🪷

- Helló, apuka - vetette be magát az anyósülésre mellém a fiúcska, egy fültől fülig érő mosollyal az arcán nyomva egy puszit a szeplőkkel tarkított almácskámra. - Hogy van a picuri? - simított rá a domború pocimra.

Alapjáraton engem zavart, hogyha egyfolytában boldog boldogtalan a pocakomat taperolta és simogatta, de az természetesen egyáltalán nem feszélyezett, hogyha Innie tette ezt. Apám is az utóbbi időben párszor megsimította a hasamat, de mivel közel sem vagyunk közeli viszonyban, így nem igazán éreztem magam közben komfortosan.

Különben én ezt mindig is tiszteletlenségnek gondoltam a terhes illetővel szemben; ha nem szereti, akkor miért kell folyamatosan fogdoskodni a pocakját? Érthetetlen.

- A baba fantasztikusan van, és képzeld, tegnap éreztem azt is, hogy megmozdult - újságoltam boldogan. - Jó, még több mint négy hónap hátravan a kicsi születéséig, de Innie, el sem tudom neked mondani mennyire várom, hogy a karomban tarthassam.

- És a nevén gondolkoztál már? - csillantak fel Innie szemei. - Elismerem, nem egyszerű nevet választani, főleg ha még a baba nemét sem tudni, de legalább nem kell egyetlen alfával sem konzultálni ez ügyben, hanem lényegében azt adsz, ami neked tetszik.

- Nem igazán gondolkoztam még nevekben - vallottam be az út és a jelzőlámpák között kapkodva a tekintetemet, miközben Zhong Chenleék háza felé vezettem, hogy onnan kísérjük figyelemmel az onnan induló Hyunjinékat.

- Koreai nevet szeretnél? - tudakolta a mellettem ülő.

- Nem nagyon preferálom az itteni neveket, tudod jól, hogy a saját koreai nevemet sem szerettem, szóval szerintem valami külföldi nevet választok neki, de még ráérek ezzel. A fő, hogy egészséges legyen - jelentettem ki bölcsen, miközben lekanyarodtam az egyik utcába, ahol Chenle lakik, s megálltam az otthonuktól jóval odébb, nehogy az omega kiszúrjon.

- És most? Várunk? - pillantott rám az omega.

- És most várunk - biccentettem, Chenleék barnás színű házára meredve.

Igen, tudom, ez most elég meredeken hangozhat, de muszáj lesz követnünk őket, hogyha szeretném őket folyamatos figyelemmel kísérni. Igazából őrültség ez tőlem, hiszen a terhességem ötödik hónapjában járva nem a legcélszerűbb detektívesdit játszani, de a bennem tomboló féltékenység igencsak legyőzi a józan eszem sugallatait. Nem szép dolog meglesni másokat sem, de a szükség ez esetben törvényt bont. Különben pedig ha okosan és körültekintően járunk el, akkor esélytelen, hogy észrevegyenek minket, s ugyebár amiről Hyunjin és Chenle nem tud, az nem fáj nekik.

Nekem annál jobban fog fájni az, hogy együtt kell látnom őket, de csak kibírom, ráadásul ez valamilyen szinten a gyerekem érdeke is. Hyunjin az egyik apajelölt, szóval jogomban áll tudni mit csinál.

- Te Lix, az ott nem Hyunjin kocsija? - mutatott előre Innie, mire én nyomban szemügyre vettem az utcába bekanyarodó járművet, ami kétségkívül Hwang Hyunjinhoz tartozott.

- Basszus de - sziszegtem. - Ökör, majom, bolond Hyunjin, folyton úgy vezet mint egy őrült! Nézd meg most is, itt az 40 km/h a maximum megengedett, ő pedig minimum hetvennel veretett be! - szitkozódtam, rávágva egyet a combomra.

- Az alfák már csak ilyenek, Chan is hajlamos túllőni a célon, nem hiába cseszték meg múltkor is a rendőrök gyorshajtásért - felelte elgondolkozva Innie, ő is bőszen figyelve Hyunjin autóját, aki tudatlanul parkolt le Chenle háza előtt.

Nyílt az ajtó, s a volán mögül kiszállt Hyunjin, tetőtől talpig úriember módba vágva magát. Fehér inget és fekete nadrágot viselt egy bakanccsal, a haját pedig hátrazselézte, ami kimondhatatlanul jól állt neki. Annyira elidőztem az alfa mindig tökéletes kinézetének pásztázásával, hogy először fel sem tűnt, hogy a férfi a kezében egy szál vörös rózsát tart.

- Bassza meg a rohadékja! Nekem az életben nem hozott rózsát a randijainkra! - ordítottam lángoló dühvel, s képes lettem volna ott helyben odamenni és alaposan felképelni mint az exemet, mint pedig azt az álszent kis Chenlet. Tudom, hogy ők nem tudják, hogy itt vagyok, de ez mégis annyira megalázó...

- Felix, megbeszéltük, hogy nyugodt maradsz, ne feledd; még mindig terhes vagy! - figyelmeztetett Innie, a karomra rakva a tappancsát. - Ha tovább csapkodsz és kiabálsz, akkor Hyunjin előbb-utóbb észrevesz, és akkor bukta az egész tervünk!

- Jó, igazad van - fújtam ki a levegőmet, és próbáltam lecsillapítani felborzolt idegeimet. - De most mondd meg Innie; én miért nem voltam neki elég jó?! - keseregtem.

- Lix, ez nem a legmegfelelőbb alkalom a lelkizésre - ingatta a kobakját Innie. - Inkább figyeljük mi történik.

Figyelmemet ezúttal újra Hyunjin kötötte le, aki miután határozottan megnyomta a kapucsengőt, kihúzva magát várva arra, hogy randipartnere kijöjjön a Zhong ház rejtekéből.

Az alfának csupán egy fél percet kellett várnia, s már nyílt is a bejárati ajtó, ahonnan Chenle valósággal kilibegett egy szál hasánál átlátszó fekete szilon kis semmiben, ami szerintem első randira egy kicsit "too much" volt, de mindegy. Ennyi erővel meztelen felsőtesttel is mehetett volna. Ahhoz a roppant kihívó felsőhez egy szaggatott farmert választott, s bár fájt beismernem, de az említett omega igazándiból nagyon is csinos volt, csinosabb tőlem vagy ezerszer. Hogyan is szeretne belém ismételten Hyunjin...? Terhes vagyok, ráadásul nem is biztos hogy tőle, Chenle pedig még csak egy tizenhét éves megrontanivaló friss husi, tehát vele nem vehetem fel a versenyt.

Chenle közben odagaloppozott Hyunjin elé, - a nehezen kaphatót játszva a füle mögé simította az egyik kósza hajtincsét, aki odahajolva a fiúhoz, nyomott egy apró puszit annak arcára, majd átnyújtotta az omegának a vörös rózsát, a fiúcska pedig mosolyogva vette át tőle a virágot. Hyunjin ezután végigsimított Chenle arcocskáján, le a karján, egészen a kezéig, amelyet megfogva odavezette az omegát az autója másik feléhez, s kinyitotta neki a jármű ajtaját. Miután az omega beszállt, Hyunjin visszasietett a saját oldalára, és bepattanva a volán mögé valószínűleg már készen is álltak az indulásra.

- Lix, indulj utánuk! - zökkentett ki a gondolataimból Innie. - Elindultak! Jelen vagy te lélekben?!

- Jaj, igen persze, tényleg - kaptam oda a homlokomhoz szétszórtan. - Bocsi, csak azt hittem jobban fogom bírni a látványt, de tévedtem. Igazából majd megszakad a szívem, hogy együtt kell látnom őket... nem is illenek össze! Tudom, hogy én akartam mindenáron követni őket, de lehet rossz döntést hoztam - sóhajtottam fel, miközben óvatosan elindultam Hyunjinék után, természetesen betartva köztünk a tisztes távolságot, nehogy véletlenül észrevegyenek a követett személyek.

- Ugyan Felix, megértem és teljesen normális ha kivagy, de tudom, hogy tudni akarod, hogy mit fognak még művelni - próbált megnyugtatni a legjobb barátom. - Figyelj, nyugodj meg, lazulj el, és addig beszélgessünk valamiről. De ne erről. Hanem valami másról. Incheonba úgyis kábé fél óra az út...

- Jó, akkor kérdeznék valamit... Innie, neked mi a véleményed a BDSM-ről? - szegeztem neki a váratlan kérdést.

A jelzőlámpa hirtelen pirosra váltott, így betömörültünk az autóval a seouli forgalomba, azonban Hyunjin kocsija még így is látható volt számunkra. Az autóban másodpercek töredéke alatt állt be a kínos csend, s csak Innie döbbent pislogását érzékeltem, valamint az én hevesen dobogó szívemet valahol a torkomban.

Jézusom, mégis hogy kérdezhettem ilyet? De mégis, amióta alkalmam nyílt elolvasni Hyunjin és Chenle üzengetéseit, komolyan megfordult a fejemben, hogy lehet velem van a hiba, s azóta is folyamatosan ezen agyalok, a saját szívemet fájdítva.  Túlságosan visszafogott vagyok és prűd, miközben lehet, hogy másnak ez az egész BDSM cucc csak bolha seggén pattanás.

- Hát... nem erre a kérdésre számítottam - nevette el magát zavartan Innie, miközben a jelzőlámpa végre valahára zöldre váltott, így elindulhattunk, továbbra is szorgos hangyaként Hyunjinékat követve.

- Hülye kérdés volt, felejtsd el - legyintettem rá az utat kémlelve. Pfuj, hogy én mennyire utálom ezt a forgalmat!

- Dehogy volt hülye kérdés, csupán nem számítottam rá. Szóval, a véleményem - köszörülte meg a torkát az omega. - Ez egy olyan dolog, amit nem mindenki szeret, ami egyrészt érthető is lehet, de nekem egyébként személy szerint nincs ezzel semmi problémám. Az sem zavar ha más csinálja, és igazából néhanap még én is erre adom a fejemet.

- HOGY MIIII?! - sikoltottam fel, félrerántva a kormányt egy kicsit, ami miatt a mögöttem zötyögő Hyundai vezetője rátenyerelt az autódudára az úton történő kisebb kihágásom miatt. Lehet nem nekem való ez a vezetés dolog, mert nem igazán vagyok magabiztos, de más mellett pedig méginkább kiszolgáltatottnak érzem magam, szóval azt hiszem kénytelen leszek hozzászokni a kocsikázáshoz. Egyébként pedig... micsoda?! Ezt Innie mégis hogy értette?!

- Aiish Lixie, ez azért elég ciki - simított rá a tarkójára Innie, s érződött rajta, hogy nem kicsit fura neki most erről beszélnie. - Most remélem nem nézel őrültnek, de néha szoktunk Channel így... játszani, márha érted mire gondolok. Ez abban nyilvánul meg, hogy mondjuk összekötözi a kezeimet, beköti a szemem, vagy fojtogat, de hidd el, teljesen ártalmatlan az egész, nálunk nem a fájdalom okozása a cél. Csak néha kicsit felkorbácsoljuk az izgalmakat, de Chan mindig teljesen kézben tartja a szituációt, és mindig nagyon vigyáz rám.

Csak pislogni tudtam Innie szavainak hallatán; egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy ő, aki egy félénk, megfontolt és óvatos omega, benne van ilyenekben. A szex témát mi mindig is nyíltan kezeltük egymás között, de ez a BDSM dolog valahogy sosem volt aktuális, így nem is feszegettük ezt. Döbbenten konstatáltam, hogy az elmondottak alapján Innie tényleg szereti, hogyha néha eljátszadozik vele Chan az ágyban, de innen is ajánlom az alfának, hogy ezt mértékkel tegye, mert ha fájdalmat okoz a legjobb barátomnak, akkor velem találja szemben magát.

- És azt is szereted ha megüt, vagy...?

- Nem, hacsak nem fenékre - pontosított. - Most őszintén Lix, ha újra lesz valakid, szerintem ki kéne próbálnod még egyszer. Az benne a jó, izgalmas és legszebb szerintem, hogy megbízol a partneredben akinek odaadod magad. Én érzelmi kötelék nélkül nem is tudnám; bízom Chanben, és tudom, hogy jó kezekben vagyok. Értesz engem?

- Azt hiszem - rágtam a szám szélét. - De az kizárt, hogy én még egyszer kipróbáljam. Hyunjin pedig kötözze csak ki Chenlet úgy, mint a kisgömböcöt, mit bánom én! - szűkültek össze szemeim.

- Oké, te tudod, nem akarlak rávenni semmire - eresztett meg apró mosolyt a mellettem ülő Innie. - Lix, az utat azért figyeld; Hyunjin balra kanyarodott! - hívta fel erre az elkalandozott figyelmemet.

Incheonba az út valóban nem volt több fél óránál, amit természetesen bőszen végigbeszélgettünk legjobb barátommal mindenféléről. Innie lelkesen mesélt arról, miszerint Chan a tenyerén hordozza őt, s hogy az alfa intézett számukra egy két hetes kiruccanást Thaiföldre, amire egy hónap múlva kerül majd sor. Innie pedig még sosem járt délkelet Ázsia ezen részén, így boldogan és fellelkesülve fogadta Chan meglepetését. Én elmeséltem neki, hogy mi a helyzet otthon apámékkal, s keseregtem is egy sort, miszerint még mindig szeretem Hyunjint.

Apropó Hyunjin; az alfa autóját kissé messzebbről követve sikeresen és ami a legfontosabb, feltűnés nélkül megérkeztünk egészen Incheonig, a város egyik mozijának parkolójában pedig kerestem egy szabad helyet a magunk számára, miközben Innievel együttes erővel igyekeztünk figyelemmel kísérni, hogy Hyunjinék hol álltak meg.

- Basszus, gyerünk gyorsan utánuk! Közel akarok ülni hozzájuk! - ragadtam meg Innie kezét, így kezdve húzni őt magam után miután kiszálltunk az autóból.

- Megyek már, megyek! - loholt mellettem Innie, próbálva tartani a szerinte embertelen tempómat. - Fogják egymás kezét, nem túlzás ez rögtön első randin?

S valóban; az előttünk körülbelül ötven méterre a mozi bejárata felé sétáló Hyunjin és Chenle ujjaikat összefonva andalogtak, ami nem kicsit hozott ki a sodromból, dehát mégis mit tehettem volna? Ha odamennék és közéjük csapnák, akkor bukik a leskelődős-nyomozós tervünk, így muszáj voltam kordában tartani az érzelmeimet.

Direkt lemaradtunk egy kicsit, hogy mire mi is beérünk, addigra már Hyunjin és Chenle biztosan megvehessék mint a jegyet a 365 nap című filmre, mint pedig a pattogatott kukoricájukat, nehogy véletlenül összefussunk velük odabenn.

Ebben az incheoni moziban már többször is jártam Hyunjinnal mikor még együtt voltunk, szóval odabenn mondhatni ismertem a járást.

Innievel rögtön kiszúrtunk két ablakot, a jobb oldalinál valami mesére, a bal oldalinál pedig a 365 nap című film második részére lehetett jegyet vásárolni, így mi értelemszerűen abba a mostmár rövidke sorba álltunk be.

- Jó napot, két jegyet kérnénk! - mosolygott Innie, előszedve a pénztárcáját, hogy fizethessen, azonban akaratlanul is egy kisebb akadályba ütköztünk.

- Sajnálom, de tizenkilenc éven aluliakat nem engedünk be erre a filmre - rázta meg a fejét az ablak túloldalán ülő nő szigorúan, mire Innievel felháborodottan néztünk egymásra, majd pedig egyenesen a arcátlan jegyárus perszónára.

Úgy nézünk ki mi mint a tizenkilenc éven aluliak?! Nem mondom, jól esik, hogy huszonkét évem ellenére több mint négy évet letagadhatnék, de már elnézést, mindketten javában túl vagyunk ezen a koron, na nemhogy a végén emiatt nem engednek majd be, és akkor a jól felépített tervünk úgy dől majd össze mint a kártyavár. Bezzeg a taknyos kis Zhong Chenlet ezek szerint szó nélkül beengedték, aki még csak tizenhét...

- Hölgyem, huszonkét éves vagyok! - méltatlankodtam.

- Én pedig huszonegy! - kontrázott rá Innie is.

- Persze, én pedig az Irene hurrikán vagyok Amerikában - forgatta meg a szemeit a nő, gúnyosan. - Na ebből elég kisfiúk, menjetek csak szépen haza megírni a házi feladatot!

- Aiiiish, az Istenét! - toppantottam egyet, s Innievel együtt végső soron kihalásztuk a pénztárcánkból a személyigazolványunkat, és idegesen lecsapva a pultra hagytuk, hogy a hitetlen nő meggyőződjön arról, hogy a korunk alapján be szabad mennünk erre a filmre.

- Hmmm, rendben van - köszörülte meg végül a torkát az említett nőszemély. - Bemehettek - sóhajtott, s átvéve a pénzt odaadta nekünk a két jegyet.

- Köszönjük - morogtuk az orrunk alatt, majd odébbaraszoltunk, s vásároltunk pattogatott kukoricát, s miután a kétszárnyú nézőtérre vezető ajtó előtt ácsorgó unott képű csávó eltépte a felé nyújtott jegyünket, végre valahára sikeresen bejutottunk a sötétvörös ülőhelyekkel megtöltött helyiségbe.

- Hol ülnek Hyunjinék? Látod őket? - hajoltam oda Innie füléhez, idebenn már jóval halkabbra fogva a hangomat, ugyanis egész sokan ültek eddigre már a fotelekben.

- Ott! - suttogta vissza Innie, kobakjával előrefele bökve.

Alaposan végigpásztáztam a nézőteret, s valóban megpillantottam Hyunjin szőke buksiját valahol a hetedik sor közepén, így mi Innievel két sorral feljebb foglaltuk el a helyünket, ahonnan tökéletes rálátásunk nyílt a gerlepárra, viszont még ez esetben is megmaradt köztünk egy bizonyos távolság.

- Kényelmesen ülsz, Lixie? - érdeklődött Innie, mikor észrevette, hogy izgága módon fészkelődök az ülőhelyen. Való igaz, a pocakom miatt már kezdett kissé kényelmetlen, vagy legalábbis fura érzés lenni az ülés, de tudtam, hogy lesz ez még rosszabb is, mivel a hasam csak most fog elkezdeni rohamosan nőni.

- Próbálok - biccentettem, kezeimet a domborodó pocakomra ráhelyezve, miközben hátradőltem a fotelféleségben, s igyekeztem valamennyire kényelmes pozitúrába vágni magam, hiszen a film majdnem két órás. - Utálom ezt a filmet - fordítottam a fejemet Innie felé.

- Nem is láttad - kuncogta el magát Innie, belehajítva a szájába egy szem pattogatott kukoricát. 

- Nem is szeretném. Az első részét láttam, és elvett két órát az életemből, amit bármi mással eltölthettem volna - szörnyülködtem el. - Hyunjin szeret ilyen filmeket, még eggyel több ok, amiért istenesen elegem van belőle - fontam össze durcásan a karjaimat.

- Az alfák már csak ilyenek, mindnek a szexen jár az agya semmi máson - csóválta a fejét Innie. - Ne hidd, hogy Chan nem tartozik közéjük, ha rajta múlna, akkor egyfolytában csak dugná azt a kis kerek fenekemet amit imád.

- Innie, halkabban! - pisszegtem le legjobb barátomat, aki igencsak szabadon engedte a hangját, ami miatt a mögöttünk ülő középkorú pár furán nézett felénk, nekem pedig emlékeztetnem kellett őt, hogy még mindig egy nyilvános helyen tartózkodunk, így hangoskodásnak és kiabálásnak nincs helye.

- Jó bocsi - kapta a tappancsát a pofija elé Innie. - Egyébként kérdezhetek valamit én is tőled?

- Persze - tömtem bele a számba egy nagy maroknyi pattogatott kukoricát. - Mondjad csak nyugodtan.

- Van nálad szagelnyomó és fájdalomcsillapító? Melegem van, úgy érzem megjött a lázam - kezdte magát propeller módjára legyezgetni az omega. Ah, tudhattam volna, olyankor szokott a fiúcska így hangoskodni és rikácsolni, hogyha épp heatje van.

- Pech, sajnálom Innie, de amióta terhes vagyok, nem hordok magamnál szagelnyomót, tudod, hogy most nincs rá szükségem. Viszont fájdalomcsillapítóm az van, mindjárt megkeresem - túrtam bele a táskámba, s átnyújtottam az onnan kihorgászott tablettákat a legjobb barátomnak. - Itt van víz is, vedd be - nyújtottam át neki egy üveg vizet is.

- Köszi - vette át tőlem a palackot. - Szagelnyomó nélkül csak kibírom.

Ekkor végre valahára elsötétedett a terem,  azaz kikapcsoltak a mennyezeten lévő díszes lámpák égői, így a nézőtér végre elcsendesedett, s figyelmünket a vásznon váltakozó előzetesek kötötték le, amik miután vagy tíz percig mentek, a visszaszámlálás után végre valahára elkezdődött a film.

___

Utolsó rész mára🥺❤️