mintha csak szívességet tenne, ismét felvezette rám mogyoróbarna tekintetét.

- A szád hazudhat bármit, de a szemed nem tud. És sosem tudott - felelte végül, majd saját maga részéről úgy tűnt lezárta a beszélgetést, mert csak elgondolkozva meredt fel a csillagos égre. 𝘈𝘣𝘣𝘢𝘯 𝘢 𝘱𝘪𝘭𝘭𝘢𝘯𝘢𝘵𝘣𝘢𝘯 𝘮𝘦𝘨𝘷𝘦𝘴𝘻𝘵𝘦𝘮 𝘷𝘰𝘭𝘯𝘢 𝘢𝘻é𝘳𝘵, 𝘩𝘰𝘨𝘺 ú𝘫𝘳𝘢 𝘷𝘦𝘭𝘦 𝘭𝘦𝘩𝘦𝘴𝘴𝘦𝘬.

Ezt követően mindketten a hallgatást választottuk menekülésképp, bár a köztünk lévő feszültséget akár késsel lehetett volna szelni a levegőben. Jómagam nem mertem megszólalni, mert csak a saját szívemet fájdítottam volna, hogy olyasmi után futok, amit sosem kaphatok meg. Egyszer már ugyan megkaptam, de könnyen hagytam kicsúszni a kezeim közül életem egyetlen igaz Szerelmét, ezért talán meg sem érdemlem őt igazán.

Jobb híján mindketten a csillagos eget figyeltük, természetesen betartva egymás között a tisztes távolságot, azonban pár perc elteltével Hyunjin halkan megszólalt.

- Van kedved sétálni az erdőben? Volna mit megbeszélnünk.

- Van - válaszoltam, szinte már suttogva.

Egymás mellett indultunk el az erdő felé a kivilágított utacskán, ekkora azonban már koránt sem érdekelt az ottani természet; Hyunjin valahogy sokkalta kellemesebb látványt nyújtott. Legszívesebben egyszerűen csak elsírtam volna magam, hiszen most még jobban kirajzolódott bennem az, hogy mennyire szeretem őt. Nem érdekel, hogy kikkel feküdt le, nem érdekel, hogy mennyiszer megalázott, és eldobott mint egy használt rongyot. 𝘔𝘦𝘳𝘵 𝘢𝘻 𝘢𝘬𝘪 𝘵é𝘯𝘺𝘭𝘦𝘨 𝘴𝘻𝘦𝘳𝘦𝘵, 𝘢𝘻 𝘮𝘪𝘯𝘥𝘪𝘨 𝘮𝘦𝘨𝘣𝘰𝘤𝘴á𝘵, 𝘮𝘦𝘳𝘵 𝘶𝘨𝘺𝘦 𝘴𝘻𝘦𝘳𝘦𝘵, 𝘥𝘦 𝘶𝘨𝘺𝘦𝘣á𝘳 𝘯𝘦𝘮 𝘧𝘦𝘭𝘦𝘫𝘵.

S én nem haragszom többé rá, ő viszont nem tudom, de oka az éppenséggel lenne rá.

- Szép itt - jegyeztem meg halkan.

Benn a kiserdő valóban elképesztően festett; a fák és a csillagok hatására úgy éreztem magam mintha egy romantikus novella főszereplője lennék, ahol Hyunjin a történet másik legfontosabbikja. Kicsit olyan volt, mintha a csillagokon táncoltunk volna; mintha az lett volna a mi kettőnk táncparkettje.

- Igen, az - értett velem egyet Hyunjin, majd megállt az úton, s nem ment tovább, így én sem tettem. - Felix, kettesben vagyunk...

- Igen...?

- Tökéletes alkalom arra, hogy végre tiszta vizet öntsünk a pohárba - állt be velem szembe, szőke tincsei pedig a homlokába omlottak. 

- Mire gondolsz? - pislogtam rá értetlenül.

Komolyan nem értettem, hogy mire akar kilyukadni ezzel az utalgatással, de ami az először eszembe jutott, amiatt valósággal összerándult a gyomrom. Tiszta vizet szeretne önteni a pohárba? Nem tudom, hogy készen állok-e erre.

___

🤭🤭