🪷

...

Egy héttel később:

Már egy hete, hogy Channel és Innievel lakom, s őszintén szólva sokkalta kiegyensúlyozottabbnak éreztem magam mint annak előtte otthon. Apropó otthon; csak egyszer mentem haza néhány ruhámért, s azt is akkor, amikor tudtam, hogy senki sincs odahaza. Nem akartam feleslegesen újabb parázsvitákba bonyolódni egyik családtagommal sem.

A héten nem mentem be dolgozni sem, hanem megfogadva az omegaspecialista orvosom, Choi San tanácsát kivettem szabadságot Kim Yugyeomnál és a jelenlegi otthonomban pihengettem. Channek és Innienek természetesen dolgozni kellett menni, de egészen jól elvoltam egyedül is a hangulatos lakásukban. Amikor pedig Innie ráért, akkor valóban elmentünk a közeli bevásárlóközpontba tartani egy "örökkönörökkélegjobbbarát" napot együtt, ahol nem bírtam megállni, hogy ne vásároljak meg egy pár édes kis babacipőt a születendő kisbabámnak. Alig vártam már, hogy végre a kezemben tartsam a kis csöppségemet, de tudtam, hogy még egy darabig várnom kell. Most járok a harmadik hónap végén, így még több mint fél évet kell várnom a picire, de úgy érzem megéri.

Tényleg sikerült hosszú szorongással eltöltött idő után megnyugodnom Chanéknál, s ez talán annak is volt köszönhető, hogy a pár folyamatosan azt éreztette velem, hogy nem vagyok a terhükre és örültek az ottlétemnek. Mindig együtt vacsoráztunk, és esténként sokat beszélgettünk, ráadásul mikor Chan és Innie hazajöttek munkából, minden nap megleptek finom, lédús mangókkal. Kielégítő volt lelkemnek, hogy végre valaki törődik velem és az érzéseimmel. Rég volt már az, hogy valaki kedveskedett nekem.

Közben a többiekkel még mindig nem beszéltem; Taehyung, Changbin és Hyunjin szabályosan el voltak tűnve, csak a közösségi oldalakon tudtam őket nyomon követni.

Viszont már nagyon érik a velük való komoly elbeszélgetés, merthát jobb lenne túlesni ezen a kellemetlen beszélgetésen. Jungkook közben továbbra is messziről elkerült, én pedig nem zaklattam az omegát a békülés szándékával, mert tudtam, sok időre van még szüksége ahhoz, hogy leülepedjenek benne a történtek, de nem hibáztatom. Szörnyű dolgot tettem ellene, s épp most bűnhődök vétkeimért. Hiszek a karmában. S ez kétségkívül az.

Kookieval ellentétben a szüleim azonban nem várt módon felkerestek a hét folyamán ( vannak még csodák); öcsém, Jeno sírva kért tőlem bocsánatot amiért ekkora vita kerekedett egy héttel visszamenőleg, de persze őrá egyáltalán nem haragudtam, csupán csak egy rosszabbik pillanatomban éreztem feléje megmagyarázhatatlan dühöt, ami abból fakadt, hogy szüleim az öcsémmel mindig is kivételeztek. Persze szerencsétlen erről nem tehet, ráadásul Jeno még csak tizenhét éves, egy gyerek, s még nem nőtt be a feje lágya.

Anya is eljött hozzám apával együtt, apám pedig még nagy nyögve-nyelve bocsánatot is kért tőlem a pofon miatt, habár éreztem rajta, hogy nem magától jutott erre a döntésre, hanem nagy valószínűséggel anya erőltette rá.

Apa egy végtelenül makacs és büszke ember, szóval egyenes kizárt, hogy komolyan megbánta a viselkedését az irányomba.

Mindegy, nem szerettem volna én lenni a haragtartó fél, tehát megerőltetve magam elfogadtam apám álbocsánatkérését, amit anya meghallva azon nyomban rimánkodni kezdett, hogy menjek haza. Édesanyám még a csillagokat is leígérte nekem az égről, hogy hazamenjek velük, ráadásul apa is hozzátette, miszerint őszerinte is haza kellene mennem a baba érdekében. Hah, minek? Egyértelmű volt a szándékuk. Csak szemmel akarnak tartani; talán mégis rájöttek, hogy az unokájukról van szó, így tudni akarják merre flangálok, de én nem hagyom magam ismét dróton rángatni. Az ég szerelmére is; felnőtt omega vagyok, nincs szükségem arra, hogy az istenkomplexusos apám és a neki bólogatójánosként helyeslő anyám árnyékában éljek. Elég idős és érett vagyok már ahhoz, hogy magam döntsem el, hogy nekem mi a jó, nem kell, hogy más gondolkozzon helyettem.

Tehát lényeg a lényeg, megmondtam nyíltan a szüleimnek, hogy egy darabig még biztos nem fogok hazamenni, amit maguknak köszönhetnek. Állandó nyugalomra és csendes környezetre volt szükségem, ezt pedig velük is közöltem. Végül egy sornyi egyezkedés után abban maradtam velük, hogy majd ha akarok akkor hazamegyek, ez pedig nekem tökéletesen megfelelt. Természetesen nem terveztem örökké a turbékoló Chan és Innie páros babérjain ülni, de minimum egy hetet azért még maradni terveztem.

Aznap vasárnap volt, s tudtam, hogy ilyenkor Innie és Chan szeret tovább aludni, hogy kipihenjék a hétköznapok fáradalmait, ezért én is a kapott szobámban maradtam, nehogy felébresszem őket. Amúgy ezekben a lakóházakban a falak tényleg olyan vékonyak mint a papír; sajna volt esélyem végighallgatni tegnap is egy jó egy órányi szeretkezést, még annak ellenére is, hogy gondolom igyekeztek halkak lenni. De sebaj, fiatal, gyermektelen pár, mikor szexeljenek ha nem most? Én már amúgy is kora hajnalban felkeltem, mivel az alvási rutinom a várandóság óta teljes mértékben felborult, ami most mondjuk úgy mutatkozott meg, hogy irtóra korán felébresztett az éj. Máskor meg persze képes voltam akár délutánig is aludni. Mindegy, legalább már a hányásos szakasznak vége szakadt, ami azért valljuk be, jóval kellemetlenebb volt.

Egyébként elképesztően tetszett a most szobámul szolgáló vendégszoba; a falak halványzöldek voltak, ami kedves Dr. Pszichológus Park Jimin szerint a nyugalom és a kiegyensúlyozottság színe, s kifejezetten jót tesz az ember közérzetének. Én nem igazán hiszek az ilyesmiben, hogy a színek ennyire hatással vannak az elmére, de most megtapasztaltam, hogy mégis van ebben valami igazság. Sikerült az idegeskedést végleg a sarokba szorítanom, és elhatároztam, hogy mostantól csakis és kizárólag magamra és a kisbabámra fogok koncentrálni, ehhez azonban az kellett, hogy végre tiszta vizet öntsek a pohárba, és beszéljek a három alfával.

A puha és kényelmes ágyamban felülve az éjjeliszekrényre lerakott telefonom után nyúltam, aminek képernyőjét feloldva apámtól mutatott két üzenetet.

Apa🥊
Yongbok, anyád és Jeno azt akarják, hogy haza gyere.
Szóval ha akarsz jönni, jössz.

Milyen kedves, hah! Belehalna ha azt írná, hogy együttesen szeretnék hogyha hazamennék, s nem csak anya és Jeno, de nem számít. Tudom, hogy apám is azt akarja, hogy hazamenjek, természetesen csak felügyelet céljából. Visszaírtam, hogy egy ideig még egészen biztos, hogy nem megyek haza, mert jól érzem magam Innienéknél. Miután elküldtem ezt az üzenetet apámnak, vettem egy mély levegőt és belépve a Messenger nevű applikációba készítettem gyorsan egy csoportot a három említett alfával, majd írtam nekik egy rövid, velős és lényegretörő üzenetet.

Felix Lee
@HwangHyunjin @SeoChangbin @KimTaehyung, beszélnem kell veletek. Most. Nagyon fontos!!!! Tudunk találkozni valahol???

Hwang Hyunjin
Mi a fasz
Mi van????
Felix!!!!

Seo Changbin
?

Kim Taehyung
Baj van???
Na ne idegesítsetek, mondjad már mi van Felix!

Felix Lee
Csak találkozzunk valahol most
Ott majd mindent elmagyarázok, ígérem

Kim Taehyung
Gyertek át akkor hozzám most. Nincs itthon senki.

Seo Changbin
👍

Hwang Hyunjin
Ok

Felix Lee
Jó...

Fú, na, muszáj túlesnem ezen a kellemetlen eszmecserén is a három alfával. Bár reményeim szerint helyénvalóan fogják tudni kezelni a terhességem hírét, de inkább nem iszok előre a medve bőrére, mert a végén még koppanni fogok, ráadásul nagyot. Mindegy, hamarosan úgyis minden ki fog derülni, csak el kell készülnöm, majd autóba ülni és elmenni Taehyungékhoz. Persze a megbeszélés helyszínével koránt sem voltam megelégedve; aggasztott az, hogy Jungkook kiszemeltjének otthonában kell találkoznunk, de nem állt szándékomban feleslegesen variálni.

Felkeltem az ágyból, és beállva a szobában lévő hosszú, állótükör elé levettem magamról a pizsamának használt pulcsimat. Megpillantva magam a tükörben egy elégedett és boldog mosollyal az arcomon állapítottam meg, hogy azért már észrevehetően megnőtt a pocim.

Nyilván így a harmadik hónap végén még nem annyira szembetűnő, s csak akkor lehet észrevenni, hogyha az ember tudja mit kell néznie, főleg felöltözve, de én már látom az enyhén kidudorodó alhasamon a változást.

Utanánanéztem már az interneten, és jelenleg a kisbaba körülbelül akkora lehet mint egy 44 miliméteres füge. Szeretetteljesen rásimítottam a pocakomra; ezt vajon a kisbabám érzi? Nagyon szeretem őt már most, s tűkön ülve várom, hogy megszülessen. Eddig is imádtam a kisbabákat; aprócskák, puhák, illatosak és cukik, az pedig hogy ez az én gyermekem lesz teszi csak igazán teljessé ezt az egész földöntúli érzést. Oó, készülődnöm kellene, mert még a srácok reklamálni fognak amiért kések.

Kihalásztam a bőröndömből egy fekete hosszú-ujjút, amire rávettem egy fekete-fehér kockás mellényt, ehhez pedig választottam egy szintén fekete színű szövetnadrágot, ami tökéletesen kiemelte az alakomat. Szőke hajacskámat hátrakotortam, és a változatosság kedvéért csináltam loknijaimból egy aranyos kis copfot, majd felkaptam a telefonomat és a kulcsaimat, s halkan kiléptem a vendégszobából a nappaliba.

A nappaliból nyomban átsiettem a konyhába, természetesen lábujjhegyen, majd az asztalon ott lévő papírra írva üzenetet hagytam Innienek és Channek.

"Srácok, elmentem Taehyungékhoz beszélni hármukkal a babáról, majd jövök.
Puszi; Lixie"

Otthagyva az üzenetet a konyhaasztalon angolosan távoztam a Bang-Yang lakásból, majd ezúttal a lépcsőt használva lementem a földszintre, majd ki a lakóházból, egyenesen a leparkolt kocsim felé. Izgultam a közelgő beszélgetés miatt, de ideges az egyáltalán nem voltam, mert talán már nem is annyira számított az, hogy mi fog történni. Én magamban már ezt elrendeztem, és nem fogok bujdosni többé senki elől sem, előlük pedig főleg nem, mert ebben ők is javában benne voltak. Mint megtudtam, Hyunjinnál már végképp nincs esélyem, tehát nem veszíthetek sokat ezzel a vallomással, ráadásul ahhoz, hogy igazán felelősségteljes omega lehessek és méltó apja a gyermekemnek, meg kell tennem mindezt.

Beülve a kocsimban elindultam Kim Taehyung háza felé, miközben gondolatok ezrei cikáztak az agyamban; nem igazán szerettem volna egyébként viszontlátni őket, s csak remélni mertem, hogy sikerül majd határozottan bejelentenem nekik a terhességemet.

Tulajdonképpen az egyetlen dolog amitől féltem, az az, hogy majd a baba apja nem akar részt venni a kicsi életében, ami számomra és az ő számára is borzasztó dolog lenne. Nekem és a kicsinek is szüksége lenne egy támogató alfára, akire mint anyagilag, mint pedig érzelmileg támaszkodhatunk.

Pár perccel később leparkoltam Taehyung háza előtt, ahol már ott állt Hyunjin és Changbin kocsija is, amik láttán izgatottan konstatáltam, hogy az alfák már megérkeztek. Valószínűleg éppen eszi őket a fene, s egymást túllicitálva tanakodnak arról, hogy miről akarok velük beszélni. Kiszállva a leállított autómból nyitottam be a rácsos kertkapun, majd átsétálva a dekoratív udvaron odaléptem a Kim ház bejárati ajtaja elé, s határozottságot erőltetve magamra rátenyereltem a csengőre.

Nem lepődtem meg azon, hogy az ajtó kevesebb mint két másodpercen belül kinyílt, a küszöb túloldalán pedig a házigazda aggodalmaskodó tekintetével szembesültem.

Villámgyorsan végigfuttattam a tekintetemet Taehyungon; kék haja ezúttal nem volt kivasalva mint általában, ehelyett lágyan bongyor tincsei omlottak homlokába. Egy egyszerű otthoni szürke pólót és melegítőnadrágot viselt, ám még ez is jól állt a férfinek.

- Gyere be, Lixie - köszörülte meg a torkát a modell, és nyomban odébbállt az útból, hogy gond nélkül bemehessek a házba. - Gyere, Binny és Jin a nappaliban várnak - informált, majd tenyerét lágyan a derekamhoz érintve vezetett az említett szoba felé, mire akaratlanul is éreztem a torkomban pillanatok kérdése alatt képződött gombócot.

Taehyungék háza nagy, már-már grandiózus egy birodalom volt, és a nappalijuk pedig magától értetődően roppant tágas. Mikor beléptem a márványmintás kandallóval, nagy cserepű szobanövényekkel és előkelő hatást hozó festményekkel díszített nappaliba, nyomban íriszeim elé tárult a hosszan kígyózó műbőr kanapé előtt idegesen toporgó Changbin és Hyunjin.

Changbin szegény oly' megtépázottan festett fekete gönceiben, mintha pár perce ugrasztották volna ki az ágyából, első látásra egy tehén szájából. Haja kissé kócosan állt, és kótyagosnak is tűnt, de mikor megpillantott, szemei azon nyomban kipattantak.

Hyunjin pedig... Ő pedig most is szívdöglesztően festett, a szívem pedig nyomban szabálytalanul verdesni kezdett amiért a koktélbárban történtek után újra viszontláthatom az alfát. Hyunjinnak is hozzám hasonlóan volt egy apró copf a szőke hajában, a többi pedig maradt szétengedve. Szegecses bőrdzsekit viselt egy sötétbarna farmernadrággal, nyakában pedig különféle acélláncok függtek, ami teljesen kiegészítette a férfi ruhaösszeállítását és egyéniségét. A fiú fülei ezenkívül tele voltak piercingekkel, amelyek a felcopfolt hajának hála sokkalta jobban érvényesültek. A baj ezzel csak annyi volt, hogy ismételten ráébredtem arra, hogy mennyire szerelmes vagyok a fiúba, és hogy ő viszont nem érez irányomban így.

- Nos? Megmondanád, hogy miért kellett ilyen korán így összerohannunk? Ajánlom, hogy fontos legyen az a megbeszélnivaló, mert az ágyból ugrottam ki ez miatt - emelte fel a mutatóujját Changbin, károgó hangja pedig azon nyomban kiszakajtott gondolataim fogságából.

- Én először azt hittem baj van. - jegyezte meg Taehyung, megállva nem messze tőlem. - De ugye nincs baj? - pillantott felém félve, mikor nem cáfoltam meg, de nem is erősítettem meg feltételezését.

- Nem tudom - feleltem összezavarodva, miközben remegő kezecskével simítottam rá tarkómra. Igyekeztem kerülni mindhármukkal az esetleges szemkontaktust, így eleve lesütöttem az íriszeimet. - Nem akartalak megijeszteni titeket, de úgy érzem ezt a beszélgetést már jóval korábban meg kellett volna ejtenünk, csak nem mertem ezzel elétek állni, viszont most...

- Nyögd már ki mit akarsz! - förmedt rám Hyunjin, mire a hirtelensége miatt egész testemben összerezzentem, s felemelve a tekintetemet a férfi ingerülten villogó szempárjával találtam szembe magamat. - Nem érek rá a végtelenségig, ne is haragudj. Ma randim van és fel kell készülnöm rá, szóval fogjuk rövidre.

Szíven ütöttek a könyörtelen szavai, de igyekeztem nem kimutatni mennyire fájt a tudat, hogy mással van találkozója, ezért megkeményítettem arcvonásaimat, és igyekeztem nem elsírni magam. Nem akartam neki megadni azt az elégtételt, hogy pityeregni lásson, mert még a végén megállapítja, hogy egy gyenge omega vagyok. Ennyit erről, hogy maradjunk barátok, Hwang Hyunjin kibaszottul nem akarja, hogy bármi közünk legyen egymáshoz, ez evidens.

- Maradjál már, hisz' mondaná ha hagynád szóhoz jutni! - dörrent rá Hyunjinra Taehyung, s türelmesen pillantott felém. - Na halljuk, Lixie. Ki vele; mi a baj?

Vettem egy nagy levegőt, ezzel próbálva megnyugtatni magam, s még egyszer végignéztem a három alfán; Changbin bosszúsan, csípőre tett kezekkel pislogott felém, Taehyung tőle sokkalta higgadtabban nézett rám, Hyunjin pedig homlokát ráncolva várta, hogy végre kibontakozzak.

- Chan buliján, amikor drogoztunk... - kezdtem bele a mondandómba, rábírva magam arra, hogy megszólaljak. - És lefeküdtünk..., nem sokkal később megtudtam, hogy babát várok - mondtam ki az igazságot minden további kertelés nélkül, büszkén kihúzva magamat. Nem éreztem úgy, hogy szégyellnem kellene magam; ami megtörtént, az megtörtént, felesleges lenne tovább rágódni a múlt eseményein, főleg azért mert ebben vastagon benne volt a három alfa keze is.

A szobában egy szempillantásnyi idő alatt állt be a kínos csend, azok hárman pedig csak úgy pislogtak, mint hal a szatyorban. Felmerült bennem az, hogy fel sem fogták azt amit az előbb mondtam, mert olyan értetlen ábrázattal tekingettek hol egymásra, hol rám, hol pedig egyenesen a hasamra, amin így már, hogy tudták mit kell nézni, észrevehetővé válhatott annak enyhe dudorodása, hogy esküszöm egy pillanatra megsajnáltam őket a szerencsétlenségük miatt.

- És? - vonta fel másodpercekkel később a szemöldökét Changbin, elsőként megszólalva, e végtelenül ostoba kérdés hallatán pedig nem kicsit bosszantottam fel magam. Beismerem nekik, hogy terhes vagyok, erre az a válasz, hogy "És?". Megőrülök, komolyan mondom.

- Mi és?! Baszki, hát tényleg nem fogtátok fel?! Ez a gyerek, itt bent a hasamban valamelyikőtöké! Mivel mindhármatokkal lefeküdtem, ezért fogalmam sincs kié a kicsi - nevettem el magam hisztérikusan. - El kellett ezt mondanom nektek.

- Ez most csak valami hülye vicc, ugye? Nem lehetsz terhes! - szólalt meg hitetlenül Hyunjin a fejét fogva.

- Nem vicc, fogjátok már fel! Ha pedig megszületik, akkor apasági tesztet akarok! - dobbantottam egyet a jó minőségű kicsempézett padlón, miközben keresztbe fonva karjaimat húztam fel pisze nózimat.

- Ezt képtelen vagyok felfogni! - replikázott Changbin ingerülten. - Egyszer dugunk gumi nélkül, és ez lett belőle. Mióta tudod egyáltalán?

- Már több mint két hónapja - feleltem.

- Na, ez szép, hogy csak most tudjuk meg - hepciáskodott Hyunjin, a karjaival hadonászva maga körül.

- Fú, baszki - dörzsölte meg az arcát Taehyung, próbálva feldolgozni a hallottakat. - Ne haragudj, de fel sem merült benned az, hogy ne tartsd meg? - kérdezett rá óvatosan a modell.

- Dehogyisnem - mosolyodtam el keserűen, s a pocakomra simítottam. - Mikor három héttel később megtudtam, hogy terhes vagyok, eleinte csak az lebegett a szemem előtt, hogy el kell vetetnem ezt a babát, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam, és úgy döntöttem, hogy megtartom. Nem érdekel melyikőtök az apja, de azt garantálom, hogy ki fog derülni.

- Na álljunk csak meg egy percre - csapott rá egyet a combjaira Hyunjin, felemelve a mutatóujját. - Te ezt konkrétan már a kezdetek kezdete óta tudtad, hogy terhes vagy, sőt, lehethogy tőlem, és képes voltál így összefeküdni velem, ráadásul kétszer?! Hol van belőled a lelkiismeret és a tisztesség, baszki?! El kellett volna rögtön mondanod! Fel sem fogom, hogy dugtam egy terhes omegával - ingatta a fejét. - Hát hadd szögezzem le; én kurvára nem akarok gyereket, és itt, ezen a ponton be is rekesztem ezt a beszélgetést! - kiabálta önkívületi állapotban a szőkehajú alfa, és otthagyva minket buldózer módjára kirobogott Taehyungék házából, s már csak a bejárati ajtó becsapódósa hallatszott.

- Én sem akarok gyereket, az apasági teszted után pedig majd elvárod, hogy pénzeljünk! Hát nem! - jelentette ki Changbin, majd ő is Hyunjinhoz hasonlatos módon távozott a Kim házból.

___

🫢