🪷

- Jézusom Felix! Figyelj, meg kell értened, hogy ez nem játék - ingatta a fejét nemtetszően az orvosom. - Ha azt szeretnéd, hogy ez a baba egészséges legyen, akkor ki kell zárnod minden egyes stresszforrást az életedből. Nyugodt és békés környezetre van most szükségetek.

- Mintha az olyan könnyű lenne - nevettem el magam kelletlenül. - Azt hittem, hogy ha megtartom a kicsit, tudom majd kezelni ezt a helyzetet, de nem megy úgy ahogyan azt elterveztem. Persze nem bántam meg, hogy megtartottam, de azért az száz, hogy kezd kicsúszni a kezemből az irányítás.

- Figyelj, adhatok egy baráti tanácsot? - simította meg a karomat a férfi, mire egy aprót bólintottam. - Szerintem mondd el a szüleidnek, s mindazoknak akik még nem tudnak a babáról, de úgy érzed tudniuk kellene, mivel ezzel leveszed a válladról a nyomást, érted? Jobb az ilyen kellemetlenségeken mihamarabb túllenni. Nos, de most feküdj fel szépen az ágyra, megnézzük, hogy jól van-e a baba.

San először ultrahangon megvizsgálta a babát, és egyéb vizsgálatokat is elvégzett, amikből egyértelműen megállapította, hogy a kisbabám makkegészséges, s az alfa még azt is megelőlegezte, hogy egy hónappal később már lehet a nemére is fény derül. Utána bementünk a rendelőben lévő függöny mögé Sannal, hogy az ott játszó Seoa ne lásson minket, egy rövid vizsgálat erejéig. Természetesen kissé zavarban voltam, amiért le kellett alulról vetkőznöm egy idegen alfa előtt, de végül megpróbáltam úgy felfogni az egészet, mint egy alapvető, mindennapos orvosi vizsgálatot, amelyet el kellett végezni az egészségem érdekében. Mint kiderült, valószínűsíthetőleg a mosdóbeli szex miatt, de kissé felfáztam, ami megmagyarázta a szúró érzéseket az alhasamban. San tájékoztatott, hogy antibiotikumokat nem adhat, mert sok közülük káros a magzat számára, tehát fájdalomcsillapítót és sok-sok pihenést írt nekem elő, és azt tanácsolta, hogy vegyek ki a munkahelyemen betegszabadságot.

Lehet, hogy megfogadom a férfi tanácsait, s abban is igaza van, hogy ideje lenne elvarrnom a szálakat, és színt vallanom a szüleim és a három alfa előtt.

- Seoa, köszönj el szépen Felixtől. Ő most megy haza, aztán mi is indulunk, kicsim - simogatta meg a fekete hajú kislány feje búbját San, mikor végeztünk a szükséges vizsgálatokkal.

- Csókolom! - mosolygott rám a kicsi lányka, majd ismét pónilovait kezdte rakosgatni egymás mellé.

- Minden rendben lesz, vegyél be fájdalomcsillapítót, aztán pihengess, és ne aggodalmaskodj, jó? - mosolygott rám San, én pedig biccentettem egyet, majd egy gyors köszönés kíséretében távoztam is az omegaspecialista rendelőjéből.

Megkönnyebbülés lett rajtam úrrá, hogy a babám jól van, s nekem is "csak" egy kis felfázás a gondom, azonban abban teljes mértékben egyetértettem Sannal, hogy abba kell hagynom ezt a folyamatos és felesleges idegeskedést. Lehet tényleg az lenne a legjobb, hogyha bevallom ezt a kis titkomat a szüleimnek és a lehetséges apajelölteknek, ha másért nem, legalább azért, hogy túlessek rajta.

Biztosan balhé lesz, de jobb ha inkább tőlem tudják meg, mintha később maguktól jönnének rá.

A hasfájásom szerencsére már javában alábbhagyott, így kissé megújulva sétáltam vissza az autómig, majd beleülve a járműbe elindultam hazafelé. Sokkal jobban éreztem magam, hogy San megvizsgált, s kiderült, hogy mi is a baj. Örültem, hogy a kisbabám egészséges, s egyre kíváncsibb lettem a kicsi nemére is; persze nekem teljesen mindegy, hogy kisfiú lesz vagy kislány, de azért ez izgalmas esemény megtudni minden leendő szülő életében.

Visszaérve a házunk elé leparkoltam a kocsimat, majd relatívan normális kedélyállapotban zártam ki a bejárati ajtót, és halkan beléptem, nehogy felkeltsem a szüleimet. Azt terveztem, hogy bevéve a fájdalomcsillapítókat lefekszem a szobámban, és naphosszat csak pihenni fogok, de ez a tervem sajnálatos módon meghiúsult, ugyanis megilletődve konstatáltam azt, hogy a nappaliból hangok szűrődnek ki.

- Kwan, kérlek ne üvöltsd le rögtön a fejét, hanem próbáld meg higgadtan kezelni - hallottam anya frusztrált hangját, mire értetlen tekintettel léptem be a nappaliba.

Apa és Jeno a kanapén ültek, míg anya idegesen járkált fel-alá a szobában, s az átlagnál sokkal frusztráltabbnak tűntek mindannyian, amit nem tudtam hová tenni.  

Oké, a mi családunk gyakorta feszült, de annak általában van valami oka. Anya kétségbeesett tekintettel kapkodta a fejét köztem és apám között, míg Jeno csak az ujjait tördelve hajtotta le a buksiját, apa pedig egy szaggatott sóhaj kíséretében állt fel az ülőalkalmatosságról.

- Mi az? Mi történt? - érdeklődtem értetlenül, nagyon rosszat sejtve.

- Na ide figyelj, drága kisfiam - lépett oda elém apa, szabályosan fölém magasodva, mire ösztönösen hátráltam egy lépést, amint megláttam vérben forgó tekintetét. -   Csak egyszer fogom megkérdezni, és még valamennyire higgadt vagyok. Mégis mit jelentsen ez, Yongbok? - sziszegte, majd felmutatta a kezében tartott kis képet, aminek láttán még a vér is megfagyott az ereimben, s éreztem, hogy az arcom egy ezredmásodperc törtrésze alatt sápad le.

Apa csontos ujjai között ott virított a kisbabám legelső ultrahangos fényképe, amit csak a jó Isten tudja, hogy hogy került hozzá, hiszen azt a felvételt végig a táskámban tartottam. Netán kiesett volna, és apáék megtalálták? Basszus, ez így nagyon nem lesz jó, hiszen felkészületlenül ért az, hogy apáék rájöttek a titkomra, és nem tudom hogy miképp reagáljam le mindezt.

- Honnan veszitek, hogy ez az enyém? - próbáltam játszani a nyárspolgár ártatlan omegát időhúzásképp. Nyilván tudtam, hogy egyikük sem fogja elhinni, hogy az a kép nem az enyém, de legalább nyerek vele pár másodpercet, hogy kitaláljak valami újabb hazugságot.

A gyomromban nyomban megéreztem azt a bizonyos csomót idegességemben, a szívem hevesen kezdett dobogni, míg remegő kezeim olyan jegessé váltak, mintha azokat percekig jégkockákkal telített vízben tartottam volna.

- Yongbok, ne viccelődj velünk, mert ez most egy komoly dolog - szólt bele a gyökerező vitába méltatlankodva anya. - Apád és Jeno alfák, tehát ők kilőve, én pedig tudom magamról, hogy nem vagyok terhes, tehát az az ultrahangos kép kizárásos alapon csak a tiéd lehet!

- Szóval, halljuk! Terhes vagy, vagy sem?! - dörrent rám ismételten apa. - Tudni akarom, értetted?! Szóval ha jót akarsz magadnak, akkor kezdj el nagyon, de nagyon gyorsan beszélni, mert fogytán a türelmem, Yongbok! Ne húzd ki a gyufát! - emelte fel fenyegetően mutatóujját.

Nem tagadhattam tovább, színt kellett vallanom a szüleim előtt. Egyrészt jogukban állt tudni a születendő unokájukról, másrészt pedig nem kicsit riadtam meg apám haragjától, ezért közel három hónap után végre kinyitottam a számat, s vallani kezdtem nekik.

- Igen, terhes vagyok! Ezt akartátok hallani, nem?! És mielőtt megkérdeznétek, megtartom! - kaptam oda a tappancsomat védelmezően a hasamhoz.

- Úristen - hápogott a nemlétező bajusza alatt a kanapén a homlokát dörzsölő Jeno.

Megértem, hogy öcsémnek sok volt ez, ráadásul nem szerettem volna pont őelőtte vitatkozni a szüleinkkel, hisz' Jeno alfa létére egy érzékeny lelkű fiú.

- Jesszusom, kisfiam, tényleg baba van! - kapta kezét a szája elé anya. - Akkor komolyan nagyszülők leszünk? Hányadik hónapban vagy?

- Harmadikban - feleltem halkan.

- Na álljunk csak meg itt egy percre, Nari! - csattant fel hitetlenkedve apa. - Nem lesz itt semmiféle gyerek, mert Yongboknak ezt a gyereket el KELL vetetnie! Mégis mit fognak rólunk gondolni a szomszédok és a kollegáim? Ujjal fognak ránk mutogatni, hát kell ez nekünk? Még csak huszonkét éves vagy, Yongbok, gyerek vagy még! Gyereket vársz, de te magad is egy gyerek vagy, fogalmad sincs arról, hogy mennyi felelősséggel jár felnevelni egy ilyen kisgyereket! Ráadásul ez mind pénzbe kerül; pelenka, tápszer, ruhák, arról már nem is beszélve, hogy képtelen lennél ellátni egy kisbabát! Ide figyelj rám, ha hozzád beszélek! - ragadta meg a vállaimat apa, szembefordítva magával. - Most jól nyisd ki a füled, mert csak egyszer mondom el; ezt a gyereket nem fogod megtartani!

- Én pedig nem fogok engedélyt kérni tőled! - rántottam ki magam apa kezének szorításából, s hátrébb léptem tőle. - Én ezt már eldöntöttem, és nem mondok le a kisbabámról! Tájékozódtam és senkinek semmi joga engem abortuszra kényszeríteni, szóval igenis megtartom! - meglepett mennyire határozottan hangoztam. Eddig sosem mertem fellépni apám ellen, így felüdülés volt, hogy ennyi idő elteltével mégis megtettem. Világ életemben lekezelően bánt velem, mindig is Jeno vont neki a kis kedvence, de persze az öcsémet is csak dróton rángatja, majomszeretettel csüngött rajta.

- Hát ez marha jó - vicsorgott tovább apa, gondterhelten a halántékát masszírozva. - Nari, csinálj valamit az értetlen fiaddal, mert ha én csinálok, annak nem lesz jó vége! Nem fogom én nevelni a kölyködet Yongbok, megértetted?! Egyáltalán ki annak a gyereknek az apja? Halljam, ki volt az a felelősségteljes úRfI akinek szétdobtad a lábaidat?! - üvöltözött tovább. - És ha már ilyen utcasarki életmódot folytatsz édes fiam, akkor fel lettél világosítva a védekezésről, nem?! Az agyam eldobom! Olyan kurva nehéz meló lett volna felhúzni egy rohadt gumit?!

Borzalmasan éreztem magam; azt hittem, hogy apa örülni fog az unokának legalább egy kicsit, de úgy látszik, hogy nekem nem jár ki ez a privilégium. Engem bánthat amennyit csak akar, de azt nem tűröm, hogy a kisbabámat vegye a szájára, ugyanis ez a kis emberpalánta a pocakomban semmiről sem tehet, s apa akár a földhöz is verheti magát, én akkor is meg fogom szülni ezt a gyereket. Nem érdekel ha kidob a házból, és az sem érdekel ha kitagad a családból; nem adom a gyermekemet.

Egyébként nem értem, hogy verheti a szememre, hogy miért nem védekeztem, mikor fel lettem világosítva. Ez is egy ciki emlék, anya magyarázta el nekem ezeket a dolgokat, de azért egy fiúgyereknek jobb lenne az apjával megvitatni az ilyesfajta intim témákat. Arról pedig már említést sem mertem tenni, hogy be voltam drogozva akkor amikor a baba megfogant, mert apa csak méginkább szánalommal fog rám gondolni.

- Nem mindegy? - fontam össze a karjaimat dacosan. - Az eszetekbe sem jut, hogy megkérdezzétek, hogy én hogy vagyok, vagy hogy a kisbaba egészséges-e? Csak az számít, hogy ki az apja?!

- Igen, szeretnénk tudni, hogy ki csinált fel! - ordibált tovább apa. - Szóval?!

- Kwan, azt ígérted higgadt maradsz - kotyogott közbe anya, apa karját megfogva próbálva lecsillapítani felbőszült férjét. - Ha erőszakos vagy, csak rontasz a helyzeten. Felixkém, mondd el nekünk kérlek szépen, hogy ki az unokánk apja. Szerintem ennyivel tartozol nekünk - nézett felém anya, apához képest sokkal lágyabb hangnemmel.

- Nem tudom, anya, nem tudom - ráztam meg a fejemet elkeseredetten. - Igazából lehet Hyunjin, lehet Changbin és lehet Taehyung, de majd csak akkor fog kiderülni ha megszületik a kicsi...

Elképesztően nehezemre esett bevallani nekik ezt, hiszen ezzel szavak nélkül is, de bevallottam, hogy egyszerre több alfával is lefeküdtem, ami anyáék szemében teljesen elfogadhatatlan. Ők dagadó mellkassal a monogámiát preferálják, és számukra az, hogy valaki egyszerre több partnerrel tartson fel szexuális viszonyt, nem szerepel az elfogadott dolgok között. Azonban a hozzám hasonló mai fiatalság számára ez teljesen természetes, bár ha akkor nem lettem volna ittas és bedrogozva, akkor garantáltan én sem mentem volna bele a többesbe. 

- Micsoda?! Na jó, ebből elegem van! A fiam felcsináltatta magát egyszerre három alfával, de én ehhez nem fogok asszisztálni! Elegem van, én szégyellem magam helyetted! - akadt ki ismételten apa, kirántva a karját anya fogásából, hogy idegességét a hadonászással vezesse le valamelyest. - Na jó, holnapra egyeztetek neked egy időpontot az orvosnál, s mész ÉS EL FOGOD VETETNI!

- NEM! Nem fogom! - emeltem fel ekkor már én is a hangomat. - Csak kiabálni tudsz velem, ahelyett, hogy megpróbálnál megérteni! De tudod mit? Dobj csak ki, jobb is lesz így, legalább a babámnak nem lesz ilyen zsarnok nagyapja, mint te! - szaladt ki a számon meggondolatlanul.

Olyan hirtelen történt, hogy reagálni sem volt időm, egyszerűen csak egyik pillanatról a másikra arra eszméltem, hogy apám már-már habzó szájjal és vérben forgó íriszekkel emelte fel kezét, majd gondolkodás nélkül felém lendítette azt. Az apám erős tenyere oly' hatalmasat csattant a bal almácskámon, hogy fejem oldalra billent, és egy másodpercre még az egyensúlyomat is elveszítettem. Szerencsére reflexszerűen sikerült megkapaszkodnom az ajtófélfába, míg másik mancsomat védelmezően a hasamra kaptam, óvva a kisbabámat. Az íriszeimbe nyomban könnyek szöktek mint a fájdalomtól, mint pedig a megalázottság érzete miatt. Érzékeny, szeplős bőrömön a pofon helye csak úgy lüktetett és égett, miközben olyan mértékű harag lobbant fel testemben, hogy akár ölni is képes lettem volna. Hogy merészelt megütni?! A saját fiát?!

Bezzeg Jenot tejben-vajban füröszti, s még a padlót is feltörni mielőtt az öcsém rálépne, velem pedig úgy bánik mint egy darab koszos, megtépázott ronggyal. Nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a bánásmódot, de életemben először azt kívántam, hogy bárcsak az Jeno meg sem született volna, akkor apa talán szeretne.. Haragudtam anyára is, aki sosem áll apámmal szemben a sarkára, és tétlenül, zsebre tett kézzel nézi végig mindezt. Akkor, abban a pillanatban olyan intenzív érzelmeim lettek, hogy végtelen gyűlöletet éreztem mindannyiuk iránt.

- Kwan, te normális vagy?! Felpofozni egy terhes fiút?! - rivallt rá apára anya, majd odalépve hozzám a vállamra rakta pille kezét. - Yongbokkie, jól vagy?

Ellenségesen rántottam el testrészemet anyától, hiszen ő is ugyanannyira tehet apa viselkedéséről, mint amennyire ő saját maga. Anya hosszú évek óta szemet huny afelett, hogy a férje egy agresszív, zsarnokoskodó állat, én viszont nem szeretnék többé báb lenni Lee Kwan, az apám darabjában. A kisgyermekemmel az oldalamon nem vagyunk többé bábok.

- Hagyj békén! Mindenki hagyjon békén! Gyűlöllek titeket! - töröltem le gyorsan a könnyeimet, mert nem akartam, hogy bármelyikük is sírni lásson. Nem akartam gyengének tűnni, egyszerűen nem szerettem volna kimutatni előttük azt, hogy mennyire pocsékul is érintenek a történtek.

- Na szép, és még mi leszünk a rosszak! Tanulj meg viselkedni, Yongbok, ha pedig valami nem tetszik, akkor el lehet innen menni! - forgatta meg a mennyezetig a szemeit apa egy gúnytól csöpögő nevetés kíséretében, ami nagyon rosszul esett, de megmakacsoltam magam, és nem mutattam ki valós érzéseimet.

- Tudod mit? Akkor már itt sem vagyok! - jelentettem ki dühösen, majd hátat fordítva felsprinteltem a lépcsőn az emeletre, egyenesen be a szobámba.

Kikaptam a szekrényem mögül a sötétlila színű kisbőröndömet, majd levágva azt az ágyamra elfojtott haraggal konstatáltam, hogy a szüleim és Jeno szélvészként jöttek fel utánam a szobámba, nagy valószínűséggel azért, hogy tovább vitatkozhassanak velem.

- Kérlek Felixkém fejezd be, apád nem úgy gondolta! - próbált engem kétségbeesetten maradásra bírni anya, én azonban csak eltántoríthatatlanul nyaláboltam fel pár ruhát a szekrényemből és bevágtam azokat a bőröndömbe.

- Ohó, dehogynem, apád nagyon is "úgy" gondolta! - cáfolta meg azonnal az előző állítást apa. Hihetetlen, hogy még a saját tulajdon szobámban sem képes engem békén hagyni, hanem csak folyamatosan jön és a hibát keresi bennem. - Hagyjad Nari, ha menni akar, ám menjen. Meglásd, pár nap múlva itt fogja rágni a küszöbünket, hogy fogadjuk vissza.

___

🫢