🪷

- Apa, ez a baba már itt van, nem tudod kivarázsolni úgyse a hasamból - szóltam bele én is, felhúzva az orromat és összefontam a karjaimat dudorodó pocim felett. - Különben pedig leszarom ki mit gondol, de én el akarok menni abba a bálba. Nem zárhatsz ki onnan.

- Na ez szép, mekkora szád lett fiatalúr amióta bekaptad a legyet - gúnyolódott velem apa, szavai pedig ismételten szíven ütöttek, de megkeményítettem arcvonásaimat, és igyekeztem nem kimutatni, hogy mennyire fájt ez a beszólása a lelkemnek. - Engem viszont érdekel ki mit gondol, nem fogom engedni, hogy azt higgyék, hogy én, a nagy üzletember Lee Kwan, valami repedtsarkút neveltem a fiamból...

- Kwan! Ezt azonnal fejezd be, mert ha így folytatod, akkor nem fogja engedni, hogy lássuk az unokánkat, fogd már fel! - üvöltött közbe anya, mire apám ciccegve hagyott fel a szidalmazással. - Hűtsd le magad Kwan, és indíts felöltözni! A hálószobában a fogason hagytam a kivasalt ingedet és öltönyödet. - adta ki az ellentmondást nem tűrő instrukciókat a nő.

- Jó, jöjjön el, nem bánom, nyertetek! De ha meglátlak a Kim vagy a Hwang gyerek közelében, akkor akkora szégyent csinálok, hogy azt garantáltan megemlegetitek, érthető voltam?! - hátrált meg apa, kelletlenül beadva a derekát anya hatására, majd az orrán át fújtatva trappolt fel a lépcsőkön, felvenni az elkészített öltönyét.

- Kicsim, ne foglalkozz apáddal - lépett oda hozzám anya, gyöngéden a vállamra téve a kezeit. - Neked is jogod van ott lenni ezen a bálon, de a béke érdekében tényleg jobb lenne ha nem mennél a Kim fiú és Hyunjinka közelébe, tudod, hogy apád milyen. Még a végén botrányt csinál.

- Nem terveztem velük lenni - morogtam a nemlétező bajuszom alatt, s próbáltam visszaszorítani a kibuggyani készülő könnycseppeket. Én buta, miért hittem azt, hogy apám hajlandó, és bármilyen szinten is képes megváltozni? Mi emberek szeretünk naívan hinni abban, hogy az emberek képesek megváltozni, de el kéne fogadnunk azt, hogy vannak olyanok, akik sosem lesznek képesek erre. Ahogyan apa sem lesz képes soha szeretni, és emberien bánni velem, úgy Hyunjin sem. Ebben legalább kvittek lehetnek.

- Okos fiú vagy, látod - tapogatta meg a szőke buksim búbját anya. - Megyek Bok, kivasalom a te öltönyödet is és az inget is. Addig ülj csak le, vettem neked mangót is, ott van a hűtőben, a babának most sok vitaminra van szüksége -  informált, majd elindult felfelé ő is az emeletre, magunkra hagyva minket Jenoval.

- Yongbokkie, segítesz beállítani a hajamat? - fordult felém nagy szemekkel a továbbra is a kanapé előtt ülő Jeno, egy tubus hajzselét nyújtva felém. - Anyának nem sikerült megcsinálnia, de szerintem te jobban értesz hozzá.

- Persze Jeno - eresztettem meg feléje egy szomorú mosolyt, majd beülve öcsém mögé a kanapéra nyomtam a zseléből egy keveset a kezemre, és Jeno szőkés hajára kentem azt, hogy kissé tartsa is meg az az alakját.

Nem tudtam pontosan mit érzek; szomorúnak kellett volna lennem amiért a saját apám így beszél velem, de az évek során olyannyira hozzászoktam ehhez a bánásmódhoz, hogy már lepereg rólam. Viszont nem szerettem volna, hogy ennyire rossz legyen a kapcsolatunk, mert ez a babámnak sem jó példa.

Miután sikeresen megcsináltam Jeno haját, addigra anya is kivasalta az ingemet és az öltönyömet, majd mindannyian elindultunk a saját szobánkba felöltözni és készülődni. Amint felvettem az inget és rá az zakót, valamint a kissé bevett bőségű öltönynadrágot, a tükörbe belenézve apró mosollyal az arcomon konstatáltam, hogy már bizony látszódik a pocakom. Igaz, még nem volt akkora, és az ember ha nem figyel akkor simán elsikolhat a tekintete efelett, de már szépen nőtt, és én egyáltalán nem éreztem szükségét annak, hogy eltakarjam ezt a bálon. Kiváltságosnak és szerencsésnek éreztem magam amiért egy növekvő, új életet hordozok a szívem alatt.

A szőke hajamat megfésültem, és ismételten egy kis copfot ügyeskedtem az egyik feléből, majd készíttettem egy visszafogott, ellenben csinos sminket, és kiválasztottam egy szép fülbevalót, valamint nyakláncot.

- Na, indulhatunk már? - sürgetett minket apa, a bejárati ajtó előtt toporogva egy üveg jó minőségű vörösborral és karamellás pralinéval a kezében, amit valószínűleg a főnökének szánt.

- Igen Kwan, már indulhatunk is - tipegett oda férjéhez anya a tűsarkú cipőjében és csillámos kézitáskáját villogtatva a hóna alatt. - Yongbok, Jeno, vegyétek a cipőiteket, indulunk!

Miután nagy nehezen mindenkire felkerült az elegánsabbik lábbelink, kisiettünk a családi autónkhoz amelyet rendszerint csak apa használt, és mindannyian elfoglaltuk a helyünket a jármű ülésein. Apa a volán mögé, anya melléje az anyósülésre, mi Jenoval pedig hátra. A beszállást követően apa ránkparancsolt, hogy kössük be mindannyian a biztonsági övünket, majd kikanyarodva a házunk elől el is indult az úton.

Mivel ugyebár szombat estefele volt, ezért evidens, hogy ilyen időpontban a főváros, Seoul még az átlagnál is forgalmasabb közlekedés szempontjából, így sajnos dugóba is kerültünk egyszer az egyik piros lámpánál, emiatt pedig tíz perccel később értünk csak oda.

Természetesen a dugóban való állással együtt az út csak fél órát vett igénybe, ami ugyan nem volt annyira sok, de a terhesség miatt azért kissé nehezemre esett sokáig ugyanabban a pozitúrában ülni, pláne úgy, hogy apa nem volt hajlandó megállni sehol, hogy kiszállva az autóból kicsit megtornáztassuk az elgémberedett tagjainkat, így megkönnyebbülten vettem tudomásul amikor végre megérkeztünk.

A bál helyszínéül az egyik seouli mellékutcában lévő bálteremféleséggel egybekötött külvárosi épület szolgált, ami előtt raklapszámra sorakoztak az autók. Apám kicsit hátrébb keresett parkolóhelyet, mert a legelöl lévőket már elfoglalták azok, akik az elsők között érkeztek meg, majd mindannyian kiszálltunk a járműből, hogy bemenjünk.

- Felix, viselkedni fogsz, különben nagyon megjárod! Nem fogok szégyenkezni miattad! - pirított rám még egyszer utoljára apám, majd őt követve bementünk mindannyian az épületbe.

Odabenn, a bálterem egyszerűen elképesztően festett; tágas volt és gyönyörűen fel lett díszítve. A terem közepének a szélén lévő kisebb színpadról élőzene szólt az ott álló gitárosok, és hegedűsök jóvoltából, ami igazán különleges hangulatot varázsolt a terebélyes helyiségben. A mennyezetről különféle fények lógtak lefelé, s csillogó szemekkel néztem végig az oldalt meghúzódó asztalokon, amelyeket valósággal belepték a különféle finomságok, sütemények, pogácsák és frissítők. Apám munkatársai és azok családjai mind ízlésesen voltak felöltözve; a fiúk és a férfiak öltönyökben és ingekben, a lányok és nők pedig különböző csillogós, flitteres ruhákban parádéztak a tömegben. Voltak akik már javában táncoltak a parketten, mások egy-egy pohár pezsgővel a kezükben beszélgettek és nevetgéltek az asztalok körül. Jobban szétnézve szerencsére nem láttam egyetlen ismerőst sem, így megkönnyebbülten szusszanva egyet lépegettem tovább szorosan Jeno mellett. Se Hwangék, se Kimék; maradjon is ez így.

- Kwan! Üdvözöllek titeket a bálon! - nyargalt oda hozzánk egy öltönyös férfi egy elegáns küllemű asszonnyal és egy tizenéves lánnyal karöltve.

- Chinhwa! Köszönjük szépen a meghívást! - rázott kezet a férfival apám, olyan tündéri hangon hízelegve ennek a közönséges bájgúnárnak, ahogyan velem még talán sosem beszélt.

- Ugyan Kwan, kit hívnák meg ha nem titeket, az egyik legkedvesebb alkalmazottam családját? - kacagta el magát Jung Chinhwa, e cég igazgatója. - Bemutatom nektek a feleségemet Yerit, hivatásos színésznő és háziasszony az én drágám, és a lányunkat Taeha-t. Országos első lett női boxban az én kis hercegnőm - bökött oda a két hölgyemény felé a férfi, akik erre nyomban pózolni kezdtek felénk, mint valami olcsó filmsztárok.

- Én is bemutatnám nektek a kis családomat - játszotta továbbra is a tündéri kis seggnyaló szerepét apám, ami olyannyira szánalmas volt, hogy kis híján elnevettem magamat. Kíváncsi lennék Jung Chinhwa arckifejezésére, amikor megtudja, hogy az egyik kEdVeNc alkalmazottja otthon egy igazi zsarnokká válik. - Ő itt Nari, számomra a világ legcsodásabb asszonya. Főz, mos, takarít, odaadó, a tenyerén hordoz, s mindig ott van ahol lennie kell. Ő itt a kisebbik fiam, Jeno; tanulmányi eredményei kitűnőek, emellett rendszeresen sportol és még gitározik is, az iskolában sorra nyeri a díjakat, a tanárai pedig mind imádják - büszkélkedett az apám, mire én ráharapva a nyelvemre, némán tűrtem azt, amint az öregem konkrétan valami Istenként beszél az öcsémről, aki nemmellesleg szinténcsak kínosan feszengett mellettem a rá irányuló kéretlen figyelemtől. - Ő pedig itt az idősebbik fiam, Felix - fejezte be a mondandóját apa, érezhetően unottabb hangsúlyba mutatva be engem, amin kedvem támadt kínomban elnevetni magam. Anyát és Jenot bezzeg az egekig magasztalta, rólam pedig nem mondott semmit, csak annyit, hogy a fia vagyok, de nem számít. Hazudnék ha azt mondanám, hogy meglepett mindez.

- A mindenségit Kwan, érzem, hogy sunnyogsz, de szerencsére én mindent kiszúrok - emelte fel a mutatóujját Mr. Jung, mire valamennyien értetlenül meredtünk rá. - Jól látom, hogy unoka lesz? - kapott a szívéhez a férfi, amaz kezével a pocakom felé mutatva.

- Jaj nem! Vagyis de...! - vakarta a fejét apa, egy ideges pillantást lövellve felém, majd a főnöke ottléte miatt újra magára öltötte a nyáltól csöpögő álcáját. - Igen, Felix fiam már négy hónapos terhes.

- Uramisten, gratulálok! - csapta össze a kezeit Jung Chinhwa felesége, Yeri.

- Na és kedves Kwan, hol van az unoka boldog apukája? Őt nem hoztátok magatokkal? - érdeklődött Mr. Jung, mire éreztem, hogy apámnak és egyébként mindegyikünknek az arcára fagyott az eddig fenntartott műmosoly.

- Ő nem tudott ma eljönni - improvizáltam hamisan mosolyogva, mielőtt ezt apám tette volna meg helyettem.

- Óh, milyen kár - csóválta a fejét apám főnöke, majd tovább kérdezgette az öregemet a születendő unokával kapcsolatosan. - És Kwan, kisfiú lesz a babuci, vagy kislány?

- Még nem tudni - habogott zavartan apám, én pedig legszívesebben belefojtottam volna Jung Chinhwat egy pohár pezsgőbe, amiért folyamatosan a babáról beszélteti apámat, aki nyilvánvalóan hamarabb csacsogna inkább arról, hogy a szomszédasszony rózsabokrának sövénye átlóg a mi kertünkbe, mintsem rólam.

Mr. Jung és Yeri még néhány percig kitartóan faggatták apámat a hasamban fejlődő kisbabáról, de miután amaz csak egyszavas válaszokkal felelt nekik, Jungék valószínűleg vették a lapot és az unokáról a témát lassacskán terelni kezdték a munka felé, mi Jenoval és a Jung házaspár lányával, Taehaval pedig elmentünk az asztalokhoz inni valamit.

Jeno és Taeha rögtön önfeledt beszélgetésbe elegyedtek egy pohár citromos limonádéval a kezükben, én pedig közöltem velük, hogy kimegyek kicsit levegőzni az udvarra, majd angolosan távoztam is, mielőtt még esetleg velem szándékoztak volna jönni.

A terem hátsó ajtaját használva ki is mentem az udvarra, ami az épülethez hasonlóan olyannyira hatalmas volt, hogy nem láttam még a végét sem. Ellenben alaposan ki volt világítva a zöld füvű udvar, amelynek a legvége felé padok sorakoztak, ezért arrafelé vettem az irányomat. Egyáltalán nem féltem egyedül, hiszen a különböző érdekes mintájú kerti lámpák fényei teljes biztonságérzetet keltettek bennem, ráadásul felüdülés volt végre a benti fülledt légtérből kitörni egy kicsit ide, a szabadba.

A padhoz odaérve egy szaggatott sóhaj kíséretében le is vetettem magam az ülőalkalmatosságra, és a hasamat lágyan cirógatva kezdtem bámulni jobb híján a magasított kerítést. Igazából nem voltam szomorú, egyszerűen csak egyszerre vágytam az egyedüllétre, s arra is, hogy valaki szorosan magához öleljen és megnyugtasson, miszerint minden rendben lesz. Ezenkívül bosszantott apám gyerekes viselkedése is, aki szó szerint belehalna abba, ha kéne rólam pár jó szót mondani másoknak, még azt is megkérdőjelezem, hogy az unokáját fogja-e valaha is szeretni. Ha a kisbabámmal is úgy fog bánni ahogyan velem, akkor azt garantálom, hogy sosem fogja őt látni. De remélem, hogy ezzel nem lesz probléma, ugyanis a nagypapák általában képtelenek ellenállni az unokájuknak.

Elmélkedésem közepette felkerekedett a lágy, esti szellő, ami igazán kellemesen hatott a közérzetemre, pláne úgy, hogy felpillantva az égre a csillagok csak úgy ragyogtak le rám.

Hyunjin régen mindig azt mondta, hogy számára, az ő életében én vagyok a legragyogóbb fényű csillag, ebbe az emlékbe pedig még a szívem is belesajgott. Azóta a fiú már javában talált új, egyéjszakás cSiLlAgOkAT, aki egyáltalán nem én vagyok.

Azonkívül, hogy a szakításunk óta kétszer is kamatyoltunk egy-egy mosdóban, nyilvánvalóan nem szeretne tőlem többet. Vagy többé még ennyit sem.

- Hát te meg miért ülsz itt egyedül, Lixie? - hallottam meg mögülem hirtelen egy ismerős hangot, mire ijedtemben azonnal hátrapördültem a padon. - Bújócskázol? Hát megvagy! - jegyezte meg játékosan.

Mikor megfordultam, megpillantottam a pad mögött álló, öltönyt viselő, hátrazselézett kék hajú Kim Taehyungot, aki mosolyogva nézett végig rajtam. Mi tagadás, az említett alfának elképesztően jól állt az elegáns viselet is, de mondjuk egy modelltől mit is várna el az ember, ha nem ezt?

- Csak kijöttem levegőzni - feleltem egy sóhaj kíséretében. - És te? Mit keresel itt?

- Én is kijöttem levegőzni - kuncogott egyet az alfa, majd megigazítva fekete nyakkendőjét a nyakánál, helyet is foglalt mellettem a padon. - Egyénként a babucid hogy van? - bökött a pocim felé.

- Minden rendben van vele, a doki szerint szépen fejlődik - mosolyodtam el szeretetteljesen, ismételten megsimogatva a dudorodó pocakomat. - Elvileg a következő vizsgálaton már kiderül a kicsi neme is. - újságoltam el neki felvillanyozva.

- Ez nagyszerű - bólogatott Taehyung, majd egy gyöngéd és óvatos mozdulattal az arcomhoz nyúlva, hüvelykujjával rásimított szeplős bőrömre. - És te hogy vagy, Felixie? Hogy érzed magad?

A férfi váratlan kérdése talán épp annyira lepett meg mint az érintése a lángoló almácskámon; igaz, nem értettem miért ennyire közvetlen velem, de azt meg kell valljam, hogy jól esett egy alfa közelsége.

- Nem tudom - suttogtam, lesütve az íriszeimet, miközben akaratlanul is belesimultam Taehyung férfias tenyerébe. - Amióta terhes vagyok, annyi érzés megy át rajtam nap mint nap, hogy megrémiszt. Bánt, hogy rajtad kívül senki más nem foglalkozik se velem, se a babával, pedig annyira szükségem lenne most az érzelmi támogatásra. Apám is, érzem, hogy legszívesebben letagadna mindenki előtt - keseregtem, megakadályozhatatlanul kiöntve a szívemet a mellettem ülő Taehyungnak, aki figyelmesen hallgatott.

- Nincsen semmi baj, Lixie - cirógatta tovább az arcocskámat Taehyung. - Légy türelmes, és idővel minden rendbe fog jönni, addig is, foglalkozz csak magaddal és a kisbabával. Ha pedig kiderül, hogy az a baba az enyém, akkor mindenben segíteni fogok neked, rendben?

- Köszönöm - suttogtam, hálás tekintetemet mélyen belefúrva Taehyung csillogó rubintjaiba. Az jóképű alfa szája sarkában ekkor apró mosoly jelent meg, amit nem tudtam mire vélni, így csak értetlenül ráncoltam a homlokomat. - Tae, mi az?

- Annyira meg szeretnélek csókolni... -  jelentette ki halkan Taehyung, majd mielőtt még esélyem lett volna egyáltalán felfogni vagy tudatosítani a modell szavait, a férfi újra megsimította az arcomat, s ajkait gyöngéden hozzányomva az enyémekhez csókolt rá a párnácskáimra.

___

Jó reggelt!🥺❤️ Meghoztam a következő részt, ami igaz, rövidebb egy picivel mint az előző, de remélem elnyerte a tetszéseteket🥺

Kinek melyik a kedvenc zenéje a Stray kids-től?🥺

Nekem a Topline amióta kijött az új albumjuk, de egyébként a Venom volt a legkedvencem😍💗